Új Néplap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)
2013-07-29 / 175. szám
Ev Női Autója Women’s World Car of the Year “A rOru ! itct remekül néz ki, és a minősége is kiváló.” - Victoria MacMillan Bell, brit zsűritag BÚCSÚZUNK, EMLÉKEZÜNK „Elrabolt tőlünk a hirtelen halál, elmentél, el sem búcsúztál." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LUZSÁNYI FERENC (tószegi lakos) életének 50. évében, tragikus hirtelenséggel . elhunyt. IS Búcsúztatása * 2013. július 31-én 9.00 órakor lesz a tószegi római katolikus temetőben. Búcsúzik felesége: Györgyi, gyermekei: Fecó, Niki, édesanyja, testvérei, annak családjai. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GÖNDÖS BÉLÁNÉ (született Valyai Jolán) életének 98. évében, 2013. július 22-én elhunyt. Búcsúztatása 2013. július 31-én 13.00 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Körösi úti) temetőben. r-l I A gyászoló család s Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, SZEGÉNYSÁNDORNÉ (született Kiss Erzsébet) temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, gyászunkban 5, osztoztak, j A gyászoló család EMŐDI ISTVÁNRA. ,5 éve már, hogy örökre elmentél a földi világból és az égbe költöztél. Értünk éltél, tőled mindent megkaptunk. A múltra visszagondolva mi kevesebbet adtunk. És soha többé vissza nem adhatjuk. Ma is úgy érezzük, hogy itt vagy velünk. Amíg élünk mindig rád emlékezünk." g Feleséged, gyermekeid, 3 vejed és unokáid EMLÉKEZÉS SZABÓSÁNDORNÉ (született Guba Eszter, 1931.) voltjászkiséri lakos halálának 1. évfordulójára. „Az élet megy tovább nélküled, de olyan soha nem lesz, mint veled." f Szerető családod Üj Néplap Kiadja az Axal Sprlnger-Magyarország Kit. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája. Főszerkesztő-kiadóigazgató: BÁN JÁNOS Felelős szerkesztő: MOLNÁR G. ATTILA Hirdetési vezető: FODOR BEÁTA Terjesztésvezető: JÁNOSI IMRE A kiadásért felel a főszerkesztő-kiadóigazgató. A szerkesztőség és kiadó címe: 5001 Szolnok, Mészáros L. u. 2. Levélcím: 5001 Szolnok, Pf. 105. Szerkesztőségi telefax: (56) 516-740 Kiadói telefon: (56) 516-712 Ügyeletes újságíró: 06-30/3379-639 Kiadói telefax: (56) 516-710 e-mail: ujneplap@axels.hu Hirdetés: Telefonos hirdetésfelvétel, ügyfél- szolgálat: (56) 516-716 Telefax: (56) 516-720 e-mail: hird.szolnok@axels.hu Telefon: (56) 516-707 Előfizetés, terjesztés levélcím: AS-B Kft., 1525 Budapest, Pf. 110. Telefon: (40) 510-510 helyi tarifás hívószám. telefax: (1) 488-5580 e-mail: elofizetes@axels.hu Előfizetés a kiadó ügyfélszolgálatánál: 5001 Szolnok, Mészáros L u. 2., telefonon az (56) 516-716-os számon, hétköznap 16.00 óráig, más időpontban üzenetrögzítőn ugyanezen a telefonszámon, telefaxon: (56) 516-710, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10404508- 45018367 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra 2 790 Ft negyed évre 8 370 Ft fél évre 16 740 Ft egy évre 33 480 Ft Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyaror- szág Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER ZRt. árushelyein keresztül történik. A MATESZ által auditált. Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem 6000 Kecskemét, Mindszenti krt 63. Telefon: (76) 481401 Felelős vezető: Futó Imre Megrendelés száma: 343400 Nyomtatás időpontja: 2013. 07. 28. ISSN Új Néplap 0865-915x Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer-Ma- gyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Az Új Néplap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak az Új Néplapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. EMLÉKEZÉS SZARKA LÁSZLÓ és SZARKA LÁSZLÓNÉ (született Nagy Julianna) halálának 1. évfordulóján. „Köszönjük, hogy éltetek és minket szerettetek, nem haltatok meg, csak álmodni mentetek.” Soha nem feledünk titeket. Gyermekeitek és családjuk 2013. JÚLIUS 29., HÉTFŐ EMLÉKEZÉSEK, GYÁSZKÖZLEMÉNYEK FELADÁSA az Új Néplap ügyfélszolgálati Irodájában munkanapokon 7.30-14.00 óráig Szolnok, Mészáros L u. 2. “Szembe ötlő megjelenésével, könnyű kezelhetőségével, alacsony fogyasztásával és remek vezetési élményével az új Fiesta igencsak magasra tette a lécet.”- Sandy Myhre, az Év Női Autója zsűrijének elnöke Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MAGYAR GYULA MIKLÓS életének 80. évében, 2013. július 24-én elhunyt. Búcsúztatása 2013. augusztus 2-án 10.00 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Körösi úti) temetőben. °> ^ LO | A gyászoló család HIRDETÉS INGATLANKÖZVETÍTŐ-ÉRTÉKBECSLŐ és tár- sasházkezelő OKJ-s képzések indulnak távoktatásban augusztus 29-én. 70/209-0541, www. alfakapos.hu, nysz.: 14007605.-------------------------------------------------------------------*455438* 7 NAPOS AKCIÓS KRESZ-tanfolyamok indulnak augusztus 5-én, 8.00 és 16.30 órakor, www.favoritautosiskola. hu, 30/943-4327.-------------------------------------------------------------------*455456* KÉTHETES 50%-os, akciós KRESZ-tanfolyam indul a Sprint Autósiskolában július 29-én 16.30 órakor. Érd.: 70/364-0419.--------------------------------------------------------------------*455549* SÁLYI-SULI! KRESZ-tanfolyamot indít aug. 5-én 16.30 órakor. T: 20/428-1317.--------------------------------------------------------------------*455572* EXTRA KEDVEZMÉNY KRESZ-tanfolyam aug. 2-án és 23-án, árgaranciával a Start Autósiskolában, www.jogsiszol- nok.hu, 20/932-2090. OKÉV: 16-0184-05.--------------------------------------------------------------------*455628* PIACNÁL gázos garzon kiadó. 70/387-3819.--------------------------------------------------------------------*455625* SZALMÁT veszek renden! HungaroSzalma Kft. + 36-20/417-5564.--------------------------------------------------------------------*455562* 8KISBÁLÁS zabszalma, zab eladó. 20/297- 5851.--------------------------------------------------------------------*455664* ARANYÉR bőrelváltozások, szemölcsök, benőtt köröm eltávolítása lézersebészettel. Dr. Kovács László főorvos, 06-30/278-0097, Szolnok, Szántó krt. 23. fszt. 1.-------------------------------------------------------------------*447923* NE VÁRJA MEG, míg ARANYEREI vérezni kezdenek, VISSZEREI gyulladásba jönnek, anyajegyei elfajulnak, benőtt körme váladékozzon is. Jöjjön el DR. BOR- BÁS JÓZSEF sebész főorvos lézersebészeti magánrendelésére Szolnokon, az Arany J. u. 8.-ba! H. 16-18-ig, sze.-p. 15.30-17.00-ig. Tel.: 06-20/968-9589, www.drborbasj.hu--------------------------------------------------------------------*454553* KÚTFÚRÁS garanciával, rozsdamentes szeleppel. Simon László, tel.: 20/928-2209.--------------------------------------------------------------------*455634* LAKÁS-ZÖLDKÁRTYA ENERGETIKAI MINŐSÉGTANÚSÍTVÁNY 24 órán belül. Ingatlan értékesítéséhez és hirdetéséhez kötelező. 20/3724030.--------------------------------------------------------------------*455651* ÜSTHÁZAT vennék. 30/9284-929.--------------------------------------------------------------------*455385* SZOLNOK belvárosában, a Baross utca 34. szám alatt 140 m2 üzlethelyiség kiadó. Érdeklődni a 06-30/985-0450-es telefonszámon.------------------------------------------------------------------- *454147* I Ford Hovány Szolnok Bercsényi utcai. Tel.: 56/801-050 A képek illusztrációk. Jelen hirdetésben közölt adatok és tények kizárólag tájékoztató jellegűek, nem minősülnek szerződéskötési ajánlatnak. Kombinált üzemanyag fogyasztás 4.3 1/ 100 km. Kombinált C02 kibocsátás 99 g/km. I Go Further I www.fordhovany.hu Kategóriájában a legkedveltebb autó újszászi lakost 75. születésnapja alkalmából sok szeretettel köszönti két fia, menye és két unokája. MA HŐSÉG, KEDDEN, SZERDÁN ENYHÉBB reggeli déli reggeli hőmérséklet + déli felhőzet T. * L , Tiszafüred Jászberény 37 °C • 37 “C 22 “C 22 x Kunhegyes Kapg Szolnok KiJujszállás hőmérséklet + déli felhőzet .' • 37 X A • 22 °<T EMS Ktmszentmárton !LÉws'^' Jász-Nagykun-Szolnok megyében ma napközben még erős hőség, száraz idd lesz. Erős déli szél fúj, de délután már felhősödés kezdődik és északnyugatira fordul viharossá erősödik a széL A legerősebb széllökések sebessége éjjel 65 km/ó körül alakul. Zivatarok is előfordulhatnak. A várható, jellemző hőmérséklet megyei átlaga reggel 22, délután 37. reggel 17 fok körül alakul. A legvalószínűbb folytatás: kedden - elsősorban az ország északkeleti részén - erős zivatarokkal, gyakran viharos északnyugati széllel, jelentősen hűvösebb levegő érkezik és 2 napos enyhülés várható. Orvosmeteorológia: nappal meleg-, éjjel hidegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: az erős zivatarfoltok térségében romlik a koncentrációnk, illetve a mozgásunk koordináltsága. Ez a közlekedésben fokozza a balesetveszélyt. A zivatarok heves záporesővet vízátfolyásokkal letörő ágakkal esetleg jégesővel is veszélyeztetik a közlekedést. Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI'’. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu Vízhőmérséklet Duna 23-24 °C Tisza 23-26 °C Balaton 26 °C Velencel-tó 28 °C Fertő 28 °C Tisza-té 24 °C Pollen Gombák magas Csalánfélék magas Pázsitfűfélék közepes ■MHMMHMNHMMWMMMMNMMMMMMnsftewaUKS A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kledé semmilyen anyagi, Illetve Jogi felelősséget nem véltél BUDAPEST, Corvin sétányhoz, egyetemekhez közeli, új építésű, 2 szobás lakás garázzsal eladó. Irányár: 11,9 M Ft. 20/9572-544.--------------------------------------------------------------------*455422* SÜRGŐSEN eladó Szolnokon, az Interspar mellett 2 szobás, II. em.-i lakás 30/691-0367.--------------------------------------------------------------------*455496* ZAGYVAPARTI gázos lakás eladó 70/387-3819.--------------------------------------------------------------------*455624* AUTOJAT megvenném készpénzért. 06-30/557- 9103.------------------------------------------------------------------*448016* KÉSZPÉNZES autófelvásárlás. Nesztor autó 30/9438-470,56/512411,30/7386-511.-------------------------------------------------------------------*448186* KERESKEDELMI cég betanított munkára lehe- tőlegfiatalok jelentkezését várja. 30/458-4822.--------------------------------------------------------------------*454617* www.contactnkft.hu Állásajánlat megváltozott munkaképességűeknek.------------------------------------------------------------*454754* VAGYONVÉDELMI Országos Kiképző Központ biztonságiőr-tanfolyamot indít augusztus 3-án Szolnokon és Jászberényben. 06-30/981-19- 83. www.vokk.hu, Fnysz.: 01022-2010.--------------------------------------------------------------------*455140* Az OTP csoport tagja államilag támogatott lakástakarék-termékek értékesítésére, országos hálózatának bővítésére, lakástakaréktermék-ér- tékesítő munkatársakat keres. Feltétel többek között: szakirányú felsőfokú végzettség vagy pénzügyi hatósági vizsga, számlaképesség. Bővebb felvilágosítást a bakos.szilvia@otpltp.hu címen kérhet.-----------—--------------------------------------------------*455258* GYORS elhelyezkedés! OKJ-s biztonságiőr-tan- folyam indul Szolnokon augusztus 10-én. Utolsó lehetőség a változások előtt! Fegyvervizsga kedvező áron. Hét végén is hívható! 06-20/562- 2412, 06-20/450-7727 Fnysz.: 00313-2008 www.testormester.hu--------------------------------------------------------------------*455452* Varrónőket vagy betanított varrónőket keres felvételre, kétműszakos munkarendbe, | szolnoki munkavégzésre 2 azAUNDEKft. 7 Érdeklődni KIZÁRÓLAG személyesen a helyszínen, hétköznap 9-12 óráig: Szolnok, Álmos út 2. SZOLNOKI szerszámélező cég keres fémforgácsolási tapasztalattal rendelkező technológust, Fémipari forgácsoló szerszámok alapos ismerete feltétel, alapszintű számítógépkezelési ismeret szükséges. Fényképes szakmai önéletrajzokat a szerszamelezo@gmall.com címre várjuk.--------------------------------------------------------------------*455464* GYÁRTÓ cég munkatársat keres betanított precíziós munkára. Műszaki- műszerész képzettség előny. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a petergobolos@airwolf.hu ill. a 06-20/559-5699- es telefonszámon lehet. Jelentkezési határidő 2013. augusztus 19-ig.--------------------------------------------------------------------*455626* JÁSZBERÉNYBE, többműszakos munkarendbe betanított munkásokat keresünk. Érd.: 20/240- 3284.--------------------------------------------------------------------*455632* GYAKORLATTAL rendelkező, leinformálható gépkezelőket keresünk Komatsu forgórakodóra, és Komatsu dózerre, Törökszentmiklós, Szajol, Szolnok térségéből. Érd.: 30/9431-442.--------------------------------------------------------------------*455657* A KENGYELI Napsugár Művészeti Óvoda pedagógiai asszisztensi állást hirdet. Részletek: www.kozigallas.hu Érdklődni a 06-30/743- 4897-es telefonszámon lehet. *------------------------------------------------------------------*455668* GYAKORLATTAL rendelkező autószerelőt keresünk szolnoki munkahelyre. Előny tehergépko- csi-javításban jártasság. 30/349-3176. SZOLNOKRA most költözött, csinos, szexis lány tartós kapcsolatot keres. 20/4044655.-------------------------------------------------------------------*455490* KERESKEDŐ-, boltvezető-, ill. ruházati- és élelmiszer-eladó OKJ-s képzés indul augusztus végén távoktatásban. 30/367-9217, www.alfa- kapos.hu, nysz.: 14007605.------------------------------------------------------------------*455438* KÉZ-LÁBÁPOLÓ, műkörömépítő OKJ-s képzés indul augusztus 31-én Szolnokon. 30/2882092, www.altakapos.hu, nysz.: 14007605.-------------------------------------------------------------------*455438* INFORMATIKAI KÉPZÉSEK EU-S TÁMOGATÁSSAL Szolnokon különböző Időpontokban. Érdeklődni: 56/413-086 oktatas@wininvestor.hu TISZA-PARTI TERMÁLFÜRDŐ KEMPING ÉTTEREM APARTMANOK TISZAKÉCSKE GYÓGYVÍZ - ÉLMÉNYFÜRDŐ - SZAUNAVILÁG ÚJ JÁTSZÓTÉR I nyitva mindennap: 9.00-20.00 óráig Tel.: +36-76/441-363, www.thermaltiszapart.hu § —SZÉP-kártya elfogadó hely, egészségpénztárakkal szerződött szolgáltató. ■?