Új Néplap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-23 / 19. szám
2013. JANUÁR 23., SZERDA GAZDASAG 5 Svájci számlák: lufi vagy szigor? javaslatok A hazai adórendszer szigorításával tartaná itthon a pénzeket a kormány Alacsonyabb lett a hiány a módosított előirányzatnál Nem csak a svájci betétek megadóztatása, de a hazai pénzek országon belül tartása is a célja a kormánynak - mondta Lázár János. Az adószakértő szerint kétséges, megvalósíthatók-e a tervek, amelyek Lázár szerint a teljes gazdasági elitet érintik. Gyükeri Mercédesz Az adórendszer szigorítását sem zárta ki Lázár János annak kapcsán, hogy a kormány kezdeményezi a svájci bankszámlákra vonatkozó információk megszerzését. A cél nem titkolt: megadóztatni azokat a jövedelmeket, amelyeket kimondottan adóelkerülés céljából jutattak külföldre. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár nem tartja kizártnak például azt a máshol bevett gyakorlatot, hogy nyilvántartják - adóbevallás részeként - a külföldön vezetett számlákat. Egy háttérbeszélgetésen azt is elmondta: elképzelhető, hogy a most alapesetben ötéves adózási elévülési határidőt meghosszabbítják. Ez azért lehet fontos, mivel az adóhatóságok közötti együttműködésben sem vizsgálhatók az ennél régebbi kihelyezések. Kiemelte: nagyobb összegű - nemzetközi példák esetében 100 ezer eu- rósnál magasabb összegű - betétekről lenne szó. Zara László kételkedik abban, hogy a kormány hatékony lépéseket tudna tenni a pénzkiáramlás ellen. Lapunk kérdésére felhívta a figyelmet: amíg uniós tagok vagyunk, törvényes eszközökkel nem korlátozható a tőke áramlása. Az elévülési idő esetleges meghosszabbítására vonatkozó javaslatokkal kapcsolatban kiemelte: az elvben lehetséges, sőt, akár meg is szüntethető az elévülés gyakorlata, ám az visszamenőlegesen nem értelmezhető. Ami a külföldön fenntartott számlák regisztrációját illeti, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke úgy látja, ha valaki ezt elmulasztja, és erre rájön az adóhatóság, az egyetlen, amit tehet, az mulasztási bírság kiszabáAhonnan a legtöbb pénz menekül (külföldön tartott összegek, milliárd dollár) 2. Oroszország 4. Brazília 5. Kuvait 6. Mexikó 7. Venezuela 8. Argentína 9. Indonézia 10. Szaúd-Arábia 12. Malajzia 13. Magyarország VG-GRAFIKA FORRÁS: TAX JUSTICE NETWORK sa. Elvben elképzelhető, hogy ezt büntetőjogi kategóriába sorolják, ám legalábbis kétséges, hogy ezt Svájc is így látná. Márpedig a banktitokról híres ország csak abban az esetben szolgáltat adatokat egy betétről, ha azzal kapcsolatban a svájci törvények szerint is bűn- cselekmény gyanúja merül fel. Zara László is hangsúlyozta ugyanakkor: aligha valószínű, hogy Magyarország érdemben nyomást tud gyakorolni ,Svájcra, így viszont, mint fogalmazott, leginkább egy lufi a magyar kormány terve. Vagyis a számlatulajdonosoknak egyelőre nem nagyon van mitől tartaniuk. Nincsenek kevesen: a Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint a múlt héten bejelentett intézkedések esetében igen széles kör lehet érintett. Lázár János ezzel kapcsolatban mindössze annyit mondott: „kevés olyan fontos gazdasági szereplő van, aki ne lenne érintett”. Lázár szerint akár állami cégek vezetői is érintettek lehetnek, de azt sem cáfolta, hogy közbeszerzésből származó pénz tűnt el valamelyik svájci széf mélyén. Az összeg sem kevés: becslések szerint az átlagosnak nevezhető 2012-ben nagyjából 275 milliárd forintot helyeztek el magánszemélyek külföldi folyószámlákon vagy egyéb megtakarítási formákban. Ezzel Magyarország a nemzetközi mezőnyben is előkelő helyet vívott ki. Egy tavaly publikált felmérés szerint a pénzkiáramlás terén összegét tekintve hazánk a 13. A Tax Justice Network számításai szerint 2010-ben 242 milliárd dollárnyi, Magyarországop ipegszer- zett pénz volt a határokon túl - a világ 139 országát érintve ezt az összeget 9,4 ezer milli- árdra becsülik. Maga az államtitkár sem bízik gyors sikerben: mint laKormányülés Beregben KIHELYEZETT ÜLÉST tart a kormány ma a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban - tájékoztatott Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke tegnap. A sajtómeghívó szerint a kormányülés elején a térség országgyűlési képviselője, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, Czomba Sáncunk kérdésére elmondta, elégedett lenne azzal, ha 2015 elején életbe lépne a svájci-magyar kétoldalú megállapodás. Lázár a német példát említette: ott az ellenzéki SPD torpedózott meg egy hasonló megállapodást, azzal az indokkal, hogy magasabb adóbevétel érhető el az ismeretlen forrásból megvásárolt, betétesek és a helyi hatóságok elől eltitkolt betéteik adatait tartalmazó adatbázisok révén. Arra a;kér- désre, Magyarországot megkeresték-e hasonló adathordozókkal, Lázár nem kívánt válaszolni, elismételte azonban azt, hogy a magyar titkosszolgálatoknak vannak informácidor tart előadást, majd kora délután Orbán Viktor kormányfővel közös sajtó- tájékoztatót tart. az ülésen téma lehet az új akcióterv, amellyel - mint arról a miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió műsorában beszélt - a „bérből és fizetésből élők” életét igyekszik jobbá tenni a kormány. Szó lesz ugyanakkor a rezsicsökkentésről is. ói ilyen banktitok által védett számlákról. Ezeknek a nagyságát meg lehet becsülni azon bankadó alapján is, amelyet Svájc nemzetközi egyezmény, illetve az EU irányelve alapján fizet. E szerint a magánszemélyek által vezetett folyószámlák kamata után 35 százalékos adó a banktitok ára, ennek háromnegyedét fizeti Svájc a betétes országának, negyede marad az országban. Mindez nyilván kevés: egyfelől csak egyfajta számlatípusra vonatkozik, másfelől a svájci kamatot a nulla felé közelítenek - nem véletlen, hogy a kormány nem erre a jövedelemre, hanem a tőkére vetne ki a jövedelemadónál jóval magasabb, 35 százalékos forrásadót. Mindenesetre a kormány a kifizetett kamatadó alapján következtet arra, hogy svájci bankokban nagyságrendileg 700 milliárd forintnyi folyószámlán tartott pénz származik Magyarországról. Ehhez képest valóban elenyésző az az összeg, amelyet a kétéves adóamnesztia idején hoztak haza: novemberig 67 milliárd forint jött vissza, ebből 6,7 milliárdnyi adó került a költségvetésbe. tavaly 607,5 milliárd forint lett a költségvetés pénzforgalmi hiánya, ami alacsonyabb a módosított, 671,9 milliárd forintos előirányzatnál - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A hiánycélt az év utolsó hónapjában emelték meg a korábbi 576,2 milliárd- ról. Az NGM szerint a központi költségvetés hiányának megemelésére az 5000 főnél kisebb települések adósságkonszolidációja miatt volt szükség. A gazdasági tárca úgy látja, a hiány alakulása jó alapot ad arra, hogy teljesüljön az Ecofin ajánlása (a magyar kormány vállalása szerint a magán-nyugdíjpénztárból átlépők miatti 50,9 milliárd forintos többletbevétellel nem számolva), a 2,7 százalékos uniós módszertan szerinti hiánycél. „A központi költségvetés 2012. évi bevételei a törvényi előirányzathoz képest mintegy 172 milliárd forinttal alacsonyabb összegben alakultak. A főbb adóbevételek esetében az előirányzathoz képest elmaradtak a társasági adó, az egyszerűsített vállalkozói adó, a pénzügyi szervezetek különadói, az általános forgalmi adó és a személyi jövedelemadó bevételek” - írja az NGM. Több pénz folyt be jövedéki adóból, illetékbevételekből, valamint az egyes ágazatokat terhelő különadókból. „A központi költségvetés kiadásai a törvényi módosított .előirányzathoz képest miintegy 242 milliárd forinttal alacsonyabb összegben teljesültek”- olvasható a közleményben. A kiadások esetében elmaradtak az előirányzattól például az önkormányzati adósságok törlesztéséhez nyújtott támogatások és az EU költségvetéséhez kapcsolódó hozzájárulások. ■ VG A tény jobb a tervnél 2012 mód. 2012 előz. előirányzat* tény** Központi költségvetés egyenl.-689,5-620,1 Elkúl. állami alapok egyenl. 52,9 130,4 TB-alapok egyenl.-35,3-117,8 Egyenleg összesen-671,9-607,5 FORRÁS: NGM *2012. ÉVI TÖRVÉNYI MÓDOSÍTOTT ELŐIRÁNYZAT (MILLIÁRD FORINT) **2012. ÉVI ELŐZETES TÉNY Rezsiköltséghez nyújtanak támogatást A Médiatanács 2013. évi rezsipályázatának első fordulójában 19 rádió és televízió kapott közel 110 millió forintos támogatást, az egész évre szánt 400 millió forintos, megemelt keretösszegből. A rezsipályázat a korábbi évekhez hasonlóan a közösségi rádiók és televíziók fenntartási és üzemeltetési költségeinek finanszírozását szolgálja. Az elmúlt évben a rezsipályázat hét fordulójában hetvennyolc nyertes kapott így támogatást. A pályázat népszerűsége miatt a Médiatanács az idei rezsitendert a tavaly 50 millió forinttal megemelt keretösszeggel hirdette meg ismét. ■ VG Aláírták a kollektív szerződést MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2013. január 22-én: megállapodás Az Axel Springer tovább bővíti a béren kívüli juttatásokat A kiadók, az Axel Sprin- ger-Magyarország Kft., a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. és a Népújság Kft. nevében Dr. Bayer József ügyvezető igazgató tegnap aláírta a dolgozókra vonatkozó kollektív szerződést a Sajtószakszervezet képviselőivel. Szakszervezeti oldalról a dokumentumot F. Ko- váts Éva elnök és M. Lengyel László ügyvezető társelnök látta el kézjegyével. A kollektív szerződés új formáját a Munka törvény- könyvének (Mt) legutóbbi változásai tették szükségessé. A mostani megállapodás több ponton is kedvezőbb a munkavállalók számára, mint amit a Munka törvénykönyve tartalmaz. A kiadóvállalat a nehéz gazdasági körülmények ellenére is vállalta a szerződés megkötését, amelyet béren kívüli juttatási szabályzat egészít ki. A kiadóvállalat ebben garantálja a munkavállalóknak a béren kívüli juttatások folyósításának folytatását és bővítését, annak ellenére is, hogy ezek adóterhei több esetben is növekedtek. ■ ■ A most megkötött megállapodás előnyösebb lesz a Munka törvénykönyvénél M. Lengyel László, F. Kováts Éva és dr. Bayer József, az ASM ügyvezető igazgatói ÍM/Ft 294,17 1,29 Ft >J S/Ft 221,23 1,38 Ft ijj CHF/Ft 238,03 2,12 Ft I ^ a </> 1,3295-0,0021 USD BÉT-áruszekció (forint/tonna, 01.22.) Dátum Új élsz. ár (Ft) Malmi búza 2013. márc. 69 000 Malmi búza index 2013. márc. 69000 Takarmánybúza 2013. márc. 68600 Takarmánykukorica 2013. márc. 65300 Tak.kukorica index 2013. márc. 65300 Takarmányárpa 2013. márc. 65 000 Olainapraforgó 2013. márc. 136000 Olajnapraforgó index 2013. márc. 136000 Repce 2013. márc. 139000 I FORRÁS: BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE