Új Néplap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-09 / 34. szám
2013. FEBRUAR 9., SZOMBAT Védőért vetélkednek. A sokszoros válogatott belső védőt, Juhász Rolandot a Ferencváros szerződtetné az Anderlechttöl - irta a minap a Nemzeti Sport Online. A lap internetes kiadása most arról is beszámolt, hogy a Fradi mellett egy egyelőre meg nem nevezett orosz csapat is komolyan érdeklődik. Jó eséllyel e két klub valamelyike közül kerül majd ki a válogatott védő következő együttese. Nagy Krisztián már biztos dobogós a Bocskain A négy közé jutott az Olaj kosárlabda Megvédheti a Magyar Kupát a szolnoki legénység ökölvívás Hír a magyar ökölvívást kedvelők számára: tíz bokszolónk már érmes az 57. alkalommal megrendezett debreceni Bocskai István Emlékversenyen. Csütörtökön este valamennyi nagyágyúnk- Varga Miklós, Bácskái Balázs, Harcsa Zoltán, Szellő Imre, Darmos lózsef - bejutott a legjobb négy közé, s többen a jövő reménységei közül is. így például a szolnoki Damjanich SE fiatalja, a 20 esztendős Nagy Krisztián is, aki a közönség nyílt színi tapsát is kiérdemelte.- Krisztián a végső győzelemre is esélyes egyiptomi Hesam Abdelaal ellen lépett kötelek közé és rendkívül fordulatos, látványos mécsesén 19-17-re diadalmaskodott - tudtuk meg klubja vezetőjétől, Sári Bélától. - Hol az afrikai fiú, hol Krisztián vezetett, de szerencsére a hajrá nekünk sikerült jobban. Az már biztos, hogy a szolnoki öklöző érmes helyen végez a Bocskain, a kérdés már csak az, hogy az a medál milyen színű lesz. Amennyiben- a pénteken este, lapzártánk után rendezett - elődöntőben legyőzi a salgótarjániak ifjú reménységét, a válogatott kerettag Szőrös Márkot - a nógrádi fiú a finn Mikko Lehtinen ellen nyert 14-10-re a negyeddöntőben -, úgy két év után ismét finálét bokszolhat Debrecenben, s legrosszabb esetben is a dobogó második fokára léphet fel. ■ Géléi lózsef HIRDETÉS pénzváltó Szolnok, Batthyány utca 8. Tel.: 56/419011. Nyitva mindennap 8-21-ig . Szolnok, Szapáry utca 23. I Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9- 17-ig Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 288,50 294,99 USD 215,50 222,49 CHF 235,00 241,99 Érvényben: 2013. február 9. Befektetési aranyértékesítés. zgk Közli léteket Is kiszolgálunk! www.cornergroup.hu Változatos meccsen az Olaj a záró negyedre felőrölte szívós ellenfelét, és bejutott a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé. Varga Csaba Kellemetlen vereséget szenvedett a szolnoki csapat a szombathelyi odavágón, de néhány Olaj-szurkoló úgy volt vele, hogy így legalább izgalmas mérkőzést láthat a visszavágón, így is történt, a szombathelyi legénység bő fél órán keresztül nagyon is megnehezítette a jóval hosszabb kispaddal rendelkező Tisza-partiak dolgát. A mezőny egyik legjobbja a válogatott center Szabó Miklós volt, aki tíz pontja mellett 13 lepattanóval segítette az övéit.- Tudtuk, hogy nehéz lesz, keményen védekezett a Falco, és jól levédték Báder Marcit, csapatunk azonban megmutatta, hogy ha kell, küzdeni is nagyon tud. Örülök, hogy ennyit tudtam hozzátenni a továbbjutáshoz - mondta a center. SZOLNOKI OLAJ KK- SZOMBATHELY 74-57 (17-9,16-16,18-15, 23-17) Tiszaligeti Sportcsarnok, 1520 néző. Vezette: Benczúr, Hegedűs T., Pozsonyi. SZOLNOK: Florence 11/3, HORVÁTH Á. 10/6, Sehovics 9/3, Kalve 5/3, Báder 2. Csere: SZABÓ M. 10, Simon B. 6, FODOR M. 6/6, BELL 11/3, Németh I. 4, Csaba Gy. Vezető- Edző: Nenad Ascserics.. Edző: Kmézics Zorán. SZOMBATHELY: KÁLMÁN 14/9, Simon L., WILL 12, Ivosev 2, ZAGORAC 17/12, Csere: Vára- di B. 3/3, Szanati, Rubin 4, Hara- zin 5, Perl. Edző: Bencze Tamás. Az eredmény ahkulása. 4. p.: 6-1, 8. p.: 12-7, 14. p.: 23-11, 18. p.: 28-20, 25. p.: 44-36, 28. p.: 51-38,34. p.: 62-42,38. p.: 70-50. Továbbjutott: a Szolnoki Olaj KK (147-136). Kapkodva kezdtek a felek, igaz, Horváth előbb duplát, majd triplát szórt, de ettől sem Báder Márton (labdával) nagyon küzdött, de a vendégek nagyon jól védekeztek rajta nyugodtak meg a hazaiak. A vasiak pedig csak a hetedik percben Will révén dobták első mezőny- gólukat. A folytatásban aztán Zagorac hármasával zárkóztak a vendégek, ám a jó ütemben beszálló Fodor Márton két triplát is beszórt a negyed végén. A folytatásban Sünön két duplát dobott gyors egymásutánban, Bencze edző pedig gyorsan kikérte idejét Egy percig sem lehetett nyugodt a hazai legénység, mert a vendégek ott loholtak a nyomukban, sőt a 17. percben Kálmán triplájával jobban álltak az összesítésben. Jókor jött a hazaiak számára Horváth Ákos hármasa, majd a féüdő végén az újdonsült apa, Emest Kalve triplája. A lett légióst a napokban egy egészséges fiúgyermekkel ajándékozta meg a felesége. A félidőt nyolc pontos előnnyel zárta az Olaj, de nem lehetett büszke a teljesítményére, mert a 37 százalékos mezőnybeli dobószázalékkal és a tíz eladott labdával saját dolgát nehezítette meg. Igaz a védekezéssel nem volt különösebb baj, mindezt mutatja a vasiak 25 dobott pontja. A fordulást követően Zagorac szinte egyedül tartotta meccsben csapatát, az Olaj játékosai néhány látványos megoldás után bosszantó hibákat követtek el. A 30. percben 51-40-es állásnál Báder sportszerűtlen hibát követett el, a büntetőket azonban Szanati kihagyta, majd az oldalbedobást is elszúrták a vendégek. Sőt fél perc múlva Simon is elhibázott két büntetőt. A záró felvonásban Rashad Bell hét pontot dobott sorozatban, mivel ezekre nem érkezett válasz, 18 pontra nőtt a hazaiak előnye. Bő öt perccel a vége előtt Kalve passza után a jól játszó Szabó ziccert dobott, 64-42-es állás után már nem volt miről beszélni. A hazaiak pedig bebiztosítottak továbbjutásukat. így látták a szakvezetők a mérkőzést nenad ascserics: - Teljesen más hozzállással játszottunk, mint az első mérkőzésen. A védekezésünk jó volt, támadásban viszont sokat görcsöltünk, de azt gondolom, hogy végig kontrolláltuk a mérkőzést. Igyekeztem sokat rotálni a csapatot, hiszen kell a frissesség, mert komoly találkozók várnak ránk a folytatásban. BENCZE TAMÁS: - Azt gondolom, hogy nem nyusziként jöttünk Szolnokra, és nem is úgy távozunk innen. Végig volt tartásunk, igyekeztünk megnehezíteni a házigazdák dolgát, ők azonban nagyobb rotációval tudtak dolgozni, és a végén bebiztosították győzelmüket. Gratulálok mindkét csapatnak. HÍRSÁV Hazaérkezett csapatunk a speciális olimpiáról több százan köszöntötték a Liszt Ferenc Repülőtéren a dél-koreai Pjongcsangban rendezett 10. speciális téli olimpiáról csütörtökön este hazaérkező magyar sportolókat, akik tizenegy arany-, négy ezüst- és hat bronzéremmel zárták az ötkarikás eseményt. A versenyzőket a kormány nevében Simics- kó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára köszöntötte, aki beszédében kiemelte, nem lát különbséget az épek és a fogyatékkal élők sportjában elért eredmények között. A szolnoki Liget Otthon hófutója, Tóth László 100 méteren negyedik, míg 200 méteren hatodik lett. Veszprém: páholyban, Szeged: kevés esély hétgólos, 36-29-es vereséget szenvedett a Pick Szeged Svájcban, a Schaffhausen otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, a D csoport 8. fordulójának mérkőzésén. A Szegednek már csak matematikai esélye van a továbbjutásra. A következő ellenfél február 16-án, szombaton a fehérorosz Dinamo Minszk lesz. A másik magyar BL-érdekelt, az eddig száz- százalékos - és már biztos nyolcaddöntős - MKB Veszprém ma 17.15 órakor fogadja a sereghajtó román Constantát. Elkerülik egymást a legjobbak a férfiaknál a magyar Röplabdaszövetség- ben elkészítették a Magyar Kupa március első hétvégéjén sorra kerülő négyes döntőjének sorsolását. A szervezet tájékoztatása szerint a férfiaknál Kaposvár-Dág és Kecskemét-MAFC mérkőzéseket rendeznek, míg a nőknél a házigazda Gödöllő a TF csapatával, a Vasas pedig a Békéscsabával csap össze a fináléba kerülésért. A vasárnapi döntőket a DigiSport élőben közvetíti majd. Felkészülési tornák Törökszentmiklóson kézilabda Mindkét helyi csapat mérkőzésekkel hangol a bajnoki rajtra Két hét múlva már a bajnoki pontokért játszanak a nemzeti bajnokság második és harmadik vonalában érdekelt együttesek. Az NB I/B Keleti csoportjában listavezető Claas-Törökszentmiklósi KE csapata is gőzerővel készül a tavaszi szezonra. Takács Péterék a napi edzések mellett felkészülési meccseket is letudtak az elmúlt időszakban. Többek között a szintén NB 1/B-s, de Nyugati csoportban szereplő Dabas ellen egyszer győztek, egyszer kikaptak. Az élvonalbeli Orosházával | szemben viszont simán alulma- § radtak. A városban javában zaj- > ük a „100 éves Törökszentmiklós J sportja” elnevezésű rendezvény- I sorozat, melynek egyik jeles A sötét mezes TKE-legénység újabb tesztmeccseken gyakorolhat programja lesz az a nemzetközi torna, melyen négy gárda indul. Az esemény ma 9 órakor a Nagybánya-Egér mérkőzéssel indul, ezt követően a törökszentmik- lósiak a Békés csapatával találkoznak. A vesztesek 16 órakor bronzcsatában, míg a nyertesek 18-kor találkoznak a kupadöntőben a Lábassy Sportcsarnokban. Néhány száz méterrel odébb, ugyancsak a mai napon és vasárnap a Székács sportcsarnokában, NB Il-es csapatok: a Székács KE, a Martfű, a Mezőtúr, a Tiszavasvári és a Mezőkövesd juniorjai mérik össze erejüket. A nyitómeccs ma 10 órakor, az eredményhirdetés vasárnap 14.30-kor lesz. ■ V. CS. MINŐSÉGI SZEMÜVEGKERETEK „A stílus maga az ember a szemüveg maga a stílus” HOZZA BE RÉGI SZEM '/ !t ' ÉS ÚJÍTSA MEG STÍLUSÁT! Cvikker Optika opticnet Szolnok, Szapáry u.18 Tel: 56/429-500 HIRDETÉS