Új Néplap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-04 / 53. szám
2013. MÁRCIUS 4„ HÉTFŐ 3 MEGYEI TÜKÖR Makett kiállítás. A hét végén rendezték meg a XXIII. Országos Makett kiállítás és versenyt az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis Művelődési Otthonában. Képünkön a kiállítás legnagyobb makettje, a német Bismarc csatahajó 1:100 arányú működőképes, távirányítható, vízre bocsátható modellje látható, mely kettőszázötvenegy centiméter hosszú. A mezőtúri Hatvani László nem kevesebb, mint 9 éven át építette. Csónakbalesetben hunyt el eset Az elsüllyedt járműben utazó egyik férfi életét vesztette HÍREK Két baleset történt szombat reggel BALESET TÖRTÉNT a 4-eS főút Fegyvernek és Kenderes közötti szakaszán szombaton reggel, adta hírül a megyei rendőr-főkapitányság. Egy Debrecen felől Budapest irányába tartó szlovák rendszámú tehergépkocsi vezetője eddig ismeretlen okból hátulról neki ütközött egy út szélén parkoló másik tehergépkocsinak. A baleset során egy személy sérült. Baleset történt a 32-esen Zagyvarékas külterületén is, ahol egy személygépkocsi vezetője ismeretlen okból letért az úttestről és árokba hajtott szombaton reggel. A baleset során egy személy sérült. ■ M. G. A. Kevesen termelik ki a víziakácot már' nem túl népszerű a víziakác a nagyrévi lakosok körében - árulta el lapunknak Sej János polgármester. Elmondta, amikor évekig nem lehetett kitermelni legálisan az ártéren lévő fákat, akkor sokkal többen látogattak ki az erdőbe. Tavaly óta azonban a tulajdonos vízügy engedélyezi a favágást, most viszont már a lakosok „szoktak le ” a tüzelő ily módon történő begyűjtéséről. A húsz hektáros területről csak alig pár család szerzi be a kályhába valót. ■ J. ZS. Az utcán is folytatódott a dulakodás ./ villtii a kunszentmártoni Rendőr- kapitányság csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt indított nyomozást még pénteken. Az éjszaka folyamán N. Imre 23 éves kunszentmártoni és H. László 35 éves kiskunfélegyházi lakosok előzetes szóváltást követően összeverekedtek egy ismerősük lakásán. Később a dulakodást az utcán folytatták, amikor egy harmadik társuk lépett oda hozzájuk, és egyiküket egy alkalommal megütötte. M. Roland a rendőrök kiérkezéséig elhagyta a helyszínt, de nem sokkal később elfogták és előállították, közölte Pász- torné Kovács Ágnes, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. ■ M. G. A. Egyelőre nem tudni, hogy miért evezett a két férfi Szolnokon az Alcsi-Holt- Tiszára szombaton este, az azonban biztos, hogy nem értek partot épségben. A csónak elsüllyedt, a balesetben az egyik férfi életét vesztette. Munkatársainktól Csendes, nyugodt a vasárnap délután a Szolnokon az Al- csi-Holt-Tisza partján. A verőfényes napsütésben gyerekek kerékpároznak a parton, néhány horgász csendben vár a remélt kapásra. Semmi nem emlékeztet, vagy utal arra, hogy előző este halálos baleset történt a most lágyan hullámzó vízen. A rendőrségtől kapott információk szerint két férfi szenvedett balesetet a vízen.- A rendelkezésre álló adatok alapján, szombaton az esti órákban két férfi egy csónakkal kimentek a Holt-Tiszára - foglalta össze az eseményeket Pásztorné Kovács Ágnes, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.- Egyelőre ismeretlen okokból a csónak elsüllyedt és az utasai a vízbe kerültek. A 37 éves utas ki tudott úszni a partra a sötététben, és segítséget kért az egyik családi ház lakóitól a mentéshez. Értesítették a rendőrséget, a mentőket, valamint a katasztrófavédelem ügyeletét. Mikorra az egységek, több járművel kiérkeztek, az 50 éves szolnoki férfit már a Kertész utcai felőli partra húzták - tette hozzá. A szóvivő elmondta, mindkét férfit kórházba szállították, azonban az idősebb áldozat a kórházegy közelben lakó férfi lapunknak elmondta, a családjával épp lefekvéshez készülődtek, amikor arra lettek figyelmesek, hogy a szoba leengedett redőnyén keresztül kékes és pirosas villanások szűrődnek át.- felhúztam a redőnyt, s azt láttam, hogy az egyik ház előtt több, talán három vagy négy mentőautó is állt - idézte fel a történteket a férfi. - De ha jól láttam, volt ban életét vesztette. A rendőrség a vízi közlekedés veszélyeztetése bűntett miatt indított nyomozást az ügyben, amely során szakértők bevonásával vizsgálják a baleset bekövetkezésének körülményeit. Helyszíni beszámolók szerint egyelőre nem egyértelmű, hogy miért akartak sötétedés után a Holt-Tiszán csónakázni. Az sem tisztázott, hogyan jutottak hozzá a csónakhoz, amelyik állítólag az egyik ismerősük tulajdona, és jelenleg még mindig a holtágban van. Mindezek ott egy vagy két rendőrautó is, s egy tűzoltóautót is láttam távozni a helyszínről. A feleségemnek és a kisfiamnak mondtam, hogy maradjanak bent, én pedig kabátot, farmernadrágot és cipőt kaptam magamra, s kimentem az utcára. Egy környékbeli másik lakó is kinn állt egy villanypózna mellett, vele váltottunk néhány szót A drámai események híre gyorsan terjedt a környéken. mellett az is kérdés, milyen állapotú lehetett a csónak, amibe beültek. Ott jártunkkor nem egy rossz, törött, kopott csónakot láttunk a holtág másik partján.- Nem tudom, miért mehettek a vízre, de ha egy ehhez hasonló csónakba szálltak, akkor nem csoda, hogy elsüllyedtek - mondja Gyenes Adorján, miközben egy rossz állapotú kishajót mutat. A férfi a Holt-Tisza túlpartjának egyik utcájában él, s mint mondja, megdöbbent az eseményen, hiszen szerencsére nem sűrűn lehet ilyenekről hallani errefelé.- Nagyon csendes, nyugodt, ez a környék, a holtág mindkét partjára ez jellemző - teszi hozzá. Neki az esettel kapcsolatban nem sok információja van, aki pedig tudhat valamit, nem szívesen beszél. Megkerestük azokat a közelben lakókat, akik információk szerint segítettek a két férfin. Az érintetteket megviselték a történtek, így nem akartak érdeklődésünkre nyüatkozni. Hogy valójában mi történt ott kinn a vízen, szombaton este, azt a későbbi vizsgálatok fogják tisztázni. JEGYZET Összehozta az országot bevallom, én a televízió előtt ülve is majdnem összecsaptam a tenyeremet, amikor kihirdették a zenés verseny eredményét. Eszerint egy, eddig legtöbbük számára ismeretlen fiatalember képviseli majd hazánkat Európa dalfesztiválján. Örültem, mert ő volt a(z egyik) kedvencem. másnap viszont szomorú voltam, amikor ismert emberek, közszereplők különböző portálokon negatívan nyilatkoztak róla. Jellemző! Mondhatnánk, jó magyar szokás szerint elkezdődik az elégedetlenkedés. Nem értem, miért kell azonnal a „rossz oldalról” szemlélni valamit? Bántott és bánt, hogy vannak, akik, ha nem is örülnek az eredménynek, megbotránkoztató módon adnak hangot véleményüknek. aztán úgy döntöttem, azért is örülök. Jó érzéssel tölt el az, hogy egy országos szintű eseményen, egy hangsúlyos mepróbáltatáson egy ilyen egyszerű (de nagyszerű) ember is érvényesülhet. Mert jött ez a „magunkfajta” fiatalember, aki egyátalán nem akar(t) megfelelni különböző elvárásoknak, csak énekelt. Arról dalolt, ami vele történt, az érzéseit szőtte szövegbe és dallamba, s a maga természetességével adta elő azt. Úgy tűnik, sikerrel. az embereket meggyőzte. S én azt is sejtem, hogy mivel! Azzal, hogy az emberek önmagukénak érzik, amit ez a kedves fiatalember művel. Nemes egyszerűséggel, szerethetően adja elő azt, ami tulajdonképpen mindannyiunkról szól. most pedig még jobban örülök! Mert hálás vagyok a fiatalembernek. Ő ugyanis - későbbi eredményétől függetlenül - még egy óriási dolgot tett! Elérte, hogy a magyarok egy célért fogtak össze. Márpedig úgy gondolom, manapság erre van a legnagyobb szükségünk! A nagy villogásra figyelt fel a család Lejárt a türelmi idő a lógósokkal szemben döntés Az Alkotmánybíróság elutasította az ombudsman kifogását Januártól a gyermekkorú tanulókkal szemben is eljárhatnak a rendőrök: ha nem tudnak hitelt érdemlő igazolást bemutatni a járőröknek arról, hogy tanítási napon engedéllyel vannak távol az órától vagy az iskola által szervezett kötelező foglalkozástól, visszakísérhetik őket az intézménybe, egyenesen az igazgató színe elé. A hatóság januárban türelmet tanúsított, ilyen intézkedésekre nem kerítettek sort, februártól azonban már fellépnek az iskolakerülőkkel szemben. Az eddigi adatok tükrében viszont még nem váltak mindennapos gyakorlattá az ilyen eljárások. Áz Országos Rendőr-főkapitányság közlése szerint február első két hetében húsz alkalommal kísértek vissza iskolákba igazolással nem rendelkező tanulókat. Mindeközben az Alkotmánybíróság (AB) elutasította az ombudsman ezzel kapcsolatos beadványát. ■ Az adatok szerint még nem váltak mindennapos gyakorlattá az ilyen eljárások. A szószóló azzal érvelt, hogy az iskolakerülőkkel szembeni rendőri intézkedési lehetősége sérti a gyermekek emberi méltósághoz való jogát. Az AB érvelése szerint ezzel szemben a szabály alkalmazása „sem a gyermek, sem a szülő helyzetét, jogait nem érinti hátrányosan, ellenkezőleg, a társadalomban élés feltételeinek betartására nevel”. Végérvényesen eldőlt ugyanakkor, hogy nem lesznek iskolaőrök az intézményekben. A Belügyminisztériumban ugyan tavaly elkészítették az ezt lehetővé tevő jogszabály- tervezet, de a javaslatot végül nem terjesztették az Ország- gyűlés elé, mert a hivatalos indoklás szerint a társadalmi vita során nem kapott kellő támogatottságot. Az iskolaőrök feladatai közé tartozott volna, hogy megakadályozzák a tanköteles korú diákok távozását az iskolából a tanítás vége előtt, valamint a házirendbetartatása. A legtöbbször, hatszor Borsod megyében intézkedtek a rendőrök a lógósokkal szemben. Budapesten 3, Veszprém megyében 2, Békés, Hajdú-Bi- har, Pest és Szabolcs-Szatmár megyében pedig 1-1 alkalommal kísértek a járőrök az iskolaigazgatóhoz csellengő fiatalokat. Garamvölgyi László, az ORFK sajtószóvivője korábban arról tájékoztatta lapunkat, hogy megyénkben február 10-ig ilyen eset miatt nem kellett intézkedniük a rendőröknek. ■ M. B. A vértanúra emlékeztek. A vezsenyi római katolikus templomban szombaton délelőtt Kenyeres Lajos tiszavárkonyi plébános vértanúságára emlékeztek. A misét dr. Varga Lajos váci segédpüspök atya mutatta be. Az eseményen a környező települések egyházi képviselői is részt vettek.