Új Néplap, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)

2013-05-02 / 101. szám

4 TURKEVE 2013. MÁJUS 2., CSÜTÖRTÖK Egyelőre kátyúzásra futja közlekedés Életveszélyesnek tartják a forgalmas kuncsorbai utat _ . . _ ..... Igen sok munkájuk akad a szakembereknek a 4203-as úton. Képünkön épp az egyik úthibát javítják ki. Lengyel focistákat láttak vendégül a túrkeveiek a közelmúltban vendégek A Túrkevei Váro­si Sportegyesület (TVSE) labdarúgó-szakosztálya már megkezdte a megyei első osz­tályban a megmérettetést, így talán nem volt hiábavaló a to­vábbi edzőmérkőzések sora. ezúttal azonban lengyel futballisták álltak a hazai csapattal szemben. Túrkeve testvérvárosából, a lengyel- országi Porabkából érkeztek sportolók, akik a városban tartották tavaszi felkészülé­süket. A csapat az ottani NB III-as bajnokságban szerepel, így mindkét csapat számára hasznos és tanulságos volt a közös mérkőzés. a barátságos meccsen túl egy meglepetés kirándulásra is elvitték a hazaiak külföldi vendégeiket, és többször él­vezhették a sportolók a kevi gyógyvíz jótékony hatását is. A lengyel focicsapat ötnapos Túrkevén tartózkodása az évek óta sikeres testvérvárosi kapcsolatot tovább erősítet­te, hiszen a viszontlátogatás ötlete már megszületett, a po- rabkai csapat meghívta a túr­kevei focistákat és vezetőiket Lengyelországba. ■ Elismerték a rendőrök munkáját gyűlés Elismerő okleveleket adott át a Mezőtúri Rendőrka­pitányság állománygyűlésén dr. Szabó Zoltán túrkevei polgármester április 22-én. A Szent György-napi rendőrnap alkalmából tartott programon Koós Róbert rendőr százados, a túrkevei rendőrőrs parancs­noka és Gyenge Dávid zászlós munkáját ismerte el a túrke­vei városvezető. Korábban a közbiztonság aktuális kérdéseiről tartott fórumot Fekete Miklós rendőr ezredes, a Mezőtúri Rendőr- kapitányság vezetője a túr­kevei városházán. Elmondta, hogy a bűnesetek kétharma­da Mezőtúron, egyharmada pedig Túrkevén történt az elmúlt évben. Kétpón mind­össze húsz alatti esetszámot tartanak nyilván. ■ B. B. Aggódnak a túrkeveiek a 4203-as számú út állapota miatt, melyen állításuk sze­rint rengetegen közlekednek nap mint nap. Egy férfi a kátyúk kerülgetése közben majdnem balesetet szenve­dett a minap. Munkatársainktól- Hiába próbáltam, nem tud­tam kikerülni a kátyúkat a 4203-as úton - fordult lapunk­hoz egy túrkevei férfi. - Nézze, naponta kétszer közlekedem ezen az úton. A gépkocsimat nem egyszer kellett javíta­ni, ez azonban csak a kisebb probléma! Legutóbb kis híján összeütköztem egy, szintén a kátyúkat kerülgető autóval. Állítom, hogy nem csak bal­eset-, hanem életveszélyes is a kuncsorbai út. Rengetegen közlekednek rajta, nem értem, miért nem újítják már fel tel­jesen. Hiszen a tapasztalatok szerint a kátyúzás csak ide- ig-óráig tart. Miért kell meg­várni egy esetleges halálos balesetet? - bosszankodott a férfi.- A városból kivezető, vagy ha úgy tetszik, a bevezető utak J állapotának siralmas, s legfő- “ képp balesetveszélyes voltára tekintettel újfent levelet küld­tem az illetékeseknek a miha­marabbi beavatkozást sürgetve- mondta dr. Szabó Zoltán pol­gármester. - A Magyar Közút Nonprofit Zrt. hivatalos állás­pontja szerint 2014-ig egészen bizonyos, hogy nem lesz kellő teherbírású, felújított út sem Kuncsorba, sem pedig Mezőtúr irányába. Igen biztató, hogy a kuncsorbai út teljes szakaszá­nak záróréteggel történő ellá­tását szerepelteti a társaság javaslatában, ez egyelőre csak javaslat, s nem bizonyosság. Marad a kátyúzás, a sebesség- korlátozás, a lyukak kerülgeté­se. A fent említett két út hálóza­ti szerepe és forgalomnagysága a jelek szerint nem üti meg azt a határértéket, amely baleset- mentes út kialakítását tenné le­hetővé a jelen helyzetben. Noha más lehetőség nincs az itt élők számára - tette hozzá a telepü­lés vezetője. Dr. Szabó Zoltán polgármes­ter elmondta, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hozzá ér­kezett tájékoztatása szerint a forgalombiztonságra veszélyes, nagyobb burkolathibák ideigle­nes lokális javítását tudják az időjárás függvényében elvégez­ni. Ezt a tevékenységet az utak hálózati szerepe és forgalom­nagysága alapján ütemezik. Ennek keretében idén a 4203­Jobb híján „toldoznak”- A kuncsorba és Túrkeve kö­zötti szakasz felújítására 2012- ben terjesztettünk elő műszaki javaslatot, amely jóváhagyását jelenleg is várjuk - mondta Pécsi Norbert, a Magyar Közút Nonpro­fit Zrt. szóvivője. - Addig ezen a szakaszon is marad a kátyúzás, mintahogyan azt a mai napon is végezték kollégáink. Idén össze­sen több mint 4900 tonna aszfalt felhasználását tervezzük a kátyú­zási munkák elvégzésére, mint­egy 487 millió forint értékben. as összekötő úton nyolc tonna kátyúzóanyag bedolgozása tör­tént még. Az ütőkátyúk teljes körű javítására csak a meleg- aszfalt-keverő telepek beindu­lását követően lesz lehetőség.- Az útszakaszok erősen le­romlott állapota miatt ezek a beavatkozások csak rövid időre orvosolják a problémát - folytatta a polgármester. - Végleges, mindenki számára elfogadható megoldást csak az utak felújítása, burkola­tuk megerősítése jelentené. Az illetékesek tájékoztatása szerint a mellékúthálózatok felújítására továbbra is csak a Regionális Operatív Program (ROP) keretében van lehetőség Azonban a pénzügyi korlátok miatt sem a Túrkeve-Mezőtúr közötti, sem a Túrkeve-Kun- csorba közötti összekötő út nem szerepel a 2014 évig tartó programciklusban. Azoknál a legrosszabb állapotú útszaka­szoknál, melyek nem szerepel­nek a ROP-ban, előreláthatólag lehetőség lesz az idén korláto­zott mértékben úgynevezett nagyfelületű beavatkozásokat végezni. Az erre vonatkozó megyei létesítményjegyzék javaslatot összeállították az illetékesek. Abban szerepel a 4203-as összekötő út teljes szakaszának megfelelő elő­készítést (kátyúzás, lokális pályaszerkezet-csere) ' követő záróréteggel történő ellátása. Ez a beavatkozás ugyan az út teherbírását nem növelné, de a nyitott felület lezárásával, a vízbehatolás megakadályo­zásával lassítaná a további leromlási folyamatokat. A fel­újításhoz, illetve a nagyfelüle­tű javításhoz szükséges forrás biztosításáig továbbra is ká­tyúzással igyekeznek biztosí­tani az útszakaszok járhatósá­gát, a szükséges veszélyt jelző és sebességkorlátozó táblák ér­vényben tartása mellett - fűz­te hozzá. HÍREK Működik a Mezőhékkel közös hivatal a Magyarország helyi ön- kormányzatairól szóló tör­vény 2013. január 1-jétől ha­tályba lépett rendelkezései alapján egyetlen, kettőezer lakos alatti település sem tarthat fent önálló hivatalt. Mezőhék Túrkevével alakí­tott közös önkormányzati hivatalt. Dr. Szabó Zoltán túrkevei polgármester tájé­koztatása szerint a hivatal február 1-jétől működik. Dalestet tartottak a költészet napján nagy érdeklődés kísérte a polgármesteri hivatal dísz­termében rendezett Nem­zetközi Dalestet a minap. A Chorda kórus és Barátaik közreműködésével tartott rendezvényt az idei évi ma­gyar költészet napja tisztele­tére rendezték. Lemondott a képviselő a tiszteletdíjáról ozsváth László önkormány­zati képviselő márciusi tiszteletdíját a Túrkevei Vá­rosi Sportegyesület (TVSE) női labdarúgó-szakosztálya számára, az áprilisi tisztelet­díját pedig a Ványai DSE szá­mára ajánlotta fel. Keramikusművész volt a vendég Mihály gyula túrkevei szü­letésű keramikusművész mesélt életéről, alkotó mun­kásságáról április 16-án a túrkevei művelődési házban. A beszámolót kerámia hang­szerbemutatóval tették még színesebbé az érdeklődők számára. A jelenlevők kér­déseire a művész szívesen válaszolt. Fel fogják újítani a sportpálya öltözőjét TÍZMILLIÓ FORINTOT nyert a Túrkevei Városi Sportegye­sület (TVSE) pályázaton a közelmúltban, tájékoztatott Urbán Mariann, az egyesü­let elnöke. Az összeget a vá­rosi sportpálya öltözőjének felújítására fordítják majd. Mint megtudtuk, hosszú­évek óta szeretnék már kor­szerűbbé és szebbé tenni a helyiséget. Állatvédelemről és a patikákról szólt az előadás tehetség Nagy érdeklődés kísérte a tanulók beszámolóit a Kistudósok Diákkonferenciáján Figyelemre méltó előadásokat hallhattak az érdeklődők az V. „Kistudósok” Diákkonferenci­áján a minap, melyet a Petőfi Sándor Általános Iskola és az intézményben működő Palán­ta Kulturális és Sportegyesü­let szervezett a tehetséggondo­zás jegyében. Az előadók közül ezúttal Debre- czeni Dorina 8. osztályos tanulóval, valamint Mészáros Dávid 7. osztályos diákkal beszélgettünk.- Többhetes felkészülés előz­te meg a konferenciát, minden délután szántunk erre időt - mondta Dorina, aki a Patikák és gyógyszertárak történetéről tar­tott előadást. - Azért választot­tam ezt a témát, mert én magam is szeretnék gyógyszerész lenni. Elmentem a helyi patikába, ahol nagyon sok segítséget kaptam. A tulajdonos bemutatta az épüle­tet, ami 1895-ben épült, és amiről saját fotókat is ké­szítettem. A labora­tóriumban még azt is megnézhettem, hogyan készülnek a különféle gyógyszerek, készítmények - * tette hozzá az ifjú hölgy. Dávid felnőttes határozott- | sággal számolt be választott té- J májáról: - „Ne vedd, védd!” volt a § címe a beszámolómnak, mely az ■ Többhetes felkészülés előzte meg a konferenciát. Dorina és Dávid remekül összedolgoztak a felkészülés során állatvédelemről szólt - mond­ta. - Gondoltam, ez nem csak engem, hanem a hallgatósá­got, a gyerekeket is érdekli. Az előadásom részben vetítésből állt, de igyekeztem interaktív módon bevonni abba a jelen­levőket is. Sajnos sok állatfaj a kipusztulás szélén áll, és szerintem fontos tudni, hogy mit is tehetünk egy-egy faj védelme érdekében. Ezúton is szeretnénk megköszönnni fel­készítő tanárunknak, Czeglé- di Erzsébet tanárnőnek a sok segítséget - hangsúlyozta. Á gyerekeknek a felkészülés mellett jut idejük pihenésre is, szívesen tartózkodnak termé­szetközeiben. ■ B. B. Ötödikek lettek a ványaisok a sportviadalon verseny Ötödik helyezést értek el a ványaisok a XXIII. Nagy­kun Diák Sportviadal összesített pontversenyén a minap Kun- szentmártonban. A versenyre Karcag, Kunhegyes, Kisújszál­lás, Túrkeve és Kunszentmárton összesen nyolc iskolája nevezett. Atlétika, kosárlabda, röplabda, kézilabda, szertorna és labdarú­gás sportágakban mérték össze a tudásukat a versenyzők. - A lányok kézilabdában első, a fiúk ugyanebben a sportágban má­sodik helyezést értek el - mond­ta Ozsváth László, a Ványai középiskola igazgatója. - Nyakó Rozália négy aranyat szerzett, hármat atlétikában, egyet pedig női kézilabdában. ■

Next

/
Thumbnails
Contents