Új Néplap, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-30 / 100. szám

2013. ÁPRILIS 30., KEDD SZOLGALTATAS 11 Izeitő május 1-jei programokból kikapcsolódás Számtalan rendezvényt tartanak a településeken Szolnok. Május elsején 10 óra 40 perctől a Tiszaligetben a nagy­színpadon a Buborék zenekart hallgathatják meg az érdeklő­dők, majd déltől Mága Ernő és a Szolnok Tv Nótaversenyének résztvevői szerepelnek. Dél­után fél háromtól Muri Enikő lép színpadra, majd 16 órától a Made In Hungária című elő­adást láthatják a Szigligeti Színház művészeinek közre­működésével. Délután öt órától Varga Ferencet és Balássy Bet­tit hallgathatják meg. Este hat órától a Retro Zóna együttes ad koncertet. Az Aktív színpadon 10 órától tánc- és sportbemuta­tók lesznek, 15 óra 30 perctől Majka és Curtis lép színpadra. Délután fél öttől az Esti Party zenekar koncertezik. Ezen a napon zenés délutánt tartanak 15 órától a Szolnoki Galériá­ban Népünk Zenéje címmel. Az Ádám Jenő Zeneiskola növen­dékeinek hangszerein népda­lok szólalnak meg. Martfű. Ma fél kilenctől zenés ébresztő várja az érdeklődőket a Kikötő téren, majd kilenc órától ünnepélyes megnyitót tartanak. Ezt követően elkezdődik a Tiszai Halételek főzőversenye. Tíz órá­tól a városalapító Jan Antonin Bata tiszteletére állított szobrot felavatják a Bata téren. Tizen­egy órától népi mesterségek be­mutatója várja az érdeklődőket. Többek között láthatnak népi hangszerkészítőt, szövőt, mézes­kalács-készítőt, kürtőskalács- és kenyérlángos-készítőt.. Lesz kirakodóvásár a népművészek termékeiből. Megtekinthetik a Kenderkóc Népi Játszóház fog­lalkozásait, ahol lesznek ügyes­ségi játékok, hordólovaglás, népi babakonyha. Délután egy órától Fazekas Rozika ezüstkoszorús nótaénekes műsorát láthatják, őt követi a Borvirág népzenei együttes műsora. Délután négy órától a Tiszazugi Hagyományőr­ző együttesek bemutatkozását láthatják. Fél hattól a Tisza Tán- ceggyüttes műsorát tekinthetik meg. Este hat órától Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs koncert­jén vehetnek részt. Este hét órá­tól a Blue Sky zenekar koncerte­zik majd, végül éjfélkor tűzijáték zárja az estét. Jászberény. Ma a Margit-szigeti színpadon megtekinthetik töb­bek között Bóna Dávid xilofonos előadását, a jászberényi Zoltán Erika Tánciskola bemutatóját, a Suli Dance tánccsoportot, a Pa- lotásy János Zeneiskola fúvós zenekari térzenéjét, capoiera bemutatót. Délután öt órától a sztárvendég A Dal című műsor döntőse Cserpes Laura lesz. Este hat órától Oláh Sándor zenekara mulattatja az érdeklődőket. Rákóczifatva. Kilenc órától es­te tíz óráig a Sportpályán és a Lovas pályán színes programok várják az érdeklődőket. Lesznek csikósbemutatók, főzőverseny, tájlovagló verseny, vásár, majá­lis kupa és különböző színpadi programok. Karcag. Kilenc órától lovas játékokon vehetnek részt az ér­deklődők, majd 11 óra 15 perctől nyüzápor és kőbőre bajnokság veszi kezdetét. Déltől lovasbir- kozó verseny és csikósbemutató lesz. Délután 13 óra 50 perctől huszárbemutatót tartanak, majd ezt követi a magyar kutyafajták bemutatója. A nap folyamán ku­tyakiállítást is megtekinthetnek. Tiszagyenda. Reggel fél nyolctól zenés felvonulás veszi kezdetét. Indulás a Művelődési Ház elől. Ki­lenc órától elkezdődik a majális a nagypályán. Fél tíztől íjászbemu­tatót tartanak, majd fél tizenegy­től sorverseny lesz gyerekeknek. Délután egy órától a kun vitézzé avatás keretem belül népi játékok várják az érdeklődőket. Mezőtúr. Kilenc órától gyüleke­ző lesz a Főiskola parkolójában, tíz órától gépkarnevál és felvonu­lás várja az érdeklődőket. Tizen­egy óra 45 perctől Májusfa állí­tásra várják az érdeklődőket az Újvárosi Hagyományőrző Klub­bal a Ligetben. Fél egytől a Club Lokál zenekar előadását hallgat­hatják meg, ezt követően 13 óra 30 perctől Anyák napi köszöntőt mond Bencsik Marcell Brúnó. Fél kettőtől a Túrkevei-Kisúj- szállási-Mezőtúri Mazsorett Cso­portok fellépését nézhetik meg, majd kettő órától a Nílus Gyön­gye Hastáncosainak fellépését láthatják. Fél háromtól a Kner TSE Társastánc bemutatója lesz, majd 15 órától a Túrkevei-Kis- újszállási-Mezőtúri Mazsorett Csoportok fellépése következik. Fél négytől az ÁSZ Sport Club küzdősport bemutatóján vehöt részt. Délután négy órától az MC Hawer és Tekknő lép színpadra. Délután öt órától szkander, majd sörivó és lángosfaló verseny várja az érdeklődőket. Este hat órától divatbemutató lesz a Pau- lovits testvérekkel. Este fél nyolc­tól a sztárvendéget Vastag Csaba koncertjét hallgathatják meg. A programokkal párhuzamosan fo­lyamatosan működik a Majális Tours, amely hintós városnézésre és a Liget bejáratánál lovacská- zásra ad lehetőséget, valamint újra lesz Retro mozi és Gyermek­sziget. A Ligetgalériában újfent egész délután láthatóak lesznek a fotópályázat nevezett fényképei. HIRDETÉS MOST AKAR 1 MILLIÓ FT-OT ADUNK CITROEN FURGONCSERE PROGRAM www.dtroen.hu CITROEN NEMO nettó 1 790 000 Ft-tól’ bruttó 2 273 300 Ft CITROEN JUMPER nettó 3 590 000 Ft-tól* bruttó 4 559 300 Ft CITROEN FURGONCSERE PROGRAMMAL CITROEN FURGONCSERE PROGRAMMAL CITROEN FURGONCSERE PROGRAM Cserélje 8 évnél idősebb furgonját vagy személygépkocsiját egy új, megbízható és gazdaságos Citroen furgonra, mellyel növelheti vállalkozása hatékonyságát és csökkentheti kiadásait. Vásároljon új Citroen Nemo, Citroen Berlingo vagy Citroen Jumper furgont a CITROEN FURGONCSERE PROGRAM keretében, ahol öreg járművéért akár 1 millió forintot adunk, akármilyen állapotban is van. CREATIVE TECHNOLOGIE ciTRoen CITROEN HOVANY MÁRKAKÉPVISELET ÉS SZERVÍZ 5000 Szolnok, Bercsényi utca 1. Tel.: +36-56/801-052 > Hau/tNH HIRDETÉS MŰSORAJÁNLÓ KEDD SZERDA SZOLNOK TV SZOLNOK TV 6.00 Aktuális 6.30 Téma 6.50 Napi üze­net 7.00 Aktuális 7.30 Téma 8.00 Aktu­ális 8.30 Téma 9.00 Elixir 9.30 Szolnok- sport 10.00 Szolnoki MÁV FC-Orosháza - futballmérkőzés közvetítése felvételről 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális 12.30 Téma 13.00 Sajtóasztal 14.00 Aktuális 14.30 Szombathely-Szolnoki Olaj KK - kosárlabda-mérkőzés közvetítése felvé­telről 16.00 Fórum 16.30 Örökségünk 17.00 Szolnoksport 17.30 Valóságos kin­csesbánya 4. rész 18.00 Különóra 18.30 Elixir 19.00 Aktuális 19.20 Napi üzenet 19.30 Döntés előtt 20.00 Aktuális 20.30 Téma 20.50 Honvéd7 - katonai híradó 21.00 Elixir 21.30 Különóra 22.00 Aktu­ális 22.30 Téma 23.00 Képújság szolnoktv@szolnoktv.hu 90.4 SZOLNOK FM 0.00-6.00 Helyből a legjobb magyar sláger megy! 6.00-10.00 Shaker! Éb­redj, Szolnok! Ladoniczki Danival és Bagi Timivel 10.00-15.00 Fülbevaló! A megbízható munkatárs, Csibrán Szilvia 15.00- 19.00 Délutáni csokoládé Túróczi Imrével 19.00-20.00 Trend Bagi Timivel 20.00- 24.00 Disco's Hit Bárány Attilával. www.szolnokfm.hu AKTIV radu 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tud­juk 5.30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai listák kedvencei 20.00-24.00 Party ca­fe - Klubkedvencek és a legjobb dance- dalok aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RADIO 102.4 6.00 Reggeli Juice, benne minden hét­köznap 8.40-től .Reggeli Monitor" nap­indító gazdasági hírek 11.00 AMADE20 zenei slágerlista 13.00 Amadeus Délután 18.00 „Tempómat" autósmagazin 19.00 Amadeus Friss ismétlés 20.00 Goól Sportmagazin ismétlés majd nonstop ze­ne szerda reggel 6 óráig amadeusradio@amadeusradio.hu 6.00 Aktuális 6.30 Téma 6.50 Napi üze­net 7.00 Aktuális 7.30 Téma 8.00 Akutá- lis 8.30 Téma 9.00 Szolnoktudás Egye­teme 10.00 Sajtóasztal 11.00 Különóra 11.30 Kultúrkorzó 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális 12.30 Téma 13.00 Örök­ségünk 13.30 Fórum 14.00 Szolnoksport 14.30 Tabányi Mihály harmonikaművész koncertje Szolnokon 16.00 Szolnoki Olaj KK-Szombathely - kosárlabda-mérkőzés közvetítése felvételről 18.00 Kultúrkorzó 18.30 Aranyidő 19.00 Aktuális 19.20 Napi üzenet 19.30 Téma 20.00 Aktuális 20.30 Téma 21.00 Tabányi Mihály harmo­nikaművész koncertje Szolnokon 22.30 Kultúrkorzó 23.00 Képújság szolnoktv@szolnoktv.hu 90.4 SZOLNOK FM 0.00-6.00 Helyből a legjobb magyar sláger megy! 6.00-10.00 Shaker! Éb­redj, Szolnok! Ladoniczki Danival és Bagi Timivel 10.00-15.00 Fülbevaló! A megbízható munkatárs, Csibrán Szilvia 15.00- 19.00 Délutáni csokoládé Túróczi Imrével 19.00-20.00 Trend Bagi Timivel 20.00- 24.00 Disco's hit Bárány Attilával www.szolnokfm.hu AKTIV radi 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tud­juk 5.30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai listák kedvencei 20.00-24.00 Party ca­fe - Klubkedvencek és a legjobb dance- dalok aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RADIO 102.4 6.00 Reggeli Juice, benne minden hétköz­nap 8.40-től „Reggeli Monitor” napindító gazdasági hírek 11.00 AMADE20 zenei slágerlista 13.00 Amadeus Délután. 18.00 „Világjáró”, ismétlés 19.00 „Rit­musbazár", ismétlés 20.00 Starsky és HÁT Jazz Klub Zsuffa Péterrel, majd non­stop zene csütörtök reggel 6 óráig. amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja! PROGRAMAJANLO MOZI KEDD MAI MŰSOR. Szolnok. Cinema City: Croodék, 3D (6) 15.15. Feledés (12) 15.00, 17.30.20.00. 22.30. G. I. Joe - Megtor­lás, 3D (16) 13.30,18.15,20.30. Horrorra akadva 5 (16) 13.00,19.30,21.30. Az óri­ásölő, 3D (12) 17.15. Támadás a Fehér Ház ellen (16) 15.45. Vasember 3. (12) 14.20. Vasember 3., 3D (12) 17.00,19.40,22.20. TISZApART mozi: A Pingvinkirály, 3D (6) 15.00. A Pingvinkirály, 3D (6) 16.30, Star- buck (16) 18.00, Most jó (12) 18.00, Broken (16) 18.15, A hipnotizőr (16) 20.00, Star- buck (16) 20.00, Gyilkos vágyak (16) 20.15. SZERDA MAI MŰSOR. Szolnok. Cinema City: A burok (12) 11.00. Croodék, 3D (6) 10.45, 15.15. Feledés (12) 10.00,15.00,17.30, 20.00. G. I. Joe - Megtorlás, 3D (16) 13.30, 18.15,20.30. Horrorra akadva 5 (16) 13.00. 19.30. Az óriásölő, 3D (12) 12.45, 17.15. Támadás a Fehér Ház ellen (16) 15.45. Vasember 3. (12) 14.20. Vasember 3., 3D (12) 11.40,17.00,19.40. TISZA­pART mozi: A Pingvinkirály, 3D (6) 15.00, A Pingvinkirály, 3D (6) 16.30, Starbuck (16) 18.00, Most jó (12) 18.00, Broken (16) 18.15, A hipnotizőr (16) 20.00, Starbuck (16) 20.00, Gyilkos vágyak (16) 20.15. SZÍNHÁZ SZOLNOK. A Szigligeti Színház nagyszínpa­dán ma 19 órától az Egy bolond százat csi­nál (Jászai-bérlet) című előadást láthatják. ELŐADÁS SZOLNOK. Az Aba-Novák Kulturális Köz­pont tájékoztatja kedves Látogatóit, hogy a Pszichokuckó következő előadását május 2-án, csütörtökön 18 óra 30 perctől tartja a volt Ifjúsági Házban. A meghívott vendég Schneider Ferenc lesz, aki „A betegség a Lé­lek üzenete” címmel tart előadást. Az este folyamán arra is választ kapunk, hogy mi is az Holistic Pulsing vagy Lélekmasszázs. Az előadásra látogatóknak lehetőségük lesz a módszert helyben is kipróbálni. Belépője­gyek 1000,- Ft-os egységáron a helyszínen vásárolhatók. Bővebb információk az 56/ 514-569-es telefonszámon kapható. ELŐADÁSOK JÁSZBERÉNY. Május 9-én 17 órától a Jász Múzeumban Kiss Erika helytörténeti kutató Akikre büszke Jászberény című előadására várják az érdeklődőket. A belépés díjtalan. SZOLNOK. A'Damjanich János Múzeum Konferenciatermében május 6-án 16 órától, Zsolnay László: A portréfestészet története című előadást hallgathatják meg az érdeklődők. SZOBORAVATÁS MARTFŰ. Szobrot állíttat a városalapító emlékére a martfűi önkormányzat. A Jan Antonin Bata tiszteletére állított emlék­szobrot május 1-jén délelőtt tíz órakor avat­ják fel. A széles összefogással megvalósuló új köztéri szobor - Gyurcsek Ferenc Mun- kácsy-díjas szobrász álmodott bronzba - a Bata téren kap helyet a város új büszkesé­geként. A „Cipőkirály" szobrának átadásán itt lesz Helena Bambasova, a Cseh Köztár­saság magyarországi nagykövete, valamint John Nash, Jan Antonin Bata unokája. A rendezvény után 11 órától a „Város születik" című, a városalapító emlékére rendezett kiállítás megtekinthető a mű­velődési központban. JÁTSZÓHÁZ TISZAFÜRED. Mazsola játszóházat tartanak május 4-én 10 órától a városi könyvtárban, ahol ajándékot készítenek anyák napjára. Az Új Néplapban szereplő programok, mű­sorok, ügyeletek adataiban időközben tör­tént esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. Továb­bi programok a Szoljon.hu hírportálon. ÜNNEPI ÁLLATORVOSI HELYETTESÍTÉSI REND ÉS GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormány­hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állat­egészségügyi Igazgatósága (Szolnok) tájé­koztatása szerint ezen ünnepen az alábbi állatorvosok látják el az ügyeleti szolgálatot: SZOLNOKI KERÜLET: Besenyszög, Csataszög, Hunyadfalva, Kőtelek, Nagy­körű, Tiszasüly: - Szolnok, Tiszajenő, Tiszavárkony, Tószeg, Vezseny, Kengyel, Martfű, Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Szajol, Tiszatenyő, Szászberek, Újszász, Zagyvarékas: -. JÁSZBERÉNYI KERÜLET: Jászágó, Jászárokszállás, Jászberény, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászfényszaru, Jászjákóhalma, Pusztamonostor: dr. Kiss László, Jászberény, Réz út 5. T.: 30/6882-852. Alattyán, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy, Jászboldogháza, Jásztelek, Jászapáti, Jászivány, Jász- kisér, Jászszentandrás, Jászladány: dr. Kiss László, Jászberény, Réz út 5. T.: 30/6882-852. KUNSZENTMÁRTONI KERÜLET: Cibakháza, Nagyrév, Tiszaföldvár, Tiszai­noka, Tiszakürt: dr. Farkas Elek, Kun- szentmárton, Széchenyi-ltp. 0/13. T.: 30/558-2121. Csépa, Cserkeszőlő, Kun­gyalu, Kunszentmárton, Mesterszállás, Mezőhék, Öcsöd, Szelevény, Tiszasas: dr. Farkas Elek, Kunszentmárton, Szé­chenyi-ltp. 0/13. T.: 30/558-2121. KARCAGI KERÜLET: Karcag, Berek­fürdő: dr. Magyar György, Karcag, Hajnal u. 2. T.: 30/852-0465. Kunmadaras: dr. Tóth István, Kunmadaras, Kunhegyesi út 31. T.: 59/327-383,70/659-3061. Abádszalók, Nagyiván, Tiszabura, Tisza- derzs, Tiszafüred, Tiszagyenda, Tiszaigar, Tiszaörs, Tiszaroff, Tiszaszentimre, Tisza- szőlős, Tomajmonostora, Újszentgyörgy: dr. Koska Gábor, Tiszafüred, Csillag u. 1. T.: 59/351-669,30/945-4101. Kunhe­gyes: dr. Horváth Lajos, Kunhegyes, Zá- dor u. 2. T.: 59/326-574, 30/9670-960. MEZŐTÚRI KERÜLET: Törökszent- miklós, Tiszapüspöki: dr. Kicsi István, Törökszentmiklós, Kossuth út 241. T.: 56/391-697,30/968-1672. Kisújszál­lás, Kenderes, Fegyvernek, Kuncsorba, Örményes,Tiszabő: dr. Tóth István, Kis­újszállás, Szabadság út. 5. T.: 30/935- 3924. Mezőtúr, Kétpó, Túrkeve: dr. Fodor Sándor, Mezőtúr, Dugovics u. 4. T.: 70/3234-843. KÉSZENLÉTI, járványügyi ügyeletes: dr. Tálas Sándor, Kunszentmárton, Bethlen G. u. 23. T.: 30/434-5210,30/915-7302. GYÓGYSZERTÁRAK Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal megyei főgyógyszerésze tájékoztatása szerint Szolnokon a gyógyszertári ügyelet hétköz­nap a legtovább nyitva tartó gyógyszer- tárak (NOVA Gyógyszertár Szolnok Pláza - Ady E. út 28/A., Áfium -Tesco, Téglagyá­ri út 30., Pelikán Patika - Ady E. u. 15., Levendula (Széchenyi krt. 6/A 2-4.) zá­rásakor, 20 órakor kezdődik. Szombaton 20 óráig tart nyitva a NOVA Gyógyszertár Szolnok Pláza és az Áfium. ÜNNEPNAPON a gyógyszertárak zárva vannak, az ügyeletes gyógyszertár reg­gel 8 órától másnap reggel 8-ig biztosítja a lakosság sürgős gyógyszerellátását. EZEN ÜNNEPEN SZOLNOKON ked­den 20 órától a Mosoly (Felsőszandai rét 1.), szerdán 8 órától a Szent Miklós (Tóth Ferenc út 2-4.), gyógyszertár az ügyeletes. VIDÉKEN Jászapáti: szerdán a Megváltó: Jászárokszállás: szerdán a Szent Margit; Jászberény: kedden a Mérleg szerdán a Zöldkereszt: Karcag: szerdán a Betánia; Kisújszállás: szerdán a Zöldy: Kunszent­márton: szerdán a Kéki; Tiszaföldvár: szer­dán a Kígyó; Törökszentmiklós: kedden és szerdán a Pingvin; Túrkeve: szerdán a Megváltó az ügyeletes gyógyszertár. ÁLLATGYÓGYSZERTÁR: Szolnok, Arany J. u. 14/a. Tel./fax: 515-172. Szombaton: 9.00-12.00. TEMETKEZÉS HIRDETÉSEK PIETAS TEMETKEZÉS. Szolnok, Te­mető u. 10. Telefon: 06-20/474-4930, 06-20/474-4929. KEGYELET TEMETKEZÉS. Szolnok, Körösi út 1-3. Telefon: 56/421-323. 1

Next

/
Thumbnails
Contents