Új Néplap, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)

2013-05-16 / 113. szám

2 2013. MÁJUS 16., CSÜTÖRTÖK A tűzoltók segítségével sikerült bejutni a lakásba lánglovagok Szolnokon két lakásba is be kellett jutniuk a tűzoltóknak, mindkét helyen segítségre szorultak a bent lévó'k. Mint S. Tóth Anikó megyei katasztrófavédelmi szóvivőtől megtudtuk, az egyik lakásban beteghez ér­keztek a mentők, de nem tud­ták kinyitni az ajtót. Végül a szolnoki tűzoltók segítségével jutottak be, a beteg, ellátásra szoruló embert így a men­tősök még időben el tudták látni. Egy másik esetben is érte­sítették a tűzoltókat, közölte a szóvivő. Egy ugyancsak szolnoki társasházi lakásban egy mozgáskorlátozott férfi zárta ki magát véletlenül, mi­közben két rábízott gyermek a lakásban maradt. Szom­szédjától, egy nyugállományú tűzoltótól kért segítséget, aki azonnal hívta a lánglovago­kat, a 105-öt, de maga is hoz­zákezdett a mentéshez. Végül szerencsére sikerült kinyitni az ajtót, senkinek nem lett baja. Mire a tűzoltók kiérkez­tek, már csak az ellenőrzés maradt számukra, tette hozzá S. Tóth Anikó katasztrófavé­delmi szóvivő. ■ A nyílt utcán kapták ki a férfi kezéből a pénzt előállítás Ismeretlen tettesek kedden a késő esti órákban, Jászberény belterületén megál­lítottak egy személyt az utcán, és pénzt kértek tőle, tudtuk meg Veres Évától, a megyei rendőr-főkapitányság sajtórefe­rensétől. A férfi elővette zsebé­ből a bankjegyeket és számol­ni kezdte. Ekkor a két elkövető hirtelen kikapta kezéből a több ezer forintot és elszaladtak. A sértett erről bejelentést tett a rendőrségre, ahol az adatgyűj­tés során megállapítást nyert, hogy két jászberényi lakos, egy tizennyolc éves férfi és hu­szonkét esztendős társa meg­alapozottan gyanűsíthatóak a garázdaság elkövetésével, akiket előállítottak, tájékoztat­ta lapunkat a megyei rendőrfő­kapitányság sajtóreferense. ■ MEGYEI KÖRKÉP Történelmet írnának a címmel presztízs Elsősorban a városi ranggal járó lehetőségek a vonzóak a települések számára Nem a városi cím, hanem elsősorban a ranggal já­ró lehetőségek a vonzóak. Megyénkben idén két te­lepülés vár pályázatának elbírálására, nyár végén kiderül, hogy városi rangra emelkedhet-e Besenyszög és Fegyvernek. Munkatársainktól- Nagyon örülünk, hogy a tele­pülésünk pályázott a városi cím­re - mondta a besenyszögi Mari­ka néni. - Véleményem szerint ezt a lehetőséget mindenképp ki kell használni - fűzte hozzá. Erre törekszik a településveze­tés, ennek érdekében pályáztak a város címre, mint azt Balogh Zoltán, Besenyszög polgármes­tere elmondta: első alkalommal.- A korábbi kritériumokon enyhítettek, nem kell például már kórház, középiskola egy településen ahhoz, hogy pá­lyázhasson - mondta. - Egye­bekben pedig minden feltétel­nek megfelelünk. A kistérség északi részét szociális feladat- ellátásban teljesen lefedjük, rá­adásul a Tiszasüllyel és Szász­berekkel közös jegyzői hivatal székhelye Besenyszögön talál­ható. Infrastrukturálisan is vá­rosi szinten áll a településünk. Voltaképp nem a városi cím a vonzó számunkra, hanem az ezzel együtt járó lehetőségek. Jobban járnak a városok, mint az e címmel nem rendelkező települések, melyek kevesebb létszámmal tudják ugyanazt a feladatot ellátni, mint a vá­rosok. Ráadásul nem mellékes az sem, hogy az e címmel ren­delkező településeknek jobbak a lehetőségeik belterületi köz­tér és utak fejlesztése kapcsán is. Bár július legvégén várható csak döntés a pályázatokkal kapcsolatban, információink szerint az ötezer fő alatti tele­pülések közül Besenyszögnek jó a megítélése - fűzte hozzá. A lakosságszám alakulása az egyes településeken 2001 (fő) 2011 (fő) változás (%) Besenyszög 3 522 3 439 -2,36 Fegyvernek 7 077 6810 -3,77 Jászladány _ 6 156 5 747 -6,64 Az érintett településeken gondosan mérlegelik, hogy milyen előnyökkel is járhat számukra a városi rang. Képünk illusztráció. Hasonlóan jó megítélésben bíznak Fegyverneken is, ahol tulajdonképpen történelmet ír­nának, ha megkapnák a városi címet. ■ A pályázatot már benyújtottuk, most pedig bizakodva várjuk a döntést.- Nagy elismerés lenne szá­munkra, ha újra város lenne a településünk - mondta el Tatár László. Fegyvernek polgármeste­re mindezzel utalt arra, hogy va­lamikor régen bizony a jelenleg nagyközség már büszkélkedhe­tett városi címmel - amit remé­nyeik szerint idén kiérdemelnek.- A rendszerváltás óta már többször felmerült a kérdés, de eddig nem jutottak, jutottunk el a pályázat benyújtásáig. Na­gyon sok olyan feltétel, krité­rium volt, ami sajnos „kizárt” minket. Most azonban, úgy gon­doljuk, hogy eljutottunk odáig, hogy megpróbáljuk. Számos be­ruházás, fejlesztés valósult meg, melyek hozzájárultak ahhoz, hogy az elvárásoknak eleget te­gyünk, mindezek mellett bízom abban is, hogy a település több évszázados történelme is alátá­masztja az esetleges sikerünket- hangsúlyozta Tatár László, aki szerint Fegyvernek megérett a városi címre.- A pályázatot elkészítettük- egy nagyon komoly anyagot kellett összeállítanunk, melyben bemutattuk a települést -, be is nyújtottuk azt, most pedig biza­kodva várjuk a döntést. Bízunk benne, hiszen több lehetőséget jelent a városi rang, azzal együtt, hogy rengeteg kötelezettségnek kell megfelelni, hogy a lehetősé­geket kihasználhassuk. Mi azon­ban vállalnánk, vállaljuk ezt, örömmel és minden erőnkkel tovább „dolgozunk” fejlődésünk érdekében - emelte ki a telepü­lésvezető. Akad olyan település is a me­gyében, melynek vezetése már többször „próbálkozott”. Jászla­dány képviselő-testülete nyilat­kozatban erősíti meg szándékát, hogy a nagyközségükből város legyen. A várossá avatást ké­rő pályázatuk - tekintve, hogy 2011. január 1-jén 328 ma­gyarországi várost regisztrál­tak, a települések kb. 8 százalé­kát, ám az ország lakosságá­nak kétharmada itt él. Néhány évtizede szinte elképzelhetetlen volt, hogy olyan település lépjen előrébb, ahol nem volt bíróság, kórház és középiskola. A rend­szerváltozás után előbb azon változtattak, hogy csak nagy­község pályázhatott, majd a második Orbán-kormány ezt is eltörölte. Ez rögtön lehetőséget ad több mint 300falunak is, hogy városiasodásra gondoljon. korábban már kérték a telepü­lés számára a városi rangot - az illetékes minisztériumban van. Mint azt Drávucz Katalin polgármester elmondta, ehhez csak egy nyilatkozatot kell kül­deniük szándékukról, illetve a korábban beadott pályázat óta eltelt időszak fejlesztéseit, in­tézményi szerkezetben történt változásait kell rögzíteniük. A polgármester információi sze­rint szeptemberben vagy jövő januárban írják ki ismét a pá­lyázatot a településük számára városi rangot kérő önkormány­zatoknak. I Ön szerint előnyt jelent a városi rang? ______ Szavazzon hírportálunkor ma 16 óráig: A szavazás eredményét a számunkban közöljük. SZEMÉLYI HÍREK Minszkbe utazik a múzeumigazgató DR. HORVÁTH László, a szolno­ki Damjanich János Múzeum igazgatója hama­rosan Minszkbe utazik az ottani Szépművészeti Múzeummal történő kapcsolat- felvétel céljából. Ügyvezető igazgató lett Papp László a vízmű Non­profit Kft.-ből kivált Túrkevei Városgondok­ság Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójává nevezték ki Papp László környezetgazdálkodási- és tájgazdálkodási mérnököt a közelmúltban. A kinevezés 2015. december 31-éig szól. Emlékplakettet kapott Ruzicska Ferenc RUZICSKA FE­RENC karcagi helytörténészt Kováts Mihály Emlékplakettel tüntette ki a hagyományápolásban és hely- történeti kutatásban végzett munkája elismeréseként dr. Fazekas Sándor vidékfej­lesztési miniszter, a Kováts Mihály Baráti Társaság Egye­sület elnöke. A megyei kapitányság végzi a koordinációs feladatokat bizottság Immár hagyományo­san, három megyei rendőr-főka­pitányság (Jász-Nagykun-Szol- nok, Heves és Borsod-Aba- új-Zemplén MRFK) és az ORFK Készenléti Rendőrség rész­vételével kezdte meg működését a Tisza-tavi Régi­ós Közbiztonsági Koordinációs Bi­zottság. Ez már évek óta összehan­golja a Tisza-tó régiójában működő rendőrkapitányságok tevékenységét a turisztikai idény alatt, hogy a Tisza-tónál nyaralók számára valóban fel­hőtlen legyen a pihenés. Eb­ben az évben a Régiós Bizott­ság koordinációs feladatait a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság látja el. A bizottság nyitó ülésének e hét első felében, május 14-én Kisköre adott otthont, ezen a tanácskozáson az érintett rend­őri szervek kép­viselői megbe­szélték a korábbi évek tapasztala­tát, a jelenlegi lehetőségeket és meghatározták, a megnövekvő idegenforgalomból, turisztikai idényből eredő, aktuális rend­őri feladatokat is, tájékoztatta lapunkat a Jász-Nagykun-Szol­nok Megyei Rendőr-főkapi­tányság. ■ ■ A résztvevők a korábbi évek tapasztalatait is megbeszélték. Kopjafát avattak. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szolnoki Csoportja Gondviselés Háza és a Szolnok Városi Diákok Tanácsa az 5 éves együtt­működésük tiszteletére kopjafát avattak az intézmény udvarán. A prog­ramban a diáktanács tagjai és az ellátottak virágot is ültettek. Nem előírás már a kórház vagy a középiskola

Next

/
Thumbnails
Contents