Új Néplap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-02 / 52. szám

4 2013. MÁRCIUS 2., SZOMBAT SZOLNOK ÉS KÖRNYÉKE - SZOLGÁLTATÁS Történelmi hadijáték színtere lesz a Kossuth tér hagyomány „Idén március 9-én kergetjük az osztrákokat a Zagyvába” - hangzott el a szol­noki városháza dísztermében, pénteken. Pólya Tibor: A szol­noki csata című festménye előtt Szalay Ferenc polgármester és Udovecz György, az ütközet fő- parancsnoka, hagyományőrző ezredes, a hadijátékot rendező „Szolnok” Magyar Királyi Hon­véd Hagyományőrző Alapítvány elnöke tartott sajtótájékoztatót az egy hét múlva szombaton sorra kerülő nemzetközi hírű rendezvényről. A 15 órakor kezdődő hadijáték előtt 14 óra­kor a Szabadság téri 1849-es emlékműnél, majd 14.15-kora Lengyel légió utcában található, a Wisoczki József tábornok és a lengyel légió hőseinek tisz­teletére állított emléktáblánál lesznek koszorúzások. Ezután közel kétszáz hagyományőrző közreműködésével megelevene­dik a Kossuth téren az 1849-es szabadságharc tavaszi hadjára­tának első jelentősebb ütköze­te. Kevesen tudják, de Perczel Mór csapata 1849. január 22-én egyszer már kiűzte az osztrák különítményt a városból. Ám az igazi első szolnoki csata heves­sége, meg a szemben álló felek veszteségei igen messze álltak a márciusi „nagy” szolnoki csa­táétól. Március 9-én 9-től 16.30 óráig lezárják a forgalom elől a Kossuth teret - buszok és taxik sem használhatják áthaladásra. 9 órától 15.30 óráig nem lehet autóval behajtani a Táncsics út­ra a Kossuth tértől a Szigligeti Színház parkolójáig tartó sza­kaszra. ■ Távolról jöttek ide tanulni egészségügy Venezuelai orvosok látogattak a Szolnoki MÁV Kórházba Dr. Rudner Ervin főigazgató-főorvos (jobbról a második, fehérben) Venezuelából érkezett orvosoknak mutatta be a műtéti technikákat Különleges vendégei voltak a napokban a Szolnoki MÁV Kórháznak, akik szó szerint a Föld másik oldaláról érkez­tek a megyeszékhelyre. Munkatársunktól A venezuelai Maracayból és Vall- erából ugyanis három orvos jött tanulmányozni az itt folyó szak­mai munkát. - Az intézetünk évek óta referenciaintézmény­ként működik - mondta el dr. Rudner Ervin főigazgató-főorvos. - Attól a cégtől kaptuk ezt a mi­nősítést, amely az általunk hasz­nált protetikai készítményeket forgalmazza. A területi ellátási kötelezettség­gel bíró Szolnoki MÁV Kórház ortopédiai osztályán végzik ugyanis a csípő- és térdproté­zis műtétek jelentős részét me­gyénkben. Az intézménybe így időről időre érkeznek külföldi or­vosok tanulmányútra, akik köz­vetlenül tanulmányozhatják itt a protézisek beültetését. Az utóbbi néhány esztendőben számos or­szágból jártak már nálunk szak­emberek, akik a MÁV Kórház­ban végzett operációk menetére voltak kíváncsiak, mielőtt náluk is bevezetik ezt a fajta műtéti technikát. A mostani vendégek - hazájuk­ban mindannyian elismert spe­cialistának számítanak - erede­tileg csupán egy napra érkeztek volna Szolnokra, végül azonban hosszabb ideig maradtak. Fel­utaztak ugyan a fővárosba az ot­tani protézisműtétekre is, utána azonban ők maguk kérték, hogy visszajöhessenek a MÁV Kór­házba. Az itteni munka és légkör ugyanis komoly benyomást tett jrájuk. Amint tolmácsuk elmond­ta, abszolút elégedettek voltak mindazzal, amit itt láttak. Meg­fogta őket a gyors és precíz ope­rációs tevékenység, a műtőben folyó átlátható1 és közérthető munka. HÍREK Felállva szavaztak igennel a képviselők RÁKÓCZIÚJFALUBAN IS kitűzték a székely zászlót. A múlt heti képviselő-testületi ülésen a jelenlévők egyhangúlag dön­töttek arról, hogy a község is csatlakozik azon magyar- országi településekhez, akik tiltakoznak a romániai ma­gyarság jelképhasználatát ért sérelmek ellen. Papp János polgármester elmondta, a kép­viselők közül többen felállva szavaztak igent az előterjesz­tésnek. Ma már négy zászló lobog a faluház oldalán: a ma­gyar, a rákócziújfalui, az euró­pai uniós és a székely Zászló. Olcsóbb lett a hulladékszállítás kevesebbet kell fizetni a la­kosságnak a hulladékszállítá­sért Tiszajenőn. Puskás Béla polgármestertől megtudtuk, február elsejétől új szolgálta­tó végzi a hulladékszállítást. A változás számukra kedve­ző, hiszen olcsóbb lett a szol­gáltatás díja. Szépkorú lakót köszöntött a város KILENCVENEDIK SZÜLETÉS­NAPJÁT Ünnepelte Fejes Já­nos Martfűn. A város egyik legidősebb polgárát az ön- kormányzat munkatársai is felköszöntötték. János bácsi Mezőtúron született. 1948- ban talált társra, feleségével az elmúlt év őszén ünnepelték házasságuk 65. évfordulóját. 1950-ben költöztek Tisza- fóldvárról Martfűre, 1969-ben családlüsSzefogással építették azt a házat, ahol ma is élnek. HÉT VÉGI MŰSORAJÁNLÓ SZOMBAT^ SZOLNOK TV 6.00 Aktuális 6.30 Téma 7.00 Aktu­ális 7.30 Téma 8.00 Aktuális 8.30 Téma 9.00 Elixir 9.30 Programkalauz 10.00 Aktuális 10.30 Téma 11.00 Mérleg 11.30 Különóra 12.00 Ak­tuális 12.30 Téma 13.00 Arany­kosár 14.00 Aktuális 14.30 Téma 15.00 Halak, vizek - horgászmaga­zin 15.30 Sajtóasztal 16.00 Döntés után 16.30 Múzeumi Szabadegye­tem 17.30 Szolnoksport 18.00 Elixir 18.30 Mese percek 19.00 Aktuális - Visszatekintő 19.30 Aranykosár - kívánságműsor 20.30 Valóságos kin­csesbánya 21.00 Sajtóasztal 22.00 Aktuális Visszatekintő 22.30 Döntés után 23.00 Képújság. szolnoktv@ szolnoktv.hu SZOLNOK FM 0.00-7.00 Helyből a legjobb magyar sláger megy! 7.00-13.00 Szolnok FM Hétvége Csibrán Szilviával. 13.00- 20.00 Szolnok FM Kívánságműsor Nagy Szilárddal. 20.00-24.00 SA­TURDAY NIGHT SHIT-Bárány Attilával. www.szolnokfm.hu. AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk: 7.00 Aktív weekend - Kedven­cek pihenéshez 12.00 Kívánságműsor: 15.00 Media Markt-toplista - A vásár­lók kedvencei; 16.00 Aktív weekend - Kedvencek pihenéshez 18.00 Club 30 - Szombat esti warm up Imhouse-szal; 20.00-24.00 Party cafe - Klubkedven­cek és a legjobb dance dalok. aktiv@ aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 8.00 .Amadeus Weekend” - élő ze­nés műsor 14.00 .Kultusz” - ismétlés; 16.00 „ „Dolce Vita” - életmódma­gazin 18.00 „Euro Top 40” - európai slágerlista zenei összeállítás, majd nonstop zene vasárnap reggel 8 óráig. amadeusradio@amadeusradio.hu VASÁRNAP SZOLNOK TV 6.00 Aktuális - visszatekintő 6.30 Szol­noksport 7.00 Aktuális - visszatekintő 7.30 Aranyidő 8.00 Aktuális - visszatekintő 8.25 Mesepercek 8.30 Mérleg 9.00 Ádámok és Évák 12.00 Aktuális - visszatekintő 12.30 Aranykosár 13.30 Különóra 14.00 Aktuális - Visszatekintő 14.30 Aranyidő 15.00 Szö­vegek beszélgetése - irodalmi előadások a Verseghy könyvtárban 16.00 Sajtóasztal 17.00 Döntés után 17.30 Valóságos kin­csesbánya 18.00 Madármentő pusztadok­tor 19.00 Aktuális heti visszatekintő 19.30 Kenyeres Lajos vértanú - emlékmiséje 20.30 Vivaldi Keresztény Kamarazenekar koncertje 21.35 Szövegek beszélgetése - irodalmi előadások a Verseghy könyvtárban 23.00 Képújság, szolnoktv@szolnoktv.hu SZOLNOK FM 0.00-7.00 Helyből a legjobb magyar slá­ger megy! 7.00-13.00 Szolnok FM hétvé­ge Bagi Timivel. 13.00-14.00 Páholyból - színház, mozi, közélet magazinműsor Barabás Nórával. 14.00-20.00 Szolnok FM hétvége Túróczi Imrével és Bagi Timivel 20.00-24.00 DISCO'SHIT Bárány Attilával. www.szolnokfm.hu. 00.00 Álomzöna: zenés éjszakai műsor 5.00 Hungáriadó: magyar zenei válogatás 6.00 Aktív reggeli: vasárnap reggeli éb­resztő 8.00 Aktív Top 20: Aktív Top: zenei műsor 11.00 Aktív ajánló: a legújabb ze­nék ajánlóműsora 12.00 JnterAktív: SMS és élő telefonos kívánságműsor 15.00 Aktív horoszkóp 16.00 Aktív Triumvirátus: vasárnap délutáni őrület 17.00 InterAktív: SMS és élő telefonos kívánságműsor 19.00 Aktív weekend: válogatás a hét zenéiből 22.00 Aktív Night: éjszakai zenei válogatás. aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 8.00 „Amadeus Weekend" - élő zenés műsor, benne: 10.00-12.00 „Zamat” gasztronómiai magazin 15.00 Nekem 80 - retro zenei műsor 16.00 Amadeus Friss 17.00 Retiküi női magazin 18.00 Ritmusbazár 19.00 „Világjáró” utazá­si magazin 20.00 Tempomat-ismétlés 21.00 Erdőjárók vadász és környezetvé­delmi magazin 22.00 Dolce Vita-ismétlés majd nonstop zene hétfő reggel 6 óráig. amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja! PROGRAMAJÁNLÓ MOZI SZOMBAT MAI MŰSOR. Szolnok. Cinema City: Beauti­ful Creatures - Lenyűgöző teremtmények (12) 10.45.15.30.19.45. Die Hard- Drágább, mint az életed (16) 12.00,14.15,16.15,18.30, 20.30.22.30. Egyesült állatok (6) 11.00, 13.00. 15.00. Az öt legenda 3D (6) 10.00. Parker (16) 10.00,12.30,15.00,17.30,' 20.00. 22.30. Személyiségtolvaj (16) 13.15, 18.00. 2..15,22.30.40 és annyi (16) 17.00, 22.15. TISZApART mozi: A terem: Egyesült állatok (6) 15.30, A Pingvinkirály 3D (6) 17.30, Napos oldal (12) 19.30, A vadászat (16) 21.30. B terem: Violeta - Köszönet az életnek (16) 18.15, Ne zavarjanak! (16) 20.15 VASÁRNAP MAI MŰSOR. Szolnok. Cinema City: Beauti­ful Creatures - Lenyűgöző teremtmények (12) 10.45.15.30.19.45. Die Hard- Drágább, mint az életed (16) 12.00,14.15,16.15,18.30, 20.30. Egyesült állatok (6) 11.00,13.00, 15.00. Az öt legenda 3D (6) 10.00. Parker (16) 10.00,12.30,15.00,17.30,20.00. Sze­mélyiségtolvaj (16) 13.15,18.00,20.15.40 és annyi (16) 17.00. TISZApART mozi: A terem: Egyesült állatok (6) 15.30, A Pingvinkirály 3D (6) 17.30, Napos oldal (12) 19.30, A vadászat (16) 21.30. B terem: Violeta - Köszönet az életnek (16) 18.15, Ne zavarjanak! (16) 20.15 SZÍNHÁZ SZOLNOK. A Szigligeti Színház nagyszínpa­dán ma 19 órától az Egy bolond százat csinál (Varsányi-bérlet) című előadást tekinthetik meg. Holnap 19 órától pedig a Stuart Mária (Ruttkai-bérlet) című előadást láthatják. KIÁLLÍTÁS SZOLNOK. Ma és holnap rendezik meg a XXIII. Országos Makettkiállítást és -versenyt az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis Műve­lődési Otthonában (Kilián u. 1.) A Repülés- történeti Emlékkiállítást megtekinthetik az érdeklődők ma 10 és 16 óra között, valamint holnap 9 óra és dél között. Ezeken kívül ma 13 és 15 óra között nyitva lesz hat repülőgép kabinja, melybe minden látogató beülhet és fényképezhet. A verseny helyszínén kutyás bemutató és hagyományőrző katonai jármű­kiállítás is megtekinthető a Magyar Néphad­sereg technikáiból. Sétarepülésre is várják a kilátogatókat a Szandai sportrepülőtéren ma déltől este hat óráig. ÜNNEPI SZENTMISE VEZSENY. A Vezsenyi Római Katolikus Temp­lomban ma délelőtt 10 órakor lesz Kenyeres Lajos tiszavárkonyi plébános vértanúságára emlékező ünnepi szentmise, melyet dr. Var­ga Lajos váci segédpüspök atya mutat be. Másnap, a KÉSZ szolnoki csoportjának meg­hívására vendégünk lesz Dr. Bábel Balázs Kalocsa-Kecskeméti érsek atya, aki a Belvárosi Nagytemplomban 11 órakor ünnepi szentmisét mutat be, majd a Szent Imre Művelődési Ház Színháztermében délután 14 óra 30 perctől előadást tart "A hit éve” címmel, ezután 15 óra 30 perctől a Vivaldi Keresztény Kamarazenekar ad hangversenyt a résztvevők számára. GYERMEKPROGRAM JÁSZBERÉNY. Holnap 11 órától a BonBon Matiné gyermekprogramját tekinthetik meg Nádimuzsika Évszázadok táncai klarinétokkal a Csokitündértől a Rókatáncig címmel, a Dé­ryné Rendezvényházban. Táncmester: Győző bácsi. Előadó: Budapest Klarinét Quartet. ÖREGDIÁK-TALÁLKOZÓ SZOLNOK. A Szolnoki Műszaki Szakkö­zép- és Szakiskola Pálfy-Vízügyi Tagintéz­ményben március 7-én 14 órától rendezik az öregdiák-találkozót. Délután négy órától köszöntőt mondanak és bemutatják az isko­lát, 16 óra 30 perctől a főépület és a Tószegi úti telephelyet tekintik meg, majd 19 órától fáklyás felvonulás veszi kezdetét. Az Új Néplapban szereplő programok, műso­rok, ügyeletek adataiban történt változásokért jogi felelősséget nem vállalunk. HÉT VÉGI ÁLLATORVOSI HELYETTESÍTÉSI REND ÉS GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Á MEGYEI KORMÁNYHIVATAL ÉLEL­MISZERLÁNC-BIZTONSÁGI ÉS ÁLLAT EGÉSZSÉGÜGYI IGAZGATÓSÁGA (SZOL­NOK) TÁJÉKOZTATÁSA: SZOLNOKI KERÜLET: Besenyszög, Csa­taszög, Hunyadfalva, Kőtelek, Nagykörű, Tiszasüly: dr. Moldvay Csongor, Nagykörű, Attila Út3. T.: 70/335-8087 Szolnok, Tiszaje- nő, Tiszavárkony, Tószeg, Vezseny, Kengyel, Martfű, Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Szajol, Tiszatenyő, Szászberek, Újszász, Zagyvaré- kas: dr. Konrád Ede, Kengyel, Áchim A. u. 14. T.: 30/928-6114. JÁSZBERÉNYI KERÜLET: Jászágó, Jász- árokszállás, Jászberény, Jászdózsa, Jászfelsó- szentgyörgy, Jászfényszaru, Jászjákóhalma, Pusztamonostor: dr. Hoblyák József, Jászszen- tandrás, Homokos út 311. T.: 30/530-9603 Alattyán, Jánoshida, Jaszalsószentgyörgy, Jászboldogháza, Jásztelek, Jászapáti, Jászi- vány, Jászkisér, Jászszentandrás, Jászladány: dr. Hoblyák József, Jászszentandrás, Homo­kos út 311. T.: 30/530-9603. KUNSZENTMÁRTONI KERÜLET: Ci­bakháza, Nagyrév, Tiszaföldvár, Tiszainoka, Tiszakürt: dr. Sugár Edit, Tiszasas, Rákóczi út 5, T.: 56/323-603,30/270-6523 Csépa, Cserkeszőlő, Kungyalu, Kunszentmárton, Mesterszállás, Mezőhék, Öcsöd, SzeleVény, Tiszasas: dr. Sugár Edit, Tiszasas, Rákóczi út 5. T.: 56/323-603,30/270-6523. KARCAGI KERÜLET: Karcag, Berekfürdő: dr. Domán György, Karcag, Ady Endre út 58. T. : 59/312-677,30/434-5950. Kunmadaras: dr. Sinka Nándor, Kunmadaras, Karcagi út 21/a. 1:59/327-830,30/925-8653 Abád- szalók, Nagyiván, Tiszabura, Tiszaderzs, Tiszafüred, Tiszagyenda, Tiszaigar, Tiszaörs, Tiszaroff, Tiszaszentimre, Tiszaszőlős, Tomaj- monostora, Újszentgyörgy: dr. Koska Gábor, Tiszafüred, Csillag u. 1. T.: 59/351-669, 30/945-4101 Kunhegyes: dr. Koska Gábor, Tiszafüred, Csillag u. 1. T.: 59/351-669, 30/945-4101. MEZŐTÚRI KERÜLET: Törökszentmiklós, Tiszapüspöki: dr. Nagy József, Törökszent­miklós, Bethlen G. u. 12/a. T.: 20/9415-638 Kisújszállás, Kenderes, Fegyvernek, Kun­csorba, Örményes,Tiszabő: dr. Légrádi Attila, Örményes, Hársfa u. 9.30/3920-250.Mező- túr, Kétpó, Túrkeve: dr. Bodó Péter, Túrkeve, József A. u. 16. T.: 20/975-1073. KÉSZENLÉTI, JÁRVÁNYÜGYI ÜGYELE­TES: dr. Selmeczy Géza, Tószeg, Várkonyi U. 14/Ö. T.: 30/442-1176,30/953-2328. GYÓGYSZERTÁRAK Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal megyei főgyógyszerésze tájékoztatása szerint Szol­nokon a gyógyszertári ügyelet hétköznap a legtovább nyitva tartó gyógyszertárak (NOVA Gyógyszertár Szolnok Pláza - Ady E. út 28/A., Áfium -Tesco, Téglagyári út 30., Pelikán Patika - Ady E. u. 15., Levendu­la (Széchenyi krt. 6/A 2-4.) zárásakor, 20 órakor kezdődik. Szombaton 20 óráig tart nyitva a NOVA Gyógyszertár Szolnok Pláza és az Áfium. SZOMBATONKÉNT RÉSZLEGESEN NYITVA TART: Agora (Ságvári krt. 23.), Korona (Dózsa Gy. út 26-28.), Kossuth (Kossuth tér 7-8.), Fehér kereszt (Baross u. 5.), Magiszter (Széchenyi krt. 121.), Szé­chenyi (Széchenyi krt. 129.)’, Pelikán (Ady E. u. 15.), Pingvin (Jászkürt u. l.J, Szanda (Krúdy Gy. u. 108.), Szent Orbán (Munkácsy u. 15.) és a Calendula (Mátyás kir. u. 29.) gyógyszertár. Vasárnap 18 óráig tart nyitva a NOVA és 19 óráig az Áfium és a Mosoly (Auchan áruház­ban) gyógyszertár. Ünnepnapon a gyógyszertárak zárva van­nak, az ügyeletes gyógyszertár reggel 8 órától másnap reggel 8-ig biztosítja a la­kosság sürgős gyógyszerellátását. E hét végén Szolnokon szombaton 20 órától a Szent Miklós (Tóth Ferenc út 2-4.), vasárnap 19 órától a Pingvin '(Jászkürt út I. ), gyógyszertár az ügyeletes. Vidéken: Jászapáti: szombaton a Meg­váltó, vasárnap az István Király, Jászárok- szállás: vasárnap az Agora, Jászberény: szombaton az Elixir, vasárnap a Thököly, Karcag: vasárnap a Betánia, Kisújszállás: szombaton és vasárnap a Gólya, Kun­szentmárton: szombaton és vasárnap a Kossuth, Tiszaföldvár: vasárnap a Kígyó, Törökszentmiklós: szombaton és vasárnap a Fehér Kereszt, Túrkeve: vasárnap a Pap­rika az ügyeletes gyógyszertár. ÁLLATGYÓGYSZERTÁR: Szolnok, Arany J. u.l4/a. Tel/Fax: 515-172. Szombaton: 9.00-12.00). TEMETKEZÉS HIRDETÉS PIETAS TEMETKEZÉS. Szolnok, Te­mető u. 10. Telefon: 06/20/474-4930, 06/20/474-4929.

Next

/
Thumbnails
Contents