Új Néplap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-11 / 59. szám

2 MEGYEI KORKÉP 2013. MÁRCIUS 11., HÉTFŐ Elsődleges célok között szerepel az utak fejlesztése len utak teli Kengyeli Kevés autós kéri tele a tankot benzin A magas árak együtt autózásra ösztönzik az utazó embereket A 2-3 forintos üzemanyagár-változás nem hozza lázba az autósokat. A munkába járók költségeik csökkentése érdekében összefognak. Illusztrációfotó. tervek - Első és legfontosabb cél a teljes belterületi úthálózat aszfaltozása, rögtön a csator­nahálózat megépítése után- hangsúlyozta Nagy Szilárd polgármester, a 2014-2020 kö­zötti területfejlesztési koncep­ció Kengyelt érintő fejlesztési elképzeléseivel kapcsolatban.- Emellett kiemelt fontosságú a közlekedésfejlesztés. A Szol- nok-Kengyel-Kétpó összekötő út fejlesztése elmaradt a kétpói hulladéklerakó építésekor, de már akkor is a tervek között szerepelt. Ennek köszönhetően, a Szolnok és Kengyel közötti távolság a jelenlegi huszon­két kilométerről lényegesen lecsökkene. így a szolnokiak szemétszállításának költségei is lényegesen csökkennének - folytatta. - Nélkülözhetetlen a településünk és a Martfű közöt­ti útszakasz teljes felújítása is, sajnos ezidáig csak kátyúzásra volt lehetőség. Terveink között szerepel egy, Kengyelt Martfű­vel összekötő kerékpárút meg­építése is. E célból nyújtottunk már be korábban pályázatot 250 millió forintos támogatásra, melyet sajnos nem támogattak. Idén, a fentiek mellett, erre is szeretnénk újból pályázni - árulta el Nagy Szilárd. ■ B. B. Honismereti napot tartottak Jászkiséren emlékezés Jászkiséren rende­zett honismereti napot a helyi Csete Balázs Honismereti Szak­kör Egylet névadójának 120. születésnapján. Csete Balázs ta­nári és néprajzosi munkásságá­ról dr. Bathó Edit, a jászberényi Jász Múzeum igazgatója emlé­kezett meg, majd - megemlítve a Jászság Népi Együttes nemrég elért országos első helyezését -, egy jóval korábbi siker mozgó­képét is láthattuk az 1977-es Ki mit tud?-ról. Jeles vendég volt Debreceni-Doppert Béla, a Honismereti Szövetség országos elnöke, de a jászsági és megyei meghívott szakkörök, barátok között távolabbi is akadt: Ko­lozsvárról. Ezt követően a baráti beszélgetéssé alakult program órákon át folytatódott. ■ Bár ismét pár forinttal ol­csóbban tankolhatunk, az utóbbi évek magas benzin­árai megtették a hatásukat, egyre többen próbálnak spó­rolni az üzemanyagon. Hraskó István Több, általunk megkérdezett üzemanyagtölt állomás - név­telenséget kérő - vezetője el­mondta lapunknak: jó, ha az autósok harminc százaléka kéri manapság tele a tankot, és akkor is inkább céges gép­járműről van szó. Rengeteg vi­szont a három-ötezer forintos vásárló, sőt olyanok is vannak, akik csak ötszáz forintért tan­kolnak. Az egyik kútnál úgy számoltak; 2007 óta a tankolt üzemanyag-mennyiség körül­belül a hetven százalékára esett vissza. Máshol viszont elárulták: bár a piacon összes­ségében csökkenés tapasztal­ható, ők hozni tudják a tavalyi eredményeket. Az eladók abban is egyetér­tettek, hogy 2-3 forintos áreme­lés híre nem vált ki „rohamot”, a sofőröket ez már nem igazán hozza lázba, mivel legfeljebb száz-kétszáz forintot spórol­hatnak a drágítás előtti tanko­lással. Inkább öt forint fölötti ármozgásra érzékenyek manap­ság az autósok, bár nagy forga­lomnövekedésről szerdán dél­előtt se tudtak beszámolni a ku­tasok, pedig 6 forinttal csökkent a benzin nagykereskedelmi ára. Az utóbbi évek visszaesését a benzinkút-vezetők egyértel­műen azzal magyarázták, hogy manapság kevesebb az embe­reknek a pénze, aki tud, spórol az üzemanyagon. Sokan a biciklit választják, de nyilvánvaló, hogy bizonyos munkakörökben, élethelyze­tekben lévők nem mondhatnak le a gépkocsi-használatról. A ta­karékoskodásra jó megoldás a hazánkban is egyre ismer­tebb telekocsi-rendszer, amikor az autósok szabad helyeiket fel­ajánlják velük azonos irányba utazni vágyóknak, magyarán útitársakat toboroznak a költ­ségek megosztása céljából. Több, erre a célra létrehozott ol­dalt lehet találni az interneten, a legismertebb több mint 45 ezer felhasználót mondhat ma­gáénak. Itt egyszerű kereséssel percek alatt ki lehet deríteni, van-e telekocsis fuvarlehetőség holnapra vagy akár jövő hétre egy adott településre, milyen típusú kocsija van a sofőrnek, hány hely szabad még, és meny­nyi az útiköltség hozzájárulás. A magas benzinárak miatt az is jellemző, hogy a cégek dolgozói összefognak, és meg­szervezik, hogy 2-5 fős csopor­tok egy autóval közösen járja­nak munkába. Ez a gyakorlat a kecskeméti Mercedes-gyárra A nagy üzemanyag-forgalmazó­kat összefogó Magyar Ásvány­olaj Szövetség közlése szerint 2012-ben az előző évhez képest 4,2 százalékkal csökkent az üzemanyag-eladás Magyaror­szágon. Benzinből 5,8, gázolaj­ból pedig 3 százalékos volt ta­valy a visszaesés. A válság előtti évhez, 2007-hez képest a benzin esetében 28 százalékos a csök­kenés, a gázolaj esetében 3 szá­zalék. A benzin ára tavaly ápri­is jellemző, amelynek nemcsak környékbeli, hanem távolabbi településekről is szép számmal vannak munkavállalói. A gyár logisztikai beszállítójának ösz- szesen 110 kollégája jár autóval, és szinte mindegyikük ilyen „utazóközösségben”. Van, aki Dabasról, más Kunszentmik- lósról, Kiskunfélegyházáról, Cserkeszőlőről vagy éppen Ti- szakécskéről ingázik. Nekik munkaadójuk a törvényben meghatározott költségtérítést fizeti. lis elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj 2012. január közepén volta legdrágább, ak­kor egy liter ára átlagosan 449 forint volt. Múlt szerdán bruttó 6, illetve 2 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és a gázolaj lite­renkénti árát a Mól. Aztán pén­teken megint csökkent az ár, és a hírek szerint ismét kevesebbet kell majd fizetni a benzinért, a gázolaj ára marad. Nyári Zsolt is a gyár „bejárá­sai” közé tartozik. A raktáros munkavállaló lassan egy éve utazik napi szinten Szolnok­ról Kecskemétre - úgy, hogy közben több kollégáját is szál­lítja. Ha délelőttös műszakban van, hajnali fél 4-kor kel. Mint elmondta: Szolnokon veszi fel egyik munkatársát, majd át­megy Ceglédre, ott még ketten csatlakoznak, végül egy cse- mői társuk Cegléd határában száll be. így öten osztoznak a ben­zinköltségen, ez a megoldás pedig mindenkinek jó. Zsolt nem egyedül fizeti az üzem­anyagot, és a többieknek is előnyös, hogy nem kell iga­zodniuk a buszokhoz, vona­tokhoz. A csapat összeszervezésénél nagy előnyt jelentett, hogy ők mindannyian egy csoportban dolgoznak a cégnél, de mint megtudtuk: vannak olyan utazóközösségek is, amelyek különböző szervezeti egysé­gekből, vagy éppen más-más beszállító cégek munkaválla­lóiból álltak össze. A benzin árának változása Év, hónap Ár (Ft) 2011. II. 362 2011. XI. 400 2012.1. 420 2012. IV. , /iilum45t) b Ibi/fi. 2012. VII. 415 2012. IX. UÜ Jt '”'443 'ortoiDr'"! 2012. XII. 405 A gázolaj árának változása Év, hónap Ár (Ft) 2011. II. 361 2011. XI. 427 2012.i; 445 2012. IV. 445 2012. VII. 420 2012. IX. 445 2012. XII. 422 FORRÁS: MTI KSlll ■ Nyárra olcsóbb lesz-e az üzemanyag a mostaninál? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: sBjM SZ0U0N.hu Jr A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. 30 százalékkal kevesebb benzin fogyott Itt aztán senki nem maradt éhesen TiszATOR Idén is megrendezték a böllérfesztivált Abádszalókon Lovastárákat és egy kun vágtát is tervbe vettek Akár fél órát is várniuk kellett a kapu előtt, akik a hét végén szerettek volna bejutni az abád- szalóki Tiszatorra. Megérte tü­relmesnek lenni, hiszen aki kivárta a sorát, klasszikus disz­nótoros italokkal, ízekkel talál­kozhatott, különleges gasztro­nómiai és kulturális élmények­kel is gazdagodhatott az abád- szalóki böllérfesztiválon. Ottjártunkkor már sült máj, tepertő, különböző sültek és kolbász illatozott a tányérokon. Aki szerette volna, természete­sen meg is kóstolhatta azokat.- Fiúk, lányok, mit csinál­tok a sátor alatt? Igyekezzetek, nincs már mit kínálnom a ven­dégeknek - szólt hátra „kollégá­A Tiszafüredi Haspártiak standján nagy volt a sürgés-forgás inak” a Tiszafüredi Haspártiak csapatának egyik hölgytag­ja. Pedig sok érdeklődő várta standjuk előtt, hogy az ízletes májból és tepertőből kóstoljon. Mellettük standon kínálta a sül­teket rengeteg határon innen és túlról érkező csapat. Idén is sok csapat érkezett ugyanis a böl- lérfesztiválra, hogy bemutassa különleges vagy épp hagyomá­nyos ízeit. A zsűri pedig kóstolt és értékelt.... A gasztronómiai ízek és cse­megék mellett ezúttal is sok egyéb program szórakoztatta a kilátogatókat. A szép szám­mal érkező vendégekhez ke­gyes volt az időjárás, az eső nem „állta útjukat”. ■ R. Á. szombaton a karcagi városhá­zán tartotta taggyűlését a Kun­szövetség. Az elmúlt évben vég­zett feladatokról, programokról dr. Fazekas Sándor vidékfejlesz­tési miniszter, a Kunszövetség elnöke szólt. Mint elhangzott, több kunsági tárgyú könyv ki­adását, védnökként számos kis- és nagykun rendezvényt, gaszt­ronómiai, lovas hagyományőrző programot támogattak. A legje­lentősebb esemény a Kunok II. Világtalálkozója volt, melynek . egy hónapja alatt olyan esemé­nyek erősítették a kunok keleti kapcsolatait, mint a karcagi Ka­zalt Konzulátus ismételt megnyi­tása, vagy a kis és nagykunkapi­tányok beiktatása. Az idei tervek közül Szépe Ferenc kiskunkapi­tány a Csehországból Kiskun- lacházáig tervezett, mintegy 500 kilométeres Virágh Gedeon lovas emléktúra előkészületeit ismertette, ifj. Bene Sándor kar­cagi nagykunkapitány pedig a Pusztai Rókák nyári Hármas Ke­rületi lovas útjáról szólt. A Kunszövetség szeretne egy, a lovashagyományokat bemuta­tó „kun vágtát” rendezni, ennek az előkészítésére, valamint a két Kunság egykori falvainak, telep­helyeinek megjelölésére egy kun zászló készíttetésére is alakul a tagok közül egy munkacsoport. A résztvevők újabb tiszteletbeli kunkapitány megválasztásáról is elfogadtak egy javaslatot. ■

Next

/
Thumbnails
Contents