Új Néplap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-08 / 33. szám

2013. FEBRUÁR 8., PÉNTEK 2 TÜKÖR Az adóztatásban nincs egység önkormányzatok A megyebeli településeken eltérően élnek a törvény adta lehetőséggel A települések a vállalkozások terheit is kénytelenk növelni annak érdekében, hogy pótolni tudják a kieső forrásaikat. Képünk illusztráció. Három hónappal meghosszabbították a moldovai sofőr előzetesét JÁRÁSBÍRÓSÁG Az ügyészség indítványára a Szolnoki Járás- bíróság csütörtökön három hónappal meghosszabbította az előzetes letartóztatását annak a moldovai állampolgárságú férfi­nak, aki a 4-es úton, Karcagnál január 6-án történt öt halálos áldozatot követelő autóbaleset feltételezett okozója - közölte Sándor Géza bírósági szóvivő az MTI-vel. Mint a bíróság megállapí­totta, V. Mihail szabadon bocsá­tása esetén a szökés, elrejtőzés veszélye állna fenn, miután nincs állandó lakó-, illetve tartózkodási helye Magyar- országon. A bíróság e döntése előtt elutasította a gyanúsított kérelmét, hogy óvadék ellené­ben bocsássák szabadon. A gya­núsított fellebbezett, így ügye a Szolnoki Törvényszék elé kerül. A Szolnoki Járásbíróság január 8-án helyezte egy hónapra elő­zetes letartóztatásba a 24 éves moldovai férfit. ■ A vízügy szivattyúit sem kímélik rongálás Komoly gondot okoznak a vízügyi igazgatóság számára a folyamatos lopások, rongálások. A szomorú tapasz- tal^tokazt igazolják, hogy a,tpl- vajok - a szivattyúteleptől a táv­mérő állomásig 7 semmit sem kímélnek, a műtárgyak meg­rongálása, fém alkatrészeinek ekulajdonítása sajnos az igaz­gatóság működési területén is problémát jelent - tájékoztatott a Kötivizig. Az elmúlt évben emiatt 14 rendőrségi feljelentés született ismeretlen tettesek ellen, a rongálással, lopással okozott kár pedig meghaladta a négymillió forintot. Ezen kí­vül az illegális fakitermelés is jellemző, a véderdők megkáro­sításának becsült értéke meg­közelítette a 400 ezer forintot. Az igazgatóságnak 2012-ben okozott rongálási, illetve lopási kár eddig egyetlen egy esetben sem térült meg. Azon túl, hogy igen komoly az anyagi veszte­ség, az árvízbiztonság szem­pontjából is igen károsak ezek a bűncselekmények. ■ ► Folytatás az 1. oldalról A városvezetés azonban minden alkalommal maradt az adó ilyen mértékénél. Mint ahogy ezúttal sem növekszik az építményadó sem, mely 2010 óta 990 forintot jelent négyzetméterenként. Zagyvarékason az építmény­adó és a helyi iparűzési adó (HIPA) mértékét is növelték ja­nuár elsejétől. Előbbi a négyzet­méterenkénti 300 forintról 450 forintra, utóbbi pedig 1,4 száza­lékról 1,7 százalékra emelkedett az állandó jelleggel végzett tevé­kenység esetén.- Ezzel is próbáljuk egy kicsit növelni a bevételeinket - mondta a polgármester, Jánosi József. - A helyi iparűzési adó emeléséről azért döntött a testület, mert úgy láttuk, hogy az alacsonyan tar­tásával sem tudunk számottevő idetelepülést elérni. A környéken még így is nálunk az egyik leg­alacsonyabb az iparűzési adó. Ha pedig emelni kell a helyi adókat, még mindig inkább ezt a nyere­ségalapú adót növeljük, mint a lakosság terheit - tette hozzá a településvezető, akinek szavait adatok is alátámasztják: a szom­szédos Szászberken és Újszászon is a maximális, két százalékot várnak a vállalkozásoktól ipar­űzési adó címén. Pedig néhány éve előbbi településen 1,9, utób­biban pedig csak 1,6 százalékról szólt a rendelet. Csakúgy, mint sok más tele­pülésen, ezekben a hetekben tárgyalják Rákóczifalván is a vá­ros költségvetését, f^áflútások szerint a város 640-650 millió forintból gazdálkodik idén, eb­ből körülbelül 60 millió forint hiányzik. Mivel az új költség- vetési törvény szerint hiánnyal nem lehet tervezni egy telepü­lésnek sem, ezért számos megta­karítási intézkedést kellett már év elején bevezetni. így néhány adónem mértékét január elsejé­től ott is megemelték.- Emelkedett például a ma­gánszemélyek kommunáüs adó­ja, ez hatezer forintról nyolcezer forintra nőtt - mondta Krizsán József polgármester. - A csak vállalkozókat érintő építmény­adó ingatlanonként háromszáz forintos négyzetméterárról öt­száz forintos négyzetméterárra nőtt. A telekadó esetében bizo­nyos esetekben inkább kedvez­ményeket vezettünk be, az ipar­űzési adó mértéke pedig maradt a jogszabályban meghatározott adóalap kettő százaléka. A helyi adók emelése azonban nem elég a hiány pótlásához, ezért vélemé­nyem szerint kormányzati szin­ten kellene a feladatfinanszíroz­ási rendszert újragondolni - tette hozzá a település első embere. Jászberénybe tavaly vezették be a kommunális adót, melyet a lakosság fizet. Az új adó szabály- rendszerét egy év után módosí­totta az önkormányzat. Juhász Dániel alpolgármester elmondta: első számú céljuk az adó beveze­tésével az volt, hogy az úgyneve­zett lakóutak felújítására forrást teremtsenek a településen. néhány településen nem az iparűzési adó mértéke jelenti a fő dilemmát, hanem egy másik helyi adófajta. Az „adott önkor­mányzat illetékességi területén legalább egy vendégéjszakát eltöltő” turistáktól szedett ide­genforgalmi adót (IFA) a leg­több helyen most nem emelték a megyében. így például Abád­- Az ilyen utak fejlesztésé­re nem írnak ki pályázatot, javításukra kizárólag saját for­rást használhat fel a település - mondta az alpolgármester. - Ezek részbeni fedezetéül, illet­ve az alattuk futó vízvezetékek cseréjét szolgálta a bevezetett adónem. Az elmúlt év tapaszta­lata alapján azonban úgy láttuk, hogy az iparűzési adójából, Il­letve a város más bevételeinek változásából keletkező többlet lehetővé tette azt, hogy a hetven négyzetméternél kisebb alapte­rületű házban, vagy lakásban élők számára eltöröljük a fizetési kötelezettséget. Az intézkedés­sel párhuzamosan pedig azok szalókon és Tiszafüreden ma­rad 300, Berekfürdőn, Cserke- szőlőn és Túrkevén 400, Tisza- örsön pedig 150 forint - utóbbi településen 2007-ben még mind­össze 50 forintot kértek ezen a jogcímen. A megyeszékhelyen, Szolnokon 2003 óta nem emel­kedett az idegenforgalmi adó 200forintos összege. kommunális adóját emeltük meg, akik rendelkeznek ugyan jászberényi ingatlannal, de nem a városban élnek - tette hozzá Juhász Dániel. Jászárokszálláson nemrégi­ben döntöttek az építményadó eltörléséről.- 52 millió forint maradhatott így a város lakóinál, illetve a vál­lalkozásainál - mondta Gergely Zoltán polgármester. - Az intéz­kedés célja az volt, hogy a lakos­ság és vállalkozások terheinek növekedését valamilyen szinten kompenzáljuk sajátos eszkö­zeinkkel. Ez az adónem 1995 óta létezett a városban - árulta el a város első embere. A legtöbb településen jelenleg óriási számolgatásban vannak a vezetők: a települések tehetet­lenségét mi sem mutatja jobban, hogy az iparűzési adó tekinte­tében eddig egyedüli megyei településként ellenálló Tiszapüs- pöki is beállt az adót szedők so­rába. Az eddigi adómentességet idén januártól váltotta fel a két­ezer lelkes községben az 1,5 szá­zalékos helyi iparűzési adó.- Hogy miért kellett rászán­nunk magunkat erre a lépés­re? Mert ennyire nincs pénze az önkormányzatnak - indo­kolta a döntést Polgár István polgármester. - Idén januártól csökken az állami normatíva, a súlyadó nagy részét például elvonja a központi költségvetés. Azt reméljük a HIPA bevezeté­sétől, hogy a többi helyi adóból elvont összegek nagy részét tudjuk pótolni a segítségével - tette hozzá. A helyi iparűzési adó változása néhány megyei településen (százalék)* Település 2007 2013 Abádszalók 1.6 2 Jánoshida 1,5 1,8 Jászfelsőszentgyörgy 1 1 Jászlvány 2 1,5 Öcsöd 1,4 2 Örményes 1,7 1,7 Szászberek 1,9 2 Szolnok 2 2 Tlszalgar 2 2 Tiszapüspökl 1,5 Törökszentmiklós 17 2 Tószeg 1,8 1,8 Túrkeve 2 2 Úiszász 1,6 2 Zagyvarékas 1,4 1,7 •FORRÁS: ÚJ NÉPLAP-GYŰJTÉS (ÁLLANDÓ JELLEGGEL' VÉGZETT IPARŰZÉSI TEVÉKENYSÉG ESETÉN, AZ ADÓ­ALAP SZÁZALÉKÁBAN) Az idegenforgalmi adó szinte sehol sem emelkedik Szemlét tartott az országos főigazgató katasztrófavédelem A tapasztalatok szerint az új szervezeti rendszer jól működik PROMÓCIÓ Vasúti szállítás a BI KA logisztikai központjából Dr. Bakondi György tűzoltó altábornagy, országos ka­tasztrófavédelmi főigazgató tegnap szemlét tartott a Me­gyei Katasztrófavédelmi Igaz­gatóságon. A dr. Kállai Mária kormánymegbízott, megyei védelmi bizottsági elnök jelen­létében tartott eseményen a főigazgató Kovács Sándorral, a megyei közgyűlés elnökével, Farkas József rendőr ezredes, megyei rendőr-főkapitánnyal, a megyei vízügyi, polgári vé­delmi vezetőivel áttekintette | az eddigi téli időszak védel- § mi tapasztalatait, a március- | ra tervezett megyei védelmi J gyakorlat célkitűzéseit. Meg- 1 állapították, hogy az elsősorban Dr. Bakondi György szemlét tartott az állomány és eszközei fölött megelőzést szolgáló, egységes ál­lami irányítás alá került kataszt­rófavédelemi rendszer kiállta a próbát. Kevesebb káresemény mellett a megelőzés kiadásaival azok legalább tízszeresét tudták megtakarítani a kárelhárítás terén. A főigazgató elégedet­ten nyugtázta, hogy a kiépülő járási rendszert sikeresen in­tegrálták a katasztrófavédelem országos szervezetébe, a köz- igazgatási, és a hivatásos ka­tasztrófavédelmi szakemberek jó együttműködése itt is növe­li a lakosság biztonságérzetét. Amint elhangzott, a jelenlegi felkészülési szint mellett kizárt egy kolontári iszaptragédia megismétlődése. ■ Sz. I. ► Folytatás az 1. oldalról Legutoljára 2008-ban bonyolí­tottak itt le vasúti teherforgal­mat, így rendkívül fontos mér­földkő Szolnok város életében, hogy február 7-én útjára bocsá­tották az első szerelvényt. Mind­ez a BI-KA Logisztika Kft., az AC-DC Logisztikai Park Zrt. és a Rail Cargo Hungária Zrt., Ma­gyarország vezető vasúti árufu­varozó vállalatának együttmű­ködése által valósulhatott meg. Az öt vasúti kocsin a Claas Hungária Kft. törökszentmik­lósi gyárában előállított me­zőgazdasági vágóasztalokat szállították a cég németorszá­gi telephelyére. Az eszközöket közúton juttatták el a Logiszti­kai Parkba, ahol rövid ideig tá­rolták is a vasúti kocsikra való felrakodás előtt. Az így meg­valósult komplex logisztikai szolgáltatáscsomag segítségé­vel csökkenthetők a vállalatok logisztikai költségei, miközben a közút leterheltsége és a lég­szennyezettség is csökken. A BI-KA Logisztika Kft., az AC-DC Logisztikai Park Zrt. és a Rail Cargo Hungária Zrt. közötti hosszú távú együttmű­ködéssel ismét fellendíthető a már-már elfeledett szolnoki vasúti teherfuvarozás és ez­által mind a vállalatok, mind Szolnok város is számos előnyt realizálhat. ■

Next

/
Thumbnails
Contents