Új Néplap, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-19 / 91. szám

2 2013. ÁPRILIS 19., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Nagy értékű ékszerrablás: kilenc évet kapott a tettes Többmilliárdos beruházás Szolnokon járműgyártás A Stadler két új üzemrészét Orbán Viktor miniszterelnök avatta fel ítélet A Debreceni ítélőtábla dr. Bállá Lajos vezetette büntetőta­nácsa jogerősen helybenhagyta S. Lajos büntetőügyében az első fokon eljáró Szolnoki Törvény­szék 2012 októberében hozott ítéletét. A vádirat szerint S. Lajos 2011 augusztusában az egyik szolnoki ékszerboltból akart ér­tékekhez jutni. Megvárta, amíg az eladó egyedül maradt az üz­letben, és egy rugós bicskát neki szegezve közölte: „ékszerrablás” Az eladó megijedt, hátrébb lé­pett a pulttól. A vádlott ekkor magához vette az üveges vitrin alatt egy tálcán lévő 79 darab női köves aranygyűrű-kollekciót, majd futva elmenekült az üzlet­ből. A járókelők gyalogosan és kerékpárral üldözőbe vették, de nem érték utol. A vádlott máig ismeretlen körülmények között elrejtette az ékszereket, és egy közelben lakó rokonához me­nekült. Ott átöltözött, kopaszra borotválta a fejét, és egy másik rokonához távozott. A vádlott két napig bujkált, majd a rendőrség elfogta. A lopással 2 millió 389 ezer forint kárt okozott, amely nem térült meg. A vádlott a cse­lekmény elkövetését beismerte. S. Lajost jogerősen, mint többszö­rös visszaesőt, rablás bűntette miatt kilenc év fegyházbünte­tésre és kilenc év közügyektől eltiltásra ítélte. ■ M. G. Alternatív energiával kísérleteznek pellet Az önkormányzat saját ültetvényén, a tavaszi mun­kák során levágott homok­töviscserjékből állítanának elő alternatív fűtőanyagot Űjszászon - beszélt érdeklő­désünkre a tervekről Molnár Péter, a kisváros polgármes­tere. - A homoktövis-ültet­vényen tavaly újraszemezett cserjéket Karcagra visszük, ahol magas fűtőértékkel bíró speciális anyagot, úgyneve­zett pelletet készítenek be­lőle - mondta a városvezető, aki szerint az így előállított anyag ősszel az intézményi vagy akár lakossági fűtés­költségek csökkentésére is szolgálhat majd. ■ G. SZ. Fél év alatt felépült a szolno­ki Stadler gyár két új üzem­része, amely mintegy négy- milliárd forintos beruházás­sal valósult meg a helyi ipari parkban. A létesítményeket Orbán Viktor miniszterelnök avatta fel csütörtökön. Mészáros Géza- Uram bocsáss, nem kell meg­ijedni, az Európai Unión kívül is van élet - mondta tégnap Orbán Viktor Szolnokon. Jelezve, hogy a Stadler svájci cég, Svájc pedig nem tagállama a közösségnek, mégis, a recesszió ellenére is fo­lyamatosan fejleszti ipari szekto­rát: a gépgyártását, a textiliparát és az óragyártását. Azzal együtt jegyezte meg ezt a miniszterel­nök, hogy jól tudja, a két ország gazdasági berendezkedése kö­zött jelentős különbségek van­nak. A kormányfő az üzemcsar- nok-avató beszédében többek között arról is szólt, hogy egy kis létszámú svájci családi cégből miként lett egy nemzetközileg elismert nagyvállalat.- Nem vendégségbe érkeztem Szolnokra, hanem hazajöttem a Rózsa utcába - jegyezte meg Or­bán Viktor csütörtökön, a Stadler két új üzemcsarnokának avató­ünnepségén. A miniszterelnök a családjának városi kötődésére utalt e gondolattal. Tegnap Orbán Viktor minisz­terelnök, Peter Spuhler, a Stadler Rail Csoport tulajdonos vezér- igazgatója és Szalay Ferenc pol­gármester közösen avatták fel a svájci vasúti járműgyártó cég szolnoki gyárának fejlesztése so­rán elkészült új üzemrészeket. A beruházással az alumínium ko­csiszekrények összeállítása mel­lett a gyár alkalmassá válik vas­úti járművek komplett végösz- szeszerelésére is, amelyet a cég­csoport aktuális megrendelései szerint vesznek majd igénybe. A bővítés részeként a Stadler Szol­nokon építette ki a cégcsoport új forgóvázjavító kompetenciaköz­pontját is. A csütörtöki avatón a vendégek között meghívottként államtitkárok, kormányzati, me­gyei és önkormányzati vezetők, országgyűlési és helyi képvise­lők, hivatal- és cégvezetők, vala­mint üzletemberek is voltak. A tervezett két új üzemrész alapkövét még 2012 szeptembe­Orbán Viktor kormányfő Dunai Zoltán (balról), a Stadler országigazgatója és Szalay Ferenc polgármester társaságában a tegnapi üzemavatáson rében rakták le. A gyártókapaci­tás növelését, illetve a forgóváz­javító kompetencia kiépítését a Stadler 4 milliárd forintos beru­házásból valósította meg. Az új csarnokok mindössze 6 hónap alatt felépültek, s mára már a technológia és a gyártási folya­matok tesztelése zajlik. Dunai Zoltán, a Stadler ország­igazgatója köszöntötte a résztve­vőket, majd „moderálta” a teg­napi ünnepséget. Először Peter Spuhler szólalt fel, aki annak az örömének adott hangot, hogy a svájci cég minden magyaror­szági befektetése eredményes­nek bizonyult. „Amikor helyet kerestünk a zöldmezős beruhá­zásainknak, később kiderült, nagyon megfelelő választás volt Magyarország” - jelentette ki Pe­ter Spuhler.- Működik a kormány újraipa- rosítási programja, életképes az a gondolat, hogy Magyarország­nak munkából, termelésből kell mégélnie - mondta ezt már Or­bán Viktor. - Magyarországnak modern ipari országgá is kell válnia, modem ipar pedig nincs vasút nélkül. A Stadler gyárava- tója ugyanakkor annak is bizo­nyítéka, hogy az országban van jövője a vasútnak - hangsúlyozta a kormányfő. Elhangzott, hogy a beruházás következtében a cégcsoport itt­honi leányvállalatainak össz- létszáma 230 fővel emelkedik, amely azt is jelenti, hogy Ma­gyarország, a Stadler csoporton belül, Svájcot és Németországot követően a harmadik legna­gyobb divízióvá válik. Együttműködik a kormány és a Stadler A Stadler-beruházás számokban A jelenlegi beruházás összértéke: 4 milliárd forint A szolnoki gyár létszámnövekedése: plusz 230 fő A Stadler magyarországi összberuházása: 13 milliárd forint FORRÁS: STADLER RAIL CSOPORT orbán Viktor avatóbeszédében elmondta: a Stadler az egyik gazdasági társaság, amellyel partnerségi megállapodást kö­tött a kormány. A svájci vonat­gyártóval aláírt megállapodás része annak a programnak, amelynek keretében a kormány a magyar gazdaság teljesítmé­nyéhez jelentős mértékben hoz­zájáruló cégcsoportokkal, a vál­lalatok hosszú távú magyaror­szági jelenlétének biztosítása ér­dekében stratégiai megállapodó sokat köt. „Magyarország kor­mánya kifejezte készségét arra, hogy a Stadlert magyarországi terveit illetően minden rendelke­zésre álló eszközzel támogassa” - hangsúlyozta a kormányfő. Az eseményen Orbán Viktor, Peter Spuhler és Szalay Ferenc közösen leleplezték az első, a GYSEV részére készülő motor­vonat kocsiszekrényét is, amely várhatóan 2014-ben már sín­re kerül. Elsőként, az említett három személy, akik, miután „felgördült a függöny” a jármű­szekrény elől, beültek az újon­nan készült vasúti kocsiba. Ide tartozik, hogy a Stadler a közel­múltban nyerte el a MÁV és a GYSEV közös közbeszerzését, amely által 48 FLIRT típusú villamos motorvonatot szállít le a két társaság részére, s mind a 48 jármű kocsiszekrénye Szol­nokon fog elkészülni. ■ Ön szerint hogyan lehet még több munkahelyet létrehozni? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: 'JajSyi SZ0U0N.hu y A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. A hegyek mutatkoznak be az alföldi kiállításon idegenforgalom Immár 15. al­kalommal rendezik meg az uta­zási kiállítást Szolnokon.- Az április 26-27-én zajló ren­dezvényre idén különösen nagy hangsúlyt fektetünk - emelte ki az egyik szervező, a Tourinform Szolnok Iroda vezetője, Jakus Beáta. - Hagyományosan a szol­noki kiállítás zárja a turisztikai vásárok sorát, a díszvendégünk pedig Észak-Magyarország, „az egészségtudatos, aktív hegyvidé­ki régió” lesz. A kétnapos prog­ramsorozatot idén is előadás, kézműves-bemutató, kóstoló és verseny színesíti az Aba-Novák Kulturális Központban és a Hild téren, a kiállítás hangja pedig Cozombolis Leonídasz Péter lesz.- Mivel többéves tendencia már, hogy a belföldi kereslet nem növekszik, a vendégek jellem­zően egyre közelebbi úti célokat választanak - mondta el Molnár Anita, a díszvendég Észak-Ma­gyarország és Tisza-tó régió mar­ketingigazgatóságának vezetője. - Ezért ezekben a hetekben több alföldi nagyvárosban is bemu­tatkozunk kínálatunkkal. Izgal­mas túrákat, várakat, barlango­kat, egyedi élményeket kínálunk mindenkinek. A vásárhoz kapcsolódó szak­mai programként A táji értékek szerepe a Közép-Tisza menti tele­pülések turizmusfejlesztésében címmel rendeznek konferenciát. ■ SZ. ZS. Ügyes kerékpárosok. A Szolnok Városi Baleset-megelőzési Bizottság tegnap rendezte meg a hagyományos kerékpáros vetélkedőjét. Felvéte­lünk Lakatos Patrikot és Hegedűs Dóra rendőr őrmestert örökítette meg. Konzultációt tartottak a közbiztonságról fórum Két település, Szolnok és Szajol közbiztonsági kérdései ke­rültek előtérbe a Szolnoki Rend­őrkapitányság által megszerve­zett konzultációs fórumon. Fürj János, a Szolnoki Rendőrkapi­tányság rendészeti vezetője nyi­totta meg a rendezvény, amelyen a rendőrség munkatársai mel­lett jelen voltak az érintett tele­pülések vezetői, civil szerveze­teinek képviselői, pedagógusok, szórakozóhelyek tulajdonosai. Elsősorban a közbiztonsági hely­zet javítása érdekében hangzot­tak el felvetések, amelyek között nagy hangsúlyt kapott a gyer­mekek, fiatalokat érintő kérdé­sek. Csesznok Csilla őrnagy a téma kapcsán kifejtette, számos program van jelenleg is folya­matban, amely a gyermekek biz­tonsága érdekében jöttek létre. Többek között az iskolarendőr programról esett szó, a fiatalok éjszakai szórakozási szokásait felügyelő szülői műhelyről is be­széltek az illetékesek. A polgárőrség képviseletében dr. Hanga Valéria mutatta be a szolnoki polgárőr-egyesület tevé­kenységét, kiemelt néhány kezde­ményezést, többek között a SZEM mozgalmat, amely erősítheti a két település együttműködését. A rendőrség képviselői ígéretet tettek, hogy megvizsgálják a fel­merült problémákat, és szükség esetén meghozzák a megfelelő in­tézkedéseket. ■ E. CS.

Next

/
Thumbnails
Contents