Új Néplap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-28 / 73. szám

2013. MÁRCIUS 28., CSÜTÖRTÖK TŰKOR - SZOLGALTATAS 11 A humorérzék soha nem veszhet el straub dezső Gyógyszerkészítőként mindig volt helye a villamoson, idézte fel a múltat a színművész Át kell gondolni, hogyan lehet pénzelni a kultúrát straub dezső nagy pecás híré­ben áll, ám kevés ideje marad hódolni horgászszenvedélyé­nek. Azt mondta azonban, hogy nem is bánkódik ezen, reméli is, hogy minél kevesebb lesz.- EGY MŰVÉSZETBEN DOLGOZÓ örül, ha van munka. A színészet, mint szakma megszűnt, mint ál­lapot létezik - folytatta az április elején 61. születésnapját ünneplő színművész. Úgy véli, sokan ki­szorulnak majd a pályáról. Sze­rinte az amerikai minta köszönt be Magyarországon is, ugyanis gazdaságilag át kell gondolnia az államnak, miként képes megfi­- A jól táncoló és éneklő színész pedig kiváló lehet az operettes műfajnak.- Operett alig volt az életem­ben. Egyébként remek műfaj, ha jól csinálják. Táncos-komi­kusnak kell lennie, másképp kiölik belőle azt, ami. Nagyon sokszor hülyén játsszák, egy hülyének viszont nem lehet drukkolni.- Straub Dezsőnek hányán druk­koltak a partvonal mellett, ami­kor még rúgta a bőrt?- Az egész család. Nagyapá­mig visszamenőleg mindenki ifi válogatott volt. Sokáig úgy volt, hogy én is a futballból fo­gok élni. De a mai magyar foci nanszírozni a kultúrát, vélhetően nem lesz ekkora a mecenatúra.- a vidéki színházak is lecsök­kenhetnek. Évi egy előadás lesz, a többi pedig körbejár az ország­ban. Növelni kell az előadásszá­mot, el kell érni az évi két-hárvm- száz előadást - folytatta. Straub Dezső szerint tarthatatlan lesz az a tendencia, hogy húsz-harminc előadás után kidobják a díszletet. Amondó, le kell mondani a szép ruhákról. Bármily’ borús képet is festett, hangsúlyozta:- a humorérzék más dolog. Azt nem veszítheti el az ember, legyen bármilyen helyzetben. helyzetét nézve örülök, hogy nem így lett.- Pedig kiváló játékosok alkották az Újpesti Dózsát.- Én már utánuk voltam. Nem a Fazekas László és Bene Ferenc fémjelezte korosztály­ban, hanem Fekete Lászlóval. Akkor már lefelé ment a lab­darúgás. A mai napig focizom, de nem csatárként, a középpá­lyán szedegetem össze a lasztit. Ilyenkor érzi meg azt az ember, amit fiatalként nem tanult meg. Más elképzelései is vannak. így van ez a színészetben is. Amíg fiatal, arra törekszik, hogy el­mondhassa, amit akar. Amikor megöregszik, hogy megértsék. Straub Dezső egy forró nyári napon, a villamoson gyógy­szerektől büdösen döntötte el: énekes .lesz. Színész lett. Azóta főleg a komédiák vilá­gában tette le névjegyét. Licska Balázs- Mit szólna, ha arra kérném, mondjon egy viccet?- Érdekes, mert a szöve­gemben pont az az egyik rész, hogy: „Művész úr, mondjon egy viccet!” - tekintett maga elé az előadásra készülő Straub Dezső. - Ez mindennapos az ember életében. Hogy mi ilyen­kor a teendő, megkérdeztem Körmendi Jánost, aki nagy­mestere volt a poénoknak. Azt tanácsolta, hogy nem szabad mondani, mert akkor meg kell hallgatnod negyven rossz vic­cet, amiből negyvenet ismersz is. Aki ebből él, és meghallgat egy viccet, egyből elemez. Ha hallok egy jót, de nem úgy rö­högök rajta, az azért van, mert már azon gondolkozom, mi­ként lehetne színpadra vinni olyan szavakkal, ami nyomda- festéket is bír.- Főleg a komédiákból ismeri a közönség, pedig azért megfordult komolyabb szerepekben is. Hogy viszonyul ehhez?- A szerencse viszi a pályát. Csala Zsuzsa is Shakespea­Sokáig úgy volt, a labdarúgásból fog megélni, de szerinte a mai foci helyzetét nézve jól döntött, hogy nem így lett. re-rel kezdett, de a közönség követelte tőle a humort, mert jól állt neki. Belekerült egy ska­tulyába, ami kellemes. Én is úgy vagyok vele, hogy először kerüljek bele, aztán majd kijö­vök belőle.- Amikor gyógyszerkészítő labo­ránsként dolgozott, nem tartott attól, hogy benne marad a skatu­lyában?- De igen. A mai napig em­lékszem, amikor elhatároztam, hogy befejezem azt a szakmát. Egy meleg júliusi napon, a mai Széli Kálmán téren jöttem a villamossaL.Ültem a villamo­son, ömlött rólam a víz. Olyan sárgás és büdös gyógyszerrel volt tele a fülem, aminek har­mada vízzel és szappannal, harmada törülközővel jön le, a fennmaradó egyharmada pe­dig semmivel. Ezért mindig is volt helyem. Akkor úgy dön­töttem, most jött el a pillanat, hogy lépnem kell. Erős volt a motiváció.- Kalandvágy is volt benne?- Az mindig van az ember­ben, pláne egy munkásban, hogy ki tud-e törni. Egyébként a szüleim is munkások voltak. Nem akartam színész lenni, inkább énekes. Énekirányból érkeztem. Megtanultam kicsit táncolni is. mmmw■ Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Széchenyi Gyógyszertár (Széchenyi krt. 129.) az ügyeletes. Vízállás A kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafüred­nél 662 centiméter, tetőző, Kisköre-felsőnél 713 centi­méter, tetőző, a vízhőfok 3 Celsius-fok. Kisköre-alsónál 711 centiméter, tetőző Szol­noknál 708 centiméter, ára­dó, a víz 1,9 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 371 centiméter, apadó, a Hármas-Körös Kunszent- mártonnál 645 centiméter, áradó. Traffipax A megyei rendőr-főkapitány­ság közlekedésrendészeti osztály munkatársainak tá­jékoztatása szerint a 442-es, a 4-es, a 33-as, a 3216-os és a 44-es utak egyes szaka­szain, Szolnok, Jászapáti, Tiszafüred,Tiszaszőlős bel­területén, valamint Karcag kül- és belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipaxos ellenőrző autók elhelyezkedésének megvál­toztatási jogát a rendőrség fenntartja. ■ „Az alkalmazkodó­képesség pedig elsődleges követelménye egy élet fennmaradá­sának.” (Frank Herbert) PROGRAM A JANLO MOZI MAI MŰSOR. SZOLNOK. CINEMA CITY: A burok (12) 10.30,15.00,17.30, 20.00. 22.30. Croodék (6) 10.00,14.00. Croodék 3D (6) 12.00,16.15,18.30, 20.30. Die Hard - Drágább, mint az éle­ted (16) 12.30,22.00. Dől a moné (12) 13.00. 22.30. Az óriásölő 3D (12) 11.15, 13.30.15.45.18.00. 20.15.22.30. Óz, a hatalmas 3D (12) 10.00,14.30,17.00, 19.30. TISZApART mozi: A Pingvinkirály 3D (6) 16.30, Szeretők, utazók (16) PREMIER­FILM 18.00, Szép remények (12) 18.00, Nekem Budapest (16) 18.00, A Csodacsa­pat (12) PREMIERFILM 20.00, Cycle (16) 20.00. Úton (12) PREMIERFILM 20.15. SZÍNHÁZ SZOLNOK. A Szigligeti Színház Szín-Mű-Helyében ma 19 óra 30 perctől a Félrelépni tilos! című előadást tekint­hetik meg. VERSENY ZAGYVARÉKAS. Nyílt Magyar Darts Kupát rendeznek március 30-án a Móricz Zsigmond Művelődési Ház és Könyvtárban. A versenyzők fél tíztől ne­vezhetnek a megméretésre, melynek keretében férfi és női egyesben az MDK címért versenyeznek fél tizenegytől. AUTISTA VILÁGNAP SZOLNOK. Április 2-án az autizmus világnapját.tartják. Délután fél hattól kékbe öltözve, kék lufikkal és zászlókkal indulnak a gyaloghíd Tiszaligeti hídfő­jétől a kékkel kivilágított Kossuth térre, ahol egy rövid beszéd és közös éneklés várja majd az érdeklődőket. KIÁLLÍTÁSOK TÚRKEVE. Reizer Marianna kiállítása tekinthető április 20-áig, munkanapokon 9 órától 16 óráig a Városi Művelődési Intézmény és Könyvtárban. JÁSZJÁKÓHALMA. A Gazdakörben (Bajcsy u. 9.) április 2-án, kedden 18 órakor a Honismereti Szakkör szerve­zésében Waszlavik Gazember László műsorát láthatják Katonadalok, '48-as dalok címmel. TÖRÖKSZENTMIKLŐS. Schmidt Kor­nélia festményeinek kiállításának meg­nyitója holnap 16 órakor kezdődik az Ipolyi Kulturális Központban. Megnyitja: Nádas Fanni. Közreműködik: Szabados Zoltánná vers és Bakondi András gitár. HÚSVÉTI FORGATAG KARCAG. Húsvéti forgatagot rendez­nek a Városi Sportcsarnokban szom­baton 10 óra és 12 óra 30 perc között. A programban lesz papímyuszi keresés, aszfaltrajzverseny, akadályverseny, tojásfestés. A szervezők keresik Karcag legnagyobb húsvéti kalácsát. Az otthon sütött kalácsokkal fél 11-ig lehet a ver­senyre nevezni. NYUSZI TÚRA TISZAFÜRED. Húsvéti nyuszi túrát ren­deznek március 30 és április 1. között. Szombaton tíz órától kalandos csokito­jás keresés várja a kicsiket és nagyokat az erdőben. Ezen kívül édes meglepeté­sek és felejthetetlen élmények várják a résztvevőket. MESEELŐADÁS SZOLNOK. Kisvonat a Mohavölgyben címmel bábelőadást tekinthetnek meg Bartos Erika meséje nyomán szombaton tíz órától a Verseghy Ferenc Könyvtár­ban. ELŐADÁS JÁSZBERÉNY. Zenés családi vasárna­pot tartanak a Bonbon Matinéval április 7-én 11 órától a Déryné Rendezvényház­ban. A Liszt-díjas művészekből álló trió a legismertebb, állatokkal kapcsolatos klasszikus slágereket szólaltatja meg sok játékkal, humorral. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban idő­közben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programok a Szóljon, hu hírportálon olvashatók. H PIACI ARAK A MEGYÉBEN AT Naranrtnc-tpÍQ7Ínpc knrka TERMÉK EGYSÉG SZOLNOK KARCAG ........... ---­Tojás Ft/db 38-55 40-55 HOZZÁVALÓK bélelünk ‘sütőpapírral, majd Alma Ft/kg 200-330 230-350 A TÉSZTÁHOZ: 6 db tojás, 1 CSO­a piskótatésztánkat beleöntjük Sárgarépa Ft/kg 360-450 380-490 mag vaníliás pudingpor, 3 evő­kanál liszt, 6 evőkanál cukor, 1 kiskanál sütőpor, 1 db na­rancs reszelt héja. A krémhez: 2 csomag vaníliás pudingpor, 4 evőkanál cukor, 1 db narancs reszelt héja, 2 dl és 180 fokra előmelegített sütő­ben megsütjük. A krémhez a vaníliás pudingport a cukor­ral, a narancslével, a narancs reszelt héjával és a tejjel csomó­mentesre kikeverjük és sűrűre felfőzzük, majd kihűtjük. A tej­Burgonya Ft/kg 150-220 150-240 Körte Ft/kg 380-460 450 Gomba Ft/kg 820 850 Paradicsom Ft/kg . 400-550 450 Paprika Ft/kg 320-500 350-450 Retek Ft/cs 80-120 110 100 %-os narancslé, 3,5 dl tej, színhabot keményre felverjük. Zöldhagyma Ft/cs 140 150' 3 dl tejszín. A lapok kenéséhez: A kihűlt pudingos-narancsos Citrom Ft/kg 350-480 460 2-3 evőkanál barack- vagy na­krémet habosra kikeverjük, Savanyú káposzta Ft/kg 280-340 300 rancslekvár. elkészítés: az egész tojásokat a cukorral, a narancs reszelt héjával, elektromos habverővel habosra keverjük. Ezután ösz- szekeverjük a lisztet, a puding­port, a sütőport és hozzákever­majd apránként hozzákeverjük a tejszínt. A kihűlt narancsos piskótát hosszában kettévág­juk. A lekvárt felmelegítjük és a lapokat lekenjük. A lapok kö­zé töltjük a krém felét, míg a másik felét a felső lapra. Dí­Kivi Ft/kg 270-320 300 Banán Ft/kg 280-450 300-470 Karfiol Ft/kg 340 350 Petrezselyem Ft/kg 330-500 300-490 Mogyoró Ft/kg 730-880 900 Mandarin Ft/kg 320 350 jük. Egy nagyméretű tepsit ki­szítsük ízlés szerint. Narancs Ft/kg 280-380 420 6.00 Aktuális 6.30 Téma 7.00 Aktu­ális 7.30 Téma 8.00 Aktuális 8.30 Döntés előtt 9.00 Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének élő köz­vetítése 16.00 Szolnoki Olaj KK- Kaposvár- kosárlabda-mérkőzés közvetítése felvételről 18.00 Örök­ségünk 8.30 Mérleg 19.00 Aktuális 19.30 Téma 20.00 Aktuális 20.30 Téma 21.00 Szolnoki Olaj KK-Ka- posvár - kosárlabda-mérkőzés köz­vetítése felvételről 23.00 Képújság szolnoktv@szolnoktv.hu 90.4 SZOLNOK FM 0.00-6.00 Helyből a legjobb magyar sláger megy 6.00-10.00 Shaker! Ébredj, Szolnok! Ladoniczki Danival és Bagi Timivel 10.00-15.00 Fül­bevaló! A megbízható munkatárs, Csibrán Szilvia 15.00-19.00 Délutá­ni csokoládé Túróczi Imrével 19.00­20.00 Trend Bagi Timivel 20.00­24.00 Discos's Hit Bárány Attilával • www.szolnokfm.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női for­tély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív chart show - angol, francia, német, amerikai listák kedvencei 20.00-24.00 Party cafe - klubked­vencek és a legjobb dance dalok aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 6.00 Reggeli juice, benne: minden hétköznap 8.40-től „Reggeli Mo­nitor” napindító gazdasági hírek 11.00 Amade20 zenei slágerlista 13.00 Amadeus délután 18.00 „Kultusz” - Kulturális és művésze­ti magazin 20.00 „Retikül” - női magazin, ismétlés 21.00 Nekem 80 - retro zenei műsor, majd non­stop zene péntek reggel 6 óráig amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents