Új Néplap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-12 / 36. szám

12 2013. FEBRUÁR 12., KEDD Magyar sikerek a Világkupán. A nőknél és a férfiaknál is volt magyar döntős a Zalaegerszegen rende­zett teke Világkupán, amelyen végül Méhész Anita és Kiss Norbert (képünkön) is ezüstérmet szerzett. A nemzetek versenyében Magyarország végzett az eső helyen a 13 országot felvonultató mezőnyben. SPORT Nagy Krisztián veretlenül lett harmadik a Bocskain ökölvívás A jelek szerint nem a szerencse kegyeltjei a szolnoki Damjanich Sport­egyesület ökölvívói. Mi több, kimondottan peches széri­ában vannak az elmúlt hó­napokban. Mi sem bizonyítja j mindezt jobban, minthogy a közelmúlt két legrangosabb hazai versenyén, a decemberi országos bajnokságon, illetve a hét végén véget ért Bocskai nemzetközi emlékversenyen úgy esett ki a klub két fron­tembere, hogy egyiküket sem tudták legyőzni. A sort Bene Gergő az ob elődöntőjében elszenvedett súlyos könyöksérülésével nyitotta. Hiába vezetett alig fél perc alatt már 3-0-ra, s tűnt az aranyérem elsőszámú esélyesének, így végül csak bronzérmes lett.- Nagy Krisztián dobogós reményekkel indult Debre­cenben. Sőt, az első helyezést sem tartottuk elérhetetlen­nek, miután a negyeddöntő­ben remek öklözéssel legyőz­te (17-15) az Afrika bajnok, egyiptomi Hasem Abdelaalt- tudtuk meg a Damjanich SE vezetőjétől, Sári Bélától.- Aztán minden álmunk egy csapásra meghiúsult. Az elő­döntő reggelére váratlanul belázasodott, s bármennyire is szerettük volna, a verseny- orvos nem engedte kötelek közé lépni válogatottunkat. Nagy Krisztián így a harma­dik helyen végzett. Kevés vi­gasz számára, hogy mindezt veretlenül érte el. ■ Gelei J. HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. Tel.: 56/419-011. Nyitva mindennap 8-21-ig b Szolnok, Szapáry utca 23. Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9- 17-ig ‘ Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 286,00 293,00 USD 214,00 221,00 CHF 233,00 239,90 Érvényben: 2013. február 12. Befektetési aranyertékesrtes. Közűleteket is kiszolgálunk! www.comergroup.hu MoneyGmm nemzetközi pértztranszfer Fodor Márton (labdával) az elmúlt mérkőzéseken rendre jól szállt be a játékba, passzaival és tripláival sokat lendített a csapaton Egy hét szünet után foly­tatódnak a EuroChallenge Kupa küzdelmei. A két győ­zelemmel és egy vereséggel harmadik Olaj KK a hasonló mutatóval listavezető fran­cia Gravelines Dunkerque vendége lesz ma este nyolc órakor. Varga Csaba A negyedik fordulónál tartunk a J-jelű csoportban, melyben az Olaj és a Gravelines mellett egy másik francia csapat, a Pa­ris Levallois és az izraeli Holon együttese küzd a továbbjutó két helyért. Egyébiránt a Levallois- nak hasonló a mérlege, mint az Olajnak és a Gravelinesnek, ellenben a izraeli gárda nyeret­lenül áll a négyesben. Az utób­biak ma este a Levalloist látják vendégül. Ha nyernek még be­leszólhatnak a továbbjutásba, ha nem, akkor minden remé­nyük elszáll. Visszatérve az Olaj vendégjátékára, az egyik legnehezebb meccs vár Simo- nékra ma este a franciaorszá­gi városban. Igaz, a felek első meccsét Báder Mártonék nyer­ték 75-71-re a Tiszaligetben, ahol hosszabbítás után alakult ki a végeredmény. Azóta két EuroChallenge meccs mellett négy hazai bajno­ki derbit is megnyert a Graveli­nes, amely hazája bajnokságát is vezeti. A legutóbbi bajnoki fordulóban, szombaton 85-83-ra nyert a Cholet otthonában, ez­zel Christian Monschau gárdá­ja megszerezte 14. győzelmét, mellette öt vereségük van. So­A KOSÁRLABDÁVAL foglalkozó szaklap, az eurobasket.com ad­ta hírül a minap a kontinens csapatainak TOP 100-as rang­listáját. A legfrissebb állás sze­rint a magyar bajnok és kupa­győztes Szolnoki Olaj KK együt­tese a ranglista 80. helyén ta­nyázik. A listát a spanyol Real Madrid vezeti, az orosz CSZKA raikból továbbra is jó formában van a francia válogatott centere, Ludovic Vaty 26 ponttal és 8 le­pattanóval, az amerikai bedobó JK Edwards 18 ponttal, vala­mint a szintén amerikai, az irá­nyító Dwight Buycks 14 ponttal és négy gólpasszaljárult hozzá a győzelemhez. Egyébiránt a szol­noki legénység nem először lép pályára a Gravelines csarnoká­ban. Bő két esztendeje szintén a EuroChallenge kupában, de an­nak első csoportkörében 82-71- re a franciák diadalmaskodtak, ami a nyertes csapat továbbjutá­sát jelentette. Moszkva és az elmúlt évadban Euroliga-győztes görög Olympia- kosz előtt. Érdekesség, hogy az Adria Liga címvédő, a szerb Partizán Beograd a 20. Az Olaj szombati ellenfele, a szlovén Olimpija Ljubljana a 25. helyen áll. A ma esti vetélytárs, a Gra­velines gárdája pedig a 35. he­lyet foglalja el.- Nagyon nehéz mérkőzésre számítok a francia csapat ott­honában - mondta Nenad As- cserics, az Olaj edzője az eluta­zás előtt. - A Gravelines nem véletlenül listavezető a francia bajnokságban. Nagyon kon­centráltnak kell majd lennünk és a legjobbunkat kell hozni ahhoz, hogy nyerhessünk. Rá­adásul az idegenbeli mérkőzé­sek mindig nehezebbek, főleg a nemzetközi porondon. Min­den összecsapás más, így ez is más lesz, mint amikor először játszottunk ellenük és nyer­tünk. A lényeg, hogy nekünk kell irányítanunk a találkozót, és nem szabad kihasználatla­nul hagynunk az ellenfél hi­báit. A továbbjutás szempont­jából is nagy jelentősége van a mérkőzésnek, egy győzelem­mel nagy lépést tehetünk a nyolcba kerülés felé, azonban nem szabad kapkodnunk. Ha végül vereség lesz a vége, ak­kor sem kell kétségbeesni, a lehetőség még akkor is adott, hiszen még van két hazai mér­kőzésünk a csoportkörben. így szerepelnek csapataink a kulonbozo bajnokságokban Férfi kosárlabda, Adria Liga 1. Igokea 15 5 1521-1395 35 2. Crvena zvezda 14 6 1631-1445 34 3. Partizán 13 7 1461-1400 33 4. Podgorica 12 8 1456-1378 32 5. Radnicski 12 8 1590-1516 32 6. Cedevita 12 8 1490-1471 32 7. Olimpija 11 9 1544-1515 31 8. MZT Szkopje 10 10 1464-1490 30 9. Krka 8 12 1388-1485 28 10. Cibona 7 13 1506-1515 27 11. Siroki Brijeg 7 13 1477-1510 27 12.Zadar 7 13 1485-1540 27 13. Split 7 13 1408-1528 27 14. Szolnoki Ólai 5 15 1401-1634 25 Következő forduló: Olaj KK-Olimpija Ljubljana, szombat, 17 óra Férfi kosárlabda NB I. 1. Álba Fehérvár 14 5 1652-1402 33 2. Atomerőmű 14 5 1649-1471 33 3. Kaposvár 13 6 1647-1559 32 4. Sopron KC 11 8 1499-1466 30 5. Jászberény 11 8 1571-1559 30 6. Szombathely 9 10 1640-1616 28 7. Pécsi VSK 9 10 1457-1513 28 8.Szedeák 8 11 1578-1601 27 9. Körmend 8 11 1617-1677 27 10.ZTEKK 8 11 1517-1652 27 11. Nyíregyháza 7 12 1491-1516 26 12. Debrecen 2 17 1289-1575 21 Következő forduló: Sopron-Jaszbereny, szom­bat, 18 óra Férfi vízilabda OB I. 1. Szeged 15 1 0 199-118 46 2. ZF-Eger 14 1 1 211-93 43 3. Vasas 12 2 0 142-88 38 4. Szolnok 12 1 3 188-96 37 5. Debrecen 10 1 5 162-129 31 6. Honvéd 9 1 6 126-128 28 7. BVSC 8 0 7 142-123 24 8. OSC 6 2 8 127-169 20 9. Szentes 6 0 9 133-159 18 10. Juniorvál 4 1 9 124-153 13 11. PVSK 3 0 12 124-186 9 12. FTC 2 0 4 110-175 6 13. EKF-Eger 2 0 14 98-170 6 14. Kaposvár 1 0 16 110-209 3 Következő forduló: Szolnoki Dózsa-Kőzgép-Sze- ged, február 20., szerda, 18 óra Férfi asztalitenisz NB I. 1. Gödöllő 9 1 1 19 2. Cegléd 8 1 2 17 3. Mezőtúr 7 1 3 15 4. Borsod Volán 6 3 2 15 5. Szeged II. 6 2 3 14 6 ATSK Szeged 5 2 4 12 7.ApagySE 5 1 5 11 8. Eger 2 0 9 4 9. Jászkun Volán 1 1 9 3 10. Pénzügyőr III. 0 0 11 0 Következoforduló: Cegléd-Mezötúr,02.23.11 óra, Jászkun Volán-Apagy, 10 óra A százas toplistán a piros-feketék A Juventus és a PSG tűnik esélyesebbnek Hajnal Tamás nyáron bejelentkezne a profik közé erősport Második helyen végzett a martfűi gladiátor a Brutal Iceman hazai premierjén LABDARÚGÁS A hoSSZÚ téli szünet után ma a nyolcad- döntőkkel folytatódik a lab­darúgó Bajnokok Ligája. Az első játéknapon a skót Celtic Glasgow az olasz Juventus, míg a spanyol Valencia a francia Paris Saint-Germain csapatát fogadja, egyaránt 20.45-kor. Az előbbi párban az olasz, míg az utóbbiban a francia együt­tes tűnik esélyesebbnek. Mint tudjuk, ezen a szinten sokszor felborult már a papírforma. Mindezt a Celtic és a Valencia is bizonyította a csoportkör­ben. A skót gárda hazai pályán verte a Barcelonát, a spanyolok pedig csak egyszer kaptak ki a selejtező F-csoportjában. ■ Eddig általában csak a jó idő beköszöntével hallattak ma­gukról az erős emberek, most azonban a jelek szerint szakí­tottak a hagyományokkal és a hideg, fagyos Idő sem jelent akadályt számukra, hogy or­szág világ előtt megmutassák hihetetlen fizikai erejüket. A hét végén ugyanis Magyaror­szágon is bemutatkozott a kül­földön már komoly hírnévre szert tévő Brutal Iceman név­re elkeresztelt viadalt. Nálunk a „Jégre Mindenki” fesztivál keretében, a budapesti Műjég­pályán tartották meg a sportág hazai premierjét. Ha pedig erős ember ver­seny, akkor nem hiányozhat az Hajnal számára a 300 kilós lengősúly cipelése sem jelentett gondot indulók közül a martfűi Hajnal Tamás sem. A fővárosi viada­lon hat versenyszámban mér­ték össze erejüket az indulók. A 110 kilós rönk kinyomása a hóban talán nem jelent különö­sebben nehéz feladatot egyetlen igazán erős embernek sem, ám mindezt zsinórban, egy szusz­ra tízszer megtenni már nem is olyan egyszerű. Már pedig az „etap” győztesének, a szlová­kiai Piros Ferencnek ennyire volt szükség ahhoz, hogy a me­zőny élére álljon. A 2 darab 120 kilós betonkoffer, illetve a 300 kilogrammos lengősúly negy­ven méterre való elcipelését, majd a 250 kilogrammos súly minél többször való felhúzását, egy személyautó elhúzását kö­téllel, hóban, illetve a vegyes feladat teljesítését többször is nyíltszíni tapssal jutalmazta a közönség.- Ezt is ki kellett próbálni - vé­lekedett a viadal után a győztes Piros Ferenc mögött végül máso­dik helyen végző Hajnal Tamás. - Nekem kapóra jött a verseny, hiszen lemérhettem legalább, hol is tartok a felkészülés elején. A még mindig csak 22 éves martfűi gladiátor komoly ter­vekkel várta egyébként az új esztendőt, hiszen kellő ráhan­golódás után szeretné kipróbál­ni magát a profik mezőnyében is. Az első lépést a jelek szerint megtette... ■ Géléi József Nehéz meccs vár az Olajra kosárlabda Ma este a listavezető otthonában szerepelnek a szolnokiak

Next

/
Thumbnails
Contents