Új Néplap, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-20 / 142. szám
2013. JÚNIUS 20., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI TÜKÖR HÍREK Meghosszabbították a rektor megbízatását rektorokat nevezett k! Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök- olvasható a Magyar Közlönyben. Rektori kinevezést kapott a kormányfőtől - az emberi erőforrások miniszterének a fenntartóval egyetértésben tett előterjesztésére- a Szolnoki Főiskolán Túró- czi Imre főiskolai tanár július 1-jétől öt évre, ami egyben azt is jelenti, hogy a rektor megbízatását meghosszabbították- írta az MTI. ■ Bizonyítványt kaptak az első vizsgázók „nő az esély" címmel romák képzésbe ágyazott foglalkoztatására indult program a szociális és gyermekjóléti ellátórendszerben. A program keretében indított óvodai dajkaképzés szakképesítő vizsgával és bizonyítványátadással egybekötött záróeseményét tegnap tartották Szolnokon. ■ SZ. ZS. Élelmiszercsomagot osztottak családoknak négyszáz élelmiszercsomagot osztottak szét nemrégiben Rákócziújfaluban- tájékoztatta lapunkat Papp János polgármester. A tartós élelmiszereket tartalmazó segélycsomagot az Ökumenikus Segélyszervezet ajánlotta fel a rászoruló családoknak. ■ J. ZS. Fizetés nélkül akart távozni az áruházból A szolnoki Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy jászladányi lakos ellen. A18 éves nő egy szolnoki áruházból kísérelt meg lopni június 18-án. A bevásárlókocsiba különböző élelmiszereket, tisztítószert, pelenkát pakolt, majd fizetés nélkül az önkiszolgáló kasszasoron távozott. Nem jutott messzire, mivel a biztonsági szolgálat feltartóztatta, és értesítette a rendőrséget. A járőrök a nőt előállították a rendőrségre, ahol a bűn- cselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Az ügyben bíróság elé állításra kerül sor. ■ MŰSZAKI MENTÉS rVSNNS Köszönet a kiváló munkáért. Tegnap ünnepélyes keretek között mondott köszönetét Szolnokon Tóth Ferenc tűzoltó dandártábornok, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság polgári védelmi főfelügyelője a dunai árvízi védekezésben részt vállaló Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tisza Mentőcsoportnak. A dandártábornok külön kiemelte, hogy a szakmai vezetés az egyik legjobb csoportnak értékelte a szolnokiak árvíznél végzett munkáját. Nyaralás lesz a munkájuk turizmus Egy hónapos álomállást hirdettek meg Abádszalókon Napfény, vízpart, változatos programok, teljes ellátás. Ki ne szeretne így, „nyaralva” dolgozni? Ráadásul egy .egész hónapon át! Szilvási Zsuzsa---------- ■ ■ ■ 'U—'•-------1Özönlenek a jelentkezések Abádszalókra, mióta kiderült, hogy a településen különleges „minőségellenőri” munkát hirdetnek. Várják a pályázókat „Abádszalók legjobb állására”, melyben harminc napra ajánlanak párját ritkító munkát.- A korábban meghirdetett ausztráliai álomállásokról hallva gondoltuk úgy, érdemes lenne valami hasonló akciót indítani Abádszalókon is, persze kisebb nagyságrendben - tudtuk meg az ötletgazda Kasza Gábor alpolgármestertől. - Természetesen bárki jelentkezhet, a pályázati kiírásban úgy szerepel, hogy 18-tól 120 éves korig mindenkinek szól. Az állás elnyerőjét párjával együtt várjuk egy hónapos időtartamra Abádszalókon, teljes ellátással. Mindezért azonban bizonyos elvárásoknak is eleget kell tenniük a szerencsés „munkavállalóknak". Kötelező jelleggel végig kell látogatniuk az Abádszalóki Nyár eseményeit, s naponta élménybeszámolót írnak majd.- Nem titkolt célunk ezzel az akcióval, hogy minél inkább a városra, illetve a Tisza-tóra irányítsuk-a figyelmet - hangsúlyozta Kasza Gábor. - Ezért a majdani nyertes minden napját dokumentáljuk, melyből a későbbiekben egy Abád- szalókot népszerűsítő kisfilm A térségben sem egyedülálló, hogy ilyen különleges népszerűsítő akciót szerveznek. Tavaly Szarvason egy nyíregyházi pár, Tóth Erika és Kerekes Áron élményellenőrködött. amint A Békés Megyei Hírlap arról beszámolt, sűrű és tartalmas, ám meglehetősen fárasztó volt számukra ez az időszak. az egy hónapos időszak alatt az volt a dolguk, hogy végigjárják a város minden nevezetességét, kipróbálják mindazokat az készül. Ezt természetesen előzetesen szerződésbe foglaljuk, mint ahogyan azt is, hogy a kiválasztottak nem dobhatják be Idegenforgalmi adóbevétel alakulása Abádszalókon 2008 äjBHjgy-10,8 millió forint 2009 8,9 millió forint 2010 6,1 mWiélqHnt 2011 11 millió forint 2012 10,8 millió forint FORRÁS: ABÁDSZA1.ŐK, ÖNKORMÁNYZAT élményeket, amelyeket Szarvas a turistáknak kínál, s erről blo- got vezessenek.- jó volt értesülni arról, hogy többen a mi blogbejegyzéseink hatására jöttek el Szarvasra. Találkoztunk például olyanokkal, akiket szintén a beszámolóink győztek meg arról, hogy ezt a várost látni kell - mesélték az élményellenőrök, akiknek munkájáról, lelkesedéséről a város vezetői és lakói is elismerően nyilatkoztak. előbb a törülközőt. Néhány különleges vis maior esetet kivéve ugyanis nincs arra lehetőség, hogy mondjuk két hét után azt mondják, köszönjük szépen, ebből elég volt, nem akarjuk tovább csinálni. Azaz megtehetik ugyan, de akkor a nyaraltatá- suk felmerülő összes költségét ki kell fizetniük. Az pedig akár több millió forintra is rúghat. Amint Kasza Gábor elmondta, nem is lett volna lehetősége rá az önkormányzatnak, hogy egyedül viselje az akció terheit. Ezért megkeresték a város vállalkozóit, akik közül legtöbben úgy döntöttek, kiveszik a részüket az egy hónapos nyaraltatásból. így van, aki a szállást biztosítja, van, aki gyertyafényes vacsorára várja a párt, és akad, aki Tisza-tavi horgászatra várja őket. Már most is több mint százan pályáztak az álomállásra, de június 30-áig még várják a jelentkezőket. Ezt követően választják ki azt az öt illetőt, akiket személyes találkozóra hívnak, a legszerencsésebb pedig július 20-án „munkába állhat” Abádszalókon. Szarvason sikeres volt a hasonló akció NÉZŐPONT Q POPOVICS ZSUZSANNA Űrjáró Pulit a Holdra! mit szólna a magyar nép, jövő ilyenkorra sikerülne a magyar Puli Space csapatnak feljuttatni saját fejlesztésű űrszondáját a Holdra? Mindannyian nagyon büszkék lennénk rájuk, tehetségükre és tudásukra. Nem utolsósorban felemlegetnénk kis nemzetünk eddigi nagy tudósainak, zsenijeinek innovatív meglátásait, fejlesztéseit. a holdig viszont hosszú az út, lévén a legmagasabbra törő jegenyefák sem érnek legalább félútig. Marad az a verzió, hogy kőkemény pénzen Hold-taxit fogadnak, vagy építenek azok a csapatok, melyek egyébként egymás „ellenfelei” a Hold bejárására, kutatására kiírt nemzetközi versenyben. MILYEN ESZKÖZEI vannak a magyar pulisoknak a szükséges pénz összekalapozásá- ra? Már gyűjtik az adó egy százalékot, létrehozták a Kis Lépés Klubot, melynek bárki tagja lehet, aki legalább ezer forintot vagy két órabérének megfelelő összeget átutal a Puli számlájára. A vállalati és szervezeti szponzorok számukra létezik a Puli Indítóállás, melyre valamennyi támogató neve felkerül, hogy kiállítsák a fogadó települések legforgalmasabb helyein. a pulisok azt mondják, nehezebb munka a pénzgyűjtés, mint a holdjáró építése, tesztelése, a hordozó- és landoltató űreszközök kifejlesztése, elkészítése. Pedig ők leginkább ez utóbbiakhoz értenek, ami viszont ezerből 999 emberek kínai. Ha átgondolnánk, hogy amit csinálnak, az idővel nem csak dicsőséget hozhat hazának, nemzetnek, hanem új munkahelyeket, perspektívákat teremthet a még meg sem született (déd)unokáinknak, talán komolyabban vennénk az egyébként csak jópofa kezdeményezésnek tartott Pulit a Holdra! - kezdeményezést. Önnek mi lenne az igazi álomállás? megkérdeztük A válaszolók közül van, aki híres színész lenne vagy a maga főnöke Sikert arattak a török Cseresznyefesztiválon SZACSKÓ ÁGOTA, SZOLNOK:- Boldog lennék, ha a magam ura lehetnék, és nem lenne főnököm. így egy magánvállalkozásban gondolkodok a jövőben. Mivel imádom a gyerekeket, ezért egy magánóvodát szeretnék nyitni. De hallottam, hogy vannak olyan állások is, mint például egy híresség villájának karbantartása. Olyat is szívesen vállalnék, valahol a tenger közepén. ASZÓDI BENCE, SZOLNOK:- Minden álmom, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a filmiparban dolgozhassak. Mégpedig elismert és híres színészszeretnék lenni. Már kiskorom óta vonz ez a szakma. Ráadásul ha sok pénzem lenne, akkor biztosan adakoznék is több helyre. Szeretek ugyanis segíteni olyan embereken, akiknek nélkülözniük kell. NAGY TAMÁS, KARCAG:- A jelenlegi munkám most, úgy érzem, egyben az álmaim állása is. Igaz, hogy keményen kell dolgozni, de a feletteseim elismernek. Ha pár év alatt bizonyítok, akkor előbbre léphetek a ranglétrán, és akár a cég kapcsolatai révén külföldön is lehetőség adódik dolgoznom. A képzett, jó munkaerőt ennél a cégnél még megbecsülik. SZALAI ATTILA, JÁSZBERÉNY:- Nincsenek álomszerű, a valóságtól elrugaszkodott igényeim, elképzeléseim. Szeretek a realitás talaján maradni. Számomra az volna az ideális állás, ha odahaza tudnék valamilyen munkát végezni, távmunka formájában. Amennyiben ez nem sikerülne, akkor valami olyan tevékenységet, amit délután végezhetnék. látogatás Hazatértek a minap a rákóczifalvai Kuruc Hagyományőrző Egyesület tagjai a törökországi Rodostóból, ahová az isztambuli főkonzulátus és az ankarai magyar nagykövetség meghívására utazott a kilenctagú küldöttség.- Negyvenkilencedik alkalommal rendeztek Cseresznyefesztivált Rodostóban, melyen tizenegy országból vettek részt érdeklődők - tájékoztatott Te- renyei Attila, a rákóczifalvai egyesület elnöke. - Utazásunkat a magyar országgyűlés házelnöke adományával támogatta. A fesztivál keretén belül tartott magyar napra határon túli magyar területekről is érkeztek érdeklődők. Nagy sikere volt az előadásunknak, mely során kuruc kori történelmi jeleneteket adtunk elő egyenruhában, és amelyet megtekintett meghívóinkon túl Rodostó polgármestere és a kormányzó is. A gyerekeknek különösen tetszett a ku- ructoborzó. A legszebb mégis az volt, amikor az összes magyar gyalogosan vonult a magyar katonazenekar kíséretével a Rákóczi Múzeumhoz, és megkoszorúzta II. Rákóczi Ferenc emlékművét. Érdekesség, hogy külföldi tartózkodásunk ideje alatt találkozhattunk az Egri csillagok fordítójával, dr. Erdal Salikoglu- val is - tette hozzá. ■ B. B.