Új Néplap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-29 / 74. szám
15 2013. MÁRCIUS 29., PÉNTEK SÉTA - DIÁKVILÁG Mindent az edzettségért, avagy levél a »táborból Nem csak a botot fogom horgászkaland Melegszik az idő, s a halak is jobban harapnak majd üdvözlet Helló, Milán, becsületbeli legjobb barátom! Ahogy tudod, Szlovákiában vagyok, azon belül Kokován (Vagy Kokovában? Hirtelen nem is tudom, hogyan kell mondani, vagyis írni), nagyon jó kis helyen. Amikor megérkeztünk, mindenki megijedt, mert esett az eső, csupa latyak volt a szálloda környéke. Na, de aztán ma! Most értünk haza a sípályáról, és igen, iszonyatosan fáj mindenem. Sajog a hátam, a lábam, és ráadásul még a vál- lam is, mivel akkorát zúgtam a pályán a kisebb gyerekek ■ A síléc meg én nem vagyunk jó barátok. Mindent megtettem, de már haza akarok menni. előtt, hogy úgy éreztem, többet szerintem már meg sem próbálom a síelést. Hát nem volt egyszerű! Aztán: még csak tizenegy óra van, és képzeld, le tudtam csúszni a bébipályán - még egyszer mondom: a bébipályán! A síléc meg én nem vagyunk nagyon jó barátok, mindig lecsatolódik a lábamról. Akárhányszor is próbáltam csúszni, ahogy már írtam is, legfeljebb egyszer sikerült az „ezer” kísérletből. Az első napon több mint húszszor estem el, aztán javult az sjány. Pe azért nem ért véget a rossz periódus. A második nap úgy hanyatt estem, hogy a botok két irányba repültek, a harmadik napon, ha repülő botokat láttak, a síelő társak már tudták, hogy szorgalmasan gyakoriok és megint elestem. Sokan féltek, hogy még a lavina is megindul miattam, akkorákat zakóztam. De már csütörtök van, este, és én már várom, hogy hazamehessek és kipihenjem a hét fáradalmait, illetve kipihenjem a pihenést. Tudod, hogy nem vagyok nagy levélíró, így remélem, nagyon örülsz, hogy néhány sorban hírt adtam magamról. Remélem, a sorok olvasása után Te is nevetsz a kalandjaimon. Üdv és csá: Márk ■ CSÜLLÖG MÁRK, 9. OSZTÁLY, HUMAGI A horgászat igazán jó dolog. Aki szerelmese lesz ennek a „sportnak", az nem szabadul könnyen a víztől, na és a halaktól. Képünk illusztráció. tm Azt hittem, végre itt a tavasz, így elindultam az idei első horgászatra, amelyre természetesen alaposan felkészültem. Látszólag minden jól indult, de aztán kiderült, hogy ez bizony csak a látszat. Rájöttem, ez még túl korai volt... Polgár Péter, 9. oszt., Humán Gimnázium Egy márciusi napon fogtam magam és indultam a szolnoki Zagya-partra, ahol hatalmas sártenger fogadott. Megpróbáltam lemenni az áradó folyóhoz, de nem jutottam el odáig, így aztán egy másik helyet kellett keresnem. Rengeteg jó horgászállást láttam, de azok mind-mind foglaltak voltak, végül mégis találtam egy pecá- zásra alkalmas partszakaszt. Kipakoltam a felszerelésemet, és azonnal elkezdtem csontival és gilisztával csalizni. Vártam, vártam, vártam a kapásra és egyszer csak végre mozogni kezdett a bot vége. Persze, nem az lett, amire számítottam: csak az áramlás vitte el az úszómat (ezt a jelenséget egyébként a horgászok vakkapásnak nevezik). Kisebbre vettem az eresztéket, hogy ne vigye el a víz megint. Ezután sokáig nem volt jelzés, untam a tétlenséget, elkezdtem etetni a korábban meggyúrt etetőanyaggal. Ez azért nagyon hasznos, mert odavonzza a halakat és számíthatunk a sikerre, ami otthon mondjuk - sült keszeg formájában jelenik majd meg. Tavasszal általában könnyű felszereléssel szokás horgászni, természetesen én is így szoktam. Ez egy úszóból, ejjV botból és egy horogból áll. Az úszó súlya maximum három grammos lehet. Ha ennél súlyosabb, akkor nehezebb észrevenni a kapást, ugyanis ilyen korán még csak az apróbb keszegek akadnak horogra. (Mindezt persze csak a kezdők kedvéért jegyzem meg:-)) Komoly célt tűztem magam elé: megdöntőm a rekordomat. Néhány szakkifejezés a kezdő horgászoknak beetetés: így csalogatják a horgászhelyre a halat. bottípusok: bojlis, karbon, üvegszálas, keszegező, spicc... CSONTI: LÉGYLÁRVA (csali ez is). DAMIL: HORGÁSZZSINÓR (sokféle van!) engedély: ennek lennie kell! ereszték: a hossza mutatja a csali mélységét. úszó: a kapást jelzi bottartó, haltartó, kiemelő, horog, horogkiszedő... és rengeteg egyéni furfang a halfogáshoz. Miután beetettem, megint vártam. Több kapásom lett, de mindössze egyetlen halat tudtam kifogni. Próbálkoztam még más módszerrel is, de sajnos ezekkel sem volt szerencsém és végül még a szerelékem is leszakadt. így aztán összepakoltam és nyakig sárosán, zsákmány nélkül, de azért tavaszi hangulatban hazabaktattam. Rájöttem: a kora tavaszi horgászat nagyon komoly munka, mert a halak még nem annyira aktívak. De ahogy melegszik az idő, a halak számára a víz is kellemesebb hőmérsékletűvé válik, s akkor már (remények szerint) jobban „harapnak”. Erre az évre komoly célt tűztem magam elé: meg akarom dönteni az egyéni rekordomat. Ez most még nem sikerült. Na, de persze nem keseredtem el, hiszen még csak alig kezdtem el a szezont... Jó fogást nekem! LÁTOMÁS Életem mézzel és keserű sóval fűszerezett. És akár egy térkép, amit mindenkit követ, de senki sem ért. Ki vagyok én? Egy kis ladik, mely végtelen vizeken hánykolódik. Egyszer majd megnyugszik, s akkor majd egy kikötőből nézem a napnyugtákat. ■ ÁLMOSDIDONÁT, 10. D, VARGA KATALIN GIMNÁZIUM Áramszünet törte darabokra a terveimet egy fárasztó nap után, hazaérve és eltervezve, hogy filmet nézek pihenésként, programomat a hosszas áramszünet töri össze pillanatok alatt. Nyugtatva magamat, hogy majd megnézem a tegnap esti sorozat következő izgalmas epizódját, egy újabb és még hosszabb áramkimaradás következik be, ami pontosan a műsor befejeztével szűnik meg. Ilyenkor persze hallgathatom a szüleimtől, hogy bezzeg régen még áram se volt. Na és persze mikor már besötétedik odakint is és hirtelen a szobában is sötétség áll be. Ez lehet akár vicces is, de azoknak semmiképpen nem az, akik esetleg rettegnek a sötéttől. De persze minden rosszban van jó is, így ilyenkor - egy zseblámpa segítségével - talán még pár érdekes könyvre is szoríthatok időt. ■ MOLNÁR KRISTÓF, 10. D, VARGA KATALIN GIMNÁZIUM Az oldalt összeállította: Rimóczi Ágnes tel.: 56/516-747 e-mail: szolnok.seta@ujneplap.hu Az oldalon megjelent írásokat teljes terjedelmükben olvashatjátok a SZOUON.hu hírportálon. AZ OLDALT TÁMOGATJA: Elképzelem, honnan jönnek, hová tartanak, milyen az életük egyéniségek Napi utazásaink során rengeteg különös, érdekes, olykor megdöbbentő élménnyel gazdagodhatunk Napjainkban nagyon sok ember kénytelen nap mint nap elhagyni lakhelyét munka, iskola, vásárlás, jó esetben szórakozás céljából. Erre egyik legalkalmasabb közlekedési eszköz a vonat, mely viszonylag (!) olcsó és gyors utazási lehetőség. Én is sokat utazom vonaton, hetente egyszer-kétszer biztosan. Utazásaim alatt gyakran tapasztalom, hogy milyen sokszínű az emberi megjelenés ezen a rövid távolságon is, hogy kinézetünk, személyiségünk, viselkedésünk mennyire változó lehet. Szívesen figyelem a le- és felszállókat, elképzelem, honnan jönnek, hová tartanak, vajon milyen lehet az életük. Az utazóknak rengeteg típusa van: vannak csendesek, idős nyugdíjasok, akik halkan beszélgetnek egymással; fiatalabb és középkorú értelmiségiek, az ő kezükben mindig könyvet látok, mellyel az utazás alatt elfecsérelt perceket, órákat akarják értelmesen eltölteni. És utazom egyetemista fiatalokkal, akik többnyire csoportba verődve mesélik egymásnak a hét eseményeit, a zéhákat, vagy már a következő heti bulit tervezik. A középkorúak, akik naponta kénytelenek ingázni otthonuk és munkahelyük köA vonaton sok mindent látunk és hallunk. Képünk illusztráció. zött, fáradtak, gondterheltek és nemigen pihenhetnek az út alatt sem nyomasztó problémáik miatt. Gyakran hallok a tévésorozatokról, versenyekről, vannak, akiket kizárólag csak ez érdekel, mintha személyes ismerőseikről pletykálnának. Néha beülnek rockerek is - öltözetük a koncertjárók „egyenruhája” akik hangoskodnak, zenét hallgatnak, nem törődnek az utastársak- kal. Vajon milyenek lesznek a hazafelé úton? Mit hagynak maguk után? Aztán körülöttem ülnek a korombeli középiskolások, kollégisták, akik hét elején mindig újult erővel vágnak neki a hétnek, jókedvűek, hangosak, miközben a fiatal anyukák síró, még álmos gyerekeiket nyugtatgatják. Sajnos sok a meggondolatlan, érdektelen, főként fiatal utas is, aki után szemét, napraforgóhéj, időnként megrongált ülés marad. Csak egy kis pillanatképet mutattam be, de talán ebből is kitűnik, hogy napi utazásaink alatt mennyi érdekességgel, különleges emberrel találkozhatunk. Mindenkinek ajánlom, hogy hasonló helyzetben figyeljen, így is lehet különös élményeket szerezni. ■ GULYÁS BENJÁMIN, 11. OSZTÁLY, HUMAGI