Új Néplap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-08 / 33. szám

2013. FEBRUÁR 8., PÉNTEK HIRDETÉS - SZOLGALTATAS 13 HIRDETÉS SZÉCHENYI TERV t SAJTÓKÖZLEMÉNY Uniós támogatásból valósult meg az ÁVM Kft. Telephely fejlesztése Szolnokon 2013/ 01/ 09 Az ÁVM Kft. 50 millió forint uniós támogatást nyert - az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával - a „Telephelyfejlesztés” című pályázati kiíráson az ÚJ Szé­chenyi Terv keretében. A 101 988 070 forint összköltségvetésű beruházás keretében a meglévő raktárépület átalakításra került üzemcsarnokká, új fedett rakodótér és új iroda-szociális épület került megépítésre, az alapinfrastruktúra kiépítésével, melynek köszönhetően nő a vállalkozás versenyképessége, továbbá megtarthatott 24 fő mun­kahelyet és 9 fő új munkahelyet is teremt. Az ÁVM Kft. elsősorban szennyvíztisztító telepeken alkalmazott berendezések: zsiliptolózá­rak, kotróhidak, rácsok, homokfogók, iszapvíztelenítők, dekantálók gyártásával, szerelésé­vel és üzembe helyezésével foglalkozik. Korábban bérleményben, több egymástól távolabb álló kisebb épületben volt kénytelen gyártani, mely során a berendezések egységeinek mozgatásával sok volt a holtidő. A nagyméretű termékek mozgatása Is nehézkes volt, he­gesztésüket nem mindig tudták fedett helyen végezni. A dolgozók higiénés kiszolgálása sem volt a mai kor Igényelnek megfelelő. A bérelt telephellyel kapcsolatos problémák az új telephely kialakítását tették szükségessé. Az új telephelyen egy meglévő raktárépület átalakításával, bővítésével, az alapinfrastruktúra kiépítésével egy 882,5 m2-es lakatos-gép- gyártó műhely került kialakításra új 214,35 m2 fedett rakodótérrel és új 106,41 m2 Iro­da-szociális épülettel. Az üzemcsarnokban 2 db híddaru került elhelyezésre, mellyel nő a Kft. versenyképessége. Ezáltal a Kft. a nagyberendezések gyártása során a nagy tömegű acélszerkezetek megfe­lelő emelését is meg tudja oldani, a megfelelő munkabiztonságot biztosító és nélkülözhe­tetlen híddarukkal. A Kft. Magyarországon kívül, Németországba, Ausztriába, Romániába, Szlovéniába és Oroszországba is szállít saját gyártásban készült termékeket és esetenként végzi a szere­lését. A Jelenlegi és várhatóan a Jövőbeni piaci Igények egyre nagyobb szerkezetek megépí­tését vetítik előre. Ezért volt szükség a fejlesztés megvalósítására, egy európai színvonalú gyártóüzem létrehozására. ÁVM Kft. 5000 Szolnok, József Attila u.82 E-mail: avm@avm.hu www.avmkft.hu www.ujszechenyiterv.gov.hu MAGYARORSZÁG MEGÚJUL A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. Ha kell, bálkivel megküzd sztojan ivkovics Egykor Szolnokon dolgozó segítői is lesznek Sztojan Ivkovicsot egyhan­gúlag szavazták meg a férfi kosárlabda-válogatott szövet­ségi kapitányának. A kecske­méti csapat szakmai igazga­tója, a Szolnoki Olaj egykori játékosa bárkivel megküzd a nemzeti csapat érdekeiért. Borbély Károly A napokban a Magyar Kosárlab­dázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöksége Sztojan Iv­kovicsot, a Kecskeméti TE Duna Aszfalt férfi kosárlabda-csapa­tának szakmai igazgatóját ne­vezte ki a magyar férfiválogatott szövetségi kapitányának. Meg­bízatása 2015-ig szól. „Sztojan Ivkovicsot egyhan­gúlag szavazta meg az elnök­ség, a korábbi kapitánynak erős kisugárzása van, szere­tik a játékosok és a fanatiz­musa közismert.” - mindezt Szalay Ferenc mondta a Nem­zeti Sportnak nyilatkozva. A MKOSZ elnöke utalt arra, hogy Ivkovics volt már a férfi- válogatott kapitánya.- 2008-ban lemondtam a kaptányi posztról. Sajnálom, hogy az akkori vezetőkkel nem vettem fel a harcot. De most, ha kell, bárkivel megküzdök a válogatott érdekeiért. Sok min­denkinek köszönet jár azért, hogy újra én lehetek a váloga­tott élén. Erőt adott, hogy Kecs­keméten sokan a B ligában is kitartottak a csapat mellett. Remélem, hogy a pályán elért eredményekkel pedig bizonyí­tok, bizonyítunk azoknak is, A jövőben Sztojan Ivkovics irányítja a férfiválogatottat akik próbálták hátráltatni a munkám. Én ugyanis a munká­ban hiszek. A karrierem nem a piacon és a kávézókban építet­tem fel... - nyilatkozta Sztojan Ivkovics, aki azt mondja, össze tudja hangolni a válogatott és a KTE irányítását. Ivkovics első számú segítő­je az a Pór Péter lesz, akivel öt évvel ezelőtt is dolgozott a nemzeti csapatnál, s aki a Szolnoki Olaj csapatával há­romszoros bajnok és kupa­győztes lett. A korábban a szolnoki csapatot is irányító Goran Miljkovics lesz az erőn­léti edzője, és az ő feladatai közé tartozik majd az ellen­felek feltérképezése is.­Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Szent Miklós Gyógyszertár (Tóth Ferenc út 2-4.) az ügyeletes. Vízállás a kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafü­rednél 516 cm, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 618 cm, duz­zasztott, a vízhőfok 1,9 fok. Kisköre-alsónál 407 cm, ára­dó, Szolnoknál 376 cm, áradó, a víz 1,8 fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 340 cm, apadó, a Hármas-Körös Kunszentmár- tonnál 292 cm, áradó. Előadás a csillagfény Estek követ­kező előadása február 11-én, hétfőn 19 órakor kezdődik az Aba-Novák Kulturális Központ színháztermében, ahol a Jövőre Veled ugyanitt című romantikus vígjátékot láthatja a közönség Bánfalvy Ági és Harmath Imre fősze­replésével. Belépőjegyek korlátozott számban vásá­rolhatók az Ifjúsági Házban (Szolnok, Szapáry út 23.) hétköznaponként 14.00- 18.00 óra között. 56/514- 569; www.ankk.hu ■ „Talán az ember sosem veszi észre azokat, akik gondoskodnak róla, amíg hirtelen el nem tűnnek az életéből.” (Mo Hayder) PROGRAMAJANLO MOZI MAI MŰSOR. Szolnok. Cinema City: Django elszabadul (18) 17.15,20.30. Erőnek erejével (16) 15.45,20.00, 22.15. Gengszterosztag (16) 13.15, 18.00. 20.15.22.30. A hobbit - Vá­ratlan utazás 3D (12) 13.45. Pi élete 3D (12) 15.00,17.30.40 és annyi (16) 14.00. 16.45.19.30.22.15. TISZA- pART mozi: A terem: Anna Karenina (12) 17.30, Nejem, nőm, csajom (16) 20.00. B terem: A messzi dél vadjai (12) 18.15. SZÍNHÁZ SZOLNOK. Ma a Szigligeti Színház nagyszínpadán 19 órától a Stuart Mária (Rátkai-bérlet) című előadást tekinthe­tik meg. BÖLLÉRTALÁLKOZÓ TÚRKEVE. A VII. Nemzetközi Kevi Böllértalálkozót holnap rendezik a te­lepülésen. A kilátogatok betekintést nyerhetnek a húsfeldolgozás teljes fo­lyamatába a szúrástól a kolbásztöltésig. A résztvevő böllérek és segítőik által készített hagymás sült vért, hurkát, kol­bászt, orjalevest, toros káposztát és a legkülönfélébb disznótoros finomságot kóstolhatnak meg a vendégek. A rendez­vényre az ország több pontjáról érkez­nek csapatok, az idén is lesznek határon túli résztvevői a találkozónak. Lesz malacsütés, pálinkakóstolás, zene, tánc, egyszóval igazi régi disznótoros hangu­lat. Egy központi rendezvénysátorban az eseményhez kapcsolódó kulturális, zenei programokkal várják az érdeklődő­ket, majd az este eljövetelével ugyanitt a megfáradt böllérek és csapataik és természetesen a kitartó vendégek közös vacsorán, disznótoron vehetnek részt, ahol asztalra kerülnek a hagyományos disznótoros ételek, s nem fognak hiá­nyozni a háziasszonyok által elkészített sütemények sem. A találkozó ideje alatt kézműves vásár, hagyományőrző íjász- és lovasbemutató, népi játszótér és egyéb érdekességek színesítik a nem­zetközi gasztronómiai rendezvényt. ÖRÖMÍJÁSZ-VIADAL TISZAFÜRED. A VII. Farsangi Fánk-lövő Országos Örömíjász Viadalt február 16- án 8 órától rendezik meg. A nemes meg­mérettetésre hívnak minden történelmi íjat feszítő íjászt, akinek öltözete is idézi a múltat. A nap végeztével kihirdetik majd a viadal legeredményesebb íjászát, a legjobb messze-lövőt és az íjász pár­baj győztesét is. Valamint díjakat kapnak a különböző korcsoportú íjfeszítők leg­jobbjai is. RUKKOLA HAPPARTY SZOLNOK. A III. Szolnoki Rukkola Hap- pont Happarty-t ma rendezik 16 óra 30 perctől a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár első emeletén, ahol lehetősé­ged adódik könyvet cserélni másokkal. Mindenkit szeretettel várnak, még azt is, aki most ismerkedne a Rukkolával. BABASZÍNHÁZ SZOLNOK. Paripám csodaszép pejkó címmel előadás látható a Verseghy Fe­renc Megyei Könyvtár gyermekkönyvtá­rában február 12-én 9 óra 30 perctől. A belépés ingyenes. BEMUTATÓ SZOLNOK. Ingyenes, nyílt tréninggel egybekötött bemutatóra vár minden kedves érdeklődőt a szolnoki Magyar Szablyavívó Iskola február 13-án 18 órá­tól a Pálfy-Vízügyi iskolában. Az ingyenes bemutatót Békési István oktató vezeti. VÉRADÁS SZOLNOK. Ma a rendőr-főkapitányság orvosi rendelőjében várják a dolgozókat véradásra 8 és 11 óra között. A Pelikán üzletházban dél és 16 óra között adhat­nak vért. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban idő­közben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programok a Szóljon, hu hírportálon olvashatók HÉT VÉGI ORVOSI ÜGYELETEK A kormányhivatal népegészségügyi szakigazga­tási szervének tájékoztatása szerint az ügyelet ideje reggel hét órától másnap reggel hét óráig tart szombati, munkaszüneti és ünnepnapokon. SZOLNOK. Felnőtt ügyelet: Szolnok, Tószegi út 21. (a Hetényi G. Kórház területén)!: 373-373. Gyermekorvosi ügyelet: Szolnok, Tószegi út 21. (a Hetényi G. Kórház területén) T.: 423-102. El­látási terület: Csataszög, Hunyadfalva, Kőtelek, Nagykörű, Szajol, Szászberek, Szolnok, Rákóczi- falva, Tiszajenő, Tiszasüly, Tiszavárkony, Tószeg, Újszász, Vezseny, Besenyszög, Zagyvarékas. FOGORVOSI ÜGYELET: szombat, munka­szüneti és ünnepnap 7-től 15 óráig. Szolnok, Temető u. 1. Tel.: 210-130. Ellátási terület: Besenyszög, Csataszög, Hunyadfalva, Kötelek, Nagykörű, Szászberek, Szolnok. Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Tiszajenő, Tiszasüly, Tiszavárkony, Tószeg Újszász, Vezseny, Szajol. JÁSZBERÉNY. Orvosi ügyelet: ünnep és munkaszüneti napokon 8 órától másnap 8-ig. Felnőtt és gyermekorvosi ügyelet: Jászberény, Thököly út 13. Tel.: 56/221-304. Ellátási terület: Jászberény, Jászfelsőszentgyörgy, Jászárok- I szállás, Jászágó. JÁNOSHIDA. Orvosi ügyelet 8 órától első munkanap 8 óráig Jánoshida, Fő üt 49. Tel.: 57/458404. Ellátási terület: Jánoshida. Alaty- tyán. Jászalsószentgyörgy, Jászboldogháza, Jászladány, Jászalsószentgyörgy. JÁSZFÉNYSZARU ÉS PUSZTAMONOS­TOR. Orvosi ügyelet: szombat, munkaszüneti és ünnepnap 8 órától első munkanap reggel 8 óráig Hatvan, Szálkái u. 5. T: 06-37/341-040. JÁSZAPÁTI. Orvosi ügyelet: szombat, munka­szüneti és ünnepnap reggel 8 órától az első munkanap reggel 8 óráig, Jászapáti, Kossuth út 10. Tel.: 57/443-421. Ellátási terület: Jászapáb, Jászivány, Jászkisér, Jászszentandrás, Jászdó- zsa, Jászjákóhalma, Jásztelek. KARCAG. Orvosi ügyelet: Karcag Széchenyi sugárút 27., t.: 59/300-235, OMSZ 56/221- 304,104. Ellátási terület: Karcag Berekfürdő, Kunmadaras, Bucsa. KISÚJSZÁLLÁS. Orvosi ügyelet: Kisújszállás, Nagy Imre út 6/A, tel.: 59/520-623,20/9326- 117. Ellátási terület: Kisújszállás, Kenderes, Bánhalma, Ecsegfalva. KUNSZENTMÁRTON. Orvosi ügyelet Kun­szentmárton, Mátyás kir. u. 21/A, telefon: 461-235. Ellátási terület: Kunszentmárton, Öcsöd, Szelevény, Csépa. Tiszasas, Tiszakürt, Cserkeszőlő. TISZAFÖLDVÁR. Orvosi ügyelet: Tisza- földvár, Kossuth L. út 165. Telefonszám.: 56/470-424,06-20/958-4969. Ellátási terület: Tiszaföldvár, Martfű, Nagyrév, Tiszai- noka, Rákócziújfalu, Cibakháza, Kengyel, Tiszatenyó. MEZŐTÚR. Orvosi ügyelet: Mezőtúr, Kossuth L. u. 7-11. Telefon: 56/550472,30/415-7085. Ellátási terület: Mezőtúr, Mezőhék, Kétpó, Mesterszállás. TISZAFÜRED. Orvosi ügyelet: szombat, munkaszüneti és ünnepnapot megelőző nap 18 órától az első munkanap 8 óráig. Tiszafüred, Nefelejcs u. 4. Telefon: OMSZ: 56/221-304, 104. Ellátási terület: Tiszafüred, Tiszaszőlős, Tiszaigar, Tiszaörs, Nagyiván, Tiszaszentimre, Tomajmonostora, Tiszaderzs. ORVOSI ÜGYELET: ABÁDSZALÓK, TISZA- BURA, TISZAGYENDA, TISZAROFF: Abád- szalók, Deák F. u. 16, T: 59/355-303. KUNHEGYES. Orvosi ügyelet Kunhegyes, Dózsa Gy. út 4.1:59/326-800. TÖRÖKSZENTMIKLÓS. Orvosi ügyelet: munkanapon 17 órától reggel 7 óráig valamint munkaszüneti, ünnep és hétvége 7 órától más­nap 7 óráig. Törökszentmiklós, Kossuth üt 126. Tel,: 56/221-304. Ellátási terület: Törökszent­miklós, Tiszapüspöki, Tiszabő. Fogorvosi ügye­let: szombat, munkaszüneti és ünnepnapon 15-19 óráig: Törökszentmiklós, Fáy Itp. 7. ép. 2. Ih. fsz. 2. T.: 56/333-958. Ellátási területe: Törökszentmiklós. FEGYVERNEK. Orvosi ügyelet: munkanap 16 órától reggel 8 óráig, valamint munkaszüneti, ünnep és hétvége 8 órától másnap reggel 8 óráig. Fegyvernek, Felszabadulás u. 128/A. T.: 20/388-9787,56/556-038. Ellátási terület: Fegyvernek, Örményes, Kuncsorba. TÜRKEVE. Orvosi ügyelet Túrkeve, Széchenyi u. 5, T.: 361-258,30/627-2989. ORSZÁGOS ONLINE ÜGYELETFIGYELÓ RENDSZER: WWW.mimnet.hu, www.ugye- let.hu, wap.ugyelet.hu internetes oldalakon található. MŰSORAJÁNLÓ SZOLNOK TV 6.00 Aktuális; 6.30 Téma; 7.00 Aktuális: 7.30 Téma; 8.00 Akutális; 8.30 Téma; 9.00 Aranyidő: 9.30 Örökségünk: 10.00 Aktuális: 10.30 Téma: 11.00 Kultúrkorzó; 11.30 Mér­leg; 12.00 Aktuális; 12.30 Téma; 13.00 Elixir; 13.30 Liturgia; 14.00 Aktuális; 14.30 Téma; 15.00 Vivaldi Keresztény kamarazenekar kon­certje; 16.30 Különóra; 17.00 Szolnoksport; 17.30 Programkalauz; 18.00 Sajtóasztal; 19.00 Aktuális; 19.30 Fórum; 20.00 Aktuális; 20.30 Téma; 21.00 Programkalauz; 21.30 Fórum; 22.00 Sajtóasztal; 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu 90.4 RÁDIÓ 1 0.00-6.00 Csak igazi mai sláger; 6.00- 10.00 Kukori - Harsányi Leventével, Hudák Anitával és Hepi Endrével 10.00-11.00 Rádió 1 Top 10; 11.00-12.00 Csak iga­zi mai sláger; 12.00-14.00 Déli élő kí­vánságműsor; 14.00-16.00 Csak igazi mai sláger; 16.00-17.00 Cooky Live Mix; 17.00-20.00 Cooky-Show; 20.00-24.00 The Ministry Of Sound - McFly és DJ Junior. www.radiol.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk; 5.30 Vekker - Napindrtó információk, közle­kedés, időjárás, sport és zene; 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei; 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok; 17.00 Kí­vánságműsor; 19.00 Aktív Chart show - An­gol, francia, német, amerikai listák kedvencei; 20.00-24.00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance-dalok. aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 6.00 Reggeli Juice: benne, minden hétköznap 8.40-től .Reggeli Monitor' napindító gazda­sági hírek; 11.00 Amade20 zenei slágerlista; 13.00 Amadeus Délután: benne, minden hét­köznap 17.40-kor „Sikermagazín” az Ama­deus Rádió és Pilát Gábor vezetői-vállalkozói tréningje. 18.00 .Dolce Vita” életmódmaga­zin; 20.00 .MIX - Akták - ismétlése; 21.0<L .Antonio's Funky” - ismétlés; majd nonstop zene szombat reggel 8 óráig. amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents