Új Néplap, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-02 / 76. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2013. ÁPRILIS 2., KEDD Sofőr nélküli autóbusz ütközött egy ház falának Szolnokon Olykor ingyen sem kell az ebéd menza Akad olyan család, amely már hosszabb ideje, akár egy éve is hátralékos vizsgálata nyomok árulko- dóak: hiányzó jelzőtábla, meg­rongált házfal és egy alaposan megtört ablakkeret. Ez a kép fogadja a szolnoki autóbusz- pályudvar mellett elhaladókat a Gárdonyi Géza utcában. Akad­nak, akik egy-két pillanatra meg is állnak, s tanakodnak, vajon mi történhetett? A ház­ban keletkező sérüléseket egy „elszabadult” autóbusz okozta vasárnap délután fél öt körül. Ahogy arról a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Rend­őr-főkapitányság szóvivője tá­jékoztatta lapunkat, vasárnap - nem sokkal fél öt előtt fordult be egy autóbusz a szolnoki buszpályaudvarra, ahol meg­állt, majd a vezetője kiszállt belőle.- A sofőr nélküli jármű azonban gurulni kezdett hát­■ Az eset során személyi sérülés nem történt, tájékoztatta lapunkat 4 a rendőrség. rafelé. Ennek során először egy jelzőtáblát ütött ki a helyéről, majd az úttest túloldalán egy családi ház falának ütközött. Ennek során az épület ablaka, párkánya, valamint falazata rongálódott meg. Szerencsére személyi sérülés nem történt, az ügy körülményeit a rend­őrség vizsgálja - hangsúlyozta érdeklődésünkre Veres Éva. Az üggyel kapcsolatban a Jászkun Volán Zrt. is belső vizsgálatot indít. Ezt a oég termelésszervezési igazgatója mondta el, aki azt is hozzá­tette, hogy értesülése szerint sajnos a buszban és a házban ' is jelentős kár keletkezett.- A busz menetrendszerűen érkezett a pályaudvarra, a jár­művet vezető sofőr kiszállt, de előtte - elmondása szerint - behúzta a kéziféket. Húsz perc múlva azonban, egyelőre nem tudni, hogy miért „el­indult” az autóbusz - mondta el érdeklődésünkre Pozsonyi István. A igazgató hozzátette: a rendőrség lefoglalta a jármű­vet, s természetesen további vizsgálatot folytat az ügyben. Pozsonyi István hangsúlyozta továbbá: - Nagy szerencse, hogy a sajnálatos esemény során személyi sérülés nem történt. ■ R. Á. A gyerekek iskolai étkezésé­re minden szülő igyekszik pénzt áldozni. Néha azonban a családi kasszában nincs erre elegendő fedezet. Van, ahol emiatt kizárják a gyer­meket a menzai étkezésből, * más viszont ingyen sem kéri az ebédet. Munkatársainktól A szolnoki Andrea egyedül ne­veli gyermekeit, de a keresete alapján nem kap étkezési tá­mogatást. - A kedvezmény el­bírálásánál számításba veszik a gyerekek édesapja által fizetett gyerektartást is. A problémát az okozza, hogy sokszor az apa késve vagy egyáltalán nem ad pénzt - árulta el. A gyermekétkeztetés díjait a szolnoki önkormányzat ren­deletében szabályozta, tájékoz­tatott Deák Sándor, a szolnoki polgármesteri hivatal Szociális és Integrációs Osztályának ve­zetője. A 2013. évre vonatkozó térítési díj módosítás a bölcsődei ellátások díját nem érintette. A változás mértéke a többi ellá­tás esetben öt százalék. Ez alól a tízórai és uzsonna költsége a kivétel, ezek esetében a nyers­anyagnorma emelkedése tíz százalékos mértékű volt.- A módosítás mértéke el­fogadható volt az étkezést biz­tosító konyhákat üzemeltetők számára is - folytatta Deák Sán­dor. - A gyermekétkeztetésben a térítési díjakat (nyersanyag- normát) 2010-ben módosították I utoljára, az ellátás színvona­lának biztosítása, megőrzése érdekében szükséges annak emelése. Mindez azonban a ta­pasztalataink szerint nem befo­lyásolja sem a hátralékos gyere­kek, sem pedig az ellátást igény­lők számát - jegyezte meg. Deák Sándor elmondta, hogy a bölcsődei ellátás esetén 22 család nem tudta időben ki­fizetni a menzadíjat, a hátra­lékosok aránya 4,9 százalék. Ennél kedvezőtlenebb a kép az óvodai ellátást igénybevevők esetében, ahol az 1780 ellátást igénybevevőre 350 fő hátralékos gyermek jut. Van olyan család, mely egy-két havi térítési díjjal tartozik, de vannak közel egy éves térítési díjjal elmaradók A legtöbb településen igyekeznek elősegíteni, hogy minél több gyermek vehessen részt az iskolai étkeztetésben. Képünk illusztráció. is. A hátralékosok között akad, aki bár már nem veszi igénybe az ellátást, de a hátralékát sem rendezte, vagy azt nem sikerült behajtani.- Az iskolai étkeztetés eseté­ben a hátralékosok aránya 5,6 százalék - fűzte hozzá Deák Sándor. - De azt is el kell mon­dani, hogy jelenleg az iskolai étkezést a gyerekek csupán fe­le a veszi igénybe. Vélelmezhe­tően azon családok, akik nehéz helyzetben vannak, már nem is igényük az étkeztetést a gyer­Étkezési térítési díjak változása Szolnokon 2013. február 1-jétől Ellátás Emelkedés í%) Óvodai 5,3 Általános iskolai 5,9 (tízórai, ebéd és uzsonna) Általános iskolai 5 (csak ebéd) Kollégiumi 5 Középiskolai 5 (csak ebédl Forrás: szolnoki polgármesteri hivatal mekek számára. Ingyenes étke­zésben részesül a szolnoki gyer­mekek közül 3071 fő, de sajnos közülük sem veszi mindegyik ■ Jelenleg az iskolai étkeztetést csak a gyerekek felé veszi igénybe Szolnokon. igénybe az iskolai étkezést, an­nak ellenére, hogy az térítés- mentesen illeti meg. Szolnokon nem jellemző, hogy a díjhátra­lékos gyereket az étkezésből ki­írásban figyelmeztetik a deák Sándor, a szolnoki polgár- mesteri hivatal osztályvezetője kö­zölte: a jogszabályok értelmében az intézmény vezetője ellenőrzi, a megállapított térítési díj befizetése havonként megtörténik-e. Ha a kötelezett ezt elmulasztotta, az in­tézményvezető a 15 napos határ­idő megjelölésével a fizetésre köte­lezed személyt írásban felhívja az zárjuk, de a gyakorlat az, hogy a többször felszóütott szülő maga kéri az ellátásból történő törlést, mely sajnos azzal is járhat, hogy a gyermek nem vagy nem egész­ségesen étkezik - tette hozzá az osztályvezető. Kerekes András, Tiszaszőlős polgármestere elmondta: nem emelkedett a menzadíj a telepü­lés iskolájában.- Persze, tudni kell, hogy a körülbelül százhúsz gyermek mintegy 96 százaléka ingye­nesen étkezik - számolt be. szülőket a tartozásukra elmaradt térítési díj befizetésére. Ha a határidő eredménytelenül tejt el, az intézményvezető a kötelezett nevét, lakcímét, a fennálló díjhát­ralékot nyilvántartásba veszi. A nyilvántartott díjhátralékról az in­tézményvezető negyedévente tájé­koztatja a fenntartót a térítési díj­hátralék behajtása vagy behajtha­tatlan hátralék törlése érdekében.- Azoknak, akik nem jogosul­tak térítésmentesen a menzá­ra, nem okoz gondot kifizetni a térítési díjat. A jövőben sem tervezünk emelést - mondta a polgármester. »•»* Kengyelen sem változtak a menzadíjak, bruttó 350 forintba kerül az ebéd a helyi általános iskolában.- Nincsenek hátralékosak, hiszen előre kell fizetni. Pél­dául márciusban az áprilisi étkezést - tájékoztatott Nagy Szilárd polgármester. - Akik végképp nem tudnak fizetni, inkább jelzik ezt és más módon oldják meg a gyermek ebédel­tetését - mondta. \m I Ön szerint reálisak a menzai térítési díjak? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Húsvéti forgatag. Ezzel a címmel rendeztek programot szombaton a karcagi Városi Sportcsarnokban. Képünkön Pinczésné Soós Gyöngyi népi iparművész, aki a rendezvényen ünnepi díszeket horgolt. Nyolcezer homokzsákot osztottak szét védekezés Töltésmagasítás, mobilszivattyúk telepítése is zajlik Eddig 8000 homokzsákot osz­tott szét a védekező települések között a katasztrófavédelem a megyében. Jászberény, Jászfel- sőszentgyörgy és Tiszaörs in­duló készleteit töltötték fel, de a raktárakban mintegy százezer homokzsák van, ezek igény sze­rint hozzáférhetők. Munkát ad az áradó Zagyva és a belvíz is. A Jászberényi Hűtőgépgyári la­kótelep térségében mintegy 100 méter hosszban nyúlgátat épí­tettek és homokzsákokkal véde­keznek, Jászfelsőszentgyörgyön 100 méteres ideiglenes védvonal épült, közölte S. Tóth Anikó me­gyei katasztrófavédelmi szóvivő.- Az Országos Vízügyi Főigaz­gatóság vízjelző szolgálata folya­matosan értékeü és elemzi a hid- rometeorológiai előrejelzéseket, és ezek alapján készülünk fel a védekezésre - közölte Hoffmann Imre, közfoglalkoztatásért fele­lős helyettes államtitkár tegnapi jásztelki sajtótájékoztatóján. - A szakszerű védekezésnek meg­vannak a feltételei, és ezt tesszük. A talaj rendkívül el van ázva és a befogadóképessége igen alacsony. Ezért az árvizek magas szinten, gyorsabb lefolyással történnek. A belvízi védekezés a következő feladatunk, jelenleg 140 ezer hek­táron történik belvízi védekezés.- A védelmi osztagunk két helyen töltésmagasítási mun­kálatokat, egy helyen egy zsilip levédését folytatja, illetve több helyen mobilszivattyú-telepí- tések történnek a térségben - mondta a sajtótájékoztatón a Közép-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője. - Az el­múlt 24 óra alatt a mobil és fix beépítésű szivattyúink közel 5 millió köbmétert emeltek át a vízügyi igazgatóság működé­si területén, ennek ellenére a belvízi elöntés folyamatosan nő. Jelenleg 26 ezer hektárhoz közelít és folyamatosan emel­kedésre számítunk a követke­ző napokban - közölte Lovas Attila. ■ Első és másodfokú készültséget is elrendeltek A katasztrófavédelmi kiren- érdekében I. fokú készültséget deltségek arról számoltak be, rendelt el Jászalsószentgyörgy, hogy az önkormányzatok véde- Jásztelek, valamint Fegyvernek keznek, rendkívüli beavatkozás- önkormányzata. Másodfokú ké- ra a tűzoltóságok részéről nem szültség van érvényben Tomajmo- volt szükség. nostora, Tiszaug és Alattyán te­a vízügy tájékoztatása szerint rületén, közölte S. Tóth Anikó me- belterületi szakaszok védelme gyei katasztrófavédelmi szóvivő.

Next

/
Thumbnails
Contents