Új Néplap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-06 / 55. szám

12 2013. MÁRCIUS 6., SZERDA Vilanova hamarosan visszatérhet. Sandro Rosell, az FC Barcelona elnöke szerint akár már március végén visszatérhet a labdarúgócsapat kispadjára Tito Vilanova (felvételünkön) vezetőedző, akinek nyál- mirigyéből decemberben rosszindulatú daganatot távolítottak el. LABUAKUbAb Két egyértelmű összecsapással folytatódnak a nyolcaddöntők labdarúgás Amennyire kiéle­zett, izgalmas összecsapásnak ígérkezett a kedden este - lap­zártánk után - megrendezett két Bajnokok Ligája nyolcad- döntő visszavágó (Manchester United-Real Madrid, Dort- mund-Sahtar Donyeck), leg­alább annyira simának tűn­nek a mai összecsapások. A Paris St. Germain legény­sége két hete idegenben is le­győzte a Valencia együttesét (1- 2), s bár Zlatan Ibrahimovicsot a rendes játékidő hosszabbítá­sában kiállította a játékvezető, mindez nagy valószínűséggel nem befolyásolja a továbbjutás kérdését. A spanyol gárdának minimum két gólt kellene sze­rezni ahhoz, hogy legyen esé­lye a nyolc közé jutásra. A másik ma esti találkozón (20.45) még egyértelműbb a képlet. Az időnként régi fényé­ben csillogó Juventus három­gólos előnyt szerzett Glasgow- ban (3-0), azaz a skótoknak négyszer kellene bevenni Luigi Buffon hálóját Torinóban a továbbjutáshoz. Márpedig olasz együttes emberemléke­zet óta nem szenvedett hazai pályán négygólos vereséget nemzetközi kupamérkőzésen. Ráadásul a fekete-fehérek jelenlegi formája is bizakodás­sal töltheti el az "öreg hölgy" híveit - legutóbb a nagy rivális Napoli otthonából rabolt pon­tot az együttes és simán a ve­zeti a Seria A pontvadászatát azaz az évszázad meglepeté­sével érne fel a Juve esetleges kiesése. ■ Gelei J. HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. *. Tel.: 56/419011. Nyitva mindennap 8-214* S Szolnok, Szapáry utca 23. | Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9- 17-ig * Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a közölt árfolyamok délelőtt 9 óráig élnek, és a nap folyamin változhatnak! Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 293,00 299,99 USD 225.00 231.99 CHF 239,00 245,99 Érvényben: 2013. március 6. Befektetési aranyértékesités. Közöleteket is kiszolgálunk! www.cornergroup.hu Money Gram nemzetközi pénz transzfer Az ifjú bajnokok mestere tenisz Rigó Sándor immár harminc esztendeje a pályán Rigó Sándor 65 évesen is hihetetlen energiával dolgozik az ifjú teniszezőkkel. Reméljük lesznek köztük nagy bajnokok. Szolnokra nem lehet azt mondani, hogy teniszváros lenne. Bár akadnak szép számmal művelői a fehér sportnak a megyeszékhe­lyen, kiugró eredményt elérő versenyző csak kevés nőtt fel a Tiszaligetben. Azoknak viszont, akik csúcsra jutot­tak, van egy közös „pont” az életükben. Géléi József Az elmúlt néhány hónapban a szolnoki Bukta Agnes, Szin- tai Dávid, Koleszár Zsófia ma­gyar bajnoki címet szerzett, Deli Mihály pedig döntőt ját­szott és végül ezüstérmes lett a korosztályos ob-n. Bár már valamennyien más klub színei­ben aratták le babérjaikat, egy valami mégis közös bennünk: mindannyiuk nevelőedzőjét Ri­gó Sándornak hívják.- bár kora fiatalságomtól kezd­ve kötődök a sporthoz, a focin, a kajak-kenun nőttem fel, de csak az egyetem elvégzése után kerültem kapcsolatba a tenisszel - eleveníti fel az ős­időket a ma már 65 éves Rigó Sándor. - Annak idején síelő barátaim csábítottak le a salak­pályára, s ott ragadtam. Amikor aztán két gyermekem, Petra és Balázs teniszezni kezdtek, én is elindultam az edzői ranglétrán. Először csak besegítettem, Szi- ráki Lacinak, majd elvégeztem a segédedzői tanfolyamot, végül pedig a TF-n a szakedzői diplo­mát szereztem.- Emlékszik még az első csoportjára?- Jó harminc éve vplt, négy gyerek kezdett a kezem alatt: A RIGÓ-TANÍTVÁNYOK közül Bukta Ágnes az úttörő: ő volt az első Tiszaligetben nevelke­dett teniszező, aki nemzetközi pénzdíjas viadalon diadal­maskodott. A 10 000 dollár összdíjazású, antalyai salak­pályás ITF-tornán végzett az első helyen 2012-ben a szolno­ki leányzó, megszerezve ezzel a két sajátom mellett Kolláth Attila, a válogatott röplabdázó, Kolláth Emi testvére, és Járai Emese. Közülük Petra 17 éve­sen párosban megnyerte New- portban a középiskolás világjá­tékokat, Balázs még ifjúsági ko­rú teniszezőként megyei felnőtt döntőt játszott, míg Emese ma Németországban teniszedző­ként dolgozik.- Magasra tették a mércét az első tanítványok. Milyen volt a folytatás?-Általában 10-12 fős gyerek- csoporttal dolgoztam, s mindig akadt egy-egy igazi tehetség. első profi tornagyőzelmét. A teniszszövetség honlapja sze­rint a világranglistán akkor 679. helyen álló Bukta Ágnes a törökországi viadal döntőjé­ben a második kiemelt román Laura Andrei ellen 6:2, 5:7, 6:3-ra nyert, s ezzel karrierje eddigi legnagyobb sikerét érte el. Németh Csaba korosztályában egyéniben és párosban is szer­zett magyar bajnoki címet, ma már ő is edzősködik. Sülyös Emese szintén roppant tehetsé­ges volt, ő éveken keresztül dol­gozott oktatóként Amerikában, a McEnroe Akadémián.- Az elmúlt hónapokban viszont nem egy-egy sikert arattak tanítványai, hanem hárman is bajnoki címet szereztek.- A 20 éves Bukta Ági már háromszoros magyar bajnok, nyert fedett pályán és szabad­téren is, miközben megnyerte élete első komoly, 10 ezer dol­láros pénzdíjas versenyét. Szin- tai Dávid őstehetség, egyéni­ben és párosban is aranyérmet szerzett, míg Koleszár Zsófi két hete nyert párosban az ob-n. De én közvetlenül mellettük megemlíteném Deli Mihályt is, aki ugyan "csak" második lett, de véleményem szerint fogunk még róla hallani. A kiváló eredmények egyet­len szépséghibája, hogy egyi­kük sem szolnoki színekben ért a csúcsra... Bukta Ági nyerte az első pénzdíjas versenyt ibheehmí Pénteken búcsúztatják Szabó Józsefet ÉLETÉNEK 79. ÉVÉBEN el­hunyt Szabó József egykori válogatott atléta, edző, nemzetközi versenybíró és sportvezető. Munkássága során több mint 15 eszten­deig volt a Szolnoki megyei sporthival elnöke. Nyug­díjas korában sem szakadt el a sporttól, az atlétikai és a labdarúgó szövetség­ben is válllalt feladatokat. Búcsúztatása március 8-án 14.30 órakor lesz a Körösi úti temetőben. Pontszegény meccsen kikaptak a szolnokiak újabb hazai, bajnoki mérkő­zésen lépett pályára a Szol­noki MÁV SE NB I/B-s női kosárlabda-csapata, amely 48-35-ös vereséget szenved­tek a BSE II együttesétől. A szolnokiak soraiból Szabó I. D. 6, Földi 8, Kmézics 5, Ná­das, Benedek 2, Agócs 8, Hé- ricz, Bódi, Szabó K. 2, Bíró 2, Bödő 2 pontot szerzett. Távgzott posztjáról az Újpest vezetőedzője a Paks elleni 6-0-Ás ve­reség után Jos Daerden vezetőedzővel közös meg­egyezéssel bontott az újpesti labdarúgó klub. All. helyen álló csapatot ideiglenesen a csapat másodedzője, Marc Leliévre irányítja. A megyeszékhelyen lesz a diákolimpiái döntő szombaton ii őrakor Szol­nokon, a Széchenyi Gim­názium tornacsarnokában rendezik meg az aerobik Ke­let-magyarországi területi diákolimpiái döntőt. A helyi szervező az UM Aerobik és Fitnesz Klub tájékoztatása szerint a versenyen 14 te­lepülés, közte megyénkből jászberényi, jászkiséri és természetesen szolnoki fia­talok lépnek pódiumra. Az utóbbiak soraiból várhatóan nyolc iskola képviseletében 53 versenyző lesz érdekelt. Közel állt a meglepetéshez az éllovas otthonában az Olaj kosárlabda A szolnoki legénység csütörtökön már a honi bajnokságba is bekapcsolódik, legelőször Jászberényben lép pályára Hétfőn este lapzártánk után az Adria Liga 23. fordulójában a listavezető Igokea vendége volt a magyar bajnok és kupagyőz­tes Szolnoki Olaj KK csapata. Igokea-Szolnoki Olaj 86-84 (27-21,16-19,18-25,25-19) Aleksandrovac, 2100 néző. V: Dozai (horvát), Vuckovic (szlo­vén), Radojkovic (horvát) IGOKEA: HAMMONDS 10, Jokszimovics, 8/3, Dozet 7/3, JO- ROVIC 18/9, EDWARDS 19. Cse­re: STEMBERGER 11/6, Sulovic 6, Adamovic 5/3, Gajovic 2, Ko- matina. Edző: Drágán Bajic. OLAJ KK: Florence 8, Fodor M. 8/6, SEHOVICS 14, Kalve 2, SZA­BÓ M. 12. Csere: SIMON B. 12/6, Gay 13/9, NÉMETH 10/9, Trepák 5/3. Vezetőedző: Nenad Ascse- rics. Edző: Drágán Alekszics. Az eredmény alakulása. 4. perc: 9-6. 8. p.: 20-13.14. p.: 33- 24. 17. p.: 37-34. 24. p.: 49-40. 27. p.: 51-48. 33 p.: 65-70. 37. p.: 71-76 A felek tiszaligeti meccsét a bosnyákok nyerték 82-78-ra, ta­lán mondani sem kell, hogy hazai pályán is toronymagas esélyes­nek számított az éllovas gárda. Eddig mindössze a szerb Crvena zvezda tudott nyerni a bosnyákok otthonában. Az Olaj soraiból Rashad Bell el sem uta­zott Boszniába, míg Báder Már­ton és Horváth Ákos melegítő­ben csak a kispadról szurkolt társainak. Báder helyett Szabó Trepák Zoltán (labdával) is jól harcolt az Igokea otthonában Miklós került a kezdőbe, és az ő pontjaival is kezdődött az ösz- szecsapás. Az elején Sead Seho- vics és James Florence pontjai után vezetett a szolnoki csapat. A folytatásban a hazaiak vol­tak ponterősebbek, ám az Olaj Brandon Gay és Sehovics kosa­raival jól tartotta magát, 43-40 a félidőben. A fordulást követően 49-40- re mentek el a házigazdák, az Olaj azonban feltámadt: Trepák Zoltán, Németh István és Fodor Márton is betalált kintről, így 61-65-ös állásról indult a záró negyed. Gyorsan egyenlítettek a bosnyákok, de Simon Balázs is triplázott, majd Florence két duplájával fordított a remek­lő vendégcsapat. Húsz másod­perccel a vége előtt azonban már Jokszimovicsék vezetet­tek 83-80-ra. Németh azonban - Tyubin módra - emberről dobott egy palánkos triplát, 83-83. A végjáték óriási izgal­makat hozott, a határozottabb és szerencsésebb Igokea azon­ban kicsikarta a győzelmet. Ez­zel a boszniai csapat már biztos résztvevője a Final-Fournak, míg az Olaj visszacsúszott a se­reghajtó pozíciójába. A piros-fe­keték máris bekapcsolódnak magyar bajnokságba, csütör­tökön este hét órakor megyei rangadót játszanak, a kilenc forduló óta veretlen Jászberény otthonában. ■ Varga Csaba

Next

/
Thumbnails
Contents