Új Néplap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-23 / 69. szám
2013. MÁRCIUS 23., SZOMBAT 3 MEGYEI KÖRKÉP HÍREK Konferencia az évforduló alkalmából ix. Balogh János nagykunsá- gi-nagy-sárréti tájökológiai konferenciát tartottak a túrke- vei városháza Dr. Czihat-ter- mében a minap. Az ünnepi konferenciát dr. Balogh János születésének 100. évfordulója alkalmából rendezte a Magyar Természettudományi Társulat, az Alföldkutatásért Alapítvány, a Túrkevéért Alapítvány, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat, az önkormányzat és a Petőfi Sándor Általános Iskola. ■ B. B. Hiába akart eltekerni, elfogták SZABÁLYSÉRTÉSI őrizetbe került az a 24 éves tolvaj, aki egy kerékpárt kísérelt meg eltulajdonítani egy törökszentmiklósi áruház parkolójából. A fiatalember március 21-én a késő délutáni órákban szemelte ki magának a lezáratlanul hagyott női kétkerekűt, melyre rápattanva megpróbált eltekemi. Terve azonban nem sikerült, mivel elfogták és értesítették a rendőrséget. ■ T.A. Ott lesznek a világkiállításon húsz ország 260 kiállítója között a rákóczifalvi Macimúzeum is bemutatkozik a németországi mackó-vüágki- állításon. Ebben nagy szerepe van egy kecskeméti vállalkozónak, Héjjá Jánosnak, aki anyagi támogatást nyújt az intézménynek. Közös elképzelés, hogy a jövő évi mackószépségversenyen a Macimúzeumban újonnan készült különlegességekkel neveznek majd. ■ R. Á. Három árvízi tározóra is számíthatunk 2009-BEN ELKÉSZÜLT a Tisza- roffi árvízszint-csökkentő tározó, tavaly a Hanyi-Tiszasü- lyi, s megtörtént a Nagykunsági tározó műszaki átadása. A Kötivízig szakembereinek számításai szerint a három létesítmény együttes árapasztó hatása - a 2000 évi rekorder, 1041 centivel tetőző árhullámot alapul véve - a szolnoki szelvényre vonatkozóan elérheti a 60 centimétert, Tiszabő és Tiszaroff között pedig a 70 centimétert. ■ T. A. Rendet tenni a lelkekben! müller Péter „Van egy csőszkunyhónk, ahová elvonulhatunk” Telt ház, kíváncsiság, türelmetlenség. Csupa kérdőjel, feszült várakozás, lelki szomjúság, mielőtt megszólal. Aztán Müller Péter mesél, és szavai nyomán csend, vagy döbbenet ül a nézőtérre. Néhány arcon könny pereg, mások föleszmélnek. Talán nem marad megválaszolatlanul a kérdés, amiért jöttünk. A megértéshez viszont nem elég csak a fülünket használni. Nagy Szilvia- Sokan azt mondják önről, értékes ember egy értéktelen világban.- Nagyon általános kijelentés az, hogy értéktelen a világ. A világ végtelen mozaik, sok-sok emberből, közte sok értékes emberből. És még több értékre szomjasból.- Mégis számtalanszor elhangzik: zuhanó civilizációban élünk. Lehet, hogy csak a változás szelei fújnak erősen?- Nem a világ változik, hanem mi, emberek, akik egyenként is egy-egy egész világot alkotunk. A legelső, és legfontosabb feladat az, hogy a saját lelkűnkben rendet tegyünk. A következő lépés pedig, hogy a megteremtett harmóniát kisugározzuk a közvetlen környezetünkre. Ha belül nincs egység, nem lesz jó semmi, még a párkapcsolatunk sem. < ö- Jó úton járunk, ha felismer- £ tűk, mi a sorsfeladatunk?- Mindenkinek van egy elrejtett kulcs, amit ha megtalál, ki tudja nyitni a saját lelkét. Tud magával bánni, képes megoldani a gondjait, amelyek a mélyben nyomasztják. Ez valójában önmagunkra ébredést jelent. Sajnos, egyikünket sem neveltek fürkészővé, megismerővé. Mindenki csak próbálkozik, kísérletezik. Sokféle eszmény van, sokféle vallás és út. De a bölcsőnktől a sírunkig mindössze egyetlen társ jön velünk: mi magunk. Ha nem tudjuk, kik vagyunk, keserves lesz az ösvény minden állomása. Ezért Müller Péter: „A férfiuralom recseg-ropog, összeomlóban van, mondtam, hogy magunkban kell rendet tenni. Lelkűnknek van egy csőszkunyhója, ahová elvonulhatunk, ahol egyedül lehetünk. Itt tisztázhatók az érzések, az elkövetett hibák. Belül rend, kívül elővigyázatosság legyen! Úgy kell élni, mintha egy kalandos turista- útra csöppentünk volna. Az élet egyik legfontosabb feladatának, a gyermeknevelésnek is az önismeret az alapja. Nem a fiamat vagy a lányomat kell nevelnem, hanem elsőként saját magamat. Ha nem nézek magamba, nem látok tisztán. Nagy ritkán előfordul, hogy a gyermek tesz rendet az anyjában vagy az apjában. De általában csak visszasugároz. Fél? Szorong? Ideges, negatív? Lehetetlen módon viselkedik? A zűrzavar minden bizonnyal belőlem árad, az ő kis pofija csupán életre kelti azt.- Korán eszmélt, már hároméves korában rájött, hogy valóságos csodában él...- Ráébredtem, hogy minden ember csodálatos. Még akit megvetünk, lenézünk vagy gyűlölünk, az is. A felismerésem nagyon korai volt, mégsem vagyok kivétel, csupán tudatosult bennem valami fontos, amit azóta sem felejtettem el.- Férfi létére nyitott, „lelkizés”. Pedig általában a nők a fogékonyabbak, érzelmesebbek.- Régi történet ez. A világot, amelyben élünk, a férfiak teremtették. Patriarchális, emberemlékezet óta. Most az egész civilizációs kör lejáródá- sát éljük. Erről szól Madách Imre gyönyörű műve, Az ember tragédiája is. Ádám folyton új és új világokat álmodik, nagyravágyó. A végén meg egészen odáig jut, hogy nincs értelme semminek. Éva menti meg a tragédia legvégén. A női szellemiség nemcsak a férfi, az egész világ megmentője lesz. Mert érzékenyebb, képesebb arra, hogy föleszméljen. Régóta érlelődő időkben élünk. A férfiuralom recseg-ropog, összeomlóban van. Én is nagyon sokat köszönhetek egy nőnek, az anyámnak. A második világháborút együtt vészeltük át. A romok és a hullák között is derűt sugárzott. Sírt is persze, sokat. De aztán hirtelen mindig mosolyra húzódott a szája, a szeme, mert egyszerűen derűs volt a szíve. Nem a szeretetéből adott a legtöbbet nekem, hanem a derűjéből, ami igazi áldás.- Megőrizte ezt?- Vigyáznom kell erre a kincsre, ami nem könnyű, mert olykor hisztérikus vagyok és zaklatott. Korábban borzasztóan gátlásos is voltam. Tizenöt-húsz évvel ezelőtt nem mertem még színpadra állni, ötszáz ember elé. Egész biztosan összeakadt volna a nyelvem. Aztán rendeztem magamban az ügyet. Mert a gátlásokat mindenki maga építi, így maga tudja lebontani is. Az életünket írjuk, a jövőnket teremtjük. De jó, ha tudjuk; amint létrejön valami, máris korhadni kezd, ott ólálkodik körülötte a romlás. Azért búcsúzunk a régitől, hogy újra és újra újat kezdjünk. Egy bölcs háziasz- szonynak sosincs az otthona befejezve. Befejezni nem lehet semmit, mert az élet végtelen. JEGYZET JOÓ ZSUZSA Rímbe szedett partizánakció aznap délutánig minden szürke volt: az ég, a föld, az emberek, én. A mellettem elhaladó autók nyakig csaptak fel sáros esővízzel, hiába védekeztem ellene esernyőmmel. Egy idő után megadóan legyintettem, úgyis mindegy, ez egy ilyen nap. Esős és szomorú. EKKOR PILLANTOTTAM meg egy papírlapot a buszmegállóban. Egy vers volt rajta, Yeats-től. A tavaszról szólt és a szerelemről. Hogy ki tette ki, nem tudni, aláírás nem volt rajta. Hát persze, a nemzetközi költészet napja volt! - jutott eszembe. ÉRDEKLŐDVE NÉZTEM körül, és lám, egy újabb vers a villanykarón, és tessék, még egy amott a hirdető- táblán! Költemények, vidámak és szomorúak, könnyedek és elgondolkodtatóak, melyek hirtelen felráztak és kiragadtak a hétköznapi nihilből. A rímek életet leheltek belém, a szavak simogattak. Mosolyogtam, s ezzel mosolyt csaltam a mellettem álló arcára is. Ha ennek a kedves „partizánakciónak” csupán ennyi volt a feladata, már elérte a célját: színesebbé varázsolta azokat a perceket. másnap reggel aztán az utcán, szintén a buszmegállóban hallottam, amint a várakozók beszélgetnek. Milyen felháborító, hogy valaki teletűzdelte a várost papírfecnikkel, holmi versekkel, még arra is képes volt, hogy egy fa törzsére tűzzön egy „plakátot”. Ez volt diskurzusuk lényege. Tegnap reggel viszont már nem láttam a verseket, hiába figyeltem a papírokat, se a villanykarón, se a fatörzsön nem voltak, és eltűnt a buszmegállóból is Yeats írása a szerelemről, a tavaszról. A délelőtt újra szürke volt: az ég, a föld, az emberek és köztük én is. Két helységben is választást tartanak voksok Március 24-én megyénk két településén is időközi helyhatósági választást tartanak. Tiszabőn a hat ön- kormányzati képviselői helyre összesen 34 jelölt közül választhatnak a polgárok vasárnap, míg a polgármesteri címért hárman küzdenek. Mint ismeretes, Tiszabő ön- kormányzata tavaly december végén feloszlatta magát. Örményesen négyen pályáznak a polgármesteri posztra, ahol a település független elöljárójának tavaly decemberi halála miatt kerül sor vasárnap időközi önkormányzati választásra. ■ M. G. Amit csak tudtak, elvittek az udvarról lebuktak Egy kunhegyesi használaton kívüli telephelyre törtek be ismeretlen személyek március 21-re virradóra. Az elkövetők a kerítés kivágását követően jutottak be az udvarra, ahonnan csatornafedeleket, három villanymotort és kb. 150 kg vashulladékot tulajdonítottak el. A beszerzett adatok és információk alapján a rendőrök előállították az elkövetéssel összefüggésbe hozható személyeket. Közben a nyomozók még a helyszíni szemle során egy kunhegyesi telepen megtalálták az eltulajdonított tárgyak egy részét, melyet lefoglaltak. A 28 és 19 éves személyekkel szemben eljárás indult. ■ Szólt az ének. Kezdetét vette tegnap a szolnoki Kodály Zoltán Énekzenei Általános és Tallin Alapfokú Művészetoktatási Intézményben az Éneklő Ifjúság című programsorozat. A fellépő kórusok közül képünk a Széchenyi Körúti Általános Iskola Bóbita Klskórusáról készült. Országos adománygyűjtő akciót hirdettek kérés Az elmúlt hét végén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét is elérő extrém időjárás következtében mintegy 83 ezer háztartás, 200 ezer lakos maradt napokig áramszolgáltatás nélkül. A kár országunk egyik leghátrányosabb területét és az amúgy is napi megélhetési gondokkal küzdő embereket érintette, akiknek sok esetben a fagyasztószekrényben tárolt és az áramszolgáltatás hiánya miatt megromlott húskészletük volt az összes megtakarításuk. A megyei kormánymegbízott ezért úgy döntött, országos adománygyűjtő akciót szerveznek: elsősorban tartós élelmiszereket, esetleg pénzadományt várnak. ■ Félezer civil szervezet egyeztetett konferencia Megyei civil szervezetek konferenciáját tartották tegnap Szolnokon. A rendezvény már negyedik volt a sorban. A találkozón a civil szervezeteket gyakorlati tanácscsal látták el a szakemberek. Ilyen téma volt például a civil szervezetek bírósági nyilvántartása vagy az adótörvények változása. Mivel a civilek leginkább pályázati forrásokból tartják fenn magukat, így különösen nagy hangsúlyt fektettek a tavaly elkezdődött pályázati lehetőségek módosításainak ismertetésére. A rendezvényre több mint félezer megyénkben működő civil szervezet kapott meghívást. ■