Új Néplap, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-26 / 97. szám
2013. ÁPRILIS 26., PÉNTEK 3 MEGYEI KÖRKÉP Szolnokon 38, Jászberényben 14 állami trafik nyílik árusítás Megyénkben összesen tizennégy településen maradnak átmenetileg dohány nélkül a helyiek Visszahúzódó belvíz, apadó folyók HELYZET ELŐRELÁTHATÓLAG jövő héten már mérsékelhető lesz a jelenleg harmadfokú árvízvédelmi készültség a Tiszán, illetve mellékfolyóin is - tájékoztatta lapunkat tegnap a KÖTI- VIZIG. Szolnoknál tegnap már csak nyolcszázötvenhét centiméteren álló Tisza hullámterén azonban az ár jelentős mennyiségű usza- dékot terített szét, ennek eltávolításán folyamatosan dolgoznak a szakemberek. Közben a kedvező időjárásnak köszönhetően egy nap alatt mintegy félezer hektárral csökkent a belvízzel borított terület nagysága, jelenleg 9 ezer négyszáz hektáron áll a víz megyénkben. A következő időszakban a helyzet tovább} javulására számítanak a szakemberek. ■ G. SZ. Megtörtént az első biológiai védekezés az idei költségvetésben szúnyoggyérítésre és annak szakértői feladatainak az ellátására rendelkezésre álló keret 5 térségi kezelést tesz lehetővé Szolnok és tizenöt település területén. Szolnok város területén a rendelkezésre álló pénzügyi keret 5 alkalommal 3750 ha területen légi kémiai, 5 alkalommal négyszáz ha földi melegködös és kilencszáz ha légi biológiai kezelés tesz lehetővé. Az első, biológiai védekezés tegnap négyszázötven hektáron megtörtént, a kémiai szúnyoggyérítés még nem időszerű. Minderről a polgármesteri hivatal tájékoztatta lapunkat. ■ M. G. A. A képviselő reagált a látogatásra kevesebb kórház lenne ma Jász-Nagykun-Szolnok megyében, ha Gyurcsány-Baj- nai éra elképzelései megvalósulhattak volna. így vélekedett dr. Bene Ildikó országgyűlési képviselő csütörtökön sajtótájékoztatón Szolnokon. Szavaival Gyurcsány Ferenc előző napi, karcagi kórházlátogatására reagált. ■ M. K. BÉKÉSI BRIGITTA Nem minden a pénzen múlik ön hol töltené legszívesebben a nyári szünidőt? Külföldön vagy belföldön? Szállodában vagy kempingben?- sorolta egymás után a kérdéseket a telefonvonal másik végén a kedves női hang. Bár jómagam kicsit korainak tartottam a téma felvetését, megtudtam: az emberek egy része már év elején lefoglalja a helyet valamelyik szállodában, vendégházban. embere És persze azok pénztárcája válogatja, ki hová szeretne menni az egész éves robot után nyáron. Egyik ismerősöm például évek óta gyűjtöget egy tengerparti luxuskirándulásra, ezért már hosszú ideje nem sikerült eljutnia a Balatonnál távolabb. No, nem mindig az anyagiak miatt, hanem mert a gyerekei inkább a sátorozást választották. Utólag soha nem bánták meg a döntésüket, hiszen nem csak hogy mindig jól érezték magukat, de a pénzük is megmaradt. PERSZE NAGYSZERŰ dolog, ha az ember eljut távoli, nehezen megfizethető helyekre, de a titok nem feltétlen a távolságban és az árban rejlik. Gyermekkoromban a nyári szüneteket legtöbbször a nagyszüleimnél töltöttem és az akkori vakációkról maradtak a legszebb emlékeim. A határban, a szénásszekér tetején vagy a diófán töltött gondtalan órákat a mai napig emlegetjük. NAGYSZERŰEN ÉREZHETI magát a család kevés pénzből is. Kiülhetnek szalonnát sütni a barátokkal, eltölthetnek néhány kellemes napot a közeli kempingekben. Ha járnak egyet a zöldben, leülnek egymással nyugodtan beszélgetni, játszanak a gyerekekkel, máris jobban érezhetik magukat. A lényeg, hogy együtt legyenek szeretteikkel. Mert lehet, hogy éppen ezek a pillanatok azok, melyekre igazán jó lesz majd visszaemlékezni a dolgos hétköznapokban. Forintok zsebből zsebbe feketézők Megyénkben az országos átlag felett a rejtett gazdaság Megyénkben is virágzik a feketegazdaság. Egy friss kutatás szerint nálunk jóval az országos átlag felett van a rejtett tevékenységgel pénzt keresők aránya, akik ezzel nem csak a gazdasági mutatókat ferdítik el, hanem komoly ösz- szegű adót is elcsalnak. Mi lehet a megyénk egyes részein nagyon komoly méreteket öltő jelenség megoldása? Gedei Szilárd Nem kevesebb, mint 17,3 százalék - ennyi jövedelem származik a feketegazdaságból országos átlagban. Ez az arány eleve nem kevés, a Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet friss adatai szerint azonban megyénkben még magasabb. A szervezet a héten napvilágot látott kutatásában azt vizsgálták a szakemberek, hogy mely kistérségben lényegesen magasabbak a lakossági fogyasztási kiadások a bejelentett jövedelmekhez mérten. A némileg meglepő eredmény szerint nem a legszegényebb, de nem is a leggazdagabb kistérségekben magas a feketejövedelem aránya - ez az országos trend megyénkén belül is tökéletesen megfigyelhető.- Pont annyira rossz a helyzet, ahogy ezek a számok mutatják - értékelte kérésünkre a helyzetet Majtényi László, a Törökszentmiklósi Ipartestület elnöke. A szóban forgó adatok alapján megyénk „legfeketébb” térségében élő szakember szerint nem érdemes különbséget tenni az ágazatok, szolgáltatások között, mert szinte kivétel nélkül mindegyiket érinti a feketemunka burjánzása a fodrászattól kezdve a villanyszerelésen át a kőművességig. - Nálunk, Törökszentmiklóson és környékén például mindössze három kőműves szerepel a hivatalos lajstromban. Ugyan a lakosság építési kedve kétségtelenül visszaesett a válság miatt, de mégis hihetetlennek tűnik, hogy harmincezer lakosra három szakember jusson bármilyen területen - világított rá a feketemunka kétségtelenül erős jelenlétére Majtényi László, aki szerint a rejtett gazdaság dübörgése az általános gazdasági és jövedelmi viszonyokat nézve egyáltalán nem meglepő. Hasonló véleményen van az a szolnoki vállalkozó is, aki név nélkül fejtette ki véleményét lapunknak a témáról.- Nézzük csak meg a térség, a megye munkanélküliségi mutatóit - kezdte értékelését a több területen is vállalkozást működtető üzletember. - Ne legyenek illúzióink, az álláskeresők egy része nem otthon ülve várja, hogy a családja éhen haljon, hanem fogja magát, és elmegy feketén dolgozni. Ez persze nem kerül be a rendszerbe. Ha bekerülne, sokan megdöbbennének az adatokon - beszélt tapasztalatairól a megyeszerte ismert vállalkozó, aki szerint a kétségtelenül tarthatatlan helyzet megoldásában a cégek, egyéni vállalkozók terheinek csökkentése segíthetne. a szóban forgó kutatás a bevallott és a korrigált jövedelem közötti különbséget vizsgálva jutott arra a megállapításra, hogy érdekes módon nem a legszegényebb, de persze nem is a legfejlettebb területeken magas a rejtett jövedelmek aránya. Az intézet szakemberei ezt a jelenséget azzal magyarázzák, hogy a fejlettebb, magasabb jövedelemmel büszkélkedhető kistérségekben azért visz- szafogottabb a feketegazdaság, mert a fő foglalkoztatóként a helyi gazdaságot mozgató nagyvállalatok sokkal kevésbé érdekeltek a feketefoglalkoztatásban, mint a kisebb kis- és középvállalkozások. Készül a szobor. A szolnoki Pogány Gábor szobrászművész munkái között jelenleg az abonyi Helytörténeti Múzeum alapítójának, Győré Pálnak a szobortervén dolgozik. Képünkön a tervezett szobor kicsnyített másán végez előkészületi munkákat, kisebb módosításokat. Abony város alapítványa gyűjtést szervezett, hogy közadakozásból valósulhasson meg a neves közéleti személyiség több mint két méteres szobra. HÍREK JEGYZET A Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. a hét elején nyilvánosságra hozta a dohányboltok üzemeltetését elnyerő pályázók listáját. A lajstromból kiderül, megyénkben összesen kettőszáznyolc állami trafik nyílhat meg július 1-jén, tizennégy kistelepülésen azonban jelen állás szerint egyáltalán nem lehet majd dohánytermékeket kapni az év második felétől. Csataszögön, Hunyadfal- ván, Nagykörűben, Nagyréven, Örményesen, Óballán, Szászberken, Tiszabőn, Tisza- derzsen, Tiszagyendán, Tisza- igaron, Tiszainokán, Tisza- tenyőn és Tiszavárkonyban ugyanis senki sem adott be értékelhető pályázatot a koncesszió elnyerésére. Ezeken a helyeken újabb pályázati fordulót írnak ki, a nyertesek azonban csak később nyithatják meg boltjaikat. Ennek ellenére a legtöbb szóban forgó településen egyáltalán nem aggódnak a dohányosok a cigarettahiány miatt.- A legtöbben átjárnak más településekre is vásárolni, szerintem ezentúl sem lesz gond a dohányáru beszerzésével - mondta a szászberki Vargáné. - Előbb-utóbb úgyis jelentkezik olyan vállalkozó szellemű, aki lehetőséget lát a trafiknyitásban. Addig pedig legalább a nehezebb beszerezhetőség miatt kevesebbet szívunk majd - tette hozzá a nyugdíjas asszony. A kistelepüléseken tapasztalt pangás nem meglepő: a koncesszió díja a kétezer lelkesnél kisebb településeken is évi nettó százezer, a kétezer és tízezer fő közöttieknél százhatvanezer, a tízezer fő felettiek esetében pedig kétszázezer forint - kivéve a megyeszékhelyet, ahol kétszáznegyvenezer forintot kérnek évente a tevékenységért. A nagyobb városokban, illetve Szolnokon azonban sokkal kapósabbnak bizonyultak a helyek. A megyeszékhelyen például - az országos trenddel összhangban - többen, szám szerint ketten is a maximális, öt koncessziót nyerték el, egy vállalkozó négy, kettő pedig három boltot nyithat. A koncesszióhalmozás sem véletlen, sok vélemény szerint csak több üzlet működtetésével lehet igazán jövedelmezővé tenni a sok nyertes számára új kihívást jelentő dohányboltos tevékenységet.- Eddig is foglalkoztunk már kereskedelemmel, de a dohányüzlet még nekünk is új lesz - mondta el egy vállalkozó, aki a Túrkevén kiosztott öt koncesszió közül hármat is elnyert. - Már ki is néztük a három üzlet helyét, a város minél távolabbi pontjaiban gondolkodunk - árulta el a túrkevei üzletember, aki az eddig is működő családi vállalkozásaik kibővítéseként fogja fel a kezdetkor több milliós befektetést igénylő trafiküzemeltetést. ■ Gedei Szilárd A július l.-jén induló állami dohányboltok száma a megye néhány településén 38 14 11 10 9 6 6 6 5 5 5 4 4 4 4 4 FORRÁS: NEMZETI DOHÁNYKERESKEDELMI NONPROFIT ZRT., A JÚLIUS 1-ÉVEL NYÍLÓ ÜZLETEK SZÁMA A nagyvállalatok jelenléte fogja vissza az adóelkerülést