Új Néplap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-11 / 35. szám
2 2013. FEBRUÁR 11., HÉTFŐ TÜKÖR Másképpen nevezik majd a hivatalt is Martfűn Félmilliós kötbért róttak ki rá szolgáltatás A szolnoki férfi a Magyar Energia Hivatalhoz fordult panaszával változás Már nem Martfűvel alkot körjegyzőséget Mező- hék. A korábbi, 2008 óta tartó megállapodás megszüntetését a közelmúltbeli ülésén fogadta el a martfűi képviselő-testület. A döntésre azért volt szükség, mert Mezőhék más járáshoz tartozik, eszerint február elsejétől Túrkeve önkormányzatával hoz létre közös önkormányzati hivatalt. A körjegyzőségi megállapodás megszüntetése után a martfűi polgármesteri hivatal illetékességi területe a továbbiakban a város közigazgatási területére terjed ki. A változásokat természetesen a hivatal alapító okiratában is módosították a testületi ülésen. Egyéb változásról is döntöttek a martfűi képviselők. így a helyi polgármesteri hivatal elnevezése Martfű Város Polgármesteri Hivatala hivatalos elnevezés Martfűi Polgármesteri Hivatalra módosult. ■ Több évtizedes hagyomány már a sútőverseny hagyomány Huszonkilencedik alkalommal rendezte meg a jászjákóhalmi Horváth Péter Honismereti Szakkör farsangi népi étel versenyét a Gazdakörben. Most vínasszony verseny volt„B)ßly nem a résztvevőig . M életkorára vonatkozott, hanem nagyanyáink egyik kalácsféle süteményére. Gyakran mondták hajdan, hogy „behagyítok egy tepsi vínasszonyt a kemencébe”. Gyorsan készült, friss, meleg volt. Szerencsére még ma is sokan emlékeznek az ízére. Kilencen versenyeztek; Arany Vínasszony-díjas lett Lukácsi Józsefné Lukácsi Valéria, s hogy a férfiak sem állnak hadilábon a sütéssel, bizonyítja az Ezüst Vínasszony-díjas Papp István. A Bronz Vínasz- szony-díjat Forgács Csabáné Tóth Rita nyerte. A zsűri elnöke Kókai Magdolna, a jászberényi Jász Múzeum néprajzos munkatársa volt. A versenyt a határban termett kökényből készült pálinka koronázta meg. ■ A szolnoki férfi kitart amellett, hogy nem nyúlt saját gázmérőórájához. A gázszolgáltató mégis 540 ezer forintos kötbér fizetésére kötelezte. Dr. Barna Bálint a Magyar Energia Hivatalhoz fordult panaszával. Békési Brigitta- Azzal vádolnak, hogy loptam a gázt, holott ez egyáltalán nem igaz! - fordult lapunkhoz a szolnoki dr. Barna Bálint. - A gázóra ciklikus cseréjére érkezett két férfi, akik megállapították, hogy a gázmérő háza és a számlálószerkezet között nagyobb hézag található a megengedettnél. Az órát leszerelték, bedobozolták. Részt vettem a szakértői vizsgálaton is, ahol darabokra szedték a mérőt. A vizsgálat eredményeként pedig még mindig állítom, hogy tévesen azt állították, hogy loptam a gázt és 540 ezer forin- | tos kötbér fizetésére kötelezték. I Hiába jártam ezt követően a | miskolci panasziroda területi .5 képviselőjénél, csak azt sikerült 1 elérnem, hogy részletfizetést engedélyezzenek. Elvállaltam, mert nincs más fűtési alkalmatosságom. Belementem, de nem nyugodtam bele. Hiszen jogász létemre egy szöget sem tudnék tisztességesen a falba verni, egy mérőóra átalakításához pedig hozzá sem tudnék kezdeni! Fizetem a részleteket, mert ha egyet is elmulasztok, nyomban kikapcsolják a gázt - száméit be. Dr. Barna Bálint járt Hajdúszoboszlón, ahonnan tovább irányítottak a Miskolci Központi Ellenőrzési Osztályhoz. Jó hó múlva válaszként a szakvéleményből idéztek számára.- Amikor ideköltöztem 2002- ben, a szóban forgó óra már itt volt - folytatta a férfi. - Ugyanannyi összeget fizettem mindig, nem volt kiugró csökkenés vagy növekvés ezen a téren. Sőt! Abban az időszakban, amikor a szolgáltató szerint szabálytalanul vételeztem, sokkal többet fizettem éves átlagban, mint az új óra felszerelését követően. Hozzátenném, hogy a szak- vélemény elkészítésekor az én mérőórám fotója mellé nem az én órám számát írták. Nem gyanúsítok senkit, hogy belenyúlt a mérőórámba, de nem vagyok Dr. Barna Bálint képünkön az új mérőórával. A férfi állítja: soha nem lopott gázt, mégis több mint félmillió forintot követelnek tőle. hajlandó más miatt bűnhődni! Mostantól már nem csak magam miatt járok el, hiszen ezrével vannak az országban az enyémhez hasonló esetek. Ezért fordultam a Magyar Energia Hivatalhoz - hangsúlyozta a férfi.- Társaságunk szakembere 2011. szeptember 30-án hitelesítés miatti csere céljából kereste fel a szóban forgó felhasználási helyet - válaszolt megkeresésünkre Száraz Gábor, a Tigáz Zrt. sajtószóvivője. - Megállapította, hogy a gázmérő háza és a számlálószerkezet között nagyobb hézag található a megengedettnél, ezért a gázmérőt dr. Barna Bálint jelenlétében leszerelte és jegyzőkönyv felvétele mellett dobozba tette. A gázmérőt a fogyasztó jelenlétében 2012. január 19-én vizsgálták meg - mondta. A sajtószóvivő elmondta: a felhasználó 2012. október 29-én részletfizetési megállapodást kötött.- A kötbér megfizetésére társaságunk tíz havi részletet biztosított, melyből három havit már teljesített - folytatta Száraz Gábor. - Az igazságügyi szakértő továbbá egyértelműen megállapította a szabálytalan vételezés tényét - tette hozzá, majd hangsúlyozta: a társaság nem köteles Gázszolgáltatással kapcsolatos megyei adatok 2000 2008 2009 2010 2011 Gázfogyasztó 118103 141682 143008 146164 142997 Értékesített gáz (ezer m3) 323209 290671 265918 282 552 245 533 Egy háztartási fogyasztóra jutó vezetékesgáz-fogyasztás (m3) 1327 1175 1100 1096 978 A Magyar Energia Hivatal panaszkezelési eljárásának menete A FELHASZNÁLÓ által a hivatal részére küldött beadvány beérkezését követően a hivatal fogyasztóvédelmi főosztálya megvizsgálja, hogy a hivatal egyáltalán jogosult-e vizsgálni a jelzett problémát. Amennyiben a hivatal hatáskörébe tartozik az ügy, akkor a felhasználó kérésétől függően vagy csak tájékoztatást ad a feltett kérdésekre, vagy közigazgatási hatósági eljárás keretében kivizsgálja a benyújtott panaszt. Az eljárás során nyilatkozattételre hívja fel az ügyben érintett engedélyest (szolgáltatót) annak érdekében, hogy a teljes körű kivizsgáláshoz az eljárásban részt vevő felek mindegyikének álláspontja ismertté váljon. az ügyintézési határidő a törvényi előírásoknak megfelelően áram és vezetékes ivóvíz szolgáltatásra vonatkozó panasz esetén 2 hónap, földgáz- ellátás esetén 60 nap, amelyek indokolt esetben 30 nappal meghosszabbíthatók. a hatósági eljárás lezárásaként a hivatal döntést hoz, amely ellen kizárólag bírósági felülvizsgálat kérhető a hivatal elleni kereset indításával - tudható meg a hivatal honlapjáról. nyomozni az után, aki ténylegesen a szabálytalan vételező magatartást elkövette, hanem azt kell bizonyítania, hogy közüzemi szerződéses jogviszonyban kivel állt.- Ha és amennyiben a fogyasztási helyen a szabálytalan vételezést megállapították, a szabálytalan gázvételezésért a fogyasztó tartozik felelősséggel - folytatta Száraz Gábor. - Jelen esetben azonban nyilvántartásunk szerint a fogyasztó 1999. július 1-je óta áll szerződésben a Tigáz Zrt-vel. Az ügybeni gázmérőt 2001-ben, új mérőként szerelték fel (amikor dr. Barna Bálint még nem lakott a szóban forgó lakásban). A szakértői véleményben pedig pusztán adminisztratív hiba miatt írták el a gyári számot - tette hozzá. I Önnek volt már problémája szolgáltatóval? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: lion.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Kábítószergyanús anyagokra bukkantak ellenőrzések Kunmadarason nem tudta magát igazolni egy 27 éves férfi szombat este a rendőri ellenőrzés során, ezért előállították a rendőrőrsre- Ruházatának átvizsgálása során zsebéből kábítószergyanús anyag került elő. A nála lévő, zacskókba ki- porciózott anyagokat a rendőrök lefoglalták - mondta el lapunk kérdésére Pásztorné Kovács Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Fegyverneken, még pénteken késő este, a 46- os számú főúton tartott ellenőrzés során állítottak meg egy személygépkocsit a rendőrök, amelynek átvizsgálása során különféle kábítószergyanús anyagokat találtak, amelyeket a rendőrök lefoglaltak. A gépkocsi 24 éves vezetőjét, valamint három utasát előállították a rendőrségre. Pénteken elrendelték előzetes letartóztatását annak a 35 éves karcagi férfinek, akit február 7-én a kora esti órákban igazoltattak Karcag egyik utcáján a rendőrök. A ruházat- illetve csomagátvizsgálás során találtak nála különböző kábítószergyanús anyagokat, melyeket lefoglaltak. A gyanúsítottat visszaélés kábítószerrel bűn- cselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vették őrizétbe, majd kezdeményezték előzetes letartóztatását. ■ Báloztak a megyeházán. A XXI. megyebált rendezték szombaton este a megyeháza dísztermében. A bál bevételét a szervezők a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola felújítására ajánlották fel. Képünk a műsorban fellépő Tisza Táncegyüttesről készült. Késő délutánig tartott a kamionok műszaki mentése karambol Csak késő délutánra szűnt meg a forgalomkorlátozás a 4-es úton, Karcagnál, ahol szombat hajnalban összeütközött két román kamion - közölte az MTI. Az árokba borult járművek műszaki mentése az esti órákra fejeződött be. Szombat hajnali négy órakor egy Debrecen felől Budapest irányába haladó, román rendszámú kamion ütközött össze a vele szemben szabályosan közlekedő, szintén román rendszámú nyerges vontatóval, mindkét jármű az árokba borult. A balesetet okozó sofőr, egy 41 éves román férfi súlyos sérülést, csonttörést szenvedett, a másik vezetőt könnyebb sérülésekkel vitték kórházba. ■ Egy nő is reszese volt a kocsmai vitának SZÓVÁLTÁS Kocsmai garázdaságról érkezett bejelentés a rendőrségre február 9-én, szombaton a délutáni órákban. Egy férfi és egy nő előzetes szóváltásba keveredett egy, a sörözőben tartózkodó vendéggel, akit egyikük egy alkalommal meg is pofozott, míg társa sörös üvegeket tört szét a helyiségben. A rendőr járőrök gyorsan a helyszínre értek, ahol elfogták, majd onnan előállították a párt, akik ellen garázdaság elkövetése miatt indított nyomozást a rendőrség - közölte lapunkkal Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság. ■