Új Néplap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-13 / 37. szám
4 TISZAZUG 2013. FEBRUAR 13., SZERDA 5 PERCES INTERJÚ Pankotáról érkezett az új lelkipásztor új lakói vannak pár hónapja a tiszaföldvári református parókiának. Szász Zoltán és családja októberben költözött a városba.- Hogyan fogadták a helybeliek?- Nagy-nagy szeretettel. Kétszer is meghívott a református gyülekezet, végül elfogadtam azt és eljöttünk Pankotáról, ahol hat évig szolgáltam lelkipásztorként. Talán sokan nem tudják, de Pankota határában történt a fegyverletétel 1849. augusztus 13-án, nem pedig a szomszédos Világosnál. Történelmileg mély gyökerekkel bíró helyről jöttem hát ide feleségemmel és két lányommal.- Tiszazugot sötét foltként tartják számon az egyházak.- Én is ezt tapasztaltam. A környéket „leírták” és emiatt az itt élő emberek is értéktelennek érzik magukat. Ez persze globális probléma, de a Tiszazugban még erősebben érezhető. Az a célom most, hogy a helyiekkel megértessem, ugyanannyit érnek, mint bárki más, szeretném rávezetni őket arra, hogy szeressék egymást és önmagukat.- Nem könnyű feladat...- Nem, de azt látom, valami elindult. A templom látogatottsága háromszorosára nőtt az elmúlt pár hónap „ii alatt. Más kérdés, hogy ezeket a hívőket meg tudom-e tartani hosszú távon a gyülekezetben. Remélem, igen. Én jól érzem magam itt, iskolás gyermekeim és kántorként, hitoktatóként dolgozó feleségem is hamar megszokták az új otthonukat, lakhelyüket. Úgyhogy, maradunk, addig, amíg a „feladatomat" el nem végeztem. Szász Zoltán Állítólag az utóbbi időkben felvetődött az igény, hogy több utcának a nevét is megváltoztassák a településen - mondja Nyemcsok Mihály Lecserélnék a „hőseiket” furcsa Több földvárit még talán a Lenin nevű utca sem zavarna Jó néhány utcanév sorsáról döntenek az előttünk álló hónapokban Tiszaföldváron. Érdekes, hogy a helyieknek leginkább az egykori helyi „hősökről” elnevezett utcával van gondjuk, ha lenne Lenin út, az még tőlük akár maradhatna is. Pár évvel ezelőtt már volt egy kezdeményezés a névváltoztatásra, de az dugába dőlt. Most ismét megpróbálkoznak vele. loó Zsuzsa- Éppen itt az ideje, hogy ^megváltozzon néhány utcanév a településen, például a miénk is - mondja egy idős asszony az egyik helyi tanácsköztársasági vezetőről elnevezett utcában.- Hatvan éve még más nevű volt ez az utca, amikor meghallottam, hogy milyen névre módosították, azaz hol kell laknom a jövőben, nem örültem. Igenis, kapja vissza a régi hevét! - mondja a nő, aki személyesen is ismerte a „forradalmárt” és társait. Persze nem csak ő, hanem sokan mások is emlékeznek ezekre az emberekre, és a vélemények róluk igencsak megoszlanak. Néhányan úgy gondolják, a személyes rossz emlékek miatt leginkább ezeket az 1919 körül elhíresült földvári férfiakról elnevezett utcaneveket kellene megváltoztatni, például a Béke telep akár maradhatna is. Az utcanevek módosítása három évvel ezelőtt már szóba került a településen, de hamar elhalt. A „híres” földvári személyek leszármazottjai közül ugyanis többen még élnek, ők (érthető okok miatt) nem szerették volna eltöröltetni ezeket az utcaneveket. így a javaslatot pár évre „jegelték”, anyagi okok miatt is. Idáig. Tavaly ugyanis Áder János köztársasági elnök aláírta az erre vonatkozó törvény- módosítást, melyet korábban éppen Sági István, a Tiszazug országgyűlési képviselője kezdeményezett a parlamentben. E szerint idén január elsejétől az érintett önkormányzatok kötelesek megváltoztatni az önkényuralmi rendszerek nyomait hordozó közterületi elnevezéseket, természetesen Tiszaföldváron is. A változtatáshoz az önkormányzat most óvatosan nyúl. Mindenek előtt számba veszik, hogy a kötelezően eltörlendő utcanevek mellett (melynek listáját központilag kapták meg a települések) kik azok a személyek, akik ellen ágálnak a földváriak. Legalább tíz ilyen névre számítanak. Hogy a lakosoknak igazuk van-e abban, hogy ezek az egykori tanácsköztársasági vezetők kétes érdemeket szereztek, nehéz eldönteni. Mindenesetre az ön- kormányzat most a helyi múzeum segítségét kérte, hogy a fellelhető adatok alapján valamiféle képet kapjanak e személyekről. Természetesen nem a muzeológusok mondják ki, hogy az illető nevét viselheti-e egy utca, állásfoglalást a történészek nem kívánnak adni.- Egyelőre adatgyűjtés folyik, a képviselő-testület csak később tűzi napirendre az ügyet - mondja Hegedűs István polgármester. - Ami biztos, figyelembe vesszük majd a lakosok igényeit. Lehet, hogy kérdőíven faggatjuk ki őket. Persze, érdemes teljesen semleges új neveket adni a régiek helyett, nehogy pár év múlva ismét változtatni kelljen rajta - fűzi hozzá. Ingyenes lett a lakcímátvezetés AZ UTCANÉV-MÓDOSÍTÁSOKRÓL szóló törvény megyénkben több, mint tíz települést érint. Főleg Tiszaföldváron, Cibakházán, Tiszainokán, Tiszakürtön és Martfűn fordulnak elő nagyobb számban ma már rosszul csengő utcanevek.- húsz esztendeje lakom Földváron, azt tapasztaltam, hogy sok helyiről neveztek el utcát. De hogy ki, kicsoda is volt valójában, nem tudom pontosan, hiszen sokan, sokfélét állítanak- mondja el Nyemcsok Mihály, aki szerint valóban elérkezett az ideje a „tisztázásnak” és a névváltoztatásnak. Január elsejétől a megváltozott lakcímadatok átvezetése miatti eljárás ráadásul ingyenes lett, így már ez sem lehet akadálya a „modernizációnak” és a rosszemlékű utcanevek eltörlésének. HÍRSÁV Cibakházáról járnak át önkormányzati dolgozók tiszainokával társult Cibakháza. A két település között régóta fennálló jó munkakapcsolatot most a közös hivatallal fűzik szorosabbra. Cibakházáról két dolgozó jár a Tisza menti kistelepülésre hetente kétszer, ők intézik a szociális és pénzügyi feladatok egy részét. A tiszaföldvári ügysegéd heti egy alkalommal tart fogadóórát, Inokán csak egy köztisztviselő maradt. A közös hivatal március elsejétől áll fel. Ha nyernek, teljesen felújítják a rendelőt a központi orvosi rendelő épületének felújítására adott be pályázatot Tiszafóldvár önkormányzata. A legalább százesztendős épületre ráfér a külső-belső átalakítás, hiszen az utóbbi években alig lett csinosítva. Tervek szerint felújítják a tetőt, kicserélik a nyílászárókat, a belső várótermet és persze a három rendelőt és a labort is. A pályázat keretösszege hatvanmillió forint. Visszaállnak a fafűtésre, hogy spóroljanak ÚJRA VISSZAÁLLNAK a tiszainokai önkormányzati intézményekben a fafűtésre. Szendreiné Kiss Erzsébet polgármester elmondta, a község idén 100-110 millió forintból gazdálkodik, de legalább tízmillió forint hiányzik e pénzösszegből. Az önkormányzat szinte minden területen szűkebbre vette a kiadásokat, átvizsgálták a gépkocsi- és telefonhasználatot és most már a fűtésen is megpróbálnak spórolni. A vezető a fizetéséről mondott le Különlegességek kerültek a múzeumba adomány Egy 1780-ban készült ácskörző az egyik legérdekesebb tárgy Négy település diákjait kell étkeztetniük Nem csak érdekes, hanem igazán szép tárgyakkal gazdagodott mostanság a tiszaföldvári Tiszazugi Múzeum, ezeket a darabokat helyi lakosoknak lehet köszönni. Gere Péter történész elmondta, az egyik legkülönlegesebb tárgy egy 1780-ban készült ácskörző, melyet a belevésett feliratok szerint Mikes Mihály készített. A régen használt munkaeszközt Ferenczi György, a Hajnóczy József Gimnázium nyugalmazott igazgatója ajándékozta a múzeumnak.- Szerencsére gondolnak ránk a földváriak, amikor a padláson vagy a fás fészerben találnak valami érdekeset. Persze, nem mind érték, amit behoznak, de vannak közöttük igazi kincsek is. Tavaly például az 1800-as évek végén készült kerámiákkal lepett meg minket Lőkös György és neje, a tányérok állandó kiállításunk páratlan díszei - mutatja a fiatalember, aki ezek után egy borítékot vesz elő. Benne egy régi időket idéző pecsét, egy húsbolt adataival, ez pár hete került az intézménybe, szintén egy helybélitől.- Semmiségnek tűnik ez a tárgy, de múltunk egy részét jelképezi, természetesen ezt is megmutatjuk az érdeklődőknek. A teljesen felújított múzeumot pár hónapja adták át, látványraktárral, számítógépes katalógussal, tanteremmel. ■ Ezt a körzőt egy ács használta a 18. század végén társulás Nem felhőtlenül boldog a cserkeszőlői önkormányzat: bár iskolájuk maradt a településen, fenntartása magasabb összegbe kerül, mint tavaly.- Január elsejétől, az új közoktatási törvény szerint a befogadó település önkormányzatának kell étkeztetnie azokat a gyermekeket is, akik nem cserkesző- lősiek. Ez évi 36 millió forintba kerül a több száz gyermek esetében, az állam azonban csak 15 millió forinttal támogat - árulja el a településvezető, aki hozzáteszi, mindezek ellenére is bevállalják a pluszkiadásokat, hiszen örülnek annak, hogy a helyben lakó gyermekeknek nem kell máshová utazniuk tanulni. Szokoiai Lajos polgár- mester lapunk érdeklődésére elmondta, a társulásban működő intézménybe négy településről jár csaknem háromszáz diák: Tiszasasról, Szelevényről, Ti- szainokáról és természetesen Cserkeszőlőről. A más községek tanulói mindannyian felsősök, a legkisebbek egyelőre maradtak lakóhelyük iskolájában. ■ ■ A település inkább vállalja a plusz költségeket.