Új Néplap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)
2013-07-13 / 162. szám
2 2013. JÚLIUS 13., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Az albérlő nem volt jogosult a pénz átvételére segítünk - Hogyan lehet, hogy túlfizetésem volt, mégis kikapcsolták az áramot nemfizetés miatt? - kérdezte egy kunhe- gyesi olvasónk. - 2012. október 20-án költöztem albérlőként a jelenlegi címemre. Azóta 168 kW áramot használtam el, és kifizettem 15 ezer forintot. Mégis, április 11-én kikapcsolták az áramot a házból. Június 26-án értesítettek, hogy túlfizetésem van, és visszaküldték egy bizonyos összeget postán, amit nem fizettek ki, mert nem én vagyok az ingatlan tulajdonosa. Az áramot azóta sem kapcsolták vissza - mondta.- Az olvasót, mint albérlőt, társaságunk nem tartja nyilván, az adott fogyasztási helyen nem vele álltunk szerződésben - mondta Egyházi Nikoletta, az E.ON Hungária Zrt. szóvivője. - A villamos- energia-szolgáltatást hátralék felhalmozása miatt függesztettük fel a fogyasztási helyen. A kikapcsoláskor kéthavi számlaelmaradást tartottunk nyilván, ami a vonatkozó törvény szerint jogos és jogszerű kikapcsolást vont maga után. Figyelembe véve, hogy a teljes hátralékot 30 napon belül nem fizették be, a fogyasztási helyre vonatkozó szerződést felbontottuk. A kikapcsolást követően, a leolvasott óraállással, nyilvántartott ügyfelünk részére végszámlát készítet tünk, amiből a teljes tartozást kiegyenlítettük, a fennmaradó túlfizetést visszaküldtük szerződött partnerünk részére. Ezt az összeget a postás az albérlőnek nem kézbesíthette, mivel nem ő volt a szerződés szerinti fogyasztó és a címzett sem. A szerződésfelbontást követően a szolgáltatás visszaállításához már igénybejelentő nyomtatványt kell kitölteni, melynek részleteiről az érintetteket tájékoztattuk. ■ B. B. Kölcsönből futja csak ebédre megélhetés A hónap végén már többen is csak hitelre tudnak vásárolni Szégyen ide, szégyen oda, egyre többen vannak, akik hó végén már csak hitelre tudnak vásárolni élelmiszert. Sokaknak a pult alatti kockás füzet jelenti az egyetlen reményt a túléléshez. Munkatársunktól Az egyik megyebeli kistelepülésen az önkormányzati tulajdonában levő boltban kamatmentes hitelre vásárolnak az ott élők.- Régóta hitelre vásárolunk, mint az itt élők nagy része - mondta Imre. - Most is így örtént, elfogyott a pénzünk, de valamit csak kell ennünk. Főznivalót, kenyeret vettem, ma borsópörköltet ebédelünk. | Nincs munkám, nyolcvanezer | forint körüli összegből élünk hárman havonta, rezsire 45-50 ezer forintot költünk. Havonta tízezer forintot kölcsönzünk a helyi boltban, amelyet a következő hó elején, amikor pénzt kapunk, kiegyenlítünk - árulta el. A helybéli férfi elmondta, { hogy mindig figyelik a településen élők, hogy mikor megy a szállító autó, amivel az élelmet viszik az üzletbe, mert aki nem szemfüles, pórul járhat. Hiszen előfordul, hogy két óra múlva már elfogy a kenyér, úgy elkapkodják. *- Két gyermekem van, főként tejterméket, felvágottat, mosóport szoktunk hitelre vásárolni a boltban - csatlakozott egy fiatal anyuka, Marika; - A hónap végén, 18-20-a körül már nincs egy fillérünk sem, a gyerekeknek viszont muszáj enniük. Hiába keres a párom nyolcvan- ezer forintot, és kapunk a gyerekek után közel harmincezer forint családi pótlékot, nem jövünk ki a pénzből a jelenlegi árak mellett. Évek óta így van ez, 15-20 ezer forintnyi tartozásunk van mindig hónap végén. Ha nem lenne a kockás füzet a pult alatt, amiben rögzítik a tartozásokat, nem is tudom, hogy miből élnénk - fűzte hozzá.- Alapvető élelmiszereket, tejet, felvágottat, tisztítószereket, mosóport, hypót, mosogatószert, fűszereket visznek az emberek - mondta a boltos. - Előfordul, hogy azonnal elfogy Hó végén egyre többen kényszerülnek hitelre a kisboltokban. Akadnak, akiknek szerencséjük van, máshol hiába is kérnek, nem kapnak kölcsönt. az áru, miután azt meghozzák, de mivel nagyon jó viszonyban vagyunk a szállítókkal, szinte azonnal pótolni tudjuk a hiányt - árulta el. A boltban dolgozó hölgy azt is elmondta, hogy egy füzetbe írja a hitelesek listáját, és hogy ki hány forinttal tartozik. Van, aki aláírja, van, aki nem, de soha nincs probléma az elszámolásnál. Nem is lehet, hiszen a vásárlást igazoló blokkot minden esetben a leírtakhoz csatol- ha elmúltál százéves, akkor van nálunk hiteled -ez a főnököm szavajárása, így nálunk csak annyit vásárolhat mindenki, amennyi pénze van - mondja Nagy Lászlóné Ildikó, az egyik karcagi kisbolt eladója.- Iskolaidőben a hó végén már a diákok sem csokit és kólát vesznek, hanem csak pár kiflit vagy ják. Természetesen a falubeliek saját maguk is vezetik, hogy ki ■ „Ha nem lenne a kockás füzet a pult alatt, amiben rögzítik a tartozásokat, nem is tudom, hogy miből élnénk.” mennyit vásárolt. Elvétve akadnak azért, akik nem szorulnak hitelre, ha vásárolni akarnak a boltban. - Édesapámmal élek itt a teegy kakaós csigát, szendvicset kémek. Az idősebb vevőimről már tudom, kinek hány szelet kenyér, hány deka felvágott kell. A zöldárunál is egy-két almát vagy paprikát visznek, a szeszesital-forgalom is jócskán csökkent. Nagybevásárlás inkább akkor van, amikor az üzletlánc termékeit akciózzuk. lepülésen, nem szoktunk kölcsönhöz folyamodni, de láttam, hogy vannak, akik igen - válaszolt kérdésünkre Katona Petra. - A legfőbb probléma, hogy nincs munkahely, ezért még kenyeret is hitelre vesznek az emberek, főként a fiatalok. Ez még mindig jobb, mint máshol, ahol úgymond uzsorakamatra kapnak csak kölcsönt a vásárlók. Itt mindenki pontosan any- nyit ad vissza, amennyit kölcsön kért - számolt be. Élelmiszerüzletek és -áruházak összesen a megyében 2000 2053 2010 1684 2011 1721 Ebből egyéni vállalkozó által működtetett 2000 1173 2010 785 2011 784 FORRÁS: KSH MEGYEI ÉVKÖNYV, 2011 ■ Ön szokott hitelbe vásárolni? Szavazzon hírportálunkon g«-—• vasárnap 16 óráig: SZ0U0N.hu v/ A szavazás eredményét a hétfői számunkban közöljük.- A munkanélküliség a legnagyobb probléma a településen- közölte egy másik kitelepülés, Csataszög polgármestere. Pomá- zi Ferenc elmondta, hogy minden évben foglalkoztatnak közcélú, közhasznú munkásokat, ami némileg javít a helyzeten, de nem oldja meg a gondokat.- Az itt élőknek általában már hó közepére elfogy a pénzük, de ezt a helyzetet nem hitellel próbálják megoldani. A kisbolt magántulajdonban van, és ha kérnének sem kapnának hitelt az itt élők. Hiszen az nem vezetne sehová, viszont a bolt tönkremenne - tette hozzá. Nagybevásárlás szinte csak akciózáskor van Motorosok a strandon . Tegnap kezdődött a tiszaföldvári strand területén a XXI. Griff Nemzetközi Motorostalálkozó. A három napon felvonulás, koncertek, hangerőmérés, vízi vetélkedők, tombola és tűzijáték várja a jelenlévőket. A közbiztonság került a középpontba álláspontok Megoszlanak a vélemények a megyei helyzet kapcsán- Szerintem az emberek közbiztonságérzetét nem a statisztikai adatok határozzák meg, hanem az, hogy mennyi bűncselekmény történik a környezetükben - fogalmazott Baráth Zsolt jobbikos szolnoki országgyűlési képviselő, aki tegnap Jász-Nagy- kun-Szolnok megye 2012-es bűnügyi helyzete a számok és aktualitások tükrében címmel tartott sajtótájékoztatót a szolnoki Városmajor út és Sebestény Gyula út kereszteződésében. Mint mondta, nem véletlen a helyszín, mivel a környéken egy embert meggyilkoltak.- A megye bűnügyi mutatói 2012-ben többnyire az országos átlag fölé kerültek - folytatta a képviselő. - Nemrég felkerestem a megyei főkapitány urat, és közös megbeszélést tartottunk a közbiztonság helyzetéről. Aa Központi Statisztikai Hivatal adatai azt erősítik meg, hogy jelentősen megemelkedett a regisztrált bűncselekmények száma 2012-ben 2011-hez képest. A számok tükrében ez annyit jelent, hogy összesen 18 984 bűntényt követtek el, ez 7,2 százalékos emelkedést jelent - mondta. A képviselő kifejtette, lépésekre van szükség ennek az állapotnak a javulásához, mert a rendőri létszám megnövelése nem hozta meg a várt eredményeket, a törvények szigorításában látja a helyzet megoldásának kulcsát.- Európa egyik legszigorúbb büntetőpolitikáját vezette be a Fidesz-kormány - fogalmazott Szalay Ferenc, a Fidesz megyei elnöke a sajtóhoz eljuttatott közleményében az elmondottakra reagálva. - Július 1-jén életbe lépett az új büntető törvénykönyv, amely választ ad a társadalmat legjobban irritáló bűncselekményekre, amelyek megyénkben is gyakoriak: többek között a lopásra, a betöréses rablásra, a gyermekek és idősek ellen elkövetett, az erőszakos és az uzsora bűncselekményekre - hangsúlyozta a kormánypárti politikus, hozzátéve: különösen kiemelt a gyermekek büntetőjogi védelme.- Kétséget kizáróan okozott javulást a közbiztonság területén a rendőri létszám növekedése - fejtette ki Szabó Zita őrnagy, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. - Hangsúlyozni szeretném, hogy az elmúlt hetekben Szolnokon történt súlyos bűncselekmények, emberölések elkövetőit megyénk rendőrei pár órán belül felkutatták és elfogták - mondta a sajtószóvivő, majd hozzátette, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság mindent megtesz a bűncselekmények visszaszorítása, megelőzése, a már megtörtént bűnesetek eredményes felderítése érdekében. ■ E. CS.