Új Néplap, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)

2013-06-15 / 138. szám

2 A NAP TÉMÁJA 2013. JÚNIUS 15., SZOMBAT A tiszai árvizekkor tapasztalatot szerzett ezrek segítettek megyénkből a Duna áradásakor. Vízügyi szakemberek, katasztrófavédők, katonák és önkéntesek összefogása mentett életet és értéket. A miniszterelnök már ismerősként üdvözölte a szolnokiakat. GYŐRTŐL MOHÁCSIG VÉDEKEZTEK Milliónyi homokzsákot ad­tak kézről kézre a gáton vé­dekezők az elmúlt hetekben a Duna mellett. Minden idők legnagyobb árvize vonult le a folyamon, s most már kijelenthetjük: sikerült meg­védeni a Duna teljes magyar- országi szakaszát. Munkatársainktól A Tisza mentén élők jól tudják, mit jelent az áradás. Tudják, mit jelent rettegve figyelni a folyó óráról óráról emelkedő szintjét, tudják, hogy olykor nem elegen­dő az erős kéz és a sajátjáért ag­gódó szív, előfordul, hogy találé­konyságra, szokatlannak tűnő megoldásokra is szükség lehet a sikeres védekezéshez. És tud­ják azt is, hogy a laikus számá­ra riasztónak tűnő, elárasztott területek látványa nem biztos, hogy bajt jelez. Alaposan meg­tanulták, megtanultuk mindezt az elmúlt évtizedek nagy árvizei során. S ezt a tudást, tapasztala­tot az elmúlt napok-hetek során a Dunán levonuló valaha látott legnagyobb árvíz során haszno­sították. Számolni sem lehet, hányszor hallottuk az utóbbi időben Győ- rújfalu nevét a híradásokban. Ez az alig ezernégyszáz lelket számláló település napokig az áradás legveszélyesebb pontjá­nak számított, még a lakók ki­telepítését is el kellett rendelni. Arról azonban kevesebbet hal­lottunk, hogy a védekezést jórész szolnoki szakemberek irányítá­sával folyt.- A szolnoki vízügyesek első 80 fős csapata még június 2-án vasárnap az éjszakai műszak­ban kezdte meg a szolgálatot Győr térségében, másnapra már az újabb átvezényelt erőkkel több, mint 180-an, műszakiak, gátőrök, szakmunkások, szivaty- tyútelepi gépészek, vízhozam­mérők segítették és irányították a védekezési munkálatokat a Fel- ső-Duna mentén - mondta el la­punknak Nagy Réka, a Közivízig sajtóreferense. - A legnagyobb csapat Győrújfalu térségében teljesített szolgálatot. Az ottani A vízügyesek szakmai irányítása olykor ezernyi dolgos kéz munkáját hangolta össze. Képünk az egyik kritikus szakaszon, Pilismarótnál készült. mintegy 4600 méteres kritikus védvonalon - amelynek állapo­ta indokolttá tette Győrújfalu kitelepítését - a megérkezésük után szinte azonnal átvették a védelmi munkák irányítását több szakaszon is, és hatékonyan koordinálták az egy időben ott dolgozó több száz ember munká­ját. Június 5-vel újabb négy mű­szaki irányító, köztük Horváth Béla műszaki igazgatóhelyettes érkezett a térségbe, aki Győrújfa- lunál átvette a védelmi munkák koordinálását. A tetőzést köve­tően június 9-től a győrújfalui védekezés irányítására Fejes Lő­rinc kiskörei szakaszmémököt nevezték ki.- Június 7-én délután érkez­tem meg Győrújfaluba, ahol azonnal átvettem a szolgálatot, s egész éjszaka dolgoztunk, s vé­dekezünk azóta is - mondta el Fejes Lőrinc, aki még most sem tudja megmondani, mikor tér­het haza a Dunántúlról. - A leg­nagyobb problémát az jelentette, hogy egy fejlesztés részeként a töltés 4,5 kilométeres szaka­sza jelenleg munkaterület, nem biológiailag bevédett, kész gát tehát, hanem lecsupaszított föld. Ennek a 4,5 kilométernek min­den egyes centiméterén véde­keznünk kellett, hiszen az eddig mért 872 centiméterhez képest végül 907 centiméteren tetőzött a Duna, ráadásul a munkálatok miatt nem csak a gát magasí­tására, hanem a szélesítésére, erősítésére is szükség volt. Miu­tán a kellő magasságot elértük, a védett oldalon a bordás meg­támasztásokat kellett megépíte­nünk több kilométeren át. A tiszai árvizek során szerzett tapasztalatok nagy segítséget jelentettek, hiszen az elsőként Szolnokon alkalmazott katonai helikopterek bevetése több ezer ember kétkezi munkáját váltot­ta ki, s ezúttal is jó szolgálatot tettek azok az egy köbméteres ballonok, amelyek a vízügyes szakemberek találékonyságát dicsérik. Többek között ezeknek volt köszönhető, hogy a 2006-os áradáskor Szelevény megmene­kült, s most Győrújfalu lakóinak is megvédték otthonaikat.- Rendeztek a védekezésben résztvevői számára egy kis kö­szöntőt itt Győrújfaluban. Ezen elhangzott, hogy a mostani véde­kezés sikere annak köszönhető, hogy a vízügyesek adták az tu­dást, a hivatásos katasztrófavé­dők, katonák az erőt, a helyiek, önkéntesek pedig a szívet, mind­ez tökéletesen megfogalmazza azt az összefogást, amit itt az elmúlt napokban tapasztaltunk - tette hozzá Fejes Lőrinc. A szolnoki helikopteresek szá­■ A tiszai árvizek során szerzett tapasztalatok nagy segítséget jelentettek. mára nem volt újdonság az árví­zi védekezés.- Még június 5-én települtünk át a pápai bázisra, négy helikop­terrel, valamint azok hajózó és műszaki személyzetével - be­szélt az elmúlt napokban, a Du­na mentén zajló veszély-elhárítá­si feladatokról Kovács Krisztián őrnagy. Az MH 86. Szolnok He­likopter Bázis Szállítóhelikopter Zászlóalj megbízott parancsnok­helyettese arról számolt be, hogy az első napon Győrújfalu mellett vettek részt gátépítési és -meg­erősítési munkákban. Külső felfüggesztésű teherszállítással közel ezer tonna homokzsákkal magasították a töltéseket - mint­egy kétezer ember munkáját ki­váltva. Következett Almásfüzitő, de szerencsére e helyen csak készenlétet adtak technikáikkal a szolnoki szállítóhelikoptere­sek. Június 9-én délután Sziget- monostor és Szentendre, majd később Horány és Szigetszent- miklós térségében két géppel se­gítettek a gátépítésben, mivel itt a talajszinten akkorra már csak csónakokkal lehetett közlekedni. Ezidőtájt a dunakeszi sportrepü­lőtér biztosított a helikopterek­nek ideiglenes bázist, mára, il­letve a levonuló árhullám végéig pedig már a kalocsai bázison adnak készenlétet a Szállítóheli­kopter Zászlóalj katonái - adott tájékoztatást feladataikról Ko­vács Krisztián őrnagy. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok állománya több váltásban teljesített szolgálatot a Duna különböző szakaszain. Tóth Tibor ezredes jelenleg a Békés Megyei Katasztrófavédel­mi Igazgatóság vezetője, koráb­ban azonban jó néhány éven át megyénkben töltött be hasonló posztot. Az elmúlt napokban Pi­lismarót védelmének megszer­vezése volt a feladata, ahol jó né­hány régi kollégával együtt védte a rábízott gátszakaszt.- Pilismarót egy Duna mel­letti, elöntéssel veszélyeztetett településrészének védelmére rendeltek ki - tudtuk meg tő­le. - Nem volt könnyű dolgunk, hiszen az ottani védmű teljesen alkalmatlan volt arra, hogy meg­állítsa az érkező áradást. Ennek ellenére egyetlen pillanatig sem gondoltunk arra, hogy feladjuk a védekezést. Nagy segítségem­re voltak ebben azok a tűzoltók, katasztrófavédők, katonák, ön­kéntes mentőcsoportok, akikkel korábban már jó néhány árvíz idején együtt védekeztünk, s összehangoltan tudtunk együtt dolgozni. A legkritikusabb idő­szakban többször is járt nálunk Orbán Viktor miniszterelnök, aki maga is ismerősként üdvö­zölte azokat a gáton dolgozókat, akikkel annak idején Szolnokon találkozott hasonló szituációban. A szokásos védekezési, mentési feladatok mellett ráadásul kü­lönleges szituációkkal is szem­besültünk. Csaknem tragikus, ám végül szerencsés kimenete­lű esetre is sor került, hiszen az egyik védekezésben részt vevő helyi közvetlenül mellettem ka­pott szívinfarktust. Szerencsére közel volt az orvosi segítség, így gyorsan kórházba került a férfi, most pedig már jobban van. Lovas Attilát, a Közép-Tiszai Vízügyi Igazgatóság vezetőjét szakértőként rendelték ki a kriti­kus pontokra.- Az elmúlt napokban több helyen is teljesítettem szolgála­tot, most épp a bajai Petőfi szi­geten védekezünk - mondta el, amikor telefonon utolértük. - Az a vízügy berkeiben teljesen természetes, hogy a különböző igazgatóságok szakemberei se­gítik egymást a védekezések idején. így ahogy a nagy tiszai árvizek során a győriek segí­tettek bennünket, jómagam is már a harmadik áradást kísé­rem végig a Dunán. Már most elmondható, hogy minden idők legnagyobb dunai árvizének voltunk tanúi. Az pedig rend­kívül jó érzés, hogy mindenhol elismerik a vízügyesek szak­tudását. A tiszai árvizeknél alkalmazott helikopteres homokzsákszállítás itt is bevált A Hajógyári szigeten szivattyúznak mint az a Katasztrófavédelmi Koordinációs Tárcaközi Bizott­ság közleményéből is kiderült, első helyen a vízügyi szolgálat szakemberei feleltek és felelnek az árvízi védekezés műszaki szakmai irányításáért, a véde­kezésifeladatok meghatározá­sáért valamennyi helyszínen. Ugyanakkor a katasztrófavéde­lem feladata továbbra is. a haté­kony védekezési tevékenység logisztikai biztosítása, a szük­séges erők és eszközök rendel­kezésre állása, a háttértámoga­tás megszervezése. a kötivízig ugyanakkor a haté­kony szakmai segítség mellett a rendelkezésre álló eszközeit is a védekezés szolgálatába állítot­ta, csaknem másfél millió ho­mokzsákot, több ezer BigBag zsákot, kesztyűt, helikopteres ßggesztökötelet, fáklyát, tér­világító berendezéseket, szivaty- tyút juttatunk el a védekezés helyszíneire. s míg a Dunántúlra átvezényelt műszaki állomány nagy része a napokban hazatérhet, addig pénteken a Kötivízig újabb egy­sége indult Budapestre, akik nagy teljesítményű szivattyúk­kal felszerelve segítik az árvíz után visszamaradt több száz­ezer köbméternyi víz eltávolítá­sát többek között a Hajógyári sziget térségéből. A győrújfalui töltésszakaszon több mint 40 vízügyi szakember lát el tovább­ra is őri, segédőri és szivattyú- zási feladatokat. Az alsó-dunai védvonalakra - egyebek között Bajára - kirendelt vízügyeseket várhatóan a jövő hét közepén vezényelhetik haza - tájékozta­tott Békési István védelemveze­tő-helyettes. önkéntesek, katasztrófavédők és katonák közösen védekeztek

Next

/
Thumbnails
Contents