Új Néplap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-06 / 31. szám

Tovább harcol a honi szövetség, ma este meccs a fehéroroszokkal Nehéz lesz a visszavágó kosárlabda Az olykor jól játszó vasiakká! nem boldogult az Olaj labdarúgás Huszonegy napja van az MLSZ-nek a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordulni annak nyomán, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szö­vetség (FIFA) helyben hagyta korábbi fegyelmi döntését, azaz zártkapus marad a március 22-i, budapesti Magyarország- Románia világbajnoki selejte­ző. Borbély Zoltán, az MLSZ jogi igazgatója és szóvivője az MTI-nek kedden azt mondta: megkapták a FIFA 22 oldalas indoklását, amelynek tanul­mányozása jelenleg is zajlik. Hozzátette, a háromhetes határ­idő után további tíz napja van az MLSZ-nek, hogy részletes indoklást nyújtson be a svájci székhelyű szervezetnek. Közben válogatottunk ké­szül a vb-selejtezőkre, ma 17 órakor törökországi Be­lekben hivatalos, nemzetek közötti mérkőzést játszik a fehérorosz csapattal. - Nagy érvágás lenne, ha a romá­nok ellen valóban nézők nélkül kellene játszanunk - mondta Dzsudzsák Balázs az mlsz.hu-nak -, de fel kell készülnünk erre az eshető­ségre is, mert egyelőre úgy tűnik, hogy érvényben ma­rad a FIFA büntetése. Ebből a szempontból jó felkészülési lehetőség lesz a fehéroroszok elleni meccs, mert itt még tét nélkül élhetjük át, milyen egy szurkolók nélküli össze­csapás. Nem lesz könnyű így játszanunk szerdán, de köny- nyen lehet, hogy márciusban hasznát vesszük ezeknek a tapasztalatoknak. ■ Szolnok, Batthyány utca 8. Tel: 56/419-011 Nyitva mindennap 8-21-ig Uj üzletet nyitottunk: I Befektetési aranyértékesítés. Közéleteket is kiszolgálunk! www.cornergroup.hu MoneyGram nemzetközi pénztranszfer Báder Márton (labdával) immár sokadszorra bizonyult a szolnoki csapat legjobbjának, a center 26 pontja mellett összeszedett tíz lepattanót is. A rosszul kezdő és a záró negyedben is figyelmetlenül játszó Szolnoki Olaj KK hat­pontos vereséget szenvedett a vasi fővárosban, a Magyar Kupa negyeddöntőjének oda- vágóján. Varga Csaba A felek három esztendeje szin­tén a kupanegyeddöntőjében találkoztak, az első szombathe­lyi meccset 34 ponttal nyerte, az akkor még Falco néven futó együttes. A visszavágón 101-74- re az Olaj diadalmaskodott, de a vasiak örülhettek a továbbju­tásnak. Az akkori csapatokból a vasiaknál Kálmán László és Szanati Mátyás, míg a szolno­kiaknál Báder Márton, Fodor Márton, valamint az edző Drá­gán Alekszics maradt meg hír­mondónak. Szombathely- Szolnoki Olaj KK 79-73 (22-13, 22-23,13-22,22-15) Szombathely, 2000 néző. V: Győrffy, Kapitány, Szabó G. SZOMBATHELY: KÁLMÁN 21/6, Simon L. 1, Will 9/3, IVO- SEV 13/3, ZAGORAC 20/9. Cse­re: Szanati 4, Rubin, Váradi B. 2, Harazin 9. Edző: Bencze Ta­más. Edző: Váradi Kornél. SZOLNOK: Florence 8/6, Hor­váth Á. 9/9, Sehovics 8, Bell 2, BÁDER 26. Csere: Gay 3/3, Né­meth I. 3/3, Szabó M. 6, Simon B., Fodor M. 8. Vezetőedző: Ne- nad Ascserics. Edző: Drágán Alekszics. Az eredmény alakulása. 4. p.: 11-1, 8. p.: 18-9,14. p.: 30-14,18. p.: 40-30,25. p.: 53-50,28. p.: 55- 54, 34. p.: 64-67, 38. p.: 75-68. bencze tamás: - Nagyon örü­lök, mert jórészt sikerült meg­csinálnunk azt védekezésben, amit elterveztünk. Egyedül ta­lán a második negyedben volt egy olyan periódusunk -17 pontos előnyünk után -, amikor átrohantak rajtunk, ezt nem kellett volna. Az elején és a vé­gén is extázisbán játszottunk. Az elején nagyon úgy tűnt, hogy megismétlődik a három évvel ezelőtti Falco-bravúr, mert nagyon bekezdtek az ele­jén a vasiak, míg az Olaj játé­kosai csak nyomozták a lábdát: A negyven esztendős Kálmán Lászlót nem tudták tartani a szolnokiak, és a szlovén center, Zagorac semlegesítése is meg­oldhatatlan feladatot jelentett a vendégek számára. Mivel tá­madásban sem játszott semmit az Olaj, mert Báder Mártont rendre lekettőzték a hazaiak, hat-hét percig mezőnypontot sem tudott dobni a szolnoki nenad ascserics: - Hiába jöt­tünk vissza 17 pontos hátrány­ból, ma nem érdemeltünk győ­zelmet. Ez teljesen egyértelmű, hogy ilyen hozzáállással nem lehet egy ilyen meccset meg­nyerni. A pénteki visszavágóig még van két napunk, nagyon remélem, hogy addig fejben ren­dezni tudjuk ezeket a dolgokat. csapat. Szerencsére a folytatás­ban valamennyire összekapták magukat a vendégek, és 30-14- es állást követően elkezdtek ját­szani. így a félidő végére Fodor Márton jó megoldásaival és Bá­der találataival sikerült 44-36- ra felzárkózni. A térfélcsere után Horváth Ákos triplával nyitott, majd a hazaiak nehezen tudtak játszani az Olaj két centere, Báder és Szabó Miklós ellen. Pontról pontra közelítette meg ellenfelét a vendéggárda. Sőt a harmadik negyedet már a Szolnok zárta előnnyel, igaz csak egy ponttal. A záró felvo­násban úgy tűnt, hogy a ven­dégcsapat állva hagyja a ha­zaiakat, ám elég volt egy-két figyelmetlenség és fegyelme­zetlenség, és az új erőre ka­pó hazaiak ismét fordítottak. A hajrában már tíz ponttal is vezettek Kálmánék. Sze­rencsére egy picit sikerült az Olajnak karcsúsítani az állá­son, így hatpontos hátránnyal várhatja a pénteken este hat órakor kezdődő visszavágót. így látták a szakvezetők a mérkőzést HÍRSÁV Száraz Vivien remekül versenyzett Ausztriában a jászberényi birkózó, Szá­raz Vivien ezüstérmet szer­zett az ausztriai Wolfurtban megrendezett Flatz ustrian Open 2013 elnevezésű nyílt bajnokságon. A még kadét- korú, a 67 kg-sok között induló hölgy előbb egy skót, majd egy osztrák svéd bir­kózót győzött le. A döntőben viszont alulmaradt svéd ellenfelével szemben. Vivien mögött végzett a felnőtt Eb és vb-érmes Godó Kitti. Az angolok szerint gyanús volt a BL-meccs A 2009-ES Liverpool-Debre- cen Bajnokok Ligája-csoport- mérkőzés is érintett a nem­zetközi bundabotrányban az angol sajtó értesülése sze­rint. A Daily Mail című lap internetes kiadásában meg­jelent cikk arról számol be, hogy a Liverpool által 1-0-ra megnyert találkozó egyike annak a 380 futballmeccs­nek, melyet az Europol hét­fői bejelentése szerint a nem­zetközi bűnszervezet - a gyanú alapján - az Európai Unió országaiban manipu­lált. A cikk szerint Vukasin Polekszicsnek, a hajdúsá­giak akkori kapusának azért fizettek, hogy több mint két gólt kapjon a meccsen. Pénteken rendezik a pólósrangadót SZOMBAT HELYETT péntek este nyolc órakor rende­zik a Honvéd-Szolnoki Dózsa-Közgép bajnoki vízi­labda-mérkőzést. A 15. for­duló rangadóját a 34 pontos Szolnok a negyedik, míg a 25 pontos Honvéd a hatodik helyről várja. A felek őszi meccsét a Dózsa 12-4-re nyerte, várhatóan most nem lesz olyan könnyű dolguk Kis Gáboréknak a Kőér úti uszodában, ahol ott lesznek a DigiSport kamerái is. Ezt követően jövő szerdán 18 órakor hazai pályán játsza­nak rangadót a szolnokiak, mikor a Szegedet fogadják. Ideális körülmények között a MÁV FC labdarúgás A horvátországi edzőtáborban gyűjtik az erőt a kék-fehér játékosok Rangadót nyert és már első a Törökszentmiklós A Szolnoki MÁV FC csapata huszonkét fős kerettel kelt útra vasárnap a horvátországi edző­táborba, Rovinjba. Mint azt Kis Károly vezetőedző elmondta már a csapattal tartott az eluta­zás előtti utolsó napon szerződ­tetett Busái Attila, aki a Ferenc­város mezét cseréli tavasszal kék-fehérre. Nincs ott azonban az Egerben részleges bokasza- lag-szakadást szenvedett Vári Barnabás, aki csak a jövő héten kapcsolódhat be a közös munká­ba. A támadó addig elsősorban erősítő gyakorlatokat végezhet, így itthon készül. Hétfőtől péntekig napi két edzés - a táborhoz közeli Ro­vinjsko Selo jó minőségű fü- Urbán-Szabó Viktor (jobbról) és társai kemény tavasz elé néznek vés pályáján - szerepel a gár­da programjában. Csupán a meccsnapokon, szerdán és pénteken nem "dupláznak" a játékosok, a délelőtti tréninget követően délután élesben gya­korolhatják a tanultakat. Elő­ször a horvát első osztályban szereplő Rijeka, majd a házi­gazda Rovinj ellen mérhetik le a Tisza-partiak, hol is tartanak a felkészülésben. A szolnoki legénység szom­baton érkezik haza, s attól kezdve itthon, a Tiszaligetben folytatja a felkészülést. Á szur­kolók legközelebb jövő szerdán láthatják a gárdát, amikoris az Ebes legénységét fogadják a műfüves pályán. ■ Gelei J. futsal Az idény legfontosabb mérkőzését rendezték hétfőn este - lapzártánk után - a törökszent­miklósi futsalosok számára: az NB n Keleti csoportjában második he­lyen állt Bábolna a listavezető Rá­kosmentéhez látogatott RFC-Bábolna- Törökszentmiklós 5-7 (0-2) Rákosmente: Kis - Schrancz, Horváth N., Bihari, Pap. Csere: Mészáros, Tóth, Dalmady, Sza­bó, Kalina, Könczey, Sebestyén (kapus). Edző: Sólyom László. Törökszentmiklós: Kozák - Szedlák, Angyal, Pelles, Hor­váth S. Csere: Faragó A., Kóczi- án, Váradi, Mohácsi, Fekete G., Medgyessy, Nagy Cs. (kapus). Edző: Faragó Attila. Gólszerzők: Mészáros (29.), Schrancz 2 (30., 37.), Tóth (34.), Dalmady (38.), ill. Kóczián (11.), Horváth S. (14.), Faragó A. 3 (23., 28., 29.), Fekete G. (31.), Mohácsi (40.) A trónkövetelő miklósi gár­da parádés fél órát produkált: a listavezető otthonában 5-0-ra meglépett. Bár a hajrára kien­gedett, előnye így is kitartott. Győzelme egyben azt is jelenti, a Faragó-csapat két fordulóval az alapszakasz befejezése előtt átvette a vezetést a táblázaton. Az élmezőny állása: 1. Török­szentmiklós 46, 2. RFC 44, 3. Nagykáta 42,4. Debrecen 37, 5. Gyöngyös 32, 6. Vasas 30 pont. ■ Géléi József

Next

/
Thumbnails
Contents