Új Néplap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-05 / 30. szám

2013. FEBRUÁR 5., KEDD 3 TÜKÖR HÍREK Bálok sora zajlik Jászjákóhalman is közeledik a farsang farka, s mivel ez évben rövid a táncra, mulatságra szabott idő, egymást érik a bálok a jászjákóhalmi gazdakör épületében is. A helyi ipar­testület Muhari József elnök vezetésével a hét végén ropta a táncot, kapcsolatuk hagyo­mányosan jó a gazdakörrel, hiszen már a két háború között volt az iparosoknak színjátszó csoportjuk, a gaz­dáknak meg színháztermük. A farsangi bálok a VI. Ke­resztény bállal folytatódnak majd a IV. Béla általános is­kola báljával zárulnak. ■ T. A. A rákellenes világnapra emlékeztek február 4-E a Rákbetegek Világnapja hazánkban is. Magyarországon a második vezető halálok a dagana­tos megbetegedések okozta halálozás annak ellenére, hogy a gyógyulás esélyei évről évre javulnak. A Rák ellen, együtt, egymásért Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Egyesület erre kívánta felhívni a figyelmet hétfői szolnoki konferenciájával. ■ SZ. ZS. Átadták a Rotary Club adományát a rotary Club Szolnok évről évre forralt bort kínál kará­csonyi faluban, s az akció keretébén befolyt összeget jótékonysági célokra fordítja. A 2012 karácsonyán össze­gyűlt több mint 350 ezer forintot tegnap adták át a szolnoki Liget Otthon kép­viselőinek. ■ SZ. ZS. Jászkarajenőiek és abonyiak is a dobogón a hét végén ötödik alka­lommal megrendezett kőröstetétleni Böllérverse- nyen - mint megírtuk, lásd hétfői lapunkat - összesen 14 csapat versengett a leg­jobbaknak kijáró díjakért. A győztes csapat Cegléd önkormányzata lett, míg második helyezést ért el a Jászkarajenői Vadász- társaság és harmadikat az E-Dictum Alfa abonyi csa­pata. ■ T. A. Uj StíllISÚ SZObrOk. Az Abonyban élő és alkotó Kovács Jenő szobrászművész még tavaly elkészítette az egykori aranycsapat legendás kapusának, Grosics Gyulának (aki most ünnepli 87. születésnapját) az életnagyságú szobrát.Az utóbbi hónapokban új stílusban készíti kisméretű figuráit a művész. A letisztult, egyszerű formáknak az arca és mozdulata a kifejező. Képünkön az egyik különleges alkotásával látható a művész. Kitépték a Iáiból a csöveket lopás A hét vége folyamán több színesfémtolvaj került rendőrkézre A színesfémtolvajlás minden­napos tevékenység ország­szerte. A hét végén több ilyen esemény is történt a megyé­ben, ami borzolta a lakosság kedélyét. A rendőrség gyor­san lecsapott az elkövetőkre. Munkatársunktól- Nem tudom, hallottak e róla, milyen felháborító dolgok zaj­lottak itt Tiszabőn a hét végén?- tette fel a kérdést némi düh­vei egy neve elhallgatását kérő olvasónk. - Úgy tudom, a hét­végén betörtek az iskolába és le­vágták fűtéscsöveket. Emellett nem lehet elmenni szó nélkül. Hová jutunk így? - zárta a rö­vidre fogott telefonbeszélgetést. A férfi értesülései helyesek voltak. Valóban történt ilyen eset, és a rendőrség megkeresé­sünk után rövid időn belül már arról tájékoztatott, eredménnyel járt a gyors nyomozás. . - A tiszabői iskolából egy ott dolgozó tett bejelentést a Török­szentmiklósi Rendőrkapitány­ság ügyeletére február 4-én a reggeli órákban, mert bűncse­lekmény nyomait fedezte fel az épületben - foglalta össze a nyo­mozás előzményeit Veres Éva, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. - A rendőrök azonnal kivonultak a helyszínre és megkezdték a szemlét, vala­mint az adatgyűjtést. Megállapí­tották, hogy az ismeretlen tette­sek reggelre virradóra hatoltak be az intézménybe, ahol a folyo­són futó rézből készült fűtéscsö­veket kiszaggatták a falból mint­egy 50 méter hosszan és maguk­kal vitték azokat - mondta. Az adatgyűjtés során négy személy került a rendőrök látó­körébe, akik közül kettőt Török­szentmiklóson el is fogtak. A 17 és 18 éves tiszabői gyanúsítot­tak éppen az egyik színesfém telepen akartak túladni a zsák­mányolt és időközben feldara­bolt csöveken, melyeket buszon utazva, egy szatyorban vittek magukkal.- A rendőrök már vártak rá­juk, majd elfogásukat követően előállították őket a rendőrka­pitányságon - folytatta Veres Éva. - A bejelentésről számított három órán belül sikerült kézre keríteni a négy fős bandából két tagot, akikkel szemben betöré­ses lopás elkövetése a gyanú. A másik két férfit még keresi a rendőrség - tette hozzá. A hétvégén nem csak Tisza­bőn fosztogattak a színesfém­tolvajok. Jászalsószentgyörgyön szintén sikeres volt a nyomozás abban az ügyben, amely során három fiatal férfi egy lakatlan épületet vett célba. Annak pin­cebejárati ajtajának külső, fém borítását eltávolították, majd ér­tékesítették. Az elfogásukat kö­vetően elismerték tettüket. Kunmadarason egy udvarról vasanyagot loptak az ismeret­len elkövetők, amelyet maga a tulajdonos jelentett be a rend­őrségen. Az adatgyűjtés hamar eredményre vezetett, rövid időn belül előállították azt a három helybeli férfit, akik alaposan gyanúsíthatóak a bűncselek­mény elkövetésével. Mivel a 16, 19 és 24 éves elkövetők el­len már hasonló esetek miatt folyik eljárás, így azonnal őri­zetbe kerültek. Szabálysértési őrizetbe került az a két férfi is, akik a kunmadarasi, használa­ton kívüli katonai repülőtérről próbáltak meg vaslemezeket összegyűjteni és magukkal vin­ni, amikor is az egyenruhások tetten érték őket. Nem volt telefonvonal a tolvajok miatt közel két hét alatt többszáz­ezer forintos kárt okozott az a két férfi, akik a közelmúltban arra specializálták magukat, hogy távközlési kábeleket lopja­nak. Cibakháza közelében kö­vették el a bűncselekményeket, amelynek eredményeként aka­dozott a távközlési szolgáltatás a környéken. A kunszentmárto­ni rendőrök hamar felderítették a nyomokat és elfogták az elkö­vetőket. Tettüket azzal magya­rázták, hogy élelmiszerre kellett a lopott holmi után kapott pénz. A rendőrség vádemelési javaslattal átadta ügyüket a törvényszéknek. máté BALÁZS Gyermekáldás: bőség, jókedv őszintén szólva nem igazán foglalkoztatott sem első, sem második, sem harmadik gyermekünk megszületése előtt az, hogy kiadtak-e a pártok bármiféle, a nép- szaporulatot ösztönző nyi­latkozatot. így ebben sem Gyurcsányéknak, sem Or- bánéknak garantáltan nincs benne a kezük. Az viszont igaz, aggodalmaskodtam éppen eleget, hogyan, mint lesz, ha egyszer csak már nem ketten, hanem hárman, aztán meg (pláne „egy csa­pásra”) öten leszünk. manapság ugyanis nem, na­gyon nem igaz a mondás, hogy ahol elférnek hárman, ott többen is, meg hogy ahol ennyien meg annyian esz­nek, ott már többnek is jut. Jut ugyan, de csak akkor, ha előteremtjük, a többi csak legenda. mindazonáltal a gyermek- vállalás biztosan nem lehet hideg számítás kérdése. Ha ugyanis az lenne, a magyar­ság, sőt az emberiség talán ki is halna, hiszen tudjuk jól, milyen helyzetben van az ország, s a közeli és tá­volabbi kilátások sem túl fényesek, és azt is, hány és milyen súlyos sebből vérzik a világ. • jj| a jövő viszont a mi, de még inkább gyermekeink és unokáink kezében van. Ha ők nincsenek, jövő sincs, de múlt sem lesz, mert nem lesznek, akik emlékezze­nek rá. persze, ezek csak szavak. A magasztos érzéseket nem lehet forintokra, így cipőre, élelemre, tandíjra, egyebek­re váltani, de nem is ez a lé­nyeg, hanem a mindennapok csodája, amit átélhetünk a gyerekek által, még ha sok­szor ezt észre sem vesszük soros gondjaink özönében. így hát szerintem az, hogy „kicsi a lakás”, meg hogy mi lesz a munkahelyi karrierrel és egyéb hasonlók legfeljebb kifogásnak jók, de annak is sántítanak. HIRDETÉS Nagydíjas találmánnyal az érszűkület ellen kezelések Alattomos betegség, hisz csak előrehaladott állapotban okoz panaszt Gyerekkorunk óta hallhatjuk azt, hogy mindennél fontosabb az egészség. Sajnos, ezt csak ak­kor fogadjuk el tényként, amikor már elveszítettük azt. Életfor­mánkkal megelőzhetjük sok be­tegség kialakulását. Bizonyított tény, hogy az érrendszeri beteg­ségek, melyek közé tartozik az érszűkület is, ma Magyarorszá­gon a halálozási statisztikákban az első helyen állnak, így korai felismerésük és kezelésük mel­lett a megelőzésükért is minél többet kell tenni! Több tényezőtől függ az érszű­kület kialakulása, mint például a helytelen táplálkozási szoká­sok, a magas vérnyomás, a vér­ben keringő, a normális értéket meghaladó anyagok magasabb szintje, mint például a cukor (cu­korbetegség) vagy koleszterin. A verőerek falán lerakódó káros, zsírtartalmú anyagok először az erek falának megvastagodását, rugalmatlanná válását, majd elmeszesedését okozzák. A do­hányzásnak is kiemelt a szerepe az érszűkület kialakulásában. Napjaink rohanó világában a tényleges és rendszeres mozgás­ra csak igen kevés vagy egyál­talán nem jut idő, ezzel is előse­gítve vérkeringésünk lassulását. Ezekből a rizikófaktorokból több gyakran egyszerre jelentkezik, még jobban növelve romboló hatásukat. De ezek ellen lehet tenni. Vannak olyan tényezők, Fontos a rendszeres és korai vizs­gálat, hisz a kezelés a betegség kezdetekor a leghatékonyabb! amelyeket sajnos nem lehet elke­rülni, de hatásukat csökkenteni ' lehet, ilyen a halmozódás (örök- letesség) és a kor. Az érszűkület azért is alattomos betegség, mert panaszt csak akkor okoz, ami­kor már nagymértékű a szűkü­let. Ezért fontos a rizikófaktorok csökkentése, megszüntetése, va­lamint az esetlegesen bizonyos időszakonként elvégzett állapot­felmérő ellenőrzés, mely párper­ces fájdalommentes műszeres vizsgálatot jelent. Dr. Khaled Nashwan se­bész-feltaláló egy olyan készülé­ket talált fel, mely egyedülálló a maga nemében. A fizioterápiás találmány, a Nashwan-Para- sound infra-, ultra- és hallható hang kibocsátásával a melléke­reket funkcióátvételre készteti a beszűkült érszakasz környékén. Ezáltal a betegségre jellemző tü­neteket, mint például a bizonyos távolság megtétele után jelentke­ző vádli-, comb- és fartájéki fáj­dalmat, görcsöt, zsibbadást eny­híti vagy megszünteti a betegek döntő többségében. A keringés fokozódásával melegebb, élénkebb színűvé vá­lik a végtag. A kúra mindössze 20 napot vesz igénybe. A ke­zelés fájdalommen­tes, a test megnyi­tása nélkül történik. A sebész-feltaláló már több mint 30 nemzetkö zi díjat nyert e nagyszerű ta­lálmányával, 2006-ban ő volt az év feltalálója Magyarországon. Az ország számos nagyvárosá­ban elérhető már a kezelést al­kalmazó centrum. Az akció folytatódik még a tavalyi kedvezmé­nyes áron! Az akció keretén belül mindazoknak, akik elkezdik a kezelést az e ha­vi kezelendő csoporttal a Szolnok, József Attila utcá­ban található rendelőben, 30 ezer forint kedvez­ményt biztosíta­nak a kúra árá­ból. A kedvez­ményes időtar­tam alatta vizs­gálat 3000fo­rint. Az akció január 2-ától visz- szavonásig él. To­vábbifelvilágosítás és bejelentkezés: www.medhun- gary.com, 06-72/551-714, 06- 20/541-1466, 06-30/729- 5645, 06-70/290-3216

Next

/
Thumbnails
Contents