Új Néplap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-23 / 19. szám
2 MEGYEI KORKÉP 2013. JANUÁR 23., SZERDA ■■■■ Autós üldözést követően fogták el a rékasi tolvajokat Lassan gyógyul az ingatlanpiac helyzetjelentés Az átlagos méretű családi házak után viszonylag nagy a kereslet ►Folytatás az 1. oldalról A lap az ügyről a Ceglédi Rendőrkapitányság (CRK) bűnügyi osztályvezetőjétől, Fekete Ferenc századostól kért bővebb felvilágosítást. „A CRK Bűnügyi Osztálya eljárást folytat három zagyva- rékasi illetékességű személlyel szemben, nagyobb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás miatt, akik megalapozottan gyanúsíthatok azzal, hogy 2013. január 16.-án a hajnali órákban Cegléd területén a Démász tulajdonában lévő transzformátort letépték és azt eltulajdonították. A CRK járőrei intézkedés alá akarták vonni a gépkocsival menekülő elkövetőket, akik az intézkedésnek nem álltak meg, majd közben a követő járőr gépkocsira a bűncselekményből származó, illetve annak elkövetését segítő eszközöket (csavarhúzó, trans- formátor, falécek) dobáltak. Az egyik elkövetőt aznap Zagyva- rékas területén, majd 17-én a másik két személyt is elfogtuk, jelenleg előzetes letartóztatásban vannak. A rendőrök sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt hivatalos személy elleni erőszak, illetve közúti veszélyeztetés bűn- cselekmények miatt feljelentéssel éltünk a Pestvidéki Nyomozó Ügyészségnél” - közölte a lappal Fekete Ferenc. ■ Személyautó borított fel egy traktort ütközések Baleset történt a 44-es számú főközlekedési út 59-61. kilométere között tegnap. Egy Kunszentmárton felől Öcsöd irányába tartó MTZ vontatónak hátulról neki ütközött egy mögötte haladó Opel személygépkocsi. Az ütközés következtében a mezőgazda- sági jármű felborult. A mentő egy embert elszállított. Baleset történt Szolnokon, a Vörösme- ző-Veres Péter utak kereszteződésében is délután. A Vörösmező úton közlekedő Renault egy útakadályt került ki, a mögötte haladó Suzuki pedig hátulról beleszaladt. A benne ülő fiatalembereket a mentők kórházba szállították. ■ i Csökkenő forgalom, lassan emelkedő árak és egyre több külföldi érdeklődő - röviden így lehetne összefoglalni az ingatlanpiaci helyzetet Jász- Nagykun-Szolnok megyében. Törökszentmiklós, Mezőtúr és a Jászság egyes településeinek ingatlanjai iránt különösen nagy az érdeklődés, de a szolnoki nyaralókat is egyre többen keresik. Gedei Szilárd A tavalyi év első felében átlagosan 120 ezer forintot fizettek négyzetméterenként a megyében eladott lakásokért, házakért. Ez az országos számokhoz képest elég alacsony, a szakemberek szerint azonban már nálunk is elkezdődött a folyamat, mely során várhatóan hamarosan magára talál a szebb napokat is megélt ingatlanpiac.- Sajnos nagyon kevés a komoly érdeklődő - osztotta meg saját tapasztalatait lapunkkal Mihály Zoltán, aki hiába hirdeti már lassan egy éve a szolnoki Tallinn városrészen található házát. - Saját magam is foglalkozom vele, és már egy ügynököt is megbíztam az értékesítéssel. Egy év alatt talán egy tucatnyian jelentkeztek. Mondanom sem kell, hogy az eredeti áron, a szerintem teljesen reális tizennégy millió forinton mindegyik csak hüle- dezett. Volt, aki tízmilliót ajánlott, az egyik vevőjelölt pedig azt állította, hogy ennyiért soha az életben nem fogom tudni eladni - mesélte. Mihály Zoltán esete jól mutatja a Jász-Nagykun-Szolnok megyében az utóbbi időre jellemző folyamatokat. Alacsonyabb forgalom mellett enyhén emelkedő árak jeUemezték 2012 első félévében a megye ingatlanpiacát - derült ki például az OTP Jelzálogbank által a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tranzakciós adatbázisa alapján készített legfrissebb Értéktérkép elemzésből is. A vizsgált időszakban, tehát a tavalyi év első hat hónapjában mintegy küenc százalékkal visszaesett a lakóingatlan adásvételek száma 2011 hasonló időszakához képest térségünkben. Csakhogy közben az árak átlagosan két százalékkal magasabbak lettek, így átlaÁtlagosan száz-százötven napot kell várni az ingatlanok értékesítésére a meghirdetést követően megyénkben. Képünk illusztráció. gosan négyzetméterenként 120 ezer forintot fizettek a megvásárolt lakásokért, házakért ebben az időszakban.- Jász-Nagykun-Szolnok megye ingatlanügyi folyamatait a vevők árérzékenysége mozgatja. Már egy minimális árváltozásnak is érezhető a keresletélénkítő vagy csökkentő hatása - magyarázta az adatokat Kosztolánczy György, a már említett elemzést elkészítő pénzintézet országos ingatlanközvetítő hálózatának ügyvezető igazgatója. - Szolnokon az árak lassuló ütemben, de tovább mérséklődtek, minek hatására a kereslet nem csökkent, szemben a környező településekkel. A megyeszékhely az elmúlt néhány éves időszakában mind gazdasági, mind munkapiaci ami az országos árakat illeti, tavaly az első félévben 11,39 millió forintra rúgott az eladott lakóingatlanok átlagára. NÉGYZETMÉTERÁRAT TEKINTVE területi összehasonlításban a megyék rangsorát Somogy vezeti 201 ezer forinttal - az árak a Bala- ton-parti ingatlanok miatt magasak a megyében. Ettől Pest megye 13 ezer forinttal marad el, majd Hajdú-Bihar és Győr-Moson-Sopkömyezetében recesszión ment keresztül, ami megmutatkozott az ingatlanpiaci folyamatokban is - tette hozzá a szakember. Hasonlóan látja a helyzetet Fekete Sándorné, a Duna House szolnoki irodájának vezetője is, aki saját adatbázisukból származó adatokkal alá is támasztotta véleményét.- Ez alapján elmondható, hogy megyénkben a téglalakások tekintetében átlagosan száznyolc nap, a panellakások esetében pedig száznegyvenhét nap szükséges a nyilvántartásba vételtől kezdve az új tulajdonossal történő szerződéskötésig - árulta el az ingatlanszakember, aki azonban hangsúlyozta, hogy az értékesítéshez szükséges idő természetesen az ingatlan sajátságaitól, ron következik 173, illetve 171 ezerforintos átlagos négyzetméterárral. A100 ezres négyzetméterárat egyedül Nógrád megye nem éri el - itt átlagosan 82 ezer forintot fizettek az év első hat hónapjában egy négyzetméterért De megyénk is a 130 ezres „lélektani határ” alatt maradt Jász-Nagykun- Szolnok, Békés és Komárom- Esztergom megyével együtt a lista végén szerepel. így árától és helyétől is nagyban függ. Az átlagos megyei ingatlant jelenleg tehát nem olyan egyszerű eladni, azonban már Jász-Nagykun-Szolnok megyében is elindult az ingatlanpiac lassú „gyógyulása”. Ami azonban ennél is érdekesebb, hogy a szolnoki ingatlanok iránti kereslet a külföldiek részéről tovább nőtt, mint ahogyan a Tisza-menti, illetve a Holt-Tisza melletti nyaralók iránti igény is.- Szolnokon egyébként továbbra is a másfél-kétszobás, egyedi fűtéses, téglaépítésű lakások számítanak leginkább keresettnek - tette hozzá az OTP szakembere. - Az Uyen adottságú ingatlanok megfelelő árazással nagyon gyors forgási sebességgel értékesíthetőek. Megyei szinten több település is növekvő érdeklődésre tart számot: Törökszentmiklós, Mezőtúr és a Jászság nagyobb lélekszámú településeit kell megemlíteni - tette hozzá Kosztolánczy György, aki azonban azt is hangsúlyozta, hogy egyre jellemzőbb az átlagos létszámú családok számára élhető méretű, kisebb telekkel rendelkező családi házak keresletének növekedése.- Mi is úgy látjuk, hogy a téglaházak még csak-csak tartják magukat, a panelek tekintetében azonban soha nem látott mélyÁtlagárak megyénként (ezer forint/négyzetméter) * Budapest 251 Somogy 201 Pest 188 Haidú-Bihar 173 Gvőr-Moson-Sopron 171 Veszprém 156 Bács-Kishun 154 Baranya 152 Vas 152 Tolna 151 Feiér 148 Szabolcs-Szatmár-Bereg 146 Zala 144 Csongrád 141 Heves 138 Békés 122 Komárom-Esztergom 122 JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK 120 Borsod-Abaúi-Zemplén 106 Nógrád 82 *A tavalyi év első felének adatai. FORRÁS: OTP ÉRTÉKTÉRKÉP pontot élünk. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, ismét be kell indulnia a hitelezésnek. Sokat vár a szakma a kamattámogatott hitelek bevezetésétől, és az uniós pályázatok is sokat nyomhatnak a latba - utóbbiak természetesen a nem lakóingatlanok esetében - tette hozzá Fekete Sándorné. Abban mindegyik szakértő, és az általunk megkérdezett ingatlantulajdonos is egyetértett, hogy ha lesz is pozitív változás a forgalom tekintetében az idei esztendőben, az várhatóan lassú ütemű és visszafogott mértékű lesz. Felemás ingatlanhelyzet országos szinten Rangos díjakat adtak át a magyar kultúra napján Szolnokon ünnepség A Szigligeti Színházban tartott gálán tizennégy személy vagy szervezet vehette át az elismerést A szolnoki Szigligeti Színház adott otthont az idei magyar kultúra napja alkalmából rendezett városi díjkiosztónak. Kölcsey Ferenc 1822. január 22-én fejezte be a Himnusz megírását, 1989 óta erre az eseményre emlékezünk. A tegnapi ünnepségen a pedagógia, a kultúra, és a sport területén kiemelkedő tevékenységet nyújtó szakembereket jutalmazták. A Kaposvári Gyula-díjat költői és írói munkásságának elismeréseként Kiss József író, rendező, dramaturg, a Szigligeti Színház művészeti vezetője kapta. Ugyancsak e díjban részesült a szolnoki kulturális programok egyik fő szervezője, az Ifjúsági Iroda vezetője, Pap Béla. A közgyűlés Szolnok Város Pedagógiai Díját azoknak adományozhatja, akik a város gyermekei érdekében kimagasló munkát végeztek. Ebben az elismerésben részesült Aszódiné Erdélyi Szilvia, a Szapáry úti óvoda pedagógusa, aki a Szolnok Városi Óvodák városi szintű zenei munkaközösségének vezetőjeként és az intézmény pedagógus kórusának karvezetőjeként dolgozik immár 26 esztendeje. Ugyancsak Pedagógiai Díjat kapott Baráth Márta, a Verseghy J Ferenc Gimnázium történelem § munkaközösségének vezetője, | valamint Kaszab Zoltánné, az | Arany János Tehetséggondozó I Program megvalósítója. A magyar kultúra napja alkalmából kitüntetettek egy csoportja Szolnokon Molnár László, a Varga Katalin Gimnázium igazgatója sokat tett és tesz a jól bevált gyakorlatok megőrzéséért, de támogatja az újításokat is. Csaknem harminc éves nevelő-oktató munkája elismeréseként részesült idén Pedagógiai Díjban. Szintén érdemes volt a város elismerésére Molnárné Moravszki Mária, a Körösi Csorna Sándor Általános Iskola és Konstantin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény könyvtárosa, Szekeres János, a Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola pedagógusa, valamint dr. Túróczi Imre, a Szolnoki Főiskola rektora. A tudomány területén végzett munka elismeréseként Laki Kálmán-díjban részesült Magó Károly zászlós, roncskutató, a Repüléstörténeti Szakgyűjtemény munkatársa. A Szolnok Város Sportjáért díjat Kocsis István egykori kiváló kalapácsvető, szakedző, a lendrassik György Gépipari középiskola tanára vehette át az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis mellett, mely utóbbi szervezet számos sportversenyen bizonyította rátermettségét. A Szolnokért Emlékérem arany fokozatát két hölgynek ítélték oda: Szőke Benedekné Borsodi Máriának, a vendéglátás egyik jeles személyiségének, illetve Tárnái Tibor- nénak, aki 38 éven keresztül volt a Verseghy Ferenc Gimnázium meghatározó tanáregyénisége. ■