Új Néplap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-10 / 8. szám
LABDARÚGÁS 12 2013. JANUÁR 10., CSÜTÖRTÖK SPORT Gera kihagyja a szezont. A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Gera Zoltán súlyos sérülést szenvedett az angol WBA legutóbbi összecsapásán: korábban műtött térdében elszakadt a keresztszalag, így számára véget is ért a szezon, azaz nem szerepelhet a románok elleni vb-selejtezőn sem. Leskó Márk édesapját is legyőzte Kisújszálláson asztalitenisz Immár hagyománnyá vált, hogy Kisújszálláson az önkormányzat és néhány lelkes vállalkozó támogatásával minden esztendőben megrendezi az Újév Kupa asztalitenisz versenyt, melyen az igazolt játékosok mellett az amatőr is részt vehetnek. Közel harminc pingpongos állt asztalhoz a kunsági városban. Az egyéni viadalon négyes körmérkőzést rendeztek. Az igazolt játékosok csatájában a Bundesligában profiskodó Leskó Márk diadalmaskodott. A fiatal, szolnoki nevelésű versenyző többek között édesapját, a sok nagy csatát megélt Leskó Lászlót is legyőzte. A továbbiakban arattak a kisúji játékosok, hiszen a felnőtt és az utánpótlás kategóriában nem találtak legyőzőre. Mindez jó jel a közelgő NB Il-es csapatbajnoki meccsek előtt, hiszen az együttes szombaton a Békés II. otthonában lesz érdekelt. Eredmények. Igazoltjátékosok, egyéni: 1. Leskó Márk (Mössin- gen, német) 2. Kruchió Péter, 3. Leskó László, 4. Ágoston István (mind: Kisújszállási SE). A megyei első osztálybem szereplők, egyéni: 1. Himer Ádám 2. Rázsó Attila, 3. Vígh Richárd, 3. Deák Lajos (Mezőtúr). Páros: 1. Rázsó Attila-Vígh Richárd, 2. Himer Ádám-Kruchió Péter, 3. Szűcs István-Ágoston István (mind: Kisújszállás), Borsi Lajos-Deák Lajos (Mezőtúr). Ifjúságiak, egyéni: 1. Palágyi Imre, 2. Hajdú-Ráfis Kristóf, 3. Szántó Gábor, Németh Máté (mind: Kisújszállás). ■ HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. Tel: 56/419-011 Nyitva mindennap 8-21-iy Befektetési aranyértékesítés. Közületeket is kiszolgálunk! wvm.cornergroup.hu Money Gram nemzetközi pénz transzfer LABDARÚGÁS A Cél: hűmmel' Grúz Tamás Született: 1985. november 9. Magasság: 185 cm Súly: 82 kg Poszt: védő NB l-es meccs/gól: 141/8 Honnan érkezett: FTC Pályán a Szolnoki MÄV FC mindenképpen bent kell maradni az NB II-ben Mundi Roland Született: 1988. június 9. Magasság: 170 cm Súly: 65 kg Poszt: szélső NB l-es meccs/gól: 39/0 Honnan érkezett: Vasas Született: 1989. november 21. Magasság: 190 cm Súly: 84 kg Poszt: kapus NB l-es meccs: 8 Honnan érkezett: Paks hűmmel Született: 1979. február 17. Magasság: 168 cm Súly: 66 kg Poszt: középpályás NB l-es meccs/gól: 208/38 Honnan érkezett: Paks Nehéz szezon előtt a Szolnoki MÁV FC NB lies labdarúgócsapata: a kék-fehéreknek a sereghajtó pozíciójából indulva kell kiharcolniuk a bentmaradást a másodosztályban. Ennek érdekében meg is kezdték a felkészülést. Géléi lózsef Ügyvezetői eligazítás, (régi-új) edzői megbeszélés, orvosi vizsgálat szerepelt a Tisza-parti labdarúgók hét eleji programjában, hogy aztán kedden délutántól már a pályán, a valóságban is megkezdjék a téli felkészülést a tavaszi szezonra. A decemberi szezonzárás óta jelentős változások történtek a klub háza táján: új edzői stáb kezébe került a karmesteri pálca. A 2007-es nyári távozása után visszatérő Kis Károly vezetőedző egykori játékosát, Balogh Pált választotta segítőjének, s ami legalább eny- nyire lényeges, a keret megerősítése is megkezdődött...- De még nem fejeződött be - felelte kapásból érdeklődésünkre a MÁV FC ügyvezetője, Földi Sándor. - Az már biztos, a pályaedzőként hazatérő Balogh Pált játékosként is visszaigazoljuk Ceglédről, soha nem lehet tudni, mikor lesz rá szükségünk aktív labdarúgóként is. A remek felépítésű, kőkemény, jól fejelő középső védő, Grúz Tamás a Ferencvárostól, a 190 centi magas kapus, Pokorni Péter Paksról érkezett fél évre kölcsöne a Tiszaligetbe. Végleg a mi játékosunk lett a villámgyors Mundi Roland. Őt nem kell különösebben bemutatni, hiszen tavaly közönség kedvencnek számított Szolnokon. Most lejárt a szerződése a Vasasnál és 2014. nyaráig aláírt hozzánk. Sipeki István az Európa Ligában remekül szerepelt, az NB I-ben ezüstérmet szerzett Paks karmestere volt, tavasszal azt várjuk tőle, hogy összefogja, irányítsa csapatunkat. Mindenképpen szükségünk van még egy igazi centerre és egy belső védőre. Zajlanak a tárgyalások, ám továbbra is tartjuk magunkat az eddigiekhez, csak akkor hozzuk nyilvánosságra a kiszemeltünk nevét, ha már megegyeztünk vele. Miközben a klubvezető az igazolások aktuális állásáról tájékoztatta lapunkat, a keret tagjai a tiszaligeti műfüves pályán izzadtak.- Nem kellett senkit sem nógatni a munkára, hiszen valamennyien érzik, csak maximális teljesítményt nyújtva lehet esélyünk a bentmaradás kiharcolására - vélekedett az edzést követően Kis Károly. - Remélhetően a jövő hét elejére pontot tudunk tenni az átigazolásokra A tervek szerint a MÁV FC az egyhetes rovinji edzőtábor kivételével végig a Tiszaliget- ben készül a tavaszi idényre. HÍRSÁV Megfellebbezi a döntést az MLSZ SÚLYOS BÜNTETÉST Szabott ki a magyar labdarúgó válogatottra a nemzetközi szövetség. A tavaly augusztusban lejátszott Magyarország-Iz- rael (1-1) barátságos mérkőzésen a hazai szurkolók által tanúsított rasszista megnyilvánulások miatt a 2013. március 22-i, Románia elleni világbajnoki selejtező találkozó megrendezését zárt kapuk mellett engedélyezi a FIFA. Az MLSZ már bejelentette, a határozat kézhezvételét követően megfellebbezi a döntést. Vasárnap folytatódik a röplabdabajnokság bár A hazai röplabdabajnokságokban nincs téli szünet, a karácsonyi ünnepek miatt néhány napos szabadságra vonulhattak a csapatok. A hét végén azonban már folytatódik is a pontvadászat: a harmadik helyen álló Szolnoki Főiskola RK-SI NB I-es férficsapata vasárnap 16 órakor a listavezető Kecskemét együttesét fogadja. Ismét megsérült a válogatott birkózó megsérült a korábban kétszer műtött bal válla Módos Péternek a kötöttfogású válogatott tatai edzőtáborában. A vizsgálatok alapján az olimpiai bronzérmes birkózó részleges szalagszakadást szenvedett, ráadásul bevérzés van a vállában. Egyiptom ellen kezdenek kéziseink január 12-én, Egyiptom ellen kezdi meg szereplését a spanyolországi világbajnokságon a magyar férfi kézilabda-válogatott. Mocsai Lajos szövetségi kapitány szerint rendkívül kiegyensúlyozott a mezőny, az afrikai csapatok is nehéz ellenfeleknek ígérkeznek, így a nyitófordulóban csúcsformát kell mutatnia csapatunknak. A vártnál is jóval magabiztosabban győzött az Olaj Szegeden kosárlabda A folytatásban a honi kupa mellett további nemzetközi mérkőzések várnak a Tisza-parti piros-feketékre A Magyar Kupa nyolcaddöntő- jének visszavágóján 32 ponttal nyert az Olaj Szegeden, ezzel magabiztosan jutott a legjobb nyolc közé. A felek első meccsén a szolnoki gárda 81-67-re győzött a Szedeák ellen. Az utóbbi találkozón végig vezettek a piros-feketék, tíz pont felett tartották vetélytársukat, a játékuk azonban sok kívánnivalót hagyott maga után. Neno As- cserics edző is nagyon elégedetlen volt az övéi játékával. Egy biztos: alaposan feltüzelte a csapatot a szerb származású szakember, mert Báderék a kezdés után szinte neki estek a házigazdáknak. Különösen az utóbb emlegetett center remekelt, aki már az első félidőben 15 pontnál járt, és korlátlan úr volt a védőpalánk környékén is. Mellette Sehovics és Bell volt az ügyeletes gólszerző. Tegyük hozzá, hogy a cserék is jól szálltak be, közülük Fodor Márton dupla után triplát dobott a második negyedben. A továbbiakban is nagy kedvvel játszottak a szolnokiak, kis túlzással akkor dobtak gólt, amikor csak akartak. A hazaiak elkészültek erejükkel, és megadták magú- , kát. Összesítésben 46 pont kü- § lönbséggel jutott tovább a cím- | védő Olaj KK. A negyeddöntő = sorsolását január 22-én tartják, s A mérkőzéseket február 6-án A csereként beszálló Fodor Márton (labdával) nagy kedvvel kosarazott és 9-én rendezik. Ezt megelőzve azonban Adria Liga és EuroChal- lenge találkozók várnak az együttesre. A sorban az első szombaton lesz a montenegrói Buducsnoszt Podgorica otthonában. Naturtex-Szedeák- Szolnoki Olaj 67-99 (18-29,13-20,13-25, 23-25) Újszegedi sportcsarnok, 400 néző. V: Papp, Frányó, furák. SZEDEÁK: Fekete 8, Gurley 8, Kiss Zs. 2, DUKICS 11, Csorvási M. 8. Csere: Csorvási L. 3/3, Jakab 4, Vida 6, Tanács 7/3, Wirth 6/6, Varga D. 4, Hájer. Vezetőedző: Bonifert Domonkos. OLAJ KK: Simon B. 5, HORVÁTH Á. 16/12, SEHOVICS 15/3, Bell 13/3, BÁDER 17. Csere: Németh 1. 3, SZABÓ M. 11, FODOR M. 15/9, Mándoki, Trepák, Csaba Gy. 2, Grebenár 2. Vezetőedző: Neno Ascserics. Edző: Drágán Alekszics. Az eredmény alakulása. 4. perc: 6-11,8. p.: 16-17,14. p.: 20- 35, 18. p.: 24-44, 24. p.: 35-57, 28. p.: 39-68, 35. p.: 53-83: További eredmények, első mérkőzések: ZTE-Nyíregyháza 92-57, Pécs-Körmend 81-62. MAFC-Sopron 77-73 (!) - a MAFC jutott tovább. A további párosításokban, a jövő héten rendezik: Debrecen-Alba Fehérvár, Kaposvár-Szombat- hely, Pécs-Körmend, MTK- Atomerőmű, Kecskemét-Jász- berény (kedd). ■ V. CS.