Új Néplap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-07 / 5. szám
2 2013. JANUÁR 7., HÉTFŐ MEGYEI TÜKÖR Szakmai irányítás mellett végzik az új munkát Több pénzt hoz a postás döntés 5,2 százalékkal nő a nyugdíj, más ellátások is emelkednek Tizenhét megyei cég tartozik legalább százmillióval értékelés Több mint 1300 négyzetméter virágfelület folyamatos gondozása, 65 ezer négyzetméter felületen cserje- és sövényápolás, 4300 alkalommal faápolási és fenntartási munkálatok. Ez csupán néhány azon munkák közül, melyet a „Munkalehetőség a Jövőért” Szolnok Nonprofit Kft. munkatársai végzetek a megyeszékhelyen a tavalyi évben. Az ügyvezető Juhász Gyuláné sikeresnek értékeli a közfoglalkoztatás terén elért eredményeiket. Ahogy az info.szolnok.hu portálon is olvasható, a számos szépítő tevékenységet tavaly mintegy 238 közfoglalkoztatott látta el. Ez a létszám hosszabb-rövidebb időre enyhítette a város foglalkoztatási gondjait. Jelenleg a téli hóeltakarítási, valamint lombgyűjtési feladatok ellátását huszonöt közfoglalkoztatott végzi. 2012-ben ráadásul új tevékenységbe is kezdett a társaság, melynek keretében anyagában színezett, rusztikus és angol típusú minősített térköveket gyártanak. Ezek esztétikus megjelenésüknek köszönhetően mind a modern, mind pedig a tradicionális környezetben is megállják helyüket. A térkőgyártásban - természetesen szakmai irányítás mellett - szakképzett és segédmunkás közfoglalkoztatottak vettek részt. ■ R. Á. lyieo k ao »1 Több ezer diák « vett részt az óráin az elmúlt években díj A Megyei Baleset-megelőzési Bizottság Iskolarendőr díját vehette át nemrégiben Kecse László, a Tiszafóldvár Városi Polgárőr Egyesület elnöke. Kecse László rendőrként 2004 óta rendszeresen tartott Tiszafóldváron az általános iskolásoknak közlekedésbiztonsági órákat. Nyugdíjba vonulása óta a Polgárőr Egyesület elnökeként folytatta nevelő tevékenységét. Az elmúlt nyolc évben több ezer diák vett részt az órákon és tanulhattak a gyalogos és kerékpáros közlekedés szabályairól. A díjat Baján Attila rendőr alezredes, a MBB elnöke adta át. ■ J. ZS. Januárban több ezer forinttal, 5,2 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, s a minimálbér változása miatt egyes szociális ellátások is nőnek. Az emelések automatikusak, az érintetteknek nincs tennivalójuk. Máté Balázs Több érintett is azzal fordult szerkesztőségünkhöz, nem tudja, mekkora nyugdíjemelésre számíthat januártól, illetve azt sem, automatikusan a megemelt összeget kapja-e vagy kérvényt kell írnia. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság tájékoztatása szerint a nyugellátások és egyes más ellátások (rehabilitációs járadék, özvegyi és szülői nyugdíj, árvaellátás, baleseti hozzátartozói nyugdíj) 5,2 százalékkal emelkednek a 2013. január 1-je előtt megállapított vagy folyósított nyugdíjak esetében. Aki saját jogú ellátásban és özvegyi nyugdíjban is részesül, az emelésre mindkét ellátása alapján jogosult. Ez a gyakorlatban több ezer forintos emelést jelent, valamint azt is, hogy a nyugdíjak megőrzik vásárlóértéküket, mivel a pénzromlás mértéke az előrejelzések szerint ennél nem lesz magasabb, sőt, kisebb infláció is elképzelhető. Az ellátásban részesülőknek mindezek kapcsán semmiféle tennivalójuk nincs, januárban már mindenki az emelt összeget kapja kézhez, illetve utalják a számlájára, erről a nyugdíjfolyósító hivatalból gondoskodik. A nyugdíjfolyósító igazgatóság januárban minden ügyfelét levélben, személyre szólóan értesíti az előző évben folyósított ellátások összegéről, valamint az emelésről ellátástípusonkénti bontásban, továbbá arról is, hogy a folyósított összegből milyen jogcímen és milyen ösz- szeget vonnak le. A 2013-ban megállapítandó öregségi teljes nyugdíj, valamint az árvaellátás legkisebb összege ugyanakkor nem változik januártól. Előbbi’ havi 28500 forint, utóbbi 24250 forint marad jövőre is. Jó hír a nyugdíjasoknak és a kisgyerekeseknek, hogy több pénzzel csönget be a postás. Képünk illusztráció. Gyorsabb ügyintézés már zajlik az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnál a biztosító elektronikus ügyintézési rendszerének kialakítása.,Fnnek lényege, hogy a nyugdíjbiztosítási ágazat nyilvántartásában szereplő adataikhoz elektronikus ügyintézés keretében, vagy kérelmükre postai úton hozzáférhessenek az érintettek. az eljárás során feldolgozott és véglegesített adatok képezik majd a későbbi nyugdíj-megállapítás alapját, ezzel rövidítve a későbbi nyugdíjelbírálás folyamatát. a nyugdíjba vonulás előtt öt-tíz évvel megkezdett egyeztetés, a hiányzó adatok begyűjtése, a papíron található adatok rögzítése azért előnyös a leendő nyugdíjasok számára, mert az esetlegesen még hiányzó szolgálati idő és kereseti adatok beszerzésére nagyobb az esély, mint egy jóval későbbi időpontban. Két év haladék 2014 végéig meghosszabbítja a kormány a jelenlegi korkedvezményesrendszert, tehát addig a jelenleg érvényes szabályok alapján mehetnek nyugdíjba az érintettek - közölte a szaktárca. A moratórium időtartama alatt felülvizsgálják a szabályozást, többek között azt elemezve, milyen munkakörökben milyen valós ártalmak érik a munka- vállalókat. A munkavédelmi szervezet ennek során minden érintett munkakört részletesen megvizsgál. A KORKEDVEZMÉNYES nyugdíj rendszerét több mint negyven éve vezették be. Ennek alapján azok mehetnek korábban nyugdíjba, akik munkájuk során fokozott egészségkárosodásnak voltak kitéve. Több olyan veszélyes munkakör azonban ma már nem is létezik, amire kor- kedvezmény jár. Sok esetben pedig ugyanazt - a korábban még veszélyes - munkát ma már géppel végzik. A kismamák is nyernek JANUÁRTÓL ÖTEZER forinttal emelkedik a minimálbér, amelynek összege így kilencvennyolcezer forint lesz. Tekintve, hogy egyes szociális juttatásokat a minimálbérből számítják ki, így természetesen ezek is emelkednek. A változás egyik nyertesei a kismamák, a nekik járó juttatások ugyanis idén a pénzromlást meghaladó mértékben nőnek. 2012-ben a maximális gyed összege 130200 volt, ez idén már 137200 forint lesz, vagyis akár hétezer forinttal is több lehet a gyermekgondozási díj. UGYANCSAK EMELKEDIK - átlagosan kettő-ötezer forinttal - a megváltozott munkaképességű személyeket illető támogatás, vagyis a rehabilitációs és a rokkantsági ellátás, valamint a terhességi-gyermekágyi segély (tgyás), a táppénz, az álláskeresési járadék, és a nyugdíj előtti álláskeresési segély. adóhátralék Országosan ösz- szesen 1970 vállalkozás szerepel azon a listán, melyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a százmillió forintnál nagyobb összeggel, száznyolcvan napnál hosszabb idő óta tartozó cégekről tett közzé decemberben. Összesen 366 ezer 327 működő gazdálkodó szervezet maradt el mintegy 330,7 milliárd forint adó befizetésével hazánkban - írta a Feketelista.hu. A megyében a korábbi harminckettővel szem- 1 ben most csak tizenhét nagyadóst találhatunk a közzétett listán. Országos szinten csak négy megyében, Fejérben, Győr-Mo- son-Sopronban, Komárom-Esz- tergomban és Nógrádban növekedett a százmillió forinton felül tartozó cégek száma. A kevesebb problémás cég azonban nem az adófegyelem varázsütésszerű javulásában keresendő. Sokkal inkább annak köszönhető, hogy a NAV a korábbi évek listáin még szereplő, négyszázötven felszámolás alatt álló vállalkozás esetében egy „külsős” céget, a Magyar [ Követeléskezelő Zrt.-t kérte fel a követelések kezelésére - ezért kerültek le a listáról a szóban forgó társaságok. Az adatok szerint minden második vállalat Budapestről került fel a százmilliós nagyságrendű hátralékot felhalmozó vállalkozásokat felvonultató listára. ■ Pályázatok segítettek a beruházásokban nyertek Térfigyelő kamerák pásztázzák az utcákat, tereket a jövőben Tószegen. A berendezéseket mostanában helyezik üzembe a település több pontján. A közbiztonság javítására | irányuló beruházás pályázat | segítségével valósul meg, melyhez 4 millió 872 ezer forintot nyert az önkormányzat. Szintén sikeres pályázat révén cserélhetik majd ki az óvoda nyílászáróit. A munkálatok - melyekhez mintegy 2 millió 84 ezer forintot kaptak - a tervek szerint tavasszal zajlanak majd, de legkésőbb júniusig nnmegvalósul. ■ Tudják-e támogatni a fiatalok az időseket? körkérdés Nem is a pénz a lényeg, hanem a szeretetteljes segítség . Szóváltás után verekedés alakult ki balhé Verekedésről érkezett bejelentés a rendőrségre január 4-én éjfél előtt. Törökszentmik- lóson egy sörözőben előzetes szóváltást követően több személy bántalmazni kezdett egy 18 éves fiút. Miután kizavarták a dulakodókat az utcára, a verekedés a söröző előtt folytatódott, ahol már a fiú védelmére bekapcsolódtak más személyek is. A rendőrök azonnal a helyszínre vonultak, majd többeket még a sörözőből, másokat pedig a lakásukról előállítottak. A garázdaság során könnyű sérülések keletkeztek. Csoportos garázdaság miatt indult nyomozás, négy személyt gyanúsítottként hallgattak ki. ■ KOCSIS ANDREA, SZOLNOK: - Úgy gondolom, szíve mélyén minden fiatal azt érzi, hogy támogatnia \ kell a szüleit, nagyszüleit. Sajnos azonban manapság anyagilag | erre nem nagyon van lehetőség, így másképpen próbálnak segíteni. Egy finom ebéd, segítség a házimunkában többet ér, minta pénz. De az idősek valószínűleg egy látogatást is mindennél többre értékelnek. MEZEI LAJOS, KARCAG: - Úgy tapasztalom, hogy a kisgyermekeseknek és még a főiskolán, egyetemen tanulóknak alig van lehetősége a szüleik, nagyszüleik anyagi támogatására. Többen azzal segítenek, hogy bevásárolnak vagy kitakarítanak náluk. A mi közép- korosztályunk az, amelyik anyagilag tudja segíteni az idősebb szüleit. PAPP ILONA, KISÚJSZÁLLÁS: Nekem már csak az anyai nagymamám él, így a nővéremmel mindenben igyekszünk neki segíteni. Télen a gázszámlája fizetéséhez öt-ötezer forintot adunk neki havonta. Máskor meg gyümölcsöt vagy húst viszünk neki, mert nincs rá pénze vagy csak elmegyek hozzá beszélgetni, hogy ne legyen egyedül. hajas tamás, Jászberény: - Véleményem szerint egyrészt a fiatalok akár anyagiakkal is tudják támogatni az időseket, a szülők generációját, másrészt pedig elvégezhetik az időigényes feladatokat. Gondolok itt akár a bevásárlására, a gyógyszerek íratására, -kiváltására, ugyanakkor pedig a környezetük biztonságára, házuk biztonságosabbá tételére is ügyelhetnek. Csíkszeredaiak lehetnek az áldozatok tragédia Csíkszeredaiak lehetnek a Karcagnál vasárnap történt tragikus baleset áldozatai, az MTI értesülései szerint a négy felnőtt közül ketten román állampolgárok, a másik két áldozat román-magyar kettős állampolgár. Az MTI információi szerint három felnőtt vezetékneve azonos. A csecsemő állampolgársága, neve és születési dátuma ismeretlen, az ő személyi okmányai ugyanis nem kerültek elő az összeroncsolódott autóból. Az Országos Mentő- szolgálat adatai szerint a felnőttek 30 és 35 év közöttiek voltak. ■