Új Néplap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)
2013-07-27 / 174. szám
2 A NAP TÉMÁJA 2013. JÚLIUS 27., SZOMBAT A bakterház legkorszerűbb berendezési tárgya az ágy. A telefonok és a jelzőállító blokk már több mint félszáz éves, de nem tervezik cseréjüket. A kunszentmártoni szolgálati helyen jóféle Badár-viccekkel szórakoztatnak. A BAKTERHÄZBAN MEGÁLLT AZ IDŐ Antal József 13 éve igazgatja a váltót a Kunszentmárton melletti bakterház előtt A kurblis telefonokhoz évtizedek óta ragaszkodnak a vasutasok, hiszen megbízhatóbbak, mint más, modern készülékek. A tekercs sorompó és a nyolcvan esztendős jelzőállító blokk is bevált, minek hát változtatni rajta? A kunszenti bakterházba ellátogatni igazi időutazás - a múltba. Joó Zsuzsa - Szathmáry István Tikkasztó forróság fogad bennünket Kunszentmártonban. Ahogy kisétálunk a településtől két kilométerre található bakter- házhoz, a hőségben talán még délibábot is látunk. Ehelyett a Körösön átívelő vasúti híd tűnik fel, mögötte ott fehérük a bakterház. Ahogy áthaladunk a hídon, „idegenvezetőnk”, Ignácz János megjegyzi, 2006-ban a talpfákig ért a folyó vize, olyan nagy volt az áradás. Akkor harminc megrakott vasúti kocsit toltak az építményre, hogy még véletlenül se tudjon elmozdulni. A hídról lenézve (melyen egyébként tilos az átjárás) el se tudjuk képzelni a hét évvel ezelőtti árvizet, hiszen a Körös most mélyen alattunk folydogál. IgnáfiZ János a kunszenti áJJp- másfőnök, ő váüalta, hogy elkísér bennünket abba a bakterházba, ahol még az idő is megáüt.- Nézzék csak! Ott jön Misi! - mutat egy, a hőségben hullámzó emberi alakra. Misi, azaz Budenszky Mihály vonalbejáró izzadt homlokát törölgeti, amikor meüénk ér. Váüán hátizsák, kezében egy hatalmas bozótvágó kés. Furcsán nézünk rá.- Ja, ezt figyeük? - lengeti meg munkaeszközét. - Túdják, az a feladatom, hogy Homoktól Kunszentig vagy Kunszenttől Martfűig végigjárjam gyalog a vonalat, közben a sínekre belógó gazt, bokrokat levágjam. Persze, közben a sínt is figyelem, milyen áüapotban van ... - teszi hozzá, majd hátizsákjából kiveszi a vizespalackját, jót húz belőle.- Zsákomban szendvicset viszek, ami kitart egész napra, meg másfél liter vizet. Elkelne ilyenkor több folyadék is, de cipe- U a fene! - legyint, közben pedig örül, hogy végre beszélgethet valakivel.- Tudják, ma reggel kiutaztam vonattal Homokra 7.10-kor, azóta gyalogolok visszafelé. Most fél 11 van. Tizenkét küométer van a lábamban és még nem találkoztam össze senkivel. Szóval, van időm útközben gondolkodni, néha túl sok is! Dehát... húsz éve dolgozom vonalbejáróként, megszokhattam a magányt - mondja, majd búcsút int nekünk, és baktat tovább kését lengetve. A forró talpfákon lépegetve végre megérkezünk a frissen festett bakterházhoz, melyet egy vadalmafa árnyékol be. Állítólag pár évvel ezelőtt nem így nézett ki az épület, inkább egy lerobbant kunyhóhoz volt hasonlatos.- Jó napot! - biccent a bakter. - Antal József vagyok, egy „el”-lel! - teszi hozzá jelentőségteljesen. A vasutas kék formaruhában fe, szít a majd' negyven fokos hőségben, kezet fog felettesével.- Ha a nyolcvanas években lennénk, akkor most azt kellett volna mondania Józsinak, hogy „Tisztelettel jelentem főnök elvtárs, rendkívüü esemény nem történt”. Ezen az időn már túlvagyunk - legyint János, aki ahhoz ragaszkodik, hogy beosztottjai ruhája ipég itt is rendben legyenek, ő még nyakkendőt is hord.- Hogy nézne ki egy bakter fürdőgatyában? - kérdezi. József beinvitál bennünket birodalmába, hirtelen fél évszázadot ugrunk vissza az időben. Ötven-nyolcvan esztendős vasúti berendezések fogadnak, üye- neket szinte csak múzeumban lehet látni. A kályha sem mai darab, mosdásra ott a zománcozott lavór. Talán az ágy a legmodernebb. József elmondja, éjjel fél 12 és hajnaü négy óra között egy vonat sem jár errefelé, akkor lehet szundítani egy keveset. Nem úgy tévézni meg rádiózni, ezeket a tárgyakat ki is tiltották a bakterházból, ne terelje el a figyelmet. Az állomásfőnök ebben nem ismer tréfát, elkobozná.- Nem törekszem népszerűségre - fűzi hozzá a főnök, aki szerint első a biztonság. - Meg amúgy se lenne jó a vétel, persze, ezt nem tudjuk, csak sejtjük... - mosolyog ránk sejtelmesen. Jókor jöttünk, hamarosan érkezik Kunszentmárton felől egy vonat, a bakter készülődik. Meg- csörren a kurbüs telefon, Csépa jelentkezik.- Elág hozzájárul! - mondja röviden, ami azt jelenti, jöhet a vonat az elágazáshoz. Nem beszélnek sokat, a kagylót máris leteszi. A telefonra egyébként még a morzejeleket is ráfestették, biztos, ami biztos...- Azért azt nem tudnám le- morzézni, hogy „szeretlek, Jo- U”! - mondja József vigyorogva. Egyébként ezen kívül van még további három bakelit tekercs telefon, mindegyik használatban. Azért kurbüsak, hogy áramszünet esetén is tudják működtetni ezeket. A vonat hamarosan itt lesz, le kell eresztem a sorompót. Megkérdezzük a bakteri, honnan tudja pontosan, mikorra érkezik a szerelvény. Talán telefonos-rádiós összeköttetésben van a mozdonyvezetővel?- Dehogy! Megnézem a menetrendet, mikorra keü ideérnie. Előtte négy perccel leengedem a sorompót. A férfi ezt most meg is teszi, odaáü a nyolcvan éves mechanikus berendezés mellé és nekiveselkedik a tekerésnek. Messziről látjuk, hogy a sorompó meg se moccan. - Hát persze, mert most még csak csenget. Na, nézzék, elindult lefelé. A jelzőálütó blokkon a váltó átálütása következik. József megfogja az egyik kart és teljes erőből nekifeszül.- Látják, nők ezért nem lehetnek bakterek, mert több mint 25 kilónyi erőkifejtést igényel a vál- tóállítás, ezt lehet, nem bírnák. Visszaülünk a helyünkre, várunk, nézzük, mikor tűnik fel a vonat. A besárgult, kézzel írt menetrend szerint még van két perc. Addig meghallgatunk egy vasutas viccet, majd még egyet.- Túdják, honnan vannak ezek a történetek? Badár Sándor humoristától! Pár éve még Szentesen volt forgalmista, sokszor átjárt hozzánk, ontotta a poénokat. Igazi vasutas család a Badár, Sanyi testvére a mai napig jegyvizsgáló nálunk. Látjuk, közeledik egy piros szerelvény, József pedig felveszi sapkáját, kezébe veszi sárga zászlóját, és kiáü az ablakba a fogadására. Közben elhesseget egy legyet. A rovar zümmögését hatalmas robaj töri meg, egy Desiro típusú vonat száguld el előttünk, öt másodperc múlva újra csak a légy neszezését haüjuk.- Hát, ennyi volt... - mondja a bakter, majd kis idő múlva a tekerőkarral felhúzza a sorompót. Álütólag egyszer-kétszer már előfordult, hogy elfeledkeztek erről, ilyenkor az autósok dudaszóval fejezték ki nemtetszésüket. József visszaül a helyére, legközelebb csak egy óra múlva lesz feladata. - Na, ebédeljünk addig... - József előveszi az otthonról hozott elemózsiát és elkezd falatozni. Itt aztán nem idegeskedik az ember, nincs is miért! Kérdésünkre, mivel tölti a 24 órás szolgálatot, a férfi eltöpreng.- Hát... reggel negyed 7-kor kezdünk, átadjuk a szolgálatot a kollégával, majd azon gondolkodom, mikor jön a reggeli váltás. Nem nagyon jár erre senki, nem is engedhetjük! Persze, azért fatolvajjal találkozunk, meg egy-két horgásszal is. Telente kiakasztunk a fára egy kis szalonnát, azt nézzük, ahogy a cinke csipegeti, 'it■ :m • -! A bakter elárulja, a szentestét meg a szilvesztert a legnehezebb „túlélni”, de tulajdonképpen az is ugyanolyan nap, mint a többi. A 13 év alatt már megszokta négy másik munkatársával együtt a csöndet. Talán csak az töri meg a napi rutint, ha valaki vonat elé veti magát, ilyen évente többször is előfordul, de már az sem túl rendkívüli. Volt, hogy a Körös annyira feljött, szinte a bakterház ablakából lehetett horgászni, no, az már érdekesebb volt. S bár itt, a bakterházban még az óra is lassabban ketyeg, ideje hazatérnünk a múltból. Megkérdezzük a vasutasokat, van-e valamiféle megszokott elköszöné- sük. Némi töprengés után József válaszol:- Üdvözlés? Talán csak annyi: „mit iszol?” Persze, csak szolgálaton kívül... Fütyül a vonat, indul a bakterház Budenszky Mihály vonalbejáró (jobbra) és Ingácz János állomásfőnök A gyakran Isten háta mögötti helyeken lévő, népszerű nevükön bakterházaknak nevezett szolgálati helyek sokszor termékenyítették meg a fantáziát. Az ott folyó zárt életforma igencsak szokatlan lehetett a népesebb közösségben élők számára, így viccek sokasága mellett még irodalmi alkotások is születtek róluk. Elég csupán Rideg Sándor Indul a bakterház című halhatatlan, többször is megfilmesített művére gondolni. De mellette régi íróink számtalan novellájának is e vasúti létesítmények adták a keretét. Az más kérdés, hogy veszélyes időkben igencsak a maga bajának volt a gazdája az ilyenformán világtól elzárt ember. Ami meg a vicceket illeti, nem egy embernek fúrta oldalát a bakterség nyújtotta biztos kenyér, a messziről nézve igencsak pihenés életforma látványa. De a sorompókezelésben megtestesülő, bármely csekély hatalom léte is könnyen keltett ellenérzést abban az emberben. Ezt fejezte ki a „Teheti, vasúti, magyar állam fizeti” mondás. Aki sürgős dolgában is kénytelen volt lecövekelni az útját keresztező, szép csíkosra festett állami sorompó előtt, köny- nyen megértette a viccet: Megáll a mentő a leengedett sorompó előtt, mire a bakter, tudván, hogy az idejekorán leengedett alkalmatosságtól még igencsak messze jár a vonat, gyorsan kezdi fölfelé tekerni a sorompót. „Hagyja csak mester, ne fáradjon, szól ki a mentős. Bakteri viszek, nem sürgős.” Hamarosan megérkezik a vonat, a bakternek állva kell fogadnia
