Új Néplap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-25 / 47. szám
GAZDASÁG 2013. FEBRUÁR 25., HÉTFŐ 7 Előnyt jelent a webshopnak a minősítés E-KERESKEDELEM Tavaly az internetáruházak csupán 30 százaléka működött kifogástalanul A több mint ötven jelentkezőből 25 webáruház kapta meg a „minősített” jelzőt az október óta működő Vedd a neten! webshop-minősítési rendszertől. Demeter Kálmán „Eddig több mint ötvenen jelentkeztek a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szakmai felügyelete mellett, az Árukereső.hu és az Olcsóbbat, hu támogatásával létrehozott Vedd a neten! webshop-minősítési rendszerbe, és 25 webshop meg is kapta a minősítést, de a többieknél még mindig folyamatban vannak az ellenőrzések. Tapasztalatunk szerint elsőre szinte senki sem megy át: a mintegy 60 pontból álló ellenőrzőlistán mindig akad 6-8 hiba, pedig semmi olyat nem nézünk, amit ne írna elő jogszabály” - monda el Kis Ervin Egon, a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület (Szek.org) elnöke. Az a webshop, amely eléri a minősítést, előnybe kerül ezen a marketingszmogtól terhes piacon, hiszen például az eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. mintegy 3500 valamiféle kimutatható tevékenységet végző online-üzletről tud. Igaz, ezek közül nagyjából 3200 éves forgalma nem éri el az 5 millió forintot. Az e-kereskedelem iránti bi- üzletet világítottak át. A 65 már zalom ugyanakkor nem igazán a korábbi évek során is vizsgált erős, aminek okát az NFH ta-. és kifogásolt webshop között 21 valy április és október közt vég- tavaly is megbukott a vizsgán, zett vizsgálata adja meg. A Bu- Az ellenőrzött webáruházak dapesten és hét megyében foly- közül 116 esetében tártak fel a tatott vizsgálat során 165 web- felügyelőségek valamilyen jogEgyre nagyobb üzlet a web AZ elmúlt évben 1,6 millióan vásároltak legalább egy alkalommal az interneten, vagyis minden ötödik 14 év feletti lakos. A forgalom mintegy 177 milliárd forint volt, ami mintegy 14 százalékos bővülés a 2011-eshez képest, s a teljes kiskereskedelemi forgalom 3 százalékát teszi ki - derül ki az eNET kutatásából. A bevételek mintegy 40 százaléka az év utolsó két hónapjában érkezik. Az online vásárlások átlagos kosárértéke 7 ezer forint, míg a hagyományos kereskedelemben csupán a 3 ezer forintot éri el az egy vásárlásra eső átlagos összeg. sértést, amely 70 százalékos kifogásolási arányt eredményezett. Ez a 2011-es vizsgálat 85 százalékos kifogásolási arányát tekintve nagymértékű javulásként értékelhető, ám a fogyasztók számára még mindig elrettentőén magas. „Mivel az internetes vásárlás mára rengeteg ember számára vált szinte mindennapossá, a fogyasztói problémák száma is nőtt. Meglepő, hogy sokszor sem az e-kereskedők, se maguk a fogyasztók nem tudják, milyen szabályok vonatkoznak erre a kereskedelmi formára” - mondta Becsky-Balku Orsolya, az NFH szolgáltatás-ellenőrzési főosztályának vezetője. Ezért is hozták létre a webshop-minősítési rendszert, hogy segítse az e-kereskedőket a jogszabályi szempontból megfelelő webshop kialakításában, s támpontot nyújtson a fogyasztóknak az ellenőrzött és megbízható webshopok megtalálásához. Hazai online boltok forgalma (milliárd forint) VG-GRAFIKA FORRÁS: GKI E-NET Dreamliner: a japánok már lezárták az ügyet vizsgálat Szinte egyidőben érkezett a japán közlekedési minisztérium bejelentése arról, hogy lezárta a Dreamliner uta- szállító gépek vizsgálatát azzal a hírrel, hogy a United felfüggeszti a gépek használatát. A Nihon Keidzai Simbun japán üzleti lap az MTI tudósítása szerint pénteken azt írta, hogy lezárta a Boeing 787-es Dreamliner utasszállító repülőgépek üzemanyag-szivárgásával kapcsolatos vizsgálatát a japán közlekedési minisztérium, a problémát pedig megoldottnak tekinti. A minisztérium közölte, hogy a gép üzemanyagtartályai közötti kerozinelosztást szabályozó rendszer csöveinek bevonatával voltak gondok, amelyek szelepek meghibásodásához vezettek. A minisztérium a hibák javítására vonatkozó instrukciókkal látta el az amerikai céget és a szelepek brit gyártóját. A vizsgálatot azután rendelte el a japán kormány, hogy a Japan Airlines légitársaság egy 787-eséből január 9-én kerozin folyt el a bostoni repülőtéren, január 13-án pedig ugyanezen légitársaság ugyanazon gépénél észleltek üzemanyag-szivárgást a tokiói Narita légikikötőben. A Boeing legújabb modelljét ideiglenesen világszerte kivonták a forgalomból, miután a típussal több váratlan esemény történt ez év elején. Két incidens a gép akkumulátorainak meghibásodása miatt következett be. Mivel az amerikai és japán légi közlekedési hatóságok ezzel kapcsolatos vizsgálata még tart, a gépek továbbra is a földön maradnak. Közben a United Continental Holdings csütörtökön bejelentette, hogy felfüggeszti a Boeing 787-esek használatát június ötödikéig, kivéve egy májusi tesztrepülést a Den- ver-Tokió útvonalon. A Reuters információi szerint a Boeing pénteken találkozott az amerikai légügyi hatóság (FAA) vezetőjével, hogy bemutassa azokat az intézkedéseket, amelyeket a további akkumlátor problémák elkerülésére tett, bár az elektromos probléma gyökerét nem sikerült meghatározni. ■ VG HIRDETÉS 2013. február 25. hétfő - február 27. szerda Sissy friss tej ► 2,8% zsírtartalom ► 1 liter Friss. Olcsó. Jó Cékla ► I. osztály ► lédig ► kg A Fürtös paradicsom > I. osztály ► lédig ► kg tjh i Club Csemege Vizes zsemle ► db S3 hlerB.n ► 175 g lü*------- ► 337 Ft/kg ► szeletelt ► 100 g ► 1190 Ft/kg Club Csemege SZELETELT 4&Q<S) Kristálycukor ► ikg Növényi alapú habspray ► 250 g ► 876 Ft/kg Pepsi ► 2 liter > 150 Ft/liter www.penny.hu ^ Penny Érvényes: 2013. február 25. hétfő és február 27. szerda között minden Penny Market üzletben, az ország 191 pontján. *Az ár a 2013. február 21-ét megelőző Penny Market fogyasztói ár. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége előtt elfogyna, felvilágosításért kérjük, forduljon az üzletvezetőhöz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www.penny.hu webotdalunkon, a boltkereső menüpont alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! Friss. Olcsó. Jó Növekvő beruházási igény a mobilos kommunikációban az okostelefonok rohamos terjedése új kihívások elé állította a mobiltelefon-operátorokat, ugyanis az új készülékekkel jelentősen megugrott az adatforgalom nagysága, ami nem csak bevételi lehetőséget jelent a szolgáltatóknak, de folyamatos beruházást is megkövetel az egyre nagyobb sávszélességi igényen keresztül, miközben például Magyarországon már most is havi 1 gigabájt az egy főre jutó forgalom. Ráadásul nem csak egyre nagyobb mennyiségre, hanem egyre nagyobb sebességre van igény. A fogyasztói elvárásoknak való megfelelés érdekében pénteken a Telefonica bejelentette, hogy még idén hat országban elindítja a 4G-s hálózatát, köztük Brazíliában, Chilében és Kolumbián is. Az erősen eladósodott Telefonica számára a beruházások kényszerű növelése nem jött a legjobbkor, de a költségek után idén már bevétele is származhat az új hálózatból. ■ Nagy András Nem szárnyalt a Lufthansa tavaly Tavaly több kedvező jel is abba az irányába mutatott, hogy a Lufthanasa egy jó évet zárhat. Növekedett a kihasználtság, költségcsökkentő intézkedéseket léptettek életbe, ennek ellenére a frissen publikált előzetes eredmények alapján mégsem állt össze az év. A 2012-es árbevétel 5 százalékkal haladta meg a bázist, és 30,1 milliárd euróra emelkedett. A 2012-es adózott eredmény is növekedett, 990 millió eurót vár a vállalat, szemben a tavalyi 13 milliós veszteséggel. A kellemetlen meglepetés a befektetőket az üzemi eredmény soron érte: a tavalyelőtti 820 millió euróról 524 millióra csökkent. Ennél is lesújtóbb, hogy a Lufthansa nem tervez osztalékot, pedig még a gyenge 2011-es év után is volt 25 centes kifizetés. ■ N. A. FORRÁS: ERSTE BANK HUNGARY ZRT. ÉS ERSTE BEFEKTETÉSI ZRT. - ELEMZÉS