Új Néplap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-23 / 46. szám
2013. FEBRUÁR 23., SZOMBAT Hajnalék folytathatják. Csütörtök este eldőlt, melyik 16 csapat jut be az Európa-liga nyolcaddöntőjé- be, ezzel egyben kialakultak a párosítások is. A címvédő Atlético Madrid kiesett, a Napolit oda-vissza megverte a Plzen, a következő körben Hajnal Tamás csapata, a Stuttgart a Láziéval találkozik. Az atomvárosban lesz a kupadöntő, a ZTE csapatát fogadja a JKSE Tovább menetelne az Olaj kosárlabda Végig koncentrálni kell a horvát Cedevita elleni derbin Az elkövetkező negyvennyolc óra tervezett sportműsora kosárlabda A magyar bajnokság előtt Magyar Kupa. A MKOSZ tegnapi elnökségi ülésén arról is döntés született, hogy Pakson rendezik meg a Magyar Kupa négyes döntőjét. Az esemény tervezett időpontja március 30-31. Az első napi elődöntőben: Olaj KK-Pécs és Atomerőmű SE- Alba Fehérvár mérkőzések lesznek. Másnap az előző napi vesztesek a bronzcsatában, míg a győztesek a fináléban találkoznak. Az NB I. alapszakaszából mindössze két forduló van hátra. A TOP COP Security Jászberény csapata, amely fél lábbal már a felsőházi középszakaszban érezheti magát. A negyedik kék-fehérek csak akkor pottyanhatnak ki, ha mindkét hátralévő találkozójukat elveszítik, a vetély- társak a Sopron és Falco mindkettőt megnyerik. Erről azonban hallani sem akarnak a Jászság fővárosában. Ma 17.30-kor a ZTE csapatát fogadják a Belvárosi Játékcsarnokban, ahol bebiztosíthatják felsőházas tagságukat. Érdekesség, hogy az elmúlt évadban a felek ki-ki meccset vívtak egymással a bennmaradásért. Akkor a Berény nyerte a három mecs- cses páros csatát. A ZTE a Kecskemét visszalépésének köszönheti NB I-es tagságát. A felek őszi összecsapásán a ZTE hosszabbítás után 91- 89-re verte JKSE-t, ezért illik visszavágni ma este. ■ V. CS. HIRDETÉS James Florance (labdával) társaihoz hasonlóan remekelt kedden este az izraeli Hapoel Holon elleni mérkőzésen, várjuk a jó folytatást PÉNZVÁLTÓ Szolnok, Batthyány utca 8. * Tel.: 56/41S0U. Nyitva mindennap 8-21-lg f Szolnok, Szapáry utca 23. % Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 317-lg • Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hop a közölt árfolyamok délelőtt 9 óráig élnek, és a nap folyamán változhatnak! Pénznem (1 épségre) Vétel Eladás EUR 289,00 295,49 USD 219,00 225,49 CHF 236,00 242,49 Érvényben: 2013. február 23. Befektetési aranyértékesrtés. Közűleieket Is kiszolgálunk! wwiv.cornergroup.hu MoneyGram nemzetközi penztranszfer Jó formában várja a ma 17 órakor kezdődő, Cedevita Zágráb elleni Adria Liga összecsapást a Szolnoki Olaj. Neno Ascserics gárdája a múlt hét végi, Olimpija Ljubljana elleni parádé és a hétközi Hapoel Holon elleni EuroChallenge diadal után folytatná jó sorozatát a Tiszaligetben. Gedei Sz. - Varga Cs. Ugyan a Szolnoki Olaj háza táján mostanság nem csak a játék került előtérbe, a megosztó történések árnyékában rendkívül fontos mérkőzésre készül az Adria Ligában sajnos még mindig az utolsó helyen álló Tisza-parti együttes. Az Olaj mestere, a szerb-osztrák Neno Ascserics szokásához híven bizakodó a mérkőzés előtt, azonban ő is pontosan tudja, nem lesz egyszerű a szombati összecsapás a liga hatodik helyén álló, és még az elődöntős helyért küzdő horvát Cedevita ellen. A Í2 győzelemmel és 9 vereséggel álló Cedevita esélyes még a Final-Fourra, de sokat már nem hibázhatnak, hiszen az élen álló Igokeának (16/5), a második Zvezdának (15/6), a harmadik Buducs- nosztnak (13/8), a negyedik Radnlcskinek (13/8), az ötödik Partizánnak (13/8) a mérlege.- Valóban, mi is nehéz, küzdelmes meccsre várunk - kezdte a szolnokiak trénere. - Mostani ellenfelünk ugyanis roppant szervezett, masszív gárda, azonban őket sem lehetetlen legyőzni. Ha lehet így fogalmazni, remek időpontban játszunk ellenük, hiszen az elmúlt két mérkőzésen bebizonyították a srácok, hogy képesek a jó teljesítményre az erősebb ellenfelekkel szemben is - tette hozzá a mester. A csapat irányítását tavaly év végén átvevő szakember azonban tudja a módját, hogyan lehet legyőzni az ősszel az első számú európai kupasorozatban, az Euroligában is szereplő horvát ellenfelet.- .Az a legfontosabb, hogy végig, a meccs teljes egésze során koncentráljunk. Az ellenfél ugyanis egy rendkívül szervezett csapat, bárkit képesek megszórni, ha éppen elkapják a fonalat. Ha a rossz periódusaink számát minimálisra tudjuk csökkenteni, és megfelelő védekezés párosul a jó dobóformához, akkor a horvátok ellen is győzhetünk. Bízom abban, hogy továbbra is kitart a jó formánk, és nem keletkezik zavar a védekezésünkben sem - emelte ki a legfontosabb teendőket a szerb-osztrák mester, aki minden játékosára számíthat a mai mérkőzésen. A jó védekezésre bizony szükség lesz a délután öt órakor kezdődő meccsen, hiszen a két csapat őszi zágrábi találkozóján hiába dobott 86 pontot a Tisza-parti gárda, Carl Wright vezetésével szinte mindent bedobó Cedevita sem állt meg 91-ig. Ráadásul nem csak az amerikai hátvédre kell majd odafigyelniük a piros-feketéknek, a center Miro Bilan és a bedobó Predrag Suput is köny- nyen képes elkapni a fonalat - ezzel egyszersmind a festékből és távolról is veszélyessé téve az Olaj szombati ellenfelét. A horvát együttes ősszel még az Euroligában volt is érdekelt volt, ám a legjobb 16 közé már nem tudott bejutni, így maradt számára az Adria Liga, majd hazája bajnoksága, melybe később fog bekapcsolódni. Az Olaj is hasonló cipőben jár, melyre jövő kedden még ki-ki meccs is vár a Levallois Paris ellen a EuroChallenge Kupa utolsó csoportmeccsén. Kosárlabda, Adria Liga 1. Igokea 15 5 1521-1395 35 2. Zvezda 15 6 1715-1521 36 3. Podgorica 13 8 1521-1435 34 4. Partizán 13 8 1537-1484 34 5. Radnicski 12 8 1590-1516 32 6. Cedevita 12 9 1568-1551 33 7. Ljubljana 11 10 1616-1604 32 8. Szkopje 11 10 1544-1568 32 9. Krka 9 12 1459-1546 30 10. Cibona 7 13 1506-1515 28 11. Zadar 7 13 1485-1540 28 12. Siroki 7 14 1534-1575 28 13. Split 7 14 1469-1599 28 14. Olaj KK 6 15 1490-1706 27 SZOMBAT Asztalitenisz. Férfi NB I: Cegléd-Mezőtúr, 11. Női NB Vámospércs-Jászkun Volán SC, 11. Atlétika. Téli dobó ob, Puskás Stadion,, 11.30. Fedettpályás ob, Sy ma-csarnok, 15. Birkózás. Kötöttfogású Magyar Nagydíj, Szombathely, 18. Evezés. Ergométeres országos bajnokság, Győr 10. Kézilabda. Férfi BL, B csoport, 10. forduló: MKB Veszprém-Atlético Madrid 17.15. Férfi NB I/B: Hajdúná- nás-Claas-Törökszentmiklós, 18. NB II. Törökszentmiklósi Székács KE-Kiskunfél- egyháza, 18. Kunszentmár- ton-Unitrade-Újkígyós, 18. Női NB II: Makó-Abony, 17, Gyula-Túrkeve, 18. Kosárlabda. Férfi Adria Liga, 22. forduló Szolnoki Olaj-Ce- devita Zagreb (Sport2)) 17.00. Férfi NB I: TOP COP Security Jászberény-ZTE KK 17.30, Kaposvár-Sopron, Szedeák- Körmend 18. Pécsi VSK-Atom- erőmű SE Nyíregyháza-Álba Fehérvár 18. Labdarúgás. Magyar Kupa, negyeddöntők: Vác-Videoton (Sportl)14., Vasas-Siófok 14. Budapest Honvéd-Győri ETO 14.. Előkészületi mérkőzések: Hajdúszoboszló-Jászapáti 11, Gyirmót-Szolnoki MÁV FC, Pápa, 13. Vízilabda. Férfi Vodafone ob I, Szeged-BVSC 11., Eger- Szentes 17., Debrecen-PVSK, Kaposvár-Vasas 19. Teke. Férfi szuperliga, Ka- zincbarcika-Szolnok, 11. VASÁRNAP Asztalitenisz. Férfi NB I: Jászkun Volán SC-Apagy, Szolnok, Gépipari SZKI, 11. Atlétika. Fedettpályás ob, Sy- ma-csarnok, 13.30 Birkózás., Kötöttfogású Magyar Nagydíj, Szombathely, döntők 12.00 Kézilabda. Férfi NB II. Mezőtúr AFC-Püspökladány, 17. Martfű-Pick Szeged II. 17. Vízilabda. Férfi Vodafone ob I: Honvéd-FTC, 17.15 ■ Újabb egykori élvonalbeli játékost igazolt a Jászapáti gárdája labdarúgás A Szolnoki MÁV FC szombati, bajnoki főpróbája a Gyirmót ellen a pápai stadionban, műfüves pályán lesz Már csak egy hét van hátra a labdarúgó bajnokságok tavaszi rajtjáig, azaz szombaton és vasárnap főpróbát tarthatnak a csapatok. Az utolsó pillanatban dugába dőlhet a Szolnoki MÁV FC NB Il-es együttesének jó előre megtervezett és leszervezett utolsó felkészülési összecsapása. És nem a kék-fehérek hibájából.- Akárcsak tavaly, idén is a Gyirmót ellen játszanánk a bajnoki főpróbát - tudtuk meg a MÁV FC ügyvezetőjétől, Földi Sándortól. - Meg is egyeztünk mindenben, ám jelenleg ott tartunk, hogy kétségessé vált a mérkőzés. A gyirmótiak ugyanis mindenképpen műfüvön szeretnének játszani, mondván, a tavaszi első fordulóban, Szi- getszentmiklóson is hasonló játéktéren kell futballozniuk. Mi viszont éppen a Mezőkövesd elleni bajnoki nyitány miatt füves pályán akarunk játszani. Jelenleg tehát nem tudom megmondani, hogy utazunk-e Győr-Sopron megyébe vagy sem, ez minden valószínűség szerint csak szombaton reggel derül ki - tette hozzá. Azt megkaptuk a hírt, miszerint a Gyirmót-MÁV FC mérkőzést szombaton 13 órakor a pápai műfüves pályán rendezik meg. A kék-fehérekhez kapcsolódó hír, hogy Vári Barnabás felgyógyult sérüléséből, szerdán este már gólt rúgott a tiszafüred elleni A jászapáti (játékosa balra) és a szolnoki csapat egyaránt főpróbát tart ma edzőmeccsen. Az egy hete megsérült Sipeki István jelenleg Pakson végez rehabilitációs munkát, s ha minden jól megy, hétfőn bekapcsolódhat a közös munkába. A Jászapáti NB III-as legénysége a harmadosztályban biztos bennmaradást jelentő második helyet tűzte ki maga elé célul. Ennek érdekében igyekezett is megerősíteni a jelenleg a táblázat harmadik helyén tanyázó keretét Kotula László játékos-edző.- A több mint háromszáz élvonalbeli mérkőzéssel rendelkező Zováth Jánossal (Szolnoki MÁV FC) már korábban megegyeztünk. Most egy újabb rutinos, gólerős labdarúgó írt alá hozzánk - felelte érdeklődésünkre Kotula László. - Mont- vai Tibor többek között Diósgyőrben, Pápán, Pécsett, Zalaegerszegen, Kecskeméten és Pakson futballozott az első osztályban. Az elmúlt esztendőt Nyíregyházán töltötte, s most onnan igazoltuk. A jászságiak szombaton (11 óra) Hajdúszoboszlón tartják a bajnoki főpróbát, melyen már a korábban betegséggel, sérüléssel bajlódó Dragoner Attila és Kotula László is pályára lép az új szerzemények mellett. Továbbra is hiányzik viszont Kiss Zoltán, aki azonban a jövő héten, az érdi bajnokin mindenképpen ott akar lenni már a társak között. ■ Gelei I. <