Új Néplap, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-14 / 137. szám
HIRDETÉS HIRDETÉS MAIS SPÓROL ÖNNEK AZ Új Néplap SZÓVÁ TESSZÜK! Nem állítom, hogy itt, a Földön a lehető legjobban mennek a dolgok, de azt meg kell hagyni, hogy az űrhajósok élete sem fenékig tejfel. Egy rövid ismertetőt olvastam a Nemzetközi Űrállomás legénységének mindennapjairól. Az időbeosztás az űrben is hasonló. Alszanak, esznek, dolgoznak Persze, 380 kilométerrel a Föld felett keringve minden sokkal bonyolultabb. Még az olyan egyszerűdolog, minta WC használata, vagya fogmosás is nagy odafigyelést és sok időt igényel. Mivel 90 percenként kerülik meg a Földet, nekik naponta tizen- hatszor kel fel és nyugszik le a nap. Tehát egy űrhajós felkel, tisztálkodik, közben lemegy a nap... pé-há / /U 003 27 JL VJ 23 13137 A közösségi munka összetartó ereje segítség A jelenlegi 9. évfolyamos középiskolásoknak a nemzeti köznevelési törvényben rögzített 50 órás közösségi szolgálatot kell teljesíteniük érettségiig, azaz 2016 májusáig. A kisújszállási két iskolában is segítenek a diákok, akik nem kötelező feladatként élik ezt meg. Többen úgy vélték, ez a későbbi pályaválasztásukat is segíti. A diákok így már most ismerkednek az életben rájuk váró kihívásokkal. Találkoznak a nehéz helyzetben lévő idősekkel, gyermekes családokkal, így felnőttként is jobban odafigyelnek majd a rászorulókra. ► S. OLDAL HIRDETÉS Ma érkeznek haza a kiszabadult magyarok siker Tizenhét fegyveres rabolta el tavaly áprilisban Szíriában azt a két magyar állampolgárt (közülük az egyik szolnoki), akik szerdán szabadultak ki - közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK) csütörtökön az MTI-vel. A TEK közleményében azt írták: a két magyar állampolgárt 2012. április 28-án 17 fegyveres rabolta el a szíriai Deir ez-Zorból, a magyarok a kiszabadulásukig 410 napot, azaz 58 hetet és 4 napot, csaknem tízezer órát voltak fogságban. Az egyik túsz mintegy 15 kilogrammot fogyott. A felderítés során a TEK munkatársai mintegy 25 ezer kilométert utaztak. Hozzátették, hogy a két magyar szerdán 14.27 órakor a TEK munkatársainak védelme alá került. Az Ml Híradója szerda este arról számolt be, hogy a túszokat tárgyalásos úton szabadították ki, és várhatóan pénteken érkeznek Magyarországra. Tavaly áprilisban Szijjártó Péter, a miniszterelnök akkori szóvivője a magyarok elrablásáról azt közölte: a fegyveresek egy cég telephelyén különféle eszközök eltulajdonítása után bukkantak a magyarokra, akiket magukkal hurcoltak. Május 1-jén megérkezett a TEK kijelölt egysége a közel-keleti térségbe, majd 3-án Szíriába. ■ Több ezer ember munkáját pótolták a helikopterek ÁR Felbecsülhetetlen segítséget nyújtottak az elmúlt napokban az árvízvédelmi munkálatokhoz az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis szállítóhelikopterei. A civilek és katonák többnapos megfeszített munkájának eredményeként Győrújfalu és Szigetmonostor is megmenekült. Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis négy szállítóhelikoptere települt át a hajózó, műszaki és irányító személyzettel Pápa bázisrepülőterére. A győrújfalui munkálatokat követően a csoport Pápáról Dunakeszire települt, hogy a környéken lévő településeknek segítsenek - írta a Honvédelem.hu. ► 2. OLDAL Cj Néplap IDŐJÁRÁS Igazi nyári idő elé nézünk. Sok napsütés, kellemes meleg várható és nemcsak ma, hanem az elkövetkezendő napokban is. ► 12. OLDAL Jól fogynak a használt autók Egy autós portál szerint a korábbinál jóval gyorsabban elfogynak a meghirdetett használt autók. ► 6. OLDAL Már nincs a csúcson Majka Egy éven át Maj- káék Belehalok című produkciója volt a nagy internetes favorit. Bye- Alex beelőzött. ► 9. OLDAL SZERKESZTŐ: » 30/337-9639 TERJESZTÉS: _____« 30/375-6206 HIRDETÉS: ______»30/378-01830 E-MAIL: ujTOplap@uineplap.hu Ön szerint jó megoldás a lovas rendőr? Szerencsére nálunk nem nagy a bűnözés Szerintem ők sem tudnak többet A több mint 70 milliós Törökország térképére a közelmúltban felkerült a 70 ezer lelket számláló Szolnok városa is - ezzel a hírrel érkezett haza az eurázsiai országból dr. Kertész Róbert régész. Képünkön ő látható az egykori török kori kút helyén álló alkotással. ►2. OLDAL Kábítószergyanús anyagot találtak vizsgálata házkutatás tartó rendőrök bukkantak a növényekre, eszközökre új Néplap Contour RF intenzív rádiófrekvenciás arcfeszesítő és szemkörnyékápoló liftingkezelés 50% kedvezménnyel Beváltható: 2013. június 14-21. Szexepil Szalon Szolnok, Tófenék út 4. Tel.: 30/227-5667 www.szexepil.hu A kezelés igénybevételéhez előzetes béjetentkezés szükséges. A VÁSÁRLÁS FELTÉTELEI: ■ másolt vagy egyéb módon sokszorosított kupont nem áll módunkban elfogadni, ■ személyenként 1 kupon használható fel. ■ kuponok más kedvezményekkel nem vonhatók ossz ■ a kupon csak a megjelölt napokon használható f Vágja ki az itt látható kupont, és 2013. június 14. és június 21. között vegye igénybe 50% kedvezménnyel, azaz 12.000 Ft helyett 6.000 Ft-os áron az alábbi szolgáltatást: Contour RF intenzív rádiófrekvenciás arcfesze- sítö és szemkörnyékápoló liftingkezelés. Részletek a 14. oldalon Ára: 150 Ft. Előfizetve: 103 Ft www.szoljon.hu 2013. június 14., péntek XXIV. évfolyam, 137. szám JASZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP SífjH KERESSEASZOUON.hu OLDALON: «7 Cl UAMVAfifllT IÁWV VÉGE! TÖNKREMENT HUJBER FERENC ^ LLHANíAUULI LANT HÁZASSÁGA ► WWW.SZOUON.hu MORCOS FÉRFIT VÁLASZT. KÖZKÍVÁNATRA! HAMARO: 19 részes izgalmas sorozatot indítunk. Keresse június 17-étői az újságban, a tévéműsor 13. OLDAL NE HAGYJA KI! ■MHHHHBMBi b«—Bwj.uwiawgw.1 tustmmmmmam» PILLANATFELVÉTEL I Nspokalkalmából SOM helyett L AAAA Pj zuuu n a Tündérrózsa-túra fisza-tavi Okocenffum Poroszló. Kossuth L. u. 41. www.ttoc.hu Beváltható: 2013. június 15-16. \ VÁSÁRLÁS FELTÉTELEI: • 1 kuponnal egy GPS csónaktúra (max. 5 fő) vásárolható, • másolt vagy egyéb módon sokszorosított kupont nem áll módunkban elfogadni. • kuponok nem vonhatók össze. ■ kupon csak a megjelölt napokon használható fel, Vágja ki az itt látható kupont és 2013. június 15-16-án kedvezményesen válthat jegyet a 2. sz, „Tündérrózsa" GPS csónaktúrára. MA IS SPOROL ÖNNEK A Szolnoki Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya kábítószerrel való visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 32 éves szolnoki lakos ellen. A rendőrök házkutatást tartottak két szolnoki családi háznál szerdán. Az egyik épületben kábítószergyanús anyagokat, a szomszéd portán pedig több tő - feltehetőleg - Cannabis növényt, továbbá a termesztésükhöz szükséges eszközöket találtak és foglaltak le a szolnoki nyomozók. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja az ügy körülményeit. ■