Új Néplap, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-24 / 145. szám
MEGYEI KORKÉP 2013. JUNIUS 24., HÉTFŐ Jól működött a mérőóra a vizsgálat szerint segítünk - Űj gázórát szereltek föl nálam, ami tripla fogyasztást mért a nyári hónapok alatt, miközben kevesebbet fogyasztottam, mint korábban - fordult lapunkhoz egy martfűi olvasónk. - Nem értem, hogyan fordulhat elő az, hogy jóval kevesebb fogyasztás mellett háromszor annyit mért az óra, mint a korábbi. Négy hónap után kértem a mérő lecserélését, de arra csak nyolc hónap után került sor. Miért? Azt sem értem, hogy miért Hajdúszoboszlón vizsgálták az órát, miért nem Szolnokon. Hiszen az közelebb lett volna a lakhelyemhez - jegyezte meg. Seregszemle a történelem főutcáján világtalálkozó Jászberénybe hívott a jászkürt hangja, sok ezren érkeztek az invitálásra ► Folytatás az 1. oldalról- A fogyasztónál előrehozott mérőcsere történt június 23- án - tájékoztatott Száraz Gábor, a Tigáz Zrt. sajtószóvivője. - A fogyasztó ezt követően augusztusban jelezte, hogy szerinte sokat mér az újonnan felszerelt mérő. Ügyfélszolgálatunkon tájékoztatást kapott arról, hogy ilyen esetben mit lehet tenni és annak mi a velejárója. A fogyasztó mérőpontossági vizsgálatot kért, amire októberben sor is került. Ezeket a vizsgálatokat kifejezetten erre szakosodott akkreditált laboratóriumokban végzik el, ilyen laboratórium nem található meg minden telephelyünkön. így a vizsgálat olyan laboratóriumban történt, ahol azt a bejelentést követő legrövidebb időn belül el tudják végezni. A mérőpontossági vizsgálat eredménye alapján a mérő kifogástalanul működött, a bejelentés és a mérőpontossági vizsgálat között körülbelül három és fél hónap telt el. Az előírások értelmében ha a felhasználó mérőpontossági vizsgálatot kér, akkor azt csak akkreditált laboratóriumban lehet elvégezni. Amennyiben a mérő hibátlan, a vizsgálat költsége a fogyasztót terheli, a fenti esetben is ez történt - tette hozzá. ■ A néphagyomány pedig a XVI. századtól kezdte Lehel kürtjeként emlegetni. Nem véletlen tehát, hogy a ma élőkben is tiszteletet ébreszt ez a kultikus tárgy, amely keletkezésének, jászokhoz kerülésének megannyi titkát még most is őrzi. Források szerint a jászok kürtjének korábban a herényi templom Mária-oltára előtt volt a helye, így itt helyezték el a vüágtalálkozó alkalmából is. Az ünnepi szentmisét dr. Seregély István nyugalmazott egri érsek celebrálta. A jász települések díszes felvonulását követően a résztvevők a város főterén kialakított színpad elé érkeztek, ahol történelmi esemény szem- és föltanúi lehettek a jelenlévők. Hosszú évtizedek óta először szólalhatott meg a jászkürt Jászberényben széles közönség előtt. Bernhardt András, a Palotásy János Zeneiskola kürt-trombita tanszakvezető tanára ennek megfelelő tisztelettel és méltósággal szólaltatta meg, amit nagy lelkesedéssel és nem kisebb biztatással háláltak meg a résztvevők. Az egybegyűlteket dr. Szabó Tamás polgármester köszöntötte, aki a jászokat boldog küzdőkként jellemezte. Párizsból elindulva megjárta a visszatérők útját „háztól a hazáig” Szabó László filmrendező. A Lehel Vezér Gimnázium diákjaként végzett, 1956-ban külföldre emigrált hazatérő az elszármazott jászok képviseletében érkezett Jászberénybe. Érzelmektől átitatott, a szülőföld viszontlátását Tréfás és egyben hagyományos ügyességi feladatokat teljesítettek a Jász Virtus nevezetű vetélkedő résztvevői a Margit-szigeten rendezett megméretésen elcsukló hangon idéző művész felszólalását többször taps szakította félbe. Középiskolai tanárait felemlítve hozzátette: - A szaktudás mellett igazi pedagógusok voltak, akik emberséget is tanítottak diákjaiknak. Ugyanakkor soha nem feledte el Sára Sándor filmrendező - szintén elszármazott jász - szavait, aki egyszer valahol azt mondta pályatársának: Akárhová érsz, akárhová mész, ne feledd, honnan jöttél. A köszöntők sorában felszólalt Jászkarajenő polgármestere, Pálya István Kálmán. A kirajzott jászok által alapított település idén a világtalálkozó díszvendége volt. Örömét fejezte ki, hogy a hagyományteremtő gesztus alapján elsőként Jászkarajenő települése lehet a világtalálkozó díszvendége. Ugyanakkor jelezte, hogy nem mondtak le szándékukról, miszerint jász településként, a jászok makacsságával dolgoznak Hosszú évtizedek óta először szólalhatott meg a jászkürt Jászberényben széles közönség előtt. azért a jövőben, hogy egyszer majd a kirajzott jász településeken is megszervezhessék a világtalálkozót. Jász Betlehemként emlékezett meg Jászberényről dr. Dobos László, a Jászok Egyesülete ügyvivője. - Ez az a hely ugyanis, ahol a jász öntudat megszületet, és ez az a hely, ahol a jász világ- találkozót először megrendezték. Azt a helyet pedig, ahol az ünneplők összegyűltek, a jász történelem főutcájának nevezte, hiszen ez a helyszín a térség és a jászok legfontosabb, sorsukat meghatározó történésének tanúja lehetett, a betelepüléstől a redemption át egészen a 1849-es tavaszi hadjárat felvezetéséig, vagy épp az első világtalálkozó megszervezéséig. A világtalálkozó adott alkalmat ebben az esztendőben is, hogy a Jászságért díjat átadják. Ebben az esztendőben a kiskunfélegyházi Bánkúié dr. Molnár Erzsébet történész vehette át, aki rengeteget foglalkozott a Jászkunság történetének feltárásával, a jászok és kunok történelmének megismerésével. Később Fábián József, a Jászkun Kapitányok Tanácsa főkapitánya a magyar föld megőrzésének és védelmének fontosságát, a jászok és kunok összefogásának fontosságát emelte ki. A jászok kapitányának beiktatási ceremóniáján ebben az évben a regnáló kapitány, Bolla János újraválasztásának lehettek tanúi az egybegyűltek. A városban három napon át színes forgatagként váltották egymást a programok. Bemutatkoztak a jászokkal rokon őszét nép művészei egy kiállítás erejéig, eljöttek Jászberény testvértelepüléseinek képviselői Erdélyből, Olaszországból. MegA következő, immár huszadik Jász Világtalálkozót jövőre Jászapáti vámsa szervezi meg. Hagyomány, hogy a találkozók díszünnepségén a stafétát átadják egymásnak az érintett települések polgármesterei. Ez ebben az esztendőben sem mamdt el. Dr. Szabó Tamás, Jászberény polgármestere Pócs Jánosnak, Jászapáti vezetőjének adta át a szervezés stafétáját. Ugyanakkora herényiek kezdeményezéséből megnyitották a Jászok Nagykönyvét, amelybe a résztvevők közül bárki beírhatta a nevét Szeretnék, ha ez a könyv is végigjárná az összes jász települést. A nagykönyvet a találkozó záróünnepségén adták át az apátiaknak. ismerkedhetett bárki a jász viselet fejlődésével a hagyományok alakulásával. Szombat este ugyan egy komoly vihar is végigvonult Jászberényen, de a jászokhoz méltó hozzáállással nagyon sokan csak azt mondták: hisz ez csak egy kis víz. A zivatar távozásával folytatódtak a programok a Jászmagyarok együttes, illetve Rúzsa Magdi koncertjével. Az éjszaka visszatérő esőzés csak még elszántabbá tette a vasárnap délelőtti Jász Virtus vetélkedő résztvevőit. Összesen tizenöt csapat mérte össze tudását településüket képviselve, és olyan testhezálló feladatokat kellett megoldani, mint például boros- üvegtöltés akadálypályán, bika szarvára karikahajítás, vagy épp a krumpli és tojás célba dobás. Óriási küzdelemben a vetélkedő az alattyániak nyerték meg Jászberény és Jászárokszállás csapata előtt. A találkozó záródélutánján és estéjén pedig jászsági művészeti csoportoké volt a fő szerep. Falunap. Besenyszögön, a sportpályánál tizennegyedik alkalommal rendezte meg a község önkormányzata a hagyományos falunapot. A falunaphoz kapcsolódóan ekkor tartották a településről elszármazottak találkozóját, illetve az öregfiúk nosztalgia futballmérkőzést is. Múzeumok Éjszakája. Szolnokon szombaton este a nyitva tartó Tabáni Tájházban kipróbálhatták a látogatók a gyertyamártást. Fesztivál Kétpón. Hatodik alkalommal rendezték meg az Alföldi Bétyárfőző Fesztivált. A rendezvényen betyárviaskodó, meseelőadás, főzőverseny, népi játékok, koncertek, fogathajtóverseny, polgármester-válogatott labdarúgó-mérkőzés és kirakodóvásár várta az érdeklődőket. KEPES HÍREK A közbiztonság helyreállításáért vonultak tüntetés A közbiztonság javítása érdekében a helyi Jobbik tagjai és mintegy 100-120 fő, több civil szervezet tagja vonulással egybekötött fórumot tartott szombat este Karcagon. A jelentős rendőri biztosítás mellett megtartott rendezvényen - melyen a múzeumparktól a Széchenyi sugárút-Villamos utca-Kisújszállási út-múzeum- park útvonalon vonultak - a menetet több helyen tapssal fogadták az út szélén állók. A múzeumparkban több beszéd is elhangzott a Jobbik helyi vezetőitől és a megjelent szervezetek képviselőitől, melyekben egyebek mellett az elfogadott földtörvényt is kritizálták. ■ D. E.