Új Néplap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-07 / 32. szám

3 2013. FEBRUÁR 7., CSÜTÖRTÖK TÜKÖR HÍREK Megkezdődik a kivitelezés első fázisa SIKERESEN PÁLYÁZOTT Tisza- püspöki, Szajol és Szolnok a szennyvízelvezetéssel kap­csolatos 1,2 milliárd forintos beruházásra, adtunk hírt a közelmúltban. A kivitelezés első fázisához, a vízjogi enge­délyes tervek elkészítéséhez február végéig hozzálátnak a szakemberek, mondta Pol­gár István, Tiszapüspöki polgármestere. A tervek sze­rint 2014. december 31-ig épül meg a beruházás. ■ B. B. A rendőrség már várta a bliccelőt kedd este a Szolnokról a Ke­letibe közlekedő, 3333. számú személyvonaton Sülysápnál egy hamis igazolvánnyal bliccelő utas a jegyvizsgálót bántalmazta - írta az Iho.hu. A vonatot a Keletiben már várták a rendőrök, akik elő­állították az illetőt. ■ T. A. Kávéautomatát rugdostak a garázdák KARCAGON GARÁZDASÁGRÓL érkezett lakossági bejelentés a rendőrségre kedden kora délután. Négy személy jelent meg a piaccsamokban lévő gondnoki irodánál, ahol ket­ten többször belerúgtak a kávéautomatába. A járőrök a helyszínen elfogták az ittas személyeket. ■ T. A. Kevés lett a korábban tervezett pénzösszeg folytatódik a kunszentmár- toni Szent Márton templom szentélyének rekonstrukciója. A munkálatokat az Emberi Erőforrások Minisztériu­ma tizenegymillió forinttal támogatja. A számítások azonban még másfél millió forint hiányzik a felújítás befe­jezéséhez. Ezt adományokból szeretné most előteremteni a plébánia. ■ J. ZS. Túrkevén volt tegnap a legmelegebb a sok hőmérsékleti rekordot „tartó” Túrkevén volt tegnap a legmelegebb a megyében. Az Időkép.hu szerint a kora délutáni órákban 10 fokot mértek, miközben például Jászberényben csak 4,5 fok volt. ■ T. A. Uj darabot próbálnák. Javában tartanak a szolnoki Szigligeti Színházban a következő darab - Bíró Lajos: Sárga liliom című színművének - próbái. Képünkön a századelőn játszódó darab rendezője Balázs Péter (középen) az egyik izgalmas jelenetet beszéli meg a főszereplőkkel, Molnár Nikolettel és Dósa Mátyással. Karót másznak a tolvajok trafók Egész településrészek maradnak áram nélkül a bűnözők miatt Vért és verítéket nem kímél­ve rongáltak meg és loptak el ismeretlenek egy transz­formátort keddre virradóan Jászladány külterületéről. Ahogy egy szakember fogal­mazott, most szezonja van ezeknek az eseteknek. Munkatársunktól- Állampolgári bejelentés ér­kezett a Jászberényi Rendőr- kapitányság ügyeletére február 5-ére virradóra, hogy Jászladány külterületén ismeretlen tettesek egy tanya mellett álló oszlopról lerántották a trafót - ismertet­te egy lopás részleteit Pásztor- né Kovács Ágnes, a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Rendőr-fő­kapitányság sajtószóvivője.- A rendőrök azonnal a hely­színre vonultak és megkezdték a helyszíni szemlét. A tettesek lerángatták a helyéről a beren­dezést, majd a földön szétverték és elvittek több liternyi hűtőola­jat, valamint több kilónyi réz al­katrészt. Jelenleg folyik az adat­gyűjtés, a rendőrség nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette miatt indított eljárást az ügyben ismeretlen tettes ellen. A kár értékéről az üzemeltető később nyilatkozik - tette hozzá. Arról nem esett szó, hogy a környező gazdaságok, tanyák emiatt hosszú órákra áram nél­kül maradtak. És nem ez az egyetlen ilyen esett. Egy bizton­ságtechnikai szakember sze­rint most szezonja van az ilyen eseteknek. Késő ősszel és a tél folyamán, amikor korán sötéte­dik, gyakrabban tűnnek el ezek a berendezések. Még a nyári vi­harok után is megszaporodnak a trafólopások, amikor az áramki­maradást mindenki a szélsősé­ges időjárásnak tudja be.- Én fedeztem fel a keddi ese­tet - kezdi Mihályi Gergő, az egyik megyei biztonsági cég vezetője. - A közeli terménytá­rolóban dolgoztunk, és amikor a rendőrség hónapokon ke­resztül nyomozott azután a cso­port után, amelyik Törökszent- miklós környékén arra speciali­zálódott, hogy transzformátoro­kat rongáltak meg. A módszer minden esetben ugyanaz volt. A karóról leszakított trafót szét­verték, szétszerelték, az olajat hétfőn elmentünk, még minden rendben volt. Reggel láttam meg, hogy szétverték a transzformá­tort. A környéken sehol nem volt áram. Amikor szétnéztem, láttam, hogy nem kevés nyomot hagytak hátra maguk után az el­követők. Aki szétverte a berende­zést vért és verítéket nem kímél­ve dolgozott. Mondom ezt azért, mert mindenhol.véres ujjlenyo­matok voltak a hátrahagyott vasdarabokon. A rendőrséget azonnal értesítettem, akik meg­kezdték a helyszínelést - majd keserűen megjegyezte, nem biz­tos abban, hogy meglesznek az elkövetők, hiszen nagyon profi módon dolgoznak a tolvajok. Mihályi Gergőtől megtudhat­tuk, hogy egyáltalán nem mond­ható egyedinek az eset. Mivel a leengedték, a réztekercseket magukkal vitték. Egy-egy bűn­ténysorán többmilliós kárt okoztak. A nyomozók az orgaz­dához is eljutottak, aki a teker­cseket átvette. Végül lebuktak, miután az egyik bandatag az utolsó akciójuk során súlyosan megégett. környező településeken is látnak el biztonsági feladatokat, így rá­látással rendelkezik a közbizton­sági helyzetre. Elmondása sze­rint nincs olyan transzformátor, amelyet ne akartak volna, vagy ne rongáltak volna meg színes­fém-tolvajok. Akár az életüket is kockára teszik azért a pár kiló ré­zért és olajért. Elmondta, a rend­őrség leterheltségét maximálisan kihasználják a bűnözők. Ezt oly­kor a lakosok is érzik, ezért már néha nem is a rendőrséget hívják vész esetén, hanem a biztonsági szolgálatot. Ahogy ő fogalma­zott, a biztonsági cégek sokszor segítik a hatóság munkáját, így könnyebben tetten érhetők a tol­vajok. Ez történt Tiszaföldváron is, ahol a rendőrök akció közben tudtak lecsapni a bűnözőkre.- A Kunszentmártoni Rendőr- kapitányság illetékességi terüle­tén 2012. december elején történt két trafólopás - folytatta Pász- torné Kovács Ágnes, rendőrségi sajtószóvivő. - Ä helyi rendőrök mindkét esetben tetten érték a tolvajokat. Jelenleg öt személy ellen van folyamatban eljárás nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette miatt. A gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek - je­gyezte meg. Milliós károkat okozott a miklósi banda NÉZŐPONT HRASKÓ ISTVÁN Összehozza a családot mostanában a szokásos napi gondok, elintéznivalók mel­lett plusz feladat tornyosul az édesanyák elé. „Mindjárt itt a farsang, és a gyereknek még nincs jelmeze!” - sóhaj­tanak kétségbeesetten. Néha ötletet, segítséget remélve az apára pillantanak, de rész­vétteljes, egyben tanácstalan arckifejezésünkből azonnal leszűrik: együtt érzünk ve­lük a bajban, sajnos viszont megoldást ezen a téren túlzás lenne várni a férfiaktól. így hát marad ismét a nőké a kül­detés: megtalálni a legszebb, legötletesebb maskarát. biztos szép ruhákat lehet kölcsönözni az erre szako­sodott boltokban, az idő­hiánnyal küzdő szülőknek mentsvárat is jelentenek, de sok családban az a természe­tes, ha otthon készül a kar­neváli öltözék. Bármennyire is nyűgnek tűnhet elsőre, szerintem az anyukák való­jában szeretik a mindezzel járó bíbelődést, a szabást, varrást, miegymást. Hiszen jó érzés, amikor csemetéjü­kön saját kezük munkáját láthatják. Évek múlva is jogos büszkeséggel vehetik elő a szekrény mélyéből a remekműveket. Mint éde§T anyám, aki máig megőrizte cowboy és indián, pék és ko­vács, valamint a díjnyertes Nagy ho-ho-horgász jelme­zemet. tavaly a vészhelyzetben rám is szükség volt, éjszakába nyúlóan szirmokat vagdos­tam, ragasztottam egy virá­gos fejdíszhez. Klassz lett, bölcsis kislányunk nagyon örült, így mi is, és büszkék voltunk magunkra. A mosta­ni farsang Piroska jegyében telik. Ismerősünk váratlanul besegített egy csodaszép köpennyel, a szoknyához is megvan az anyag, azt párom tervezi. Én pedig vállalom, hogy veszek a kosárba pogá­csát... A hála nem marad el, a gyerek ugyanis megígérte: „Apa, ha jó leszel, csinálok neked farkasjelmezt!” HIRDETÉS SZÉCHENYI TERV Megújul a 10 éves szolnoki Garden Hotel**** Felújítják, illetve bővítik a szolnoki Garden Hotel **** Wellness és Konferencia-t a megnöve­kedett igények kielégítésére. Az éppen tíz esztendős, Tiszaligetben lévő létesítmény az Új Magyarország Fejlesztési terv program keretében nyert támogatást a szálloda fejlesztésére, valamint a szolgáltatásaik bővítésére. A nyertes pályázatnak köszönhetően megújulnak a szálloda szobái, korszerűsítik az éttermet és a drinkbárt, mindemellett kialakítanak egy új, harminc fő befogadására alkalmas konferenciatermet is. A szállodakomplexum wellness részlege is kibővül, méghozzá egy külső élménymedencével és egy ehhez kapcsolódó napozóterasszal. A projekt keretében a kerékpáros turizmus fellendítése érdekében készül egy kerékpártároló, ahol szervizszolgáltatás is működik majd, valamint kerékpárkölcsönzésre is lesz lehetőség. Garden Hotel **** Wellness és Konferencia 5000 Szolnok, Tiszaliget 56/520-530. www.gardenhotel.hu MAGYARORSZAG MEGÚJUL A projekt az Európai Unió támogatósával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. Fejszét ragadott a felbőszült férfi a vitát követően vita Bíróság elé állítását tervezi a Karcagi Rendőrkapitányság annak a kunmadarasi férfinek, aki kedden a kora délutáni órákban háza előtt szóváltásba keveredett szomszédjával, mi­vel labdával eltalálta a férfi által tolt babakocsit, melyben annak gyermeke aludt. A vita során egyszer meg is lökte az édes­apát. A garázda személyt testvé­re próbálta csillapítani és bevitte házuk udvarára, ahol a férfi egy fejszével a kezében a földet csap­kodta. A járőrök rövid időn belül kivonultak a helyszínre és a környéken lakók biztonságának, illetve nyugalmának érdekében előállították a rendőrségre a 30 éves elkövetőt. ■ a tavaszt, a megyénk különlegességének számító rákóczifalvai Éden madárparkban több mint ötvenfajta szárnyast találhat a világ különféle tá­jairól az ide látogató. Képünkön Papi Bernadett gondozó a bronzszárnyú ga­lambot mutatja, amely már párzásra készen kergeti a hímet a ketrecben.

Next

/
Thumbnails
Contents