Új Néplap, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)

2013-06-24 / 145. szám

4 2013. JÚNIUS 24., HÉTFŐ KÖRKÉP - SZOLGÁLTATÁS Véletlen és empátia is alakította pályáját sikerek Pogány Judit visszatért középiskolai évei helyszínére, ahová annak idején nagyon szeretett járni Pogány Judit, Jászai- és Kossuth-díjas érdemes művész. Korábbi osztályával a minap tartották érettségi találkozójukat. A véletleneknek és empátia­készségnek egyaránt fontos szerepet tulajdonít pályája sikeres alakulásában Pogány Judit. A Jászai- és Kossuth- díjas érdemes művésszel, gyermekeknek megtartott egyik előadása után, hivatá­sáról, gyűjtőszenvedélyéről és a középiskolai éveiről is beszélgettünk. Papp Gábor- Rengeteg élmény fűz Békés­csabához, nagyon szerettem a Sebes György Közgazdasá­gi Technikumba járni, ahol könyvelő, tervező és statisz­tikus képzettséget is szerez­tem - árulta el a színművész.- Későbbi szakmám, a színé­szet fő vonala is itt kezdődött. Olyan színjátszó kört alakí­tottunk az iskolában, amely- lyel Arbuzov „Tánya” című három felvonásos drámáját is előadtuk. A helyi színházban akkoriban Máté Lajos volt az igazgató. Hozzá mentem be kölcsönkérni különböző kellé­keket, így valódi festett dísz­lettel, jelmezekkel, ruhákkal dolgozhattunk. Békéscsabán kezdtem el igazán kiélni ma­gamból a színészet iránti von­zalmam is. Éppen a minap tartottuk ötvenedik érettségi találkozónkat, amin boldogan vettem részt. — Egy nappal a találkozójuk előtt a Mesélj nekem című, gyermekeknek szóló rendez­vénysorozat előadója volt. Mekkora kihívás a fiatal kö­zönséggel dolgozni?- Hálás feladat, egyben nagy felelősség is. Felnőtt ember már eldönti, hogy mi tetszik neki és mi nem. A gyerekek­ben olyan döbbenetes éhség van a mesére, a színházi mese­előadásokra, hogy nekik nem szabad közepeset vagy gyengét adni, mert sajnos akár annak is örülnek. Ók csak a lehető legjobbat kaphatják. A legkivá­lóbb rendezőkkel és színészek­kel, a legszebb látvánnyal kell őket várni. — Évtizedek óta az egyik leg­foglalkoztatottabb, legkereset­tebb magyar színésznő. Minek köszönhető, hogy folyamato­san a csúcson tudott maradni?- Sok minden a véletlene­ken is múlik. Ha pályám kez­detén én nem pont Kaposvárra kerülök, lehet, hogy az egész sorsom másként alakul. Az ottani színházban azonban ki­alakult az együttgondolkodás képessége. Zsámbéki Gábor, Babarczy László, Ascher Ta­más, Szőke István, Ács János és Gothár Péter rendezőként elfogadták és szerették a játé­komat, a groteszket, az esendő- séget. Alapvetően nem néztem ki színésznőnek, amit a ben­nem lévő empátiakészséggel pótoltam. így egy szerencsés sorozat jött létre, ami a mai na­pig tart. Az idősödő színésznők szerepei lassan elfogynak, én a 2012/2013-as évadban tizen­nyolc produkcióban dolgozhat­tam, ami a korosztályomban kivételes ajándék. — Ötszáz darabos bohócgyűjte­ménye van. Honnan a hobbi?- Kisvárosi gyerekként nőt­tem fel Kaposváron, ahol hol gyenge, hol közepes utazó cirkuszok tűntek fel. Akkori­ban bosszantottak a bohócok. Felnőtt fejjel azonban, amikor megismertem az igazi bohóc- ságot, rájöttem, hogy ez egy hitvallás. Az igazán nagy szí­nészek, mindig jó bohócok, a közepes színészek csak bohóc- kodnak. Megismerhettem Chaplin munkásságát, láthattam nagy­szerű színészeket bohócként, oroszok, Muskin és Fellini bo­hócait. Olyanokat, akik után az ember csak kapaszkodhat. A színházi bemutatókon a szí­nészek mindig megajándékoz­zák egymást. Kaposváron egy ilyen premier közelében jár­tunk, amikor Budapesten, az akkor még létező cseh kultú­Az egyik legkeresettebb színésznő. ra boltjában találtam egy 8-10 centis, gyöngyökkel töltött bohócot. Elkezdett fojtogatni a vágy, hogy megvegyem, de úgy, hogy a világon senkinek nem adom majd oda. Talán ez volt az első darabja a gyűjte­ményemnek. Édesapám, aki sajnos korán meghalt, nagyon szeretett gitározni. Még le­génykorában a lányok ilyen­kor emlékszalagokat kötöttek a hangszerre. Ezek között ta­láltam egy nyakkendőselyem­ből varrt, gyufásdoboztestű selyembohócot, amiről meg­fogadtam, hogy amíg élek, őrzöm. A gyűjteménynek las­san híre ment, és kollégák, de gyakran idegenek is meg­ajándékoznak egy-egy új da­rabbal. Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Széchenyi Gyógyszertár (Széchenyi Krt. 129.) az ügyeletes. Vízállás A kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafü­rednél 555 centiméter, duz­zasztott, Kisköre-felsőnél 732 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 25 Celsius-fok. Kisköre-alsónál -16 centi­méter, apadó, Szolnoknál 53 centiméter, apadó, a víz 25,1 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 150 centiméter, apadó, a Hármas-Körös Kun- szentmártonnál 135 centi­méter, apadó. Traffipax a megyei rendőr-főkapitány­ság közlekedésrendészeti osztály munkatársainak tá­jékoztatása szerint a 4-es, a 4633-as és a 44-es utak egyes szakaszain, valamint Szolnok, Jászberény, Pusztamonostor, Kunszentmárton, Kungyalu, Törökszentmiklós és Cserke- szőlő belterületén kell ellenőr­zésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A trafflpaxos ellenőrző autók elhelyezkedé­sének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. ■ „Csalódás, ha valami nem sikerül, de az a teljes kudarc, ha meg sem próbálod.” (Beverly Sills) I PROGRAMAJÁNLÓ HIRDETÉS Tisztelettel meghívom Önt a 2013. június 25-én (kedden) 17.00 órai kezdettel tartandó LAKOSSÁGI KONZULTÁCIÓRA a Szent Tamás Görögkatolikus Óvoda | és Általános Iskola, Szolnok, ? Dr. Durst János úti. ebédlőjébe. Molnár Iván önkormányzati képviselő MOZI MAI MŰSOR. Szolnok. Cinema City: Az acélember (12) 14.15. Az acélember 3D (12) 17.00,19.45. A Föld után (12) 14.00,17.30,20.30. Gyakornokok (12) 16.15,19.30. Halálos iramban 6. (16) 13.15. Másnaposok 3. (16) 15.15, 18.30. Szemfényvesztők (12) 15.45, 18.00. 20.15, A zöld urai 3D (6) 13.00. TISZApART mozi: A méhek világa (6) 16.00, Lotte és a holdkő titka (0) 16.30, Lore (16) 18.00, A méhek világa (6) 18.00, Tango libre - Szabad a tánc (16) 18.15, A vadászat (16) 20.00, Védelmi kód (16) 20.00, Emberrablás (16) 20.15. KIÁLLÍTÁS MEZŐTÚR. A Túri Fazekas Múzeumban Fekete Júlia képzőművész, Szent és profán című kiállításának megnyitóját rendezik meg június 29-én 16 órakor. A tárlatot au­gusztus 20-ig tekinthetik meg az érdeklők. FALUNAP SZAJOL. Június 29-én falunapot tar­tanak a sportpályán. Reggel 8 órától főzőverseny veszi kezdetét, majd ezt követően kispályás labdarúgótorna lesz. Ezen a napon Rádiókészülékek a múlt századból címmel az érdeklődők kiállí­tást is megtekinthetnek a sportcsarnok­ban. Délig véradásra, ingyenes kolesz­terin, vércukor és vérnyomásmérésre, életmód tanácsadásra várják az érdek­lődőket. Tíz órától a szajoli gyerekek zenés, táncos sportbemutatón vehetnek részt. Délután 14 óra 30 perctől játékos akadályverseny lesz a tanösvényen. A színpadon 16 óra 30 perctől Csepregi Éva koncertezik, 18 órától az Ez volt, ez van zenés humoros előadást tekinthetik meg, ahol fellép Beleznay Endre, Czakó Ádám, Heller Tamás, Nyertes Zsuzsa. Este háromnegyed nyolckor Csengeri Attila énekel világslágereket, majd 21 óra 30 perctől tűzijáték lesz. Este tíz órá­tól pedig a Bulizóna Duó gondoskodik a hangulatról. SZABADTÉRI PROGRAM ABÁDSZALŐK. Június 28-án 21 órá­tól a Fesztiválszínpadon szabadtéri buli várja az érdeklődőket az Extázis Zene­karral. Sztárvendég: Oláh Gergő. FESZTIVÁL KARCAG. A XV. Karcagi Birkafőző Fesz­tivált június 28-29-én rendezik. Első nap konferenciával, Cosombolis-koncerttel, másnap a Matyóföld népművészeti és folklórhagyományaival, kiállítással, nép­tánc- és nótaműsorokkál, Gájer Bálint műsorával, a Nomád és a United együt­tes koncertjével, a díszvendég matyó település Mezőkövesd népművészeti és folklór hagyományaival, kiállításokkal, népművészek és kézművesek kirakodó­vásárával, kézműves élelmiszerek vá­sárával, ekhós szekeres városnézéssel várják az érdeklődőket. ELŐADÁS SZOLNOK. A Verseghy Ferenc Könyv­tárban június 28-án 16 órától Kis Krisz­tián Bálint történész Vallások és szent helyek a megyeszékhelyen című előadá­sát hallgathatják meg. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban idő­közben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programok a Szóljon, hu hírportálon olvashatók. RECEPT Diós csiga HOZZÁVALÓK A TÉSZTÁHOZ: 60 dkg liszt, 3 dkg élesztő, 2 db tojás, 2 evőka­nál olaj, 1 kávéskanál só, 2 evő­kanál cukor. A dagasztáshoz: szükségszerint tej. A töltelék­hez: 15 dkg darált dió, 10 dkg porcukor, reszelt citromhéj, 5 dkg olvasztott vaj. A csigák ke­néséhez: 5 dkg vaj, 1,5 dl tej, 1 csomag vaníliás cukor. ELKÉSZÍTÉS Az élesztőt cukros tejben felfut­tatjuk. A lisztbe belekeverjük a sót, a tojásokat, a porcukrot és a megkelt élesztőt. Annyi langyos tejjel dagasztjuk be, hogy köze­pes keménységű tésztát kap­junk. Ezután hozzádolgozzuk az étolajat és addig dagasztjuk, míg szálas tésztát nem kapunk. A kelesztőtál fedelét rátesszük, és duplájára kelesztjük a tésztát. A töltelékhez a cukrot a dióval, a reszelt citromhéjjal összekever­jük. A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítjuk, kinyújtjuk. Olvasztott vajjal lekenjük, a töl­teléket rászórjuk. Feltekerjük és minden tekerésnél a tésztát le­kenjük olvasztott vajjal. 1,5 cm vastagra szeleteljük, majd szili- konos sütőpapírral fedett tepsi­be sorakoztatjuk. Olvasztott vaj­jal lekenjük a csigákat és még 20 percet kelni hagyjuk. A sütőt 180 fokra előmelegítjük és a csi­gákat betesszük sülni. A sütés vége felé vaníliás tejjel meglo­csoljuk, készre sütjük. Gyerekszínház 3 múzeumban. Szombaton a szolnoki Damjanich János Múzeum udvarán a Cibere Színház előadásában a Rest, a macska című gyerekelőadást mutatták be, a gyerkőcök nagy örömére. SZOLNOK TV_______________ 6.00 Aktuális visszatekintő 6.25 Halak, vizek 6.50 Napi üzenet 7.00 Aktuális visszatekintő 7.30 Aranyidő 8.00 Aktuális visszatekintő 8.30 Liturgia 9.00 Aranykosár 10.00 Aktuá­lis visszatekintő 10.30 Elixir 11.00 Aktuális visszatekintő 11.25 Fórum 11.50 Napi üze­net 12.00 Aktuális visszatekintő 12.30 Mér­leg 13.00 Juhmérés Mérán 14.00 Aktuális visszatekintől4.30 Sajtóasztal 15.30 XXII. Szolnoki Néptáncfesztivál - versenyprogram 1. rész 18.00 Szolnoksport 18.30 Kultúrkör­ré 19.00 Aktuális 19.20 Napi üzenet 19.30 Téma 20.00 Aktuális 20.30 Téma 21.00 Legizgalmasabb mérkőzések - Szolnoki Olaj KK-Cibona 23.00 Képújság. szolnoktv® szolnoktv.hu SZOLNOK FM 0.00-6.00 Helyből a legjobb magyar sláger megy! 6.00-10.00 Shaker! Ébredj, Szolnok! La- doniczki Danival és Bagi Timivel 10.00-15.00 Fülbevaló! A megbízható munkatárs, Csibrán Szilvia 15.00-19.00 Délutáni csokoládé Tú- róczi Imrével 19.00-20.00 Trend Bagi Timi­vel 20.00-24.00 Disco's Hit Bárány Attilával. www.szolnokfm.hu. AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tud­juk 5.30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart show - angol, francia, német, amerikai lis­ták kedvencei 20.00-24.00 Party cafe - klubkedvencek és a legjobb dance dalok. aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 6.00 Reggeli Juice, benne minden hétköznap 8.40-től „Reggeli Monitor" - napindító gaz­dasági hírek 11.00 AMADE20 zenei sláger­lista 13.00 Amadeus Délután 18.00 „Góől” Sportmagazin 20.00 „Kapcsolódjunk" - is­métlés 22.00 Hangsúly - helyi rockmagazin Évivel és Firkával 23.00 120 Decibel rock­magazin, majd nonstop zene kedden 6 óráig. amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents