Új Néplap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)
2013-07-20 / 168. szám
2013. JÚLIUS 20., SZOMBAT MEGYEI TÜKÖR 3 Elnyerték az álomállást vakáció Egy hónapig ellenőrzik az abádszalóki nyarat Tar Renáta (jobbról) és Majorfalvi Bálint (mellette) tegnap mutatkozott be Abádszalókon, ahol a következő egy hónapot töltik HÍREK Két körözött személyt fogtak el Szolnokon, a MÁV állomás előtti útszakaszon ellenőrizte a szolgálatban lévő rendőrjárőr csütörtökön délután azt a hatvanöt éves helybéli férfit, akiről kiderült, hogy a Szolnoki Járásbíróság tartózkodási hely megállapítása miatt keresett. Eltűnése miatt körözte a Karcagi Rendőrkapitányság azt a fiatalkorú kisújszállási fiút, akire a rendőrök ugyancsak csütörtökön Karcagon találtak rá, tájékoztatta lapunkat a megyei rendőr-főkapitányság. ■ Elkészült a szalóki főzőkonyha KÖZEL ÖTVENMILLIÓ forintos beruházásnak köszönhetően fejlesztették a szociális főzőkonyhát Abádszalókon. E hónap, azaz július végén zárul le az épület felújítása és bővítése, emellett a beruházás meghatározó részét képező konyhatechnológiai berendezések beszerzése, beszerelése is befejeződik. ■ SZ. ZS. Élelmiszerboltból próbált lopni SZABÁLYSÉRTÉSI ŐRIZETBE vették azt az újfehértói férfit, aki csütörtökön délután egy óra körüli időben egy szolnoki élelmiszerboltból halkonzerveket és két csokit akart ellopni, adta hírül a rendőrség. A tolvajt a bolt alkalmazottjai érték tetten és értesítették a rendőrséget. A Szolnoki Rendőr- kapitányság tulajdon elleni szabálysértés miatt indított eljárást a harmincnégy esztendős éves férfi ellen, akit szabálysértési őrizetbe vettek a rendőrök, tájékoztatta lapunkat a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság. ■ Már értékelték a portákat tiszaföldváron ketten jelentkeztek a „Legszebb konyhákért” elnevezésű versenyre. A portákat a megméretést lebonyolító bizottság elnöke, Barcza Gábor és társai már értékelték is. ■ J. ZS. Jet-ski, romantikus csónaktúra, gyertyafényes vacsora... Heteken keresztül szinte korlátlan mértékben élvezheti a Tisza-tó által kínált élményeket Tar Renáta és Majorfalvi Bálint. Nekik ez munkaköri kötelességük mostantól. Szilvási Zsuzsa Ma áll munkába Abádszalókon az a fiatal házaspár, akik elnyerték a város által hirdetett egy hónapos „álomállást". Az elmúlt napokban azonban már alkalmuk nyílt rá, hogy belekóstoljanak mindabba, ami rájuk vár.- Bár hivatalosan csak július 20-tól szól a szerződésünk, már nem is tudom, mínusz hányadik napnál járunk - meséli nevetve Renáta. - A héten rendezvényeken vettünk részt, interjúkat adtunk, kipróbáltuk a vízisportokat, sokszor szusszanni sem maradt időnk, de nem baj, mert egyelőre nagyon élvezzük!- A nyár számunkra amúgy is szabad, hiszen a komarnoi Jókai színház színészei vagyunk, ahol most nyári szünet van - veszi át a szót Bálint, a férj. - Erre az időre mindenképpen szerettünk volna valami munkát találni, de álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ilyenre akadunk. Reni talált rá a neten és gyorsan eldöntöttük, hogy jelentkezünk, bár csak titkon reméltük, hogy ennyi jelentkező közül éppen minket választanak. Talán az döntött a javunkra, hogy van egy internetes saját riportműsorunk Színházi lábjegyzet címmel, így már az ilyen jellegű szereplésben is tapasztalatot szereztünk. A fiatal pár most ismerkedik a Tisza-tóval, bár Renátának vannak korábbi emlékei.- Bálint még sosem járt itt, neki új ez a környék, én azonban 3 nyarat is Abádszalókon töltöttem a családdal még tizenévesen - mondja Renáta. - Rendkívül látványos a változás, csak nyomokKasza Gábor, az ötletgazda ban emlékeztet a város arra, ami bennem megmaradt. Nagyon tetszik, hogy bármerre megyünk, rengeteg a virág, rendezett a strand, a tó pedig gyönyörű. A fiatalok egyelőre még nem ismerik az egy hónap pontos programját, mindig csak a következő tíz napra terveznek. Az viszont nyilvánvaló, hogy jet ski, vízibanán, kerékpár- és csónaktúra éppúgy szerepelni fog a feladataik között, mint az esti koncertek szorgalmas látogatása. S amire Renáta nagyon kíváncsi, az Simon Istvánná Esztike néni tanfolyama, aki a csipkeverés fortélyait mutatja meg nekik. S hogy egyáltalán miért hirdették meg Abádszalókon ezt a A NYERTESEKET összesen 159 pár közül választották ki. A szervezők először öt párt hívtak személyes találkozóra, akiknek megmutatták a várost és a strandot, s élményeikről blogbe- jegyzést kellett írniuk. Jórészt ez döntött a győztes pár, Renáta és Bálint javára. Mint ismeretes, a különleges munkakör elnyerői július 20-augusztus 20. között- A korábbi ausztráliai álomállásokról hallva gondoltuk úgy, érdemes lenne valami hasonló akciót indítani Abádszalókon is, persze kisebb nagyságrendben - magyarázza az ötletgazda Kasza Gábor alpolgármester. - Nem titkolt célunk, hogy minél inkább a városra, illetve a Tisza-tóra irányítsuk a figyelmet. Ezért a majdani nyertes minden napját dokumentáljuk, melyből a ké- sőbbiekben egy Abádszalókot népszerűsítő kisfilm készül. Ezt természetesen előzetesen szerződésbe foglaltuk, mint ahogyan azt is, hogy nem mondhatnak fel különleges „munkavállalóink". Azaz megtehetik ugyan, de akkor a nyaraltatásuk felmerülő összes költségét ki kell fizetniük. egy hónapon keresztül Abád- szalók vendégei lesznek teljes ellátással, mely magában foglalja a szállásdíjakat, étkezéseket, italfogyasztást, strand-, koncert-, mozi-, diszkó-, múzeumbelépőket, vízi túra, kerékpártúra és minden egyéb igénybe vett szolgáltatás díjait. Cserébe naponta blogot kell vezetniük élményeikről. különleges állást? Blogot vezetnek az élményeikről JEGYZET SZATHMÁRY ISTVÁN A telefonbetyár bukása keményen fellép a katasztrófavédelem a félrevezető riasztások elkövetőivel szemben. A hívások hangfelvételei alapján nyomozzák ki a velük szórakozók kilétét, s a törvény teljes szigorát alkalmazzák ellenük. A tervezett intézkedéscsomag részeként a nyilvánosságot is bevonják a telefonbetyárok elleni küzdelembe, így aki pórul jár közülük, a sajtó révén nem kívánt köz- ismertséget is kaphat. nehéz rájönni arra, mi vezet valakit, amikor a telefont fölemelve ok nélkül hozza mozgásba a tűzoltókat, teszem azt, a mentőket. Még gyerekcsínynek is durva játék, de egy felnőtt embernél már valószínűleg orvosi kategóriáról van szó. Talán hiányzó sikerélmény, elfojtott gátlások, vagy csak sima rosszindulat áll a háttérben, erről az elmekórtan tudna bővebbet mondani. Magyarázatot lehet rá találni, de mentséget semmiképpen sem, hogy valakit örömmel töltsön el a szeme előtt tanácstalanul sorakozó szirénázó tűzoltóautók, vagy összevissza köröző mentő látványa. az csak a kisebb rossz, hogy ■ egy ilyen kivonulás sok pénzbe kerül. Akár a havi mini-'- • málbér összegét közelítheti az okozott kár, amit más retorziók mellett mindenképpen érdemes volna megtéríttetni a felelőtlenül viccelőkkel. Nagyobb baj, hogy mind a katasztrófavédelem, mind a mentők, de a rendőrség kapacitása is véges, s az így lekötött eszközök éppen nagyon hiányozhatnak másutt. Szélsőséges esetben emberhalál, hatalmas anyagi kár lehet a játék vége. mindenképpen az elkerülhetetlen leleplezés és büntetés tudata lehet a leghatásosabb eszköz az élet és vagyonvédelemmel szórakozók elleni küzdelemben. Mert aki ilyen céllal veszi kézbe a telefont semmitől sem fél jobban, mint a lelepleződéstől. Szolnoki katonasulisok is csatlakoztak a Hunyadi Járathoz koszorúzás A nándorfehérvári csata évfordulójára a küzdelem helyszínén emlékeznek meg a kirándulás résztvevői Elindult tegnap reggel a „Hunyadi Járat” nevű történelmi kirándulás, melyhez idén 9 szolnoki diák és 1 felnőtt kísérő is csatlakozott. A nándorfehérvári csata évfordulójára szervezett négynapos emléktúrán háromszáz, az ország minden részéből érkező középiskolás vesz részt. A program a Honvédelmi, az Emberi Erőforrások, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának együttműködésével valósul meg.- Az utazásra pályáznunk kellett - mesél a részletekről Kissné Horváth Margit kísérőtanár. - Számos tanulmányt adtunk be, rövidfilmet készítettünk a korszakról a diákokkal, hogy bebizonyítsuk a bírálóbizottságnak, ott a helyünk a Hunyadi Járaton! - teszi hozzá a pedagógus, aki pár évvel ezelőtt még az atom-, a vegyi-, és a biológiai fegyverekről oktatta a Katonai Középiskolásokat. Ma már „csak” a kémia és a biológia tantárgyakkal ismerteti meg tanulóit - egy másik oktatási intézményben. A katonasuli-programot két éve hívták életre, ehhez elsősorban a Szolnoki Műszaki Szakközép és Szakiskolából csatlakoztak tanulók, összesen nyolcvanan. E program ad most lehetőséget a történelmi kirándulásra, melyet teljes egészében a szervezők finanszíroznak.- Első utunk Budapestre vezet, majd onnan Belgrád a cél - árulja el az egyik, gyakorló ruhába öltözött utas, Fábi Dávid. - Itt egész napos hajókiránduláson ismerkedünk meg a történelmi csata helyszínével, megnézzük a Vaskaput, felkeressük Galambóc várát, Szendrőt, Nándorfehérváron pedig megkoszorúzzuk a Hunyadi emléktáblát. Visszafelé Kalocsán állunk meg egy már nem használt régi katonai bázisnál, ott fogunk aludni sátorban. Hogy Belgrádban hol szállásolnak el bennünket, azt még nem tudjuk - fűzi hozzá Dávid.- Én a hadijátékot, a sárkány- hajóversenyt és a korhű táncháTegnap indultak el Budapesten keresztül Belgrádba a szolnoki fiatalok zat várom a legjobban - mondja Kiss Ádám, aki nemrégen érettségizett és most izgatottan várja az utazáson kívül azt is, vajon felvették-e a Nemzeti Köz- szolgálati Egyetemre. A legtöbb diák ugyanis katonai pályán képzeli el jövőjét, nem véletlenül vesznek részt éppen ők a mostani utazáson.- Én például emelt szinten érettségiztem katonai alapismeretekből, mindenképpen hivatásos egyenruhásként szeretnék a jövőben dolgozni - veszi vissza a szót Fábi Dávid, aki szerint az egész kirándulás egy emlékezetes nagy kaland lesz, melyről biztosan szívesen mesél majd hazatérve barátainak. ■ J. ZS.