Új Néplap, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)

2013-06-19 / 141. szám

2 2013. JÚNIUS 19., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Szélmalomharc a tolvajokkal szarvasgomba Óriási károkat okoz a termőterületekben az illegális kitermelés Első fokon három vádlottat talált bűnösnek a bíróság bíróság A törökszentmiklósi polgármesteri hivatal egy­kori munkatársai a vádlot­tal annak a büntetőügynek, amelyben most hozott nem jogerős ítéletet a Debreceni Járásbíróság. Mint az a vád­iratban szerepel, Törökszent- miklós önkormányzata még 2008-ban pályázott és nyert „Belterületi utak felújítása és közlekedési csomópontok biztonságosabbá tétele Török- szentmiklóson” című projekt­jével a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt ÉAOP pályázaton. A Debreceni Vá­rosi Ügyészség szerint az önkormányzat a 277,6 millió forint költségvetésű beruhá­zásához 235,9 millió forint vissza nem térítendő támoga­tást kapott. A tervekben az szerepelt, hogy négy utcában szabvány árkokat építenek ki. A szerződést a város polgár- mestere mellett jegyzőként az elsőrendű vádlott, dr. V. Imre is aláírta. A városfejleszté­si iroda vezetője, M. Péter másodrendű vádlottként, az önkormányzat műszaki ellen­őre, Cs. József harmadrendű vádlottként, míg a cég egyik kapcsolattartója, a műszaki vezető K. Árpád negyedren­dű vádlottként szerepel az ügyben. A vád szerint a kivitelező 2008. november 27-én meg­kezdte a munkát. Az építési napló szerint 2009 májusára 100 százalékban elkészüli 10 kilométer vízelvezető árok'. Ám amikor az ÉARFÜ megtartotta a kifizetéshez előírt helyszíni ellenőrzését, kiderült, hogy a dokumentá­ciótól eltérően nem készült el az árok. Ezért gyanúbejelentő lapot töltöttek ki. A bíróság bűnösnek találta a másod-, a harmad- és a ne­gyedrendű vádlottakat az Eu­rópai Közösségek pénzügyi érdekei megsértése bűntet­tének kísérletében. M. Péter megrovást kapott, Cs. József­nek 87,5 ezer forint, míg K. Árpádnak 100 ezer forint pénzbüntetést kell fizetnie. A bíróság az ügy elsőrendű vádlottját büntethetőséget kizáró ok (tévedés) miatt, az ötödrendű vádlottat pedig bűncselekmény hiányában felmentette a vád alól. ■ M. G. Az elmúlt hónapok során számos rendőri akció történt a megyében, amely során szarvasgombatolvajokat fog­tak a járőrök. A kilónként több ezer forintot érő külön­leges gombafajt a feketepia­con próbálják értékesíteni. A nagy pénz reményében olykor végzetes károkat okoznak a bűnözők. Munkatársainktól | Több száz kiló szarvasgom- ! bát foglaltak le június elején a | rendőrök egy ellenőrzés során Jászaldányban. A hűtőkocsiba, dobozba rejtett áru származási helyét nem tudták igazolni, je­lenleg szakértők bevonásával vizsgálják, honnan származnak j a gombák. Az elkövetők ellen lopás miatt indult eljárás. Jász­apátiban egy erdész ért tetten illegális gombászókat, és értesí­tette a rendőrséget a bűncselek­ményről. A több tízezer forintot érő zsákmányt az egyenruhá­sok lefoglalták, az elfogott gyűj- tögetők ellen eljárás indult.- Alig-alig lehet megvédeni a szarvasgombatermő erdő­ket - mondta érdeklődésünkre Stuchlik László jászszentand- rási szarvasgomba-termesztő.- Az nem megoldás, hogy az er­dőket körbekerítjük, mert a tol­vajokat ez aligha tartaná távol. Ugyanakkor jóval kevesebb vol­na a lopás, ha már éleve a szar­vasgomba-feketekereskedelmet meg lehetne akadályom! Stuchlik László elmondta, hogy szakértők becslése szerint hazánkból csak az elmúlt évben mintegy negyvenmilliárd forint­nyi szarvasgombát csempésztek ki. Ez az összeg egyrészt hiány­zik a termelőktől, illetve az ál­lamkasszából egyaránt.- Franciaországban jó ideig fegyveres őrökkel vigyázták a szarvasgombatermő terüle­teket, a lopást mégsem tudták hatékonyan megakadályozni- tette hozzá Stuchlik László. - Mostanra eljutottak odáig, hogy természetes körülmények között nem, csak úgynevezett triflaker- tekben növekszik a szarvasgom­ba. Jó volna, ha hazánkban nem kellene eddig eljutni. A Jászság­ban ugyanis a Föld talán legjobb gombatermő vidéke található, A termesztők, az erdészet, a rendőrség megyeszerte mindent elkövet, hogy felszámolja a szarvasgombára szakosodott tolvajokat. Képünk illusztráció. meg kellene óvni attól, hogy a tol­vajok tönkretegyék, feldúlják. Hajnal Imre, a Nefag Zrt. erdő­védelmi és kommunikációs veze­tője érdeklődésünkre elmondta, rendkívül komoly gondot jelen­tenek az illegális gyűjtők a cég által kezelt erdőkben is. .-A tolvajok legkedveltebb területe a legálisan gonibászók által is előszeretettel látogatott jászsági tölgyesek. Ezen a terü­leten az engedély nélküli gyűj­tők az engedéllyel felszedett szarvasgomba mennyiségének többszörösét viszik el - mondta Hajnal Imre, aki szerint a nem­rég kétszáz kilónyi zsákmány­nyal fülön csípett tolvajok által TAVALY KENGYELEN két kutyával mentek szarvasgombát szedni a tolvajok a külterületen lévő erdő­be. Feldúlták a terület egy ré­szét, sikerült is összeszedniük öt kilogrammnyit a drága csemegé­ből, de megzavarták őket, így menekülőre fogták, s közben az értékes zsákmányt is szétdobál­okozott kár az egyik legsúlyo­sabb az elmúlt évekből. Védekezni ugyanis rendkívül nehéz az orvgombászok ellen - a Nefag Zrt. illetékeseinek is csak módjával sikerül. - Hiába köti törvény a tevékenységet űzőket, ßiöbßaoßi irTßllß ßlo>L' ■ A Jászságban található a Föld talán legjobb szarvasgombatermő vidéke. hiába szükséges a szarvasgom­bagyűjtéshez az engedélyek ki­váltása, sokan fittyet hánynak a szabályozásra. így jobb híján sa­ját magunknak kellett egyfajta figyelőszolgálatot felállítanunk, ták. A rendőrök elfogták a me­nekülő öt elkövetőt, és előállítot­ták őket a rendőrségre.- nagyon sovány volt a két ku­tya - mondta el a Szoljon.hunak Abonyi Mónika, az alapítvány vezetője, akik elhelyezték a ku­tyákat. - Valószínűleg éheztetés- sel próbálták meg elérni, hogy mely cégünk munkatársai mel­lett erdészekből, mezőőrökből és persze a rendőrség emberei­ből áll. Ezek a kis csapatok jár­ják a frekventáltabb területeket, és próbálják megakadályozni a legtöbb esetben komoly termé­szetkárosítással ügyködő tolva­jok tevékenységét - tette hozzá a Nefag Zrt. illetékese. A megyei rendőr-főkapitány­ság és a Nefag Zrt. együttmű­ködési megállapodás keretében közös intézkedéseket hajt végre a szarvasgombalopások vissza­szorítása érdekében - tudtuk meg a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtócsoportjától. megtalálja az értékes gombákat. A vizslát és a labrador keveréket elláttuk, és a befogadótelepre szállítottuk. Mosta rehabilitáció­juk folyik. Mindkét jószág barát­ságos, kedves az emberekhez, így lehetséges, hogy könnyen találhatnak maguknak új gaz­dákat - tette hozzá.- A rendőrök a napi szolgá­lat ellátása során többször, akár visszatérően ellenőrzik az állami tulajdonú szarvasgomba-lelőhe­lyeket, az oda vezető útvonalakat és környéküket - fogalmazott Szabó Zita őrnagy, sajtószóvivő. - Az 'Összehangolt, jó*'munká- nak köszönhetően több esetben is tetten érték a tolvajokat. Leg­több esetben a lopással okozott kár nem jelentős, de a kapával és gereblyével történő kitermelés olyan visszafordíthatatlan folya­matokat okoz a szarvasgomba­telepekben, melyek a gomba ki­pusztulásához vezethetnek, így a természetkárosítással okozott kár nagyobb, mint a lopási. Az ilyen esetekben az elkövetőknek a természetkárosítás miatt is fe­lelniük kell - jegyezte meg. ■ Ön szerint meg lehet védeni természeti kincseinket? Szavazzon hírportálunkon ^0 ma 16 óráig: SZ0U0N.hu ^ A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Kiéheztetett kutyákkal keresték a drága, különleges csemegét Egy francia zenész-énekes Szolnokon tiszavirág fesztivál A páratlan tehetségű előadóművész, Yves Jamait is fellép Az idősgondozás rendszerét erősítik az új programmal Négy színpadon, hangulatos szabadtéri színházi előadá­sokkal, Tisza-parti kertmozi­val, családi borászatokkal, há­zi készítésű sörökkel és tiszai hajótúrákkal várja e héten, június 18-ától 22-éig a láto­gatókat Szolnokon a VIII. Ti­szavirág Fesztivál. Valójában már a korábbi években is, de 2013-ra már bizonyosan or­szágos méretű rendezvénnyé nőtte ki magát a megyeszék­hely nyári gálája. A Tisza-par- | ti város és környékének egyik | legjelentősebb és legigénye- ■= sebb rendezvénye a hazai és J a nemzetközi zenei élet pré- e mium-kategóriás különleges­ségeit vonultatja fel idén is. Az igényes rendezvény- szervezőnek, Kovács Ákos­nak ezúttal is izgalmas és minőségi a programkínálata. A három külföldi fellépő kö­zül a kortárs francia san­zon legnagyobb alakja, Yves Jamait első alkalommal jár Magyarországon. A páratlan tehetségű előadóművész - aki Dijonban született - jelenleg minden kétséget kizáróan a francia sanzon legékesebb gyémántja. Dalaiban a nyers, őszinte fájdalmakat, szerelmi történeteket, bárpult sztori­kat oly egyszerű, mégis szív­be markoló módon szólaltatja meg, mint senki más. Az el­múlt tíz évben ez a rekedtes hangú előadó óriási tiszteletet és elismerést vívott ki magá­nak a világ show-bizniszében. Legutóbbi, Saison 4 című albu­mán található „La Radio Qui Chante” című, a francia san­zonénekesnővel, Zazzal elő­adott közös számuk a francia zenei listák csúcsait ostromol­ta. Hazájában ezres tömegek váltanak jegyet koncertjeire, itthoni mértékkel nézve meg­lehetősen drága jegyárak mel­lett. A lenyűgöző francia ele­ganciával, brutálisan jó han­gon megénekelt popos-rockos betétekkel tűzdelt sanzonjait Szolnokon azonban élőben és ingyen élvezhetjük, június 19- én, szerdán 21 órától. ■ M. G. ellátás Az otthon biztonságát szeretné megőrizni, megterem­teni az idős egyedülálló állam­polgárok számára az a minta- program, amelyhez lászfénysza- ru is csatlakozott. Tegnap Jenei- né dr. Rubovszky Csilla, Belvá- ros-Lipótváros alpolgármestere, idősügyi miniszteri biztos adott tájékoztatást a kezdeményezés­ről. A rendezvényen Pócs János országgyűlési képviselő felhív­ta a figyelmet az idősgondozás fontosságára. Győriné dr. Czeg- lédi Márta, Jászfényszaru pol­gármestere pedig hozzátette: mindig próbáltak ügyelni az idősek ellátására, gondozására városukban, ugyanakkor pozi­tív kezdeményezésnek ítélték a belvárosi programot, a jelző­rendszeres szolgálat kiépítését. A lipótvárosi alpolgármester kiemelte: ha olyan jelzőrend­szert építenek ki, amelyhez a rendőrség, a kataszrófavéde- lem, a szociális és az egészség- ügyi ellátórendszer is csatlakoz­ni tud, akkor nagyságrendekkel növelhetik az érintettek bizton­ságérzetét. A programba bevon­ják segítőként a közfoglalkozta­tottakat, a közösségi szolgálatot ellátó fiatalokat és az önkéntes munkára vállalkozó civileket. Jászfényszarun felmérést készí­tenek a 70-80 éves korosztály igényeiről. Ez alapján határoz­zák meg a helyi segítő program fő irányait. ■ B. CS. Az extravagáns kinézetű Yves Jamait a hangjával is hódít

Next

/
Thumbnails
Contents