Új Néplap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-06 / 31. szám
2 TÜKÖR 2013. FEBRUÁR 6., SZERDA Pár nap alatt eredményt hozott a fokozott rendőri jelenlét A fokozott rendőri akció jelentősen javította a szubjektív biztonságérzetet 5 PERCES INTERJÚ A megelőzésre fektetik a hangsúlyt drogprevenció és az azt végző pedagógus mentálhigiénéje című pedagógus-továbbképzési programról tartottak tegnap sajtótájékoztatót a szolnoki Campusban. Bozorá- di János alezredest, a megyei rendőr-főkapitányság bűn- megelőzési osztályának vezetőjét kérdeztük a helyszínen.- Milyen aktualitása van a programnak?- Az úgynevezett designer drogok az elmúlt két-három esztendőben egyre népszerűbbé váltak, erre a problémára és a megelőzésre helyezzük a hangsúlyt a hatvan órás tanfolyamon is. Ezt a programot, melyet az Oktatási Hivatal 2010-ben engedélyezett, a megyei Pedagógiai Intézettel közösen dolgoztuk ki. Komoly szakmai együttműködésünk van 2005 óta a Szolnoki Főiskolával is, ahol bűnmegelőzési oktatási centrum is működik.- Miért érdemes részt venni a programon?-Sajnos tapasztalható, hogy egyre korábbi életkorban kerülnek kapcsolatba a fiatalok a drogokkal, ezért kiemelt figyelmet kell szentelni a megelőzésre. A program elvégeztével az azon részt vevő pedagógusok képesek lesznek azonosítani többek között a szenvedélybetegségek megjelenési formáit, viselkedési jellemzőit, tüneteit és a segítségnyújtás eszközeit. <y, ;jho |- Kizárólag pedagógusok vehetnek részt a tanfolyamon?- Nem, a program elméleti részét a Szolnoki Főiskola hallgatói számára is meghirdetjük, illetve minden érdeklődő számára nyilvánossá tesszük térítésmentesen február, március hónapokban. ■ Bozorádi János Rendőri egységek járják az utcákat ellenőrzés A lakosság biztonságérzetének helyreállítását remélik a mostani akciótól A megye számos településén jelentek meg nagy létszámú rendőri egységek az elmúlt napokban. Minden esetben az elburjánzó bűnözés visz- szaszorítása, a közbiztonság megteremtése az egyértelmű cél. Az eredmények már két nap elteltével érezhetőek. Munkatársainktól- A rendőrségtől kapott információk szerint már az elmúlt napokban is érzékelhető a bűncselekmények számának csökkenése a térségben - jegyezte meg Pócs János Jászapáti polgármestere, országgyűlési képviselő, amikor a készenléti rendőrségi egységek munkájának eddigi térségi tapasztalatairól kérdeztük. Elmondta, hogy az elkövetkezőkben - amíg a belügyminiszter másként nem rendelkezik - harminc fős készenléti egység 24 órás szolgálatban tartózkodik a herényi kapitányság területén.- A lakosság részéről egyelőre nem érkezett sok visszajelzés - tette hozzá a képviselő -, ugyanis a rendőrök járőr tevékenységük jelentős részét az esti, éjszakai, illetve hajnali órákban teljesítik. A tevékenység persze kevésbé látványos, de hatására csökkenhet a betörések, lopások száma. A polgármester hozzátette, a közelmúltban történt jászapáti rablás ügyében egyelőre nem sikerült az elkövetők.. nyomára bukkanni. Mint emlékezetes, két idős embert bántalmaztak és vették el értékeiket a betörők. A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a nyomozást. Hétszázezer forintos nyomravezetői díjat is kitűztek, de egyelőre ez sem hozott eredményt. - Külön nyomozó- csoportot hoztak létre az ügy felderítése érdekében - tudtuk meg Pócs Jánostól - minden részletet megvizsgálnak azért, hogy az elkövetők kézre kerüljenek.- Egyelőre a lakosság nem nagyon találkozik a rendőrökkel - mondta érdeklődésünkre Drávucz Katalin Jászladány polgármestere -, mert döntően az éjszakai órákban teljesítenek szolgálatot a készenléti rendőrök, szoros együttműködésben a helyi kollégáikkal. Reméljük, hogy a nagyobb rendőri erők térségi akciósorozata eredményes lesz.- Maris erzekelhető lett a bűncselekmények számának csökkenése A lakosság remeli, hosszabb távon is kihatása lesz a mostani járőrözésnek Az utóbbi időben több helyen is megszaporodtak a bűncselekmények, aminek visszaszorításában bizakodhatnak a lakosok a fokozott rendőri jelenléttől- Mi viszont rendre találkozunk a rendőrökkel, amikor jár- őröznek a városban - mondta Mihályi Zoltán a jászapáti Polgárőrség elnöke ÍVttú Folyamatosan ellenőrzik a járművezetőket, járják a város utcáit. Úgy vélem, hogy erősítheti a szubjektív biztonságérzetet, ha az állampolgárok látják az egyenruhásokat.- Azt nem tudom, hogy menynyit használt a város közbiztonságának - mondja egy jászapáti lakos -, mindenesetre az autókat megállítják a rendőrök és zajlik az igazoltatás. Idő kell még annak, hogy ez az akció valóban megítélhető legyen - tette hozzá. Hétfőtől kezdődően egy hónapon át huszonnégy órás, megerősített rendőri jelenlét van Kenderesen is, ahol az elmúlt héten rendőröket bántalmaztak. Az utcákat nem csak a helyi kapitányság járőrei, hanem a készenléti rendőrség egységei is járják.- Régóta kértük már ezt, s nagyon örülök annak, hogy most megkaptunk plusz tíz rendőrt Kenderesre - mondta Pádár Lászlóné polgármester. - így biztosított a huszonnégy órás rendőri jelenlét, ami bizonyára visszatartó erő lesz a tolvajoknak, a lakosság számára pedig megnyugtató. Bízom benne, hogy egy hónap múlva is lesz ennek valamilyen folytatása, mert akkor éreznék magukat biztonságban az itt élők. A folyamatos, huszonnégy órás rendőri jelenlét a településen a bűnelkövetők részére is visszatartó erejű, ezért is volna szükség hosszú távon ilyen rendőri akcióra. Elrendelt fokozott közbiztonsági ellenőrzések Kunhegyesre is megérkeztek a rendőrök Pest megye Szabolcs megye Szolnok megye Bacs megye •(2012. X. HÓ1G/ESET), FORRÁS: ORFK A karcagi Rendőrkapitányság illetékességi területén több helyen is megerősített rendőri jelenlét van. így van ez Kunhegyesen is. A kivezényelt egységektől azt várják, hogy megerősítik a közbiztonságot a településen.- A karcagi rendőrkapitány arról tájékoztatott bennünket, hogy a következő egy hónapban fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani nálunk is - mondta el Vincze László alpolgármester. - Mindenképpen kedvezőnek tartjuk ezt a lehetőséget, hiszen a kivezényelt rendőröknek köszönhetően remélhetőlegcsökken a bűncselekmények száma. Az utóbbi időben ugyanis számos lopás, egyéb eset borzolta az itt élők kedélyeit. A városban járva többen csak most hallottak arról, hogy tíz rendőr érkezett a készenléti rendőrségtől a településre. Az egyik bolt előtt többen is egyetértettek abban, szükség volt erre a lépésre. - így legalább biztonságban élhetünk éjszaka. Amióta a szomszédomat fényes nappal kirabolták, azóta már úgy megyünk el ügyet intézni vagy a boltba, postára, hogy a lakásban vagy én vagy a férjem marad - mondja egy idős asszony.- Azt remélem, a jelenlétükkel a rendőrök tekintélyt parancsolnak. Ha valakit többször kell igazoltatni, mert tilosban jár, tegyék azt és ne féljenek határozottan fellépni a rendbontókkal szemben sem - mondja egy anyuka. - Örülök, hogy az újtelepi részt megszállták, remélem, rendet tesznek és elmegy a kedvük a tolvajoknak a lopástól. Én egy másik részen lakom, szerencsére a szomszédaimmal is figyelünk egymás házaira. így merek csak eljönni otthonról. Ismét dolgozik a polgármester adósságrendezés Törvényességi felülvizsgálat a perben Két éven belül immár a harmadik fegyelmi eljárás zárult le a tiszafüredi polgármester ellen. A képviselő-testület határozata szerint Pintér Erika megszegte az önkormányzatok adósság- rendezési eljárásáról szóló törvény előírásait, ezért illetményét egy évre 20 százalékkal csökkentették, ugyanakkor a munkavégzés alóli felmentését megszüntették. Pintér Erika tehát visszakerült posztjára, ám az ellene folyó eljárás idején alapvetően átalakult a város helyzete. Február 1-jén elindult az adósság- rendezési eljárás a településen.- Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem, azt mondanám, a mostani helyzet maga a káosz - mondta a polgármester, aki közel másfél hónap után kezdte újra a munkát. - A bíróság által kijelölt pénzügyi gondnok képviselőivel kedden délelőtt vettük fel a kapcsolatot és a legsürgősebb teendőket vettük sorra. Az egyik legfontosabb feladat Tiszafüreden, hogy a megfelelő adminisztrációt elintézzék, hiszen most már a pénzügyi gondnok ellenjegyzése szükséges ahhoz is, hogy a különböző bérjellegű kifizetésekre sor kerülhessen. így az önkormányzati dolgozók, közfoglalkoztatottak fizetése éppúgy csúszik a városban, mint a segélyek kifizetése - mondta. Az önkormányzat adósság- állományát tovább növeli, hogy jogerős döntés született a tisza- szőlősi perben is. Eszerint több mint négyszáz millió forintot kellene Tiszafürednek kifizetnie. A város azonban valószínűleg törvényességi felülvizsgálatot kezdeményez a kúriánál. Felmerül a kérdés, miként képes a polgármester a továbbiakban együtt dolgozni a képviselő-testülettel.- Természetesen megkísérlem a konstruktív együttműködést. Könnyíti a helyzetet, hogy meglehetősen beszűkült a mozgásterünk, mostantól az adósságrendezési eljárás menete határozza meg, mit tehetünk - mondta. ■ Akiváló sportemberre emlékeztek tisztelet Születésnapja alkalmából emlékeztek meg az alakulat egykori katonájáról, Hüse Károly posztumusz őrnagyról Szolnokon, az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóaljnál - írta a Honvédelem.hu. Az alakulat volt parancsnokhelyettese, Furkó Kálmán nyugállományú ezredes, és jelenlegi megbízott parancsnoka, Cseklán István alezredes emlékezett meg Hüse Károlyról, aki most lenne 73 éves. A posztumusz őrnagy érdemes sportoló, polgári és katonai beugró, aranykoszorús ejtőernyős volt; 1978. május 26-án lelte halálát a 6263. ejtőernyős ugrása közben. ■ Otthonában köszöntötték. A 95. születésnapját ünneplő Gyenes Mihályt köszöntötték tegnap szolnoki otthonában. A város nevében Dornanszki Ildikó (balról) munkatárs adta át a jókívánságokat és a miniszterelnök levelét az idős férfinek, aki a családjával él együtt.