Új Néplap, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-15 / 87. szám

2 2013. ÁPRILIS 15., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Szélmalomharc a szegénység ellen leszakadóban Az Észak-Alföld az egyik legelmaradottabb régió az egész Európai Unióban 'SZOUON.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. A megye egy része nemcsak az uniótól, de a térség többi helyétől is leszakadt. Képünk az egyik leghátrányosabb helyzetű településen, Tiszaburán készült. Garázdaságra „hajlamosító” volt a tavaszias időjárás bűn A Készenléti Rendőrök Kenderesen szolgálatot teljesí­tő egységei szombaton garáz­daság megalapozott gyanúja miatt intézkedtek M. Anikó 18 éves karcagi, és egy 15 éves kenderesi lakossal szemben. A két fiatal az- utcán szóváltás­ba keveredett egymással, majd kölcsönösen bántalmazták egymást, ezért az egyenruhá­sok igazoltatták mindkettő­jüket, majd előállították őket. Csoportos garázdaság történt Kunszentmárton ugyancsak szombaton. Mint a rendőrség közölte, a A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság csoporto­san elkövetett garázdaság bűn­tett miatt indított nyomozást szombaton. Az eljárás eddigi adatai alapján a 23 éves F. Ale­xandra és a 28 éves R. Aliz szóváltásba keveredtek, majd dulakodni kezdtek Kunszent­márton egyik utcáján a délutá­ni órákban. A verekedésbe ké­sőbb egyikük rokona a 20 éves R. Zoltán is bekapcsolódott. A helyszínre érkező járőrök elfogták, majd előállították a rendőrségre mind a három személyt, akiket gyanúsított­ként hallgattak ki csoportosan elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt. ■ A kutatócsoport jelentős értékű ingatlanhoz jutott átadás a kormány újabb, ál­lami tulajdonú ingatlanok in­gyenes önkormányzati tulaj­donba adásáról döntött, így 32 település több mint 636 millió forint értékben jut hozzá ösz- szesen 66 olyan ingatlanhoz, amelyet az állam nem tudott hasznosítani - közölte az MTI. A kormány mindezek mellett nyolcmillió forint ér­tékben ingyenesen adott át eszközöket a szolnoki Életjel Mentőkutyás Kutatóegység­nek életmentési feladatok begyakorlásához és polgári védelmi feladatai ellátásá­hoz. Az elmúlt két évben több mint 250 ingatlant és számos ingóságot adott át az állam, mintegy 18 milliárd forint ér­tékben. ■ Munkanélküliség, sze­génység, egyre nagyobb társadalmi különbségek - a legtöbben ezekben látják az okokat, melyek miatt régi­ónk, benne megyénk nem tud kikerülni a legfejletle­nebb, legszegényebb térsé­gek közül. Vajon mi lehet a megoldás a leszakadás ellen folytatott harcban? Gedei Szilárd Négy magyar térség is a leg­elmaradottabb húsz euró­pai régió között foglal helyet- derül ki az Eurostat által közzétett legfrissebb, 2010-es helyzetet tükröző adatokból. Az Észak-Alföld Jász-Nagy- kun-Szolnok megyével a tizen­egyedik az öreg kontinens el­maradottsági listáján.- Érdemes kettéválasztani a problémát - véli egy megye- o szerte ismert szolnoki vállal- | kozó. - A bajok egy része nem | megyei, régiós sajátosság, ha- = nem sajnos az egész országra | jellemző, általános jelenség. A I nehéz gazdasági helyzet ná- g lünk ráadásul felerősödve je- | lentkezik. Ha nagy a munka- 1 nélküliség az országban, ak­kor megyénk nagy részén még nagyobb. Ha sok vállalkozás megy tönkre úgy általában, a Jászkunságban annál is több. A másik komoly probléma, hogy sajnos - még földrajzilag nem is, de gazdaságilag min­denképp - a periférián kell boldogulnunk. Csak egy példa: nem hogy autópályáról nem ál­modhatunk a megyében, de még a 4-es út régóta hangozta­tott fejlesztése is várat magára- sorolja a nehézségeket a me­gyeszékhelyen élő üzletember. Az egyszerű emberek némi­képp máshogy látják a térség leszakadásához vezető okokat.- Nézze csak meg, néha­napján milyen hosszú sor kí­gyózik a munkaügyi központ előtt - utal a munkanélküliség problémájára Horváth Mihály.- Munka nélkül mihez kezdje­nek az emberek? Nem csoda, hogy néhány település leépü­lőben van a megyében - teszi hozzá a szolnoki férfi.- Adódott egy lehetőség, hát egy percig sem gondolkod­tam - meséli az egyik Szolnok környéki kisvárosban felnőtt Tóth Péter, aki egy esztergomi munkalehetőség miatt hagyta itt állástalan életét. - Három éye költöztem el, és nem bán­tam meg. Azóta folyamatosan van munkám, a szakmámban dolgozhatom, amivel viszony­lag jól is keresek. Ha véletlenül elveszíteném a jelenlegi mun­kámat, akkor sem mennék vissza a megyébe, a Dunántú­lon maradnék, és itt próbálnék boldogulni - jelenti ki maga­biztosan a fiatal mérnök. A lapunk által megkérde­A magyar régiók rangsora* i Közép-Magyarország 107 2 Nyugat-Dunántúl 65 3 Közép-Dunántúl 57 4 Dél-Dunántúl 44 5 Dél-Alföld 42 6 Észak-Alföld 41 7 Észak-Magyarország 40 FORRÁS: EUROSTAT, 2010-ES ADATOK ALAPJÁN *egy főre eső GDP vásárlóerő egységben, az uniós átlag százalékában zett szakemberek mindegyike hangsúlyozta, hogy a régi­ón, sőt még a megyén belül is egyre komolyabb különbsé­gek akadnak. Szolnokon és környékén kívül .viszonylag fejlettebb területté vált a Jász­ság nagy része, megyénk ke­leti részén azonban továbbra is komoly nehézségekkel küz­denek - a mezőtúri, kunszent­mártoni, tiszafüredi terület ráadásul még a megye gazda­sági központjaitól is távol esik. Nem csoda, hogy az aktuális megyei területfejlesztési kon­cepcióban a fejlesztési javasla­tok között az első helyen áll az elérhetőség javítása. Dr. Lits József, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szö­vetségének megyei vezetője szerint a termelés elősegítése nélkül nincs esély fellendülés­re, a felzárkózásra.- Az ipari, a mezőgazdasá­gi termelést kell ösztönözni, mely munkahelyeket teremt - mondja a szolnoki' szakember, aki szerint a jelenlegi stag­náló gazdaságot elsősorban a kis- és középvállalkozások na­gyobb támogatásával lehetne élénkíteni a megyében. - Fon­tos, hogy munkahelyteremtő beruházásokat, fejlesztéseket tudjanak végrehajtani a vál­lalkozók - teszi hozzá dr. Lits József, aki szerint ezek a fel­adatok fontosabbak, mint vala­ha, hiszen most kellene megál­lítani az elvándorlást, a megye elnéptelenedését. A megye fejlesztését célul kitűző tervek mint tartalmaz­zák: az ipari fejlesztések mel­lett az agrárfejlesztésről sem szabad lemondanunk, és a tu­rizmusban rejlő lehetőségeket is sokkal nagyobb mértékben kellene kiaknáznunk. Ez utób­bihoz kapcsolódik a megye észak-keleti részének fejlesz­tése is, a Tisza-tó környékében - lényegében a teljes megyei Tisza-szakasszal együtt ugyanis rengeteg kihasználat­lan lehetőség rejlik. Gyengébbnél gyengébb mutatók keleten az európai unió huszonhét tagországának régióit sorba­állító listát vizsgálva szembe­tűnik Kelet-Európa lemara­dása. A LEGFEJLETLENEBB TERÜLET az észak-bulgáriai Severoza- paden, ahol az egy főre jutó GDP az uniós átlag mindössze 26 százaléka. A LEGSZEGÉNYEBB húszban négy magyar régió mellett hat románt, illetve öt bolgárt és lengyelt találunk. HAZÁNKBÓL ÉSZAK-MAGYAROR­szág áll a legrosszabb, a 10. helyen (40 százalék), közvetle­nül megelőzve a megyénket is magában foglaló Észak-Alföl­det (41 százalék) és a Dél-Al­földet (42 százalék). A dél-dunántúl 16. helyen áll 44 százalékos mutatójával. Csak összehasonlításképp: a legfejlettebb uniós régió, Bel- ső-London 328 százalékkal. Az ügyészségen a sor a halálos baleset ügyében vizsgálat Lezárult annak a köz­úti közlekedési balesetnek a nyomozása, melyben öt ember vesztette életét Karcag külterü­letén 2013. január 6-án. A reg­geli órákban következett be a tragikus kimenetelű közlekedési baleset a 4 számú főközlekedési úton Karcag külterületén. A 24 éves moldáv állampol­gárságú V. M. személygépkocsi­jával közlekedett Budapest felől Debrecen irányába, amikor át­tért a szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött egy magyar rendszámú Opel személygépko­csival. Az Opelban utazó négy felnőtt a helyszínen, egy csecse­mő kórházba szállítását köve­tően életét vesztette. Az okozó járműben senki sem sérült meg. A Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Rendőr-főkapitányság több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozás vétségének megalapozott gya­núja miatt indított nyomozást az ügyben. A balesetet okozó jár­mű vezetőjét a rendőrség azon­nal őrizetbe vette, akit a járás- bíróság előzetes letartóztatásba helyezett. A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy a tra­gédia azért következett be, mert V. M. megszegte az úttesten való haladásra vonatkozó szabályo­kat (KRESZ 25. § (2) bekezdés). A rendőrség vádemelési javas­lattal küldte meg az ügyet a Szolnok Járási Ügyészségnek. ■ BARÁTSÁG BÁL. Rákóczlfalván, a sportcsarnokban ötödik alkalommal rendezték meg szombaton a civil szervezetek és a lakosság közös bálját, melynek célja egymás jobban megismerése. A Rákóczi Néptáncegyüttes, valamint Farkasházy Tivadar és Selmeczy Tibor műsora és a vacsora el­fogyasztása után a helyi nyugdíjasklub táncos bemutatójával (képünkön) vette kezdetét a vidám mulatság. Szomszédolásra indultak a honismeretisek kirándulás A jászjákóhalmi Horváth Péter Honismereti Szakkör Heves megyébe in­dult szomszédolásra, ahol né­hány Tarna-menti kisközség - az erki szélerőmű, Zaránk, tarnamérai országos rendőr­múzeum, Boconád - látnivalóit tekintették meg. Korábban e településeken volt körorvos Lukácsi László, Jászjákóhalma szülötte, akinek ott született Huba nevű Szolnokhoz is kötő­dő ismert tanár és népdaléne­kes fia. A sokak által szeretett nevelő, aki a Verseghy Ferenc és a Tiszaparti Gimnázium­ban is sok évig tanított, épp a közelmúltban kapta meg a Szolnokért Emlékérmet. ■ Napokig zsarolt a két tőrleli férfi, akiket elfogtak fenyegetés Eljárást folytatnak súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének megalapo­zott gyanúja miatt Sz. Zsolt 30 éves és M. Tamás 31 éves törteli lakosok ellen. A rendőrségre tett bejelentést egy 29 éves tápiósze- lei lakos, mert mobiltelefonján egy ismeretlen felhívta és 3 mil­lió forintot követelt tőle. Ha nem tesz eleget a követelésének, ak­kor meg ölik. A férfi többször is telefonált, hogy megbeszéljék a pénz átadását. A sértett ezt köve­tően tett feljelentést. A rendőrök néhány órán belül azonosították az ismeretlen telefonálót, majd a pénz átadásának helyén elfog­ták és előállították Sz. Zsoltot és M. Tamást. ■

Next

/
Thumbnails
Contents