Új Néplap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-16 / 63. szám
2013. MÁRCIUS 16., SZOMBAT ABONY ÉS KÖRNYÉKE Makikkal, sülökkel és hiúzokkal gyarapodott a vadaspark állatok A téli szezonban zárva tartott az Abonyi Vadaspark, márciustól azonban ismét újdonságokkal várja a vendégeket.- Elsősorban a költségeik lefaragása, spórolás miatt tartottunk zárva a téli időszakban, amely vendégekben egyébként sem túl gazdag- mondta el Tóth Tibor (képünkön), a magánállatkert tulajdonosa. - Az elmúlt évben közel hetvenezer látogatónk volt, nincs tehát okunk panaszra. Ugyanakkor a kiadásaink - főként a takarmányárak - jelentős mértékben megemelkedtek. A költségtakarékossághoz tartozik az is, hogy eladtak jó néhány állatot, javarészt kecskéket, szamarakat, lámákat, birkákat.- Ugyanakkor számos újdonsággal is várjuk a vendégeket. A tevénk, Abuka után alig néhány napja érkezett három hiúzunk. Egyikük ráadásul vemhes, így ha minden jól alakul, hamarosan kishiúzunk is lesz - teszi hozzá Tóth Tibor.- Valószínűleg nagy kedvencek lesznek a gyűrűsfarkú makik, akik szintén nemrég költöztek be új ketrecükbe, illetve három tarajos süllel bővültünk. A gyerekeket pedig a város egyik legnagyobb játszótere várja mostantól. Tóth Tibor újra megerősítette korábbi elhatározását, miszerint Abonyból mindenképpen el akarnak költözni, ám az idei nyárra még a városban marad a vadaspark. Valószínűleg csak 2014-ben tudják átvinni új helyükre az állatokat, a Bács-Kis- kun megyei Felsőlajosra. ■ Új játszótér készült a vadasparkban Sebők Mihály fél évszázada foglalkozik juhtenyésztéssel. Ezekben a hetekben több száz kisbárány születik a törteli gazdaságban. Fél évszázada juhászkodik állattenyésztés Nagy gond, hogy nincs ára húsvétkor a báránynak Ugyan már, ilyenkor nem érdemes eladni a kisbárá- nyokat! - tiltakozik Sebők Mihály törteli gazda, amikor arról kérdezzük, viszik-e a húsvéti bárányokat tőle. Szilvási Zsuzsa Néhány évvel ezelőtt még arról számolhattunk be, hogy az olasz és török piacon is keresettek ilyentájt a kisbárányok, mostanra azonban változott a helyzet. Kereslet ugyan lenne, ám az árak ilyentájt meglehetősen nyomottak.- Úgy vettem észre, jobban megéri inkább karácsony tájára időzíteni és akkor értékesíteni az állatokat - mondja Sebők Mihály, akinek igazán komoly tapasztalatai vannak a juhtenyésztésben. Kereken ötven esztendeje tartja ezeket az állatokat, de takaros • rendben tartott telepén számos másfajta jószágot is számlálunk.- Galambtól a némakacsáig van itt minden, de igazán komolyan természetesen a birkákkal foglalkozunk. A törzstenyészetben magyar merinó, német hús- merinó és német feketefejú hús- juh van - teszi hozzá a gazda. Sebők Mihály édesapjától tanulta a gazdálkodást, s a helyi termelőszövetkezetben is ő vezette a juhászatot a hetvenes évek elejétől. A saját családi vállalkozását 1988-ban alapította meg, s a környék legnagyobb juhtenyésztőjének számít. Ezekben a napokban, hetekben több mint hatszáz kisbárány látja meg a napvilágot a törteli gazdánál. Többségében kettes-hármas ikrek születnek, így „gazdaságos” a szaporításuk.- Arra érdemes törekedni, hogy a szaporulat száz anyára vetítve 150 bárány fölött legyen. Akkor számíthat az ágazat egy Nemsokára kezdődik a birkanyírás kis nyereségre - magyarázza Sebők Mihály. - Igen magasak a költségek, ezért is törekszünk rá, hogy a magunk termeljük meg az állatoknak valót. Apámtól is azt tanultam: a gazdának annyi földje mindig legyen, ami az állatokat eltartja. Merthogy arra nagyon kell figyelni, hogy mindig megfelelő mennyiségű és minőségű takarmány legyen előttük. Valóban, ezt már Mária Terézia is megmondta, igaz, más ve- tületben: etetni kell a birkát, ha nyírni akarjuk. Apropó, nyírás. A gazdaságban április elején a tervek szerint alig három nap alatt végeznek majd a több mint 1500 állat nyírásával. Egy állatra másfél perc jut: a birkának szinte még bégetni sincs ideje, máris kiforgatják a bundájából. Sebők Mihály ugyanakkkor nem csak tartja a birkákat, de minden formában nagyon szereti a terített asztalon is. A bárányhúst sülve és rántva is kedveli, de leginkább a pörköltet. Ám ő nem csak megeszi, hanem szívesen el is készíti ezeket az ételeket. Különböző rendezvényeken évtizedek óta szorgoskodik a bir- kapörköltes bogrács mellett, sőt, előfordult már, hogy ötszáz fős lakodalmi násznépre főzött, mindenki megelégedésére. Számos díjat kapott az évek során VALÓSZÍNŰLEG KEVÉS olyan juh- tenyésztő van az országban, aki ne hallotta volna még Sebők Mihály nevét. A törteli gazdálkodó kiemelkedő szakmai és tenyésztői munkáját számos elismeréssel díjazták az elmúlt évek során az országos mezőgazdasági kiállításokon. Több mint harminc Tenyésztői Nagydíjat kapott az OMEK-on, a hódmezővásárhelyi, a debreceni és a kaposvári kiállításokon. 2008-ban egy 12 éves anyajuh Életteljesítmény Díjat kapott. Nagyon büszke rá, hogy 2009-ben a Tenyésztői Nagydíj mellett elnyerte a Kiállítás Nagy- diját is Debrecenben. 1991-től elnökségi tagja a Magyarjuh- és Kecsketenyésztő Szövetségnek, 1996-ban Sand József díjat kapott tenyésztői munkájáért, 1997-ben pedig megkapta az Év Tenyésztője címet HÍRSÁV Jótékonysági koncertet szerveznek jótékonysági hangversenyre várják a zeneszerető abonyi- akat március 18-án a Gyulai Iskola aulájában. A rendezvény bevételét a tervek szerint zenésztársuk, Vargáné Szűcs Györgyi gyógykezelésére fordítják a szervezők. Védett lett a „Kaszáló erdő" az abonyi „Kaszáló erdő” néven ismert területet a végleges helyi védettséget kimondó önkormányzati rendelet hatályba lépéséig ideiglenesen védetté nyilvánította a város jegyzője. Ezért ezen a területen tilos a vetési varjú állományának gyérítése, a madarak zavarása és a fészkek megrongálása. Törteién is tűzifát osztottak a törteli önkormányzat is részt vett a szociális célú tűzifa-programban. Ennek keretében összesen 172 köbméternyi fát osztottak szét a településen a rászoruló családoknak, mintegy hárommillió forint értékben. Olcsóbban fűtenek Jászkarajenőn jászkarajenőn már két önkormányzati intézményben is áttértek a fafűtésre. A nagyteljesítményű kazánokban a településen és a külterületen kivágott ágakat és rönköket égetik el, jelentős mértékben csökkentve ezzel a költségeket. Közösen csatlakoztak a programhoz három dél-pest megyei település közösen csatlakozott az ez évi közmunkaprogramhoz. Abony, Újszilvás és Jászkarajenő önkormányzata közösen nyújt munkalehetőséget azok számára, akik hosszabb ideje hiába keresnek munkát a térségben. Abonyban és Újszilváson 3§-35 fő, míg Jászkarajenőn 30 fő számára biztosítanak így munkalehetőséget, így összességében 100 ember dogozhat közcélú munkásként. A vásárlók már nagyon várják a piacot fejlesztés Júliusra várhatóan elkészül az új fedett létesítmény Abonyban Közkút működik Törteién, pályázatot nyújtottak be- Jaj, nagyon várjuk már, hogy elkészüljön végre az új piac! - mondja Gúti Jánosné abonyi őstermelő, aki minden nap piacol a városban. - Igaz, most kicsit össze kell húzódnunk, kisebb helyen tudjuk árulni a portékánkat, de ha befejezik a munkánkat, végre megfelelő körülmények közé kerülünk mi is.- Valóban alig vártuk már, hogy eltűnjenek végre a régi épületek és megújuljon a piac is- teszi hozzá Dósa Istvánná, aki bevásárolni érkezett. - A város központja egyre szebbé válik, épp csak ez a rész maradt ki. Most végre elkészül ez is. Persze némi kényelmetlenséggel jár, de mindenképpen megéri. Mint ismeretes, az abonyi piac uniós támogatásból újulhat meg. A beruházás célja a piac hagyományos jellegének megőrzése, egy olyan kereskedelmi központ létrehozásával, melyben új szolgáltatások és termékek kínálata várja a lakosokat. A július elején lezáruló beruházás összértéke több mint 326 millió forint, melyből a piaccsarnők és fedett piactér, valamint épület körüli járda és az épülethez tartozó parkolók kivitelezési munkálatai valósulhatnak meg. Emellett külső közművek építése, bontások és kertépítési munkálatok is lesznek. Gútl Jánosné (balról) és Dósa Istvánné egyaránt várja az új piac elkészültét ivóvíz A Törteli Vízmű üzemeltetője értesítette a helyieket, hogy az érvényes szabványok értelmében a hálózaton szolgáltatott ivóvíz arzén tartalma kis mértékben meghaladja az Európai Unióban kötelező 101’g/ liter határértéket, ezért ivásra, főzésre, ételkészítésre nem alkalmas. Ugyanakkor minden egyéb fajta vízhasználatra (mosakodás, fürdés, mosás, mosogatás) korlátozás nélkül megfelel. Az egészséges ivóvízellátás érdekében a szabványoknak megfelelő közkutat üzemeltek be a Kossuth Lajos úton, melyet bárki korlátlan mennyiségben és folyamatosan használhat. Emellett az önkormányzat és az üzemeltető mindent megtesz azért, hogy a jövőben az egész hálózatba a szabványnak megfelelő ivóvíz kerüljön. Nyüvánvaló, a község ivóvizének minősége nem változott, a víz ugyanolyan, amilyen az utóbbi években volt. Az uniós vízminőségi követelmények azonban szigorúbbak a magyarnál. A település részt vesz egy uniós vízminőség-fejlesztési pályázatban, melynek köszönheteőn javulhat a víz minősége. Ez Törtei esetében 2013 végén, legkésőbb a 2014-es év elején mutatkozhat meg. ■ ■ Egy éven belül befejeződik a fejlesztés a településen.