Új Néplap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)

2013-07-16 / 164. szám

4 JÁSZSÁG 2013. JÚLIUS 16., KEDD Lovasnap. Jászkiséren harmadik alkalommal szervezték meg a hagyományőrző lovasnapot. A rendezvény legfőbb célja, hogy felelevenítse és megőrizze mindazt a hagyományt, amely a lovas tevékenyégekhez, foglalkozásokhoz kapcsolódik. Különböző versenyek - lovas rönkhúzó és ügyességi verseny, szőnyeg­húzás -, látványos bemutatók - díjlovaglás, csikósbemutató, történelmi képek - segítségével, jó szórakozást ígérő programokkal várták az érdeklődőket. Ismét pályázik Jászladány rang A városi címmel több lehetőséget kapnának a fejlesztésekhez? Az esperesre emlékeztek halálának 110. évfordulóján tisztelet A Jászjákóhalmáról Elszármazottak Baráti Társa­sága (JÁKOB) szervezésében emlékeztek meg Ficzek Ká­roly esperes halálának 110. évfordulójáról. Az emlékmisét a jákóhalmi Ivancsó István és az árokszál­lási Gyenes Gyula plébánosok közösen tartották, mintegy félszázan vettek részt a temp­lomi megemlékezésen, illetve azt követően a temetőben, ahol Magyar Aliz a JÁKOB elnöke szólt néhány szót Ficzek Ká­rolyról. Kiemelte, hogy az es­peres, illetve a hozzá hasonló emberek emlékét ápolni kell és példaként állítani a mostani fiatalok elé. Reményét fejezte ki, hogy a sikerül összefogni az egykori plébános síremlé­kének felújításáért. A sírnál elhelyezték koszorúikat a meg- emlékezők, illetve közösen imádkoztak Ficzek Károlyért. A „Nagyficzek” iskolánál Terjéki Éva idézte fel a „Kis- ficzek” és a „Nagyficzek” is­kolák történetét. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az épüle­tek felújításának érdekében is összefogásra volna szük­ség. A megemlékezéseket követően a jelenlegi Idősek Napközijében kötetlen beszél­getés kezdődött. Az épület egykor az olvasókörnek adott helyet, amit szintén Ficzek Károly alapított. A JÁKOB képviselői vállalták, hogy fel­újítják és ismét felhelyezik az olvasókörre emlékeztető táb­lába ház falán. *BrCS. A temetőben is megemlékeztek az egykori esperesről A település vezetése szerint több szempontból is előnyös volna, ha Jászladány elnyerné a városi címet. Az elmúlt napokban Fegyvernek és Besenyszög várossá válását hagyta jóvá megyénkből az államfő, amely kapcsán fel­vetődik, hogy az évek óta a városi rangra aspiráló jászsági településnek milyen lehetősé­gei vannak az előbbre lépésre. Banka Csaba A nagyközségben a rang el­nyerésével egyebek mellett sze­retnék bővítheteni a hivatali dolgozók létszámát, illetve vár­hatóan nagyobb esély nyílna egyes fejlesztési pályázatok el­nyerésére.- Melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Ehhez az alaphely­zethez hasonh'tható sok esetben településünk fejlesztésének kér­dése a városi rang elnyerésének tükrében - jegyzi meg Drávucz Kataün polgármester. - Nagyon sok fejlesztésre váró feladat áll még előttünk, amelyek végre­hajtása mind-mind azt erősíte­né, hogy Jászladány nagyköz­ség várossá váljon. A helyzet viszont sok esetben az, hogy a beruházásokhoz gyakorta szük­séges pályázati támogatást csak abban az esetben célozhatnánk meg, akkor pályázhatnánk, ha már városi ranggal rendelkez­nénk. Mindenesetre a településen is megoszlanak a vélemények a kédéssel kapcso­latban. - Szük­ség van a városi rangra ahhoz, hogy továbbléphessünk a jelen­legi helyzetből - szól a helybé­liek egy részének véleménye.- Az utak egy része egyáta- lán nics jó állapotban. Hogyan képzelhető el az, hogy így váro­si rangot kapjon egy település?- hangzik a másik oldalról egy vélemény.- Úgy gondolom, alapvetően nem az befolyásolja a pályáza­tokról hozott döntéseket, hogy egy-egy település képe milyen- teszi hozzá Drávucz Katalin.- Nagyobb jelentőséggel bír­nak azok a feladatok, amelyeket egy-egy település felvállal. Eb­ben a tekintetben pedig előbbre járunk. Legutóbb például járási kirendeltség nyílt itt, illetve to­vábbra is megmaradt a műve­lődési ház működtetése, amely alapvetően nem kötelező felada­ta a nagyközségnek. A fejleszté­sek terén folyamatos az előké­szítése a szennyvízcsatorna-be- ruházásnak, illetve még idén megvalósulhat a piactér felújítása. Ez utóbbi része­ként új parkoló­kat is kialakítunk, illetve meg­felelő színvonalú vizesblokkot is építünk az elárusítóhelyeknél. A polgármester szerint egyik legjelentősebb feladatuk a bur­kolt utak arányának növelése, hiszen Jászladányban az utcák mintegy hatvan százalékában semmilyen burkolat nincs az utakon. - Nehéz ebben előrelép­ni, de sok esetben már a pályá­zati kiíráskor egyértelmű, hogy esélytelenül indulnánk - jegyzi meg a polgármester. - Ugyanis sokszor alapfeltételként jelenik meg, hogy vagy ötezer fő alatti lakosságszámú település, vagy város pályázhat a fejlesztési ke­retre. Jászladány viszont jelen helyzetben egy ötezer fő feletti nagyközség. Ez a helyzet pedig nem csak az önkormányzat számára je­lent nehézséget, hanem például a vállalkozásoknál is.- Több cégvezető keresett már meg azzal, hogy egy fejlesz­tést nem tudott pályázattal meg­támogatni, mert a település nem város - mondja Drávucz Kata­lin. - Ráadásul egy Jászladány- hoz hasonló lakosságszámú vá­rosban a szabályzók szerint a hivatali alkalmazottak számát 21 munkatársig finanszírozza az állam, míg a nagyközség ese­tében csak 14 teljes és egy fél­állás fenntartására kapunk fi­nanszírozást. Mindezeket figye­lembe véve úgy tűnik, hogy ez a lépés szükséges ahhoz, hogy Jászladány továbbfejlődhessen. Ennek megfelelően a következő kiíráskor ismét jelezni fogjuk igényünket a várossá nyilvání­tás érdekében. HÍRSÁV Érpart-fesztivál negyedszer Berényben negyedik alkalommal ren­dezték meg Jászberényben az Érpart-fesztivált az el­múlt hét végén. Jászberény egy városrészének nyári rendezvénye már jóval túlnőtte magát egy lakó- közösség által szervezett családi rendezvényen. Igaz, a szervezők próbálnak olyan programokat nyújtani az érdeklődőknek, amelyek a család minden tagjának ki- kapcsolódást jelenthetnek. Voltak koncertek, táncbe­mutatók, sportrendezvények ez alkalommal is a három­napos, pénteken, szomba­ton és vasárnap megtartott eseményen. Ugyanakkor nem csak egy szűk közös­ség számára, hanem a város minden lakójának, illetve a Jászberénybe érkezőknek is a kikapcsolódás és a szóra­kozás lehetőségéit nyújtotta az eseménysor. Francia zenei bemutató Jászapátiban A jászapátiak Baráti Egye­sülete szervezésében tartják meg július 22-én a jászapáti Művészetek Házában a Si-Ré francia ifjúsági zenei együt­tes bemutatóját. A francia kulturális kapcsolatok a nyolcvanas évek derekáig nyúlnak vissza a telepü­lésen, amelyet most ismét felelevenítenek a Jászapátiak Baráti Egyesülete tagjai. Az érkező ifjúsági csopor­tot tizenhét zenész alkotja (négy klarinét, egy fagott, egy szaxofon, egy fuvola, öt hegedű, két cselló, egy zon­gora), repertoárjukban pedig a klasszikus muzsikától a klezmerig számos stílus megjelenik. Államtitkárt kértek fel az ünnepi beszédre Jászberény önkormányzati képviselő-testülete legutób­bi, múlt szerdai ülésén úgy határozott, hogy dr. Budai Gyulát, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamen­ti államtitkárát kérik fel arra, hogy tartson ünnepi beszédet a város augusz­tus 20-i, Szent István-napi rendezvényén. A javaslatot a képviselő-testület többségi határozattal fogadta el. ■ Ez a helyzet pedig például a vállakozásknál is nehézséget jelent. Hatszázezer forint gyűlt össze nyár Nem csak a mentésben jeleskednek a jászárokszállási mentők Jászárokszálláson, a szombaton megrendezett birkafőző verseny­re összesen 119 csapat nevezett be, közülük 86-an főzet birkát, a többiek pedig egyéb kategóri­ában indultak. A zsűri vélemé­nye szerint (amelynek elnöke Buday Péter mesterszakács volt) a legjobb étket a jászárokszállási mentősök készítették, akik ezzel elnyerték a verseny fődíját. Mint azt Gergely Zoltán pol­gármester elmondta, összes­ségében 53 díjat és elismerést osztottak ki a főzőcsapatoknak, amelyek mindegyikét helyi vál­lalkozók ajánlották fel a verseny résztvevőinek. - Jó hangulatban és remek időben sikerült meg­tartani az idei fesztivált is, és Ebben az évben is megtöltötte a város főterét a több mint száz főzőcsapat. Az el­készült ételeket a Buday Péter (képünkön) mesterszakács vezette zsűri bírálta el. már most sokan jelezték, hogy a következő versenyen is részt vesznek majd. Összességében 600 ezer forint gyűlt össze az Árokszállási Nyár rendezvényei idején a helyi te­hetségeket támogató alapítvány részére, amely összeget arra ér­demes fiataloknak osztanak ki az augusztus 20-i ünnepségen tanulmányaik támogatására. Jövőre is megszervezik az Árokszállási Nyár programjait, ugyanakkor az időpont még kér­déses. Jövőre ugyanis július má­sodik hétvégéjén szervezik meg a Jász Világtalálkozót, és nem volna szerencsés azzal egy idő­ben megtartani az árokszállási rendezvényt is. ■ KEDD DERÜLT, SZÁRAZ, ENYHE + déllfe»Sá j Tiszafüred Jászberény 27 X • 27 X .14 X 14 x Kunhegyes Ka?ag Szolnok Kisújszállás .. hőmérséklet + déli felhőzet 27 X 13 °C' „ EMS EWS-^ Kunszentmárton Jász-Nagykun-Szolnok megyében ma viszonylag még enyhe, száraz, derült idő lesz, néha kisebb felhősödéssel. Gyenge, időről- időre mérsékelt északi szél fúj. Zivataroknak nagyon kicsi az esélye. Éjszakára is derült marad az ég A várható, jellemző hőmérséklet megyei átlaga kedd reggel 13, délután 27, szerda reggel 16 fok körül alakul. A legvalószínűbb folytatás: szerdától, legalább jövő keddig nagyrészt száraz Idő és ismét erős felmelegedés, kánikula valószínű. Orvosmeteorológia: fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: az úgynevezett „jóidő", sok napsütés is tokozza a közlekedési balesetveszélyt. Ugyanis ilyenkor az op­timálisnál felszabadultabbak vagyunk. Több kockázatot vállalunk. Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.bu Vízhőmérséklet Duna 18-21 °C Tisza 18-24 °C Balaton 23 °C Velencei-ló 23 °C Fertő 22 X Tisza-ló 24 °C Pollen Gombák magas Pázsitfűfélék magas Csalánfélék magas

Next

/
Thumbnails
Contents