Új Néplap, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)

2013-06-17 / 139. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2013. JÚNIUS 17., HÉTFŐ Reform előtt a közétkeztetés menza Búcsút mondanának a túrógombócnak vagy éppen a rántott húsnak; Előállításokra is sor került a tettlegessé^ fajuló vita után intézkedés Csoportosan el­követett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Szolnoki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya három me­zőtúri lakos ellen. Két család tagjai kerültek szóváltásba kö­zös italozást követően szomba­ton hajnalban Tiszaföldváron, egy családi háznál. A vita az utcán is folytatódott, amely tettlegességig fajult. A jelen­leg rendelkezésre álló adatok alapján a vendégségbe érkezett 19 éves és 43 éves férfiak, va­lamint egy 44 éves nő többször megütötték a házigazdát és családtagjait, majd gépjárműbe ülve távozásukkor a gépkocsi vezetője megpróbálta elütni a ház urát, tájékoztatta lapunkat a rendőrség. A bűncselekmény elköveté­sével megalapozottan gyanú­sítható, éppen gépkocsijukkal lakóhelyük felé tartó elkövető­ket a rendőrök előállították a Mezőtúri Rendőrkapitányság­ra, ahol két mezőtúri lakost őrizetbe vettek. Ismeretlen tet­tes ellen közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megala­pozott gyanúja miatt is eljárást indított a hatóság. Egy másik ügyben is intéz­kedniük kellett a rendőröknek. A megyei rendőr-főkapitány­ság tájékoztatása szerint elfog­ták a szolnoki nyomozók azt az férfit, aki egy idős asszony nyakából egy kapualjban tépte ki a nyakláncot. A Szolnoki Rendőrkapitány­ság Bűnügyi Osztálya ismeret­len tettes ellen indított eljárást lopás bűntett elkövetésének magalapozott gyanúja miatt. Az elkövető június 7-én 12.00 órakor Szolnokon, a Szolnok Is­pán krt. egyik társasháza előtt egy 73 éves asszony nyakából kitépte arany nyakláncát, majd elmenekült a helyszínről. A szolnoki nyomozók beazo­nosították, felkutatták és múlt pénteken Szolnok belvárosá­ban elfogták a bűncselekmény elkövetésével magalapozottan gyanúsítható férfit, egy abo- nyi lakost. A 18 éves elkövetőt előállították a Szolnoki Rend­őrkapitányságra, ahol - bűn­ügyi őrizetbe vétele mellett - előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványo­zására. ■ Rémhírek terjedtek el az utóbbi hónapokban arról, hogy a közétkeztetés jövő év januárjától tervezett meg­reformálása jelentős áremel­kedéssel jár majd, s az egész­ségesebb ételekre való áttérés miatt esetleg lényegesen drá­gább lesz a szolgáltatás. Munktatársainktól- Nagyon bízom abban, hogy tovább már nem emelkedik a menzadíj - mondta a szolnoki Kiss István, akinek két iskolás gyermeke van. - Az elmúlt hó­napban több, mint 18 ezer forin­tot fizettem a fiam és a lányom napi háromszori étkezéséért. Tudom, hogy alkalmanként kap­nak müzliszeletet, gyrost és az alsós gyerekek minden nap al­mát is egy program keretein be­lül. És tisztában vagyok azzal is, hogy ennyi pénzből otthon nem ■ Azt tapasztaltam, nehéz egy új ízt, egészséges ételt megszerettetni a gyerekekkel. tudnánk kigazdálkodni aZ étke­zésük költségeit. Mégis, ha eme­lik az árakat, az nagy érvágást jelenthetne a családoknak - foly­tatta. - Annak örülök, hogy több zöldséget, egészséges ételt kap­nak majd az iskolások. A hí resztelésekkel ■ ellentétben nem tűnik el a rántott hús, a sza­lámi és a túrógombóc a közétkez­tetés kínálatából. Módosné Major Irén, a szolnoki Fiumei Úti Álta­lános Iskola élelmezésvezetője gyorsan eloszlatta a kételyeket.- Eddig is egészséges étele­Étkezési térítési díjak Szolnokon 2013. február 1-jétől Ellátás Ft/nap Emelkedés (%) Óvodai 15 5,3 Általános 23 5,9 iskolai (tízórai, ebéd és uzsonna) Általános 5 iskolai (csak ebéd) Kollégiumi 27 5 Középiskolai 13 (Ft/adag) 5 (csak ebéd) Középiskolai 67 és 57­(Ft/adag) (tízóra és az uzsonna) FORRÁS: SZOLNOK! POLGÁRMESTER! HIVATAL A tapasztalatok szerint az iskolákban a gyerekek egyre kevésbé válogatósak, megeszik a főzeléket, zöldséget, gyümölcsöt is. Képünk illusztráció. két készítettünk, véleményem szerint minden élelmezésvezető erre törekszik - fogalmazott az élelmezésvezető. - Nálunk a gye­rekek mindent megesznek, nem jellemző, hogy meghagynák az ételt. Sőt, gyakran repetáznak is. Igyekszünk a kedvükben is jár­ni és olyan ételeket eléjük tenni, amelyek nem csak egészsége­sek, de finomak is. Öt-hat évvel ezelőtt a diákok nem ették meg az ebéd mellé tett almát, most viszont senki nem hagyja ott. A felsősök háromszor-négyszer A tervezett reform 2014 janu­árjától lépne életbe. A tervezet szerint személyenként legalább fél liter tejet vagy ennek megfele­lő mennyiségű kalciumtartalmú tejterméket, négy adag zöldsé­get, vagy gyümölcsöt kell adni az egész napos étkezés során.- ahogy olvastam a tervezetet, országosan egységes menza-ét­lap lenne igen leszabályozott feltételekkel, amivel én a ma­gam részéről nem értek egyet - mondta megkeresésünkre Hor­ts repetáznak a főételből. A di­ákok nagyon szeretik a paradi­csomos, burgonyás ételeket, de a kelkáposzta- és a zöldborsófő­zeléket is. A húsokat jobban ked­velik, ha feldaraboljuk és ragu vagy tokány formájában tálaljuk számukra. A szeletes húsokat, amelyeket vágni kell, többször hagyják a tányéron. Gyümölcsöt hetente csak egyszer kapnak, de ennél sokkal többet is megenné- nek - folytatta. - Véleményem szerint érdemes lenne a köz- étkeztetés 27 százalékos áfáját váth Ferenc, aki Kisújszálláson főz a gyerekeknek. - Nagyon sok olyan szakember van, akik megyénkben is évtizedek óta részt vesznek a menzai étkezte­tésben, remélem elmondhatják majd véleményüket a tervezet­ről. Jó lenne, ha a végleges vál­tozatban megmaradna a lehető­sége annak is, hogy mindenki a saját tájegységére jellemző íze­ket, ételeket is elkészíthesse a menzáján, természetesen minő­ségi alapanyagokból. mérsékelni. A 15 százalékot tar­tanám inkább elfogadhatónak, mert így még több egészséges ételt tudnánk az asztalra tenni. A szülők aggódnak, hogy kizáró­lag salátát kapnának a gyerekek, de ez nem így van. Állítom, hogy a megfelelő itápláléknak nem kell ízetlennek lennie, Hiszen ha nem eszik meg a gyerekek, ak­kor nincs értelme főzni. A vizs­gálatok során nálunk mindig rendben találták a menüt. Azon­ban ez csapatmunka. Ha egész­séges gyerekeket szeretnénk, akkor otthon is ennek megfelelő ételeket kellene eléjük tenni - tette hozzá. Kisújszálláson mintegy 900 óvodás, általános iskolás és kö­zépiskolás gyermeknek főz a Horváth Kft. Horváth Ferenc szeptemberben vette át az egyik, április 1-jén a másik gyermekét­keztetési konyhát.- Az elmúlt hónapokban arra törekedtem, hogy mindig minő­ségi alapanyagból - melyek egy részét helyi termelőktől, üze­mektől szereztük be - főzzünk a gyerekeknek. Nagyon kevés az egy főre fordítható nyersanyag- költség, mi is minimálisan emel­tünk az év során, de még így is kevesebbet fizetnek a gyerekek az ellátásért, mint az előző szol­gáltató idejében - közölte Hor­váth Ferenc. - Az élelmezésveze­tőmmel a havi étrend összeállítá­sánál a magyaros, házias ízeket is megőriztük, de sokfélékét, levest vagy csőben sülM is ké­Azt tapasztaltam, hogy na­gyon nehéz egy új ízt, egészsé­ges ételt - például csőben sültet - megszerettetni a gyerekekkel, mert sokan csak tésztát ennének tésztával, főzelékeket, salátákat nem. Az előírásoknak megfele­lően változatosan állítottuk ösz- sze a köreteket és a leveseket, a hal is több alkalommal került a menübe a tanév során. A gye­rekektől, pedagógusoktól pozití­vak voltak a visszajelzések. ■ Jónak tartja a menzákon tervezett változtatásokat? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: "y SZ0U0N.hu Jr A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Mi legyen a tájegységre jellemző ételekkel? KÉPES HÍREK | I '< s. ■— s I £ Műsor. A szolnoki Mustármag Katolikus Óvodában hét végén tartot­ták a ballagást, évzárót. Képünkön a Szivárvány csoport bemutatója. Múzeumok éjszakája. A Jász Múzeumban idén is megszervezték a nép­szerű Múzeumok Éjszakája programot. A műsorszámok közt a Jászsági Hagyományőrző Egylet, a Berényi Színjátékos Társaság és az Etna zenekar közös műsorában mutatták be az Imádok élni című zenés darabot. Galéria. A XX. századi jászsági művészet címmel nyílt állandó ki­állítás Szikra István magángyűjteményéből. A különleges és látvá­nyos tárlatot Jászberényben a hét végén átadott Szikra Galériában tekinthetik meg az érdeklődők. Beindul a termelés a fóliákban Kengyelen munka A paradicsompalánták kiültetése a napokban kezdődik meg Kengyelen, tájékoztatott Nagy Szilárd polgármester. Az önkormányzat tulajdonában lé­vő belterületi ingatlanon három fóliasátrat állítanak fel. A tele­pülés önkormányzata a mező- gazdasági program megvalósí­tására a Start-munkaprogram keretében nyert támogatást. A program keretein belül húsz közfoglalkoztatott kezdte meg a munkát március elsején. Jelenleg folyamatban van a sát­rak fűthetővé tétele a termelés folyamatosságának biztosítása érdekében. A helyiek a közel­jövőben szeretnének szociális üzemet is kialakítani. ■ B. B.

Next

/
Thumbnails
Contents