Új Néplap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-22 / 18. szám
2 2013. JANUÁR 22., KEDD Nem csak a földeken folyik a munka mezőgazdaság A miniszter szerint az elmúlt években megnőtt a dolgos parasztemberek megbecsülése MEGYEI KÖRKÉP javában dolgoznak a gazdák megyénk földjein. A tavaszi vetések előtt ugyan még elő kell készíteni a talajt, az őszszel ültetett növények eddig remekül vészelték át a telet. Szolnokon mindeközben a vidékfejlesztési miniszter és az újjáalakuló agrárkamara vezetőinek részvételével tartottak gazdafórumot - komoly érdeklődéssel. Munkatársainktól Még ki sem heverték a tavalyi nehezébb évet a Jász-Nagy- kun-Szolnok megyei gazdák, máris rengeteg a teendő a földeken.- Az ősszel elvetett magok szinte mindenhol jól tűrik a felemás telet, és a hamarosan esedékes újabb vetés előtti elengedhetetlen munkálatokkal is jól haladnak a gazdák - tért ki a szakma gyakorlati részére tegnap a szolnoki gazdafórumon dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.- Valóban, az őszi gabonafélék viszonylag jól teleltek. Úgy szoktuk ezt mondani, hogy jó állománnyal rendelkezünk eddig. Persze, hosszú még a tél, nem szabad semmit elkiabálni, de jelenleg remek kilátásokkal nézünk az esztendő elébe - mondta tanyája udvarán a Szolnok környékén összesen háromszázötven hektáron gazdálkodó Rigó András. A fiatal gazdálkodó azt is elárulta ottjártunkkor, hogy azért nincs éppen a földeken, mert a gyorsan leesett és most olvadó, viszonylag nagy mennyiségű hó kissé megnehezíti az ilyenkor szokásos talajmunkákat. Összességében azonban ez a kis kellemetlenség messze nem olyan szintű, mint a tavalyi szélsőséges időjárás okozta gondok.- A tavalyi év katasztrófa volt- mondta erről a szolnoki gazda.- A kalászos gabonák tekintetében is óriási károkat szenvedtek a tábláim, a kukoricát pedig szinte teljes egészében be kellett silózni és tárcsázni. Erre az esztendőre egyértelműen jobb körülményeket várunk gazdatársaimmal. Ami már jelenleg is látszik, hogy a csapadékkal egyelőre nem lesz hiány, ebben a szakmában azonban nem szabad semmit sem elkiabálni - tette hozzá a tárcsázó gépén csapágyat cserélő Rigó András. Dómján Sándor, az egyik karcagi mezőgazdasági Kft. főmérnöke is pozitívan tekint a jövőbe.- Szerencsére tartós nagy fagy még nem volt, gazdasági növényeink - őszi káposzta repce, őszi árpa, búza - jól átvészelték eddig a telet. Csakhogy közel 150-200 milliméternyi eső hiányzik a talajból az elmúlt héten esett hó és eső ellenére is. Az előrejelzések szerint tél végén lesz egy kis csapadék, aztán jön a forró tavasz és a nyár, így nagy szükség lesz öntözésre - sorolta várakozásait a karcagi szakember, aki arra is kitért, hogyan lehet alkalmazkodni a szélsőséges körülményekhez. - Nagyon fontos, hogy szárazságtűrő fajtákat és rövidebb tenyészidejű kultúrákat kell vetnünk. A nagy hozamú intenzívebb öntözést igénylő növények megkívánják az öntözést, ehhez alkalmazkodnunk kell. Olyan fajtákat fogunk tavasszal vetni, amik kifejezetten jól tűrik az aszályt és a nagyon komoly hőstresszt. Az öntözött területen több száz hektáron áttérünk a kukorica-vetőmag előállításra. Bár az öntözés lényegesen megnöveli a költségeket, de hosszú távon erre kell berendezkednünk a jó termés érdekében - vázolta terveit Dómján Sándor. A hosszú távú tervek voltak előtérben tegnap délután a szolnoki megyeháza dísztermében is, ahol a közös uniós agrártámogatási rendszer (KAP) jövőjéről, illetve az új földtörvény hozadé- kairól is hangzottak el előadások. A komoly érdeklődés övezte szolnoki gazdafórumon dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hangsúlyozta, hogy ugyan még ma is sok gondja-baja maradt a hazai gazdáknak, az elmúlt években megnőtt a dolgos parasztemberek megbecsülése.- Négy fontos dolgot kell kiemelnem a mezőgazdaság hazai viszonyait tekintve. Az első, hogy a vidék szerepe ismét felértékelődött, és ennek következtében lehetőségünk nyílhat az „agrárbéke” megteremtésére. A második, hogy méltányos jövedelmet kell biztosítanunk a földből élő emberek számára. Szintén ehhez kapcsolódik az elmúlt években hozott gazdavédő intézkedések A szolnoki Rigó András a vetést megelőzően, a talajelőkészítés során használatos gépével tér vissza hamarosan a földekre sora, és az utolsó dolog, az agrár- támogatások kifizetéseinek meggyorsítása is komoly fegyvertény - fogalmazott a miniszter, aki azonban a problémákat sem rejtette véka alá. - Mindannyian tudjuk, hogy az agrárhitelezéssel nincs minden rendben, és a föld védelme érdekében is szükséges további lépéseket tennünk. Pont ezért örömteli, hogy a tavasz folyamán akár már el is fogadhatja a parlament az új földtörvényt. A földvásárlások hatósági engedélyhez kötése, a tulajdonmaximumok felállítása és a fóldbizottságok létrehozása is a magyar föld védelmét erősíti majd. A cél az, hogy hosz- szú távon azokhoz kerüljenek a területek, akik valóban gazA szántóföldi növények a tavalyi év tükrében* Növény Termésátlag kg/ha Termésátlag változása 2011-hez képest Terület Terület változása 2011-hez képest Kukorica 3980 kg-39% 1 millió 190 ezer ha-3% Búza'-0 3740 kg-3% 1063 éter ha +9% Cukorrépa 44 ezer 100 kg-22% 17 ezer ha +14% Napraforgó 2150 kg-9% 607 ezer ha +5% Repce 2400 kg +7% 167 ezer ha-29% Lucerna 3360 kg-25% 128 ezer ha +3% *0rszagos adat, Forrás: KSH Lassan kialakul az új agrárkamara Dr. Fazekas Sándor: már tavasszal elfogadhatják a földtörvényt A magyar Agrar-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló törvényt hosszú előkészítés után tavaly nyáron fogadta el a parlament A kormányzati indoklás szerint a cél az volt, hogy egységes agrárkamarai szervezet jöjjön létre, amelyben kötelező módon tagoka mezőgazdasági termelők, a termékeket feldolgozók és a kereskedők is. A tagság kötelező, a kisebb termelőknek ötezer forintos regisztrációs díjat kell fizetniük Megyénkből hatvan fő küldöttet fognak választani a február első felében, hét megyei városban tartott voksolás során. A Világgazdaság szerint a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) nem vesz részt a közeledő agrárkamarai választásokon, mert a szervezet szerint nincs valódi esély listaállításra. Sőt, úgy vélik, a létrejövő köztestület nem lesz legitim, ha a mostanifeltételek szerint alakul meg. Szintén hasonlóan döntöttek a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségénél (Agrya) is. dálkodni, megélni akarnak a földművelés, az állattenyésztés segítségével - tette hozzá dr. Fazekas Sándor, aki szerint nem lehetetlen, hogy a jelenleg az agráriumban dolgozó félmilliós létszámot fentebb tornásszák. A Szolnokkal együtt kilenc vidéki városban megrendezett fórumon a miniszter mellett dr. Túri-Kovács. Béla országgyűlési képviselő és Papp Gergely, az Agrárgazdasági Kutató intézet munkatársa is előadást tartott, de az új agrárkamara terveiről, szolgáltatásairól és céljairól is képet kaphattak az érdeklődők, sőt a kamarai választásokról is szó esett az összejövetelen. A gazdáknak azonban a hosszú távú tervek mellett a jelenre is figyelniük kell. Ahogy Rigó András mondta: jelenleg nem néz ki rosszul a helyzet, de a mezőgazdaságban soha semmi sem biztos. Hiába említette például a miniszter szolnoki előadásában az agrártámogatások és kárenyhítések egyszerűsítését, információink szerint sok környékbeli gazda pont azért nem kért kárenyhítést, mert túl bonyolultnak találták az adminisztrációt a valódi kár töredékért, esetenként mindössze néhány százezer forintért cserébe. Emberkereskedelem gyerekekkel volt a vád akta Az utolsó jogerős határozatot is meghozta a napokban a másodfokon eljáró Debreceni ítélőtábla a mezőtúri L. Kálmán és társai ellen közel évtizede indított büntetőügyben. A táblabíróság korábban új eljárásra kötelezte a Szolnoki Törvényszéket, ezért zárult le az ügy aktája sokára. A vád szerint a bűncselekmény-sorozat 1999 és 2002 között történt, mikoris a vádlottak több mint húsz gyermek- és fiatalkorú intézetis lányt kényszerí- tett éveken keresztül prostitúcióra a 4-es főút mentén. A Debreceni ítélőtábla jogerősen részben helyben hagyta a Szolnoki Törvényszék első fokú határozatait. L. Kálmánt 9 év fegyház büntetésre ítélték, és elrendelték a megyéből történő 5 évre szóló kitiltását. Ifj. N. József 5 év 6 hónap fegyház-, Ú. Béla 3 év fegyház-, míg id. N. József 4 év börtönbüntetést kapott. N. Jánost, valamint F-né K. Tímeát felfüggesztett börtönre ítélték. A táblabíróság id. N. József 4 évre szóló börtönbüntetését 2 évre enyhítette, a büntetés végrehajtását pedig 5 évi próbaidőre felfüggesztette, illetve elrendelte pártfogó felügyeletét. Az elítéltek közül - az összetett és hosszadalmas tárgyalás- sorozat, a részletekben meghozott határozatok miatt - többen már ki is szabadultak. ■ Figyelik az időjárást. A tiszaföldvárl Földrajzi Múzeum dolgozói pályázati forrásból korszerű meteorológiai állomást szereltek fel nemrég az intézmény udvarán. Képünkön Gere Péter munkatárs látható a berendezéssel, amely adatait rendszeresen feldolgozzák és közzéteszik. Küldöttválasztással kezdte az évet a régi klub készülődés Küldöttválasztással kezdte az évet a Tájak- Korok-Múzeumok Egyesület jászjákóhalmai csoportja. A szerveződés összesen harminchárom klubbal működik az országban, melyből a legtöbb, tizenöt Budapesten található. Jászjákóhalmán 1985-ben kapcsolódtak be az első tagok az egyesület munkájába, kikből 1989-ben jött létre a klub Fodor István Ferenc vezetésével, mely azóta is folyamatosan működik. Megyénkben többször és több helyen jött létre klub, de a 2013. évre ismét egyedül maradtak a jákóhalmiak, miután sok év óta Szolnok városnak sincs csoportja és a legtovább létező berekfürdői klub sem szerepel már sajnos az ezévi nyilvántartásban - tudtuk meg a jászsági klubvezetőtől. Noha a lelkes csoportok legnagyobb részt megyeszékhelyeken és nagyvárosokban működnek, egy Hajdú-Bihar megyei klub működik kisebb településen, mint a jászjákóhalmai, ez pedig a magyarho- morogi. A 10 tagú jákóhalmi klub az évet Papp István küldötté választásával kezdte, aki egyébként már korábban is képviselte őket országos gyűlésükön. ■