Új Néplap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)

2013-07-26 / 173. szám

16 2013. JÚLIUS 26., PÉNTEK Sebastian Vettel magabiztos, Fernando Alonso reménykedik forma-1 Ma délelőtt az első szabadedzéssel kezdődik a 28. Magyar Nagydíj hivatalos programja. A pilóták már a Hungaroringen tartózkodnak, a világbajnoki címvédő német Sebastian Vettel például nem is akármilyen tervvel érkezett.- Soha nem nyertem még Magyarországon, mégsem ne­vezném ezt átoknak - mondta egy német újságnak az elmúlt években egyeduralkodóként három világbajnoki címet be­zsebelő német. - Fontos, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk a hétvégéből. Mint mindenki, én is kíváncsian várom, hogyan viselkednek majd az abron­csok a pálya hosszú kanyarjai­ban, és persze azt sem szabad elfelejteni, hogy itt mindig nagyon meleg van - tette hoz­zá a Red Bull győzelemre törő huszonhat éves versenyzője. Vettel legnagyobb riválisa, a spanyol Fernando Alonso egé­szen másban reménykedik a vasárnapi futam előtt.- Történjen bármi, minden­képp Vettel előtt kell végez­nem, mert a különbség már így is nagy, nem nőhet tovább a lemaradásom, a hétvégék egyre csak fogynak "■mondta a Ferrari világbajnoka; A szakértők szerint Kimi Rä- ikkönennek van a legnagyobb sansza, hogy beleszóljon a világbajnoki pontverseny első két helyezettjének csatájába.- Mindig örömmel jövök Magyarországra, nem véletle­nül nevezik sokan ezt a hazai nagydíjamnak - mondta újság­írók kérdésére a Mogyoród melletti pályán a Lotus világ­bajnoka. - Jó látni a rengeteg finn zászlót, sokat segít hon­fitársaim szurkolása a minél jobb teljesítmény elérésében - tette hozzá a szép hétvégében reménykedő Räikkönen. A mai szabadedzések után az időmérőt holnap, a futa­mot pedig vasárnap délután kettőkor rendezik, mindkét eseményt élőben közvetíti a Magyar Televízió egyes csator­nája. ■ G. SZ. Hét bajnoki címet szereztek a Tisza-parti versenyzők evezés A világbajnokságra készülő Simon Béla-Juhász Adrián duó duplázott a Velencei-tavi országos bajnokságon A britekkel folytatják. Újabb fölényes győzelmével csoportelső lett női válogatottunk a barcelonai vb-n. Antal Dóráék Brazília és Olaszország után csütörtökön Kazahsztánt győzték le, 18-7-re. Mindez azt jelenti, hogy szombaton 20.10-kor a nyolcaddöntőben a britekkel találkoznak. 114. alkalommal rendezték meg az evezős országos baj­nokságot Sukorón, a Velencei­tavon. Az időjárás embert pró­báló hőséggel és változó irányú széllel várta a versenyzőket, a szolnokiak azonban hozták a tőlük megszokott jó formá­jukat. - Az utánpótlás terén tavalyhoz jelentős fejlődést tu­dunk elkönyvelni, míg a felnőtt mezőnyben a női versenyzőink jobban, a férfiak a megszokot­tól kissé gyengében szerepel­tek - összegzett Molnár Dezső, a szolnokiak vezetőedzője Magyar Bajnokok: Tisza Evezős Egylet versenyzői: felnőtt kormá­nyos kétevezős: Simon Béla-Ju- hász Adrián, kormányos: Pomázi Novák Edvin-Simon Tamás-Bí­ró Márk-Vinkó Gáspár-Simon Béla-Juhász Adrián-Szekér László, kormányos: Pomázi Bá­lint. Látássérült kettőpáreve- zős: Palásti Tibor, segítője: Fur- kó Kálmán. Felnőtt könnyű­súlyú négypárevezős: Dezséri Dóra-Kolláth Vanda-Erdélyi Zsófia-Rajki Erika. Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola: ta­nuló kormányos négyes: Serege Benjámin, Serege Bence, Nagy Szabolcs, Papp Tícián, kormá­nyos: Medveczki Dávid Harmadik helyezettek: Tisza Evezős Egylet versenyzői: fel­nőtt kormányos nélküli né­gyes: Szekér László-Simon Tamás-Vinkó Gáspár-Rácz Milán, felnőtt kettőpárevezős: Juhász Adrián-Bíró Márk. Fel­nőtt kormányos kétevezős: Sze­kér László-Bíró Márk, kormá­nyos: Medveczki Dávid. Szolno­ki Sportcentrum-Sportiskola: női ifjúsági négypárevezős: Juhász Anett-Csiga Gréta-Tóth Virág-Győrfi Fanni. További hír a szolnoki klub versenyzőiről: az ausztriai Linz-Ottensheim rendezik az U23-as világbajnokságot, ahol a Vallyon Bence-Novák Edvin- Szigeti Roland-Bártfai Péter (Győr) könnyűsúlyú kormányos nélküli négyes a harmadik he­lyen végzett, így a kvartett ma a reményfutamban folytatja a vb-t. ■ V.CS. VÍZILABDA Bálint. Férfi felnőtt kormányos nélküli kettes: Simon Béla-Ju­hász Adrián. Férfi felnőtt kormá­nyos négyes: Bíró Márk-Juhász Adrián-Szekér László-Szigeti György, kormányos: Pomázi Bá­lint. Férfi látássérült kettőpár­evezős: Nemes András segítője: Szabó Annamária. Női látássérült kettőpárevezős: Pintér Erika, se­gítője: Kolláth Vanda. A Szolno­ki Sportcentrum-Sportiskola versenyzői: serdülő kormányos nélküli kettes: Szabó Márton- Furkó Kálmán. Ifjúsági köny- nyűsúlyú kettőpárevezős: Csiga Gréta-Juhász Anett Második helyezettek. Tisza Evezős Egylet versenyzői. Férfi felnőtt nyolcas: Vallyon Bence­Slmon Béla (balról) és Juhász Adrián két számban is magabiztos győzelmet aratott, megvédte címét az országos bajnokságon Ma este Pápán rajtolnak a labdarúgó NB I küzdelmei BAJNOKSÁG A Pápa-Puskás Akadémia találkozóval ma es­te megkezdődik az OTP Bank Liga 2013-14-es idénye, amely­nek nincs egyértelmű favoritja. Az esélyesek között kefi ugyan­akkor megemlíteni a címvédő Győrt, amely több poszton is megerősítette keretét, többek között az előző szezonban a Honvédban kiváló teljesítményt nyújtó Martínezzel. Pintér At­tila együttese vélhetően az új szezonban is a legjobb hazai csapatok közé tartozik majd, azzal együtt, hogy a Bajnokok Ligája-selejtező második fordu­lójában a Maccabi Tel-Avivtól el­szenvedett két vereség megmu­tatta: van még hova fejlődnie. Az európai kupaporondon csalódást keltőén szerepelt, ám a bajnokságban mindenképpen számolni keU a Videotonnal is. Szintén a bajnoki címre hajt a Ferencváros, amely Ricardo Moniz irányításával olykor látványos támadó futbafial ör­vendeztette meg szurkolóit az előkészületek során. Egy biztos jövő májusban okosabbak le­szünk, hiszen akkor zárulnak majd a küzdelmek. Az 1. forduló programja: Péntek: PápajPuskás Akadé­mia (Duna TV) 19.00. Szombat: Újpest-Paks (Sportl) 16.30, Pécs-Ferencvá- ros (Sportl) 19.00, MTK-Mező- kövesd 19.00, Győri ETO-Diós- győr (Duna Tv) 21.00 Vasárnap: Videoton-Haladás (Duna Tv) 16.30, Kecskemét- Budapest Honvéd (Sport2) 18.30, DVSC-Kaposvár (Sport2) 20.30. ■ HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. •. Tel.: 56/419-011. Nyitva mindennap 8-21-lg S Szolnok, Szapáry utca 23. 3 Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9-174g * Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a közölt árfotyamk délelőtt 9 óráig élnek, és a nap folyamán változhatnak! Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 293,00 298,90 USD 220,50 227,00 CHF 236,00 242,50 Érvényben: 2013. július 26. Jó lehet az új MÁV FC is labdarúgás A túrkevei kötődésű Horváth Zsolt Ceglédre igazolt Vári Barnabás (fehérben) és társai számára a szervezett, fegyelmezett játék volt a siker kulcsa a Cegléd elleni mérkőzésen Köziileteket te kiszolgálunk! | f^oneyGnun www.cornergroup.hu j Szerdán este bemutatko­zott saját közönségének is a Szolnoki MÁV FCNB Il-es labdarúgó csapata. Kis Károly legénysége idén nyáron, első alkalommal lé­pett pályára a Tiszaligetben. A kék-fehérek a szomszédvár Cegléd együttesét fogadták. Géléi József Bő két héttel a felkészülés meg­kezdése után, túl egy nemzet­közi találkozón - hétfőn az iz­raeli Hapoel Acra ellen 1-1-et játszottak a szolnokiak -, szer­dán villanyfényes mérkőzésen lépett pályára a MÁV FC le­génysége. A meccsre kilátogató nézők elsősorban arra voltak kíváncsiak, hány ismeretlen arcot fedeznek fel a szolnoki gárdában, s milyen teljesít­ményt nyújtanak az új fiúk. Nos a keret tagjai közül töb­ben is most estek át a hazai be­mutatkozáson. A 19 éves Zvara Dávidot, valamint a 23 eszten­dős Máté Jánost megelőzte a hí­re. Előbbi fiatal kora eUenére be­mutatkozott már az élvonalban is, utóbbi pedig nem is olyan régen, még felcsúti színekben, a másodosztályú bajnokság gólkirálya volt. Nem véletlen, hogy mindkettőjüktől sokat vár a Tisza-parti publikum. Katona Bencét már kevésbé ismerték fel a szolnoki drukkerek.- Bence szűkebb hazámból, Mátraballáról származik, s 16 évesen, Pakson már felhívta magára a figyelmet - mutatta be csapat új szerzeményét Kis Károly vezetőedző. - Tehetséges fiatal, aki sokra viheti még. A19 éves támadó mintha edző­jét akarta volna igazolni, már el­ső, MÁV FC-ben lejátszott mécs­esén, a Hapoel ellen szépségdíjas gólt szerzett. A második félidőre szinte sort cserélt Kis Károly, a kezdőcsapatból csupán a kapus Tóth Zoltán, a balhátvéd Fritz At­tila és a középpályás Lengyel Bé­la maradt meg hírmondónak. A szünet után is akadt ismeretlen arc a szolnoki szimpatizánsok számára: a felcsúton nevelkedett, a Vasas II-ben is megfordult Pa- pizsanszkij Artúr játszott a véde­lem tengelyében. Néhány tavaszi meghatáro­zó játékos ellenben hiányzott a hazai keretből. Nagy István A felkészülési mérkőzés jegyzőkönyve SZOLNOKI MÁV FC-CEGLÉD 3-1 (1-1) Tiszaligeti-stadion, 500 néző, vezette: Kis Gábor MÁV (I. félidő): Tóth Z. - Vári, Ba- laskó, Grúz, Fritz - Sipeki - Zva­ra, Mundi, Lengyel B. - Katona B., Máté. II. félidő: Tóth Z. - Pin­tér L., Antal, Papizsanszkij, Fritz - Lengyel B., Kállaii. -Fagy­gyas, B. Tóth, Rokszin - Szepes- sy. Edző: Kis Károly. Cegléd: Kovács - Robson, Mak­rai, Farkas /., Szala - Fehér B., Kenderes, Koncz, Lipusz- Szkunc (Medgyesi), Kormos (Horváth S.). Edző: Ványi Zsolt. gólszerzők: Mundi (45.), An­tal 11-esből (55.), Szepessy (67.), ill. Lipusz (15.) immár több mint két hónapja bajlódik lábujj-sérüléssel, míg Mile Krisztián és Bohner Ro­land az edzésen szenvedett bo- kaszalag-húzódást.- Sajnos Tisza Kálmánra sem számíthatok még egy'jó dara­big - tudtuk meg. a Tisza-parti- ak vezetőedzőjétől. - Még ápri­lis végén szenvedett lábközép- csont-törést, de nem forrt össze a csont. Műteni, csavarozni kel­lett, ám a helyzet nem javult, is­mét gipsz került a lábára. A ceglédi együttesben is fe­dezhettek fel ismerőst az össze­csapáson jelenlévő szurkolók: a túrkevei Horváth Sándor a nyá­ron szerződött a gárdához, s be­mutatkozó meccsén hat góllal tette le névjegyét.- Egyelőre ismerkedik a ma­gasabb osztály légkörével, de minden megmozdulásán lát­szik, érzi a kaput - vélekedett csapata új támadójáról Ványi Zsolt. - A lehetőséget megkapja, csak rajta múlik, mire viszi. A Szolnoki MÁV FC együt­tese legközelebb szombaton 11 órakor lép pályára, akkor a Lé- tavértest fogadja.

Next

/
Thumbnails
Contents