Új Néplap, 2012. december (23. évfolyam, 281-304. szám)
2012-12-05 / 284. szám
KOZELET HÍRSÁV Regisztráció: az elnök az AB-hez is fordulhat áder János köztársasági elnök tegnap még nem döntött a november 26-án elfogadott választási eljárási törvény további sorsáról - közölte az elnöki hivatal sajtóigazgatója. Az államfő az alaptörvényben rögzített ötnapos határidő értelmében csütörtökig dönthet, és az Alkotmánybírósághoz is fordulhat a választási regisztráció ügyében. Áder szombaton kapta meg aláírásra a törvény szövegét. Bajnai Gordon leül az MSZP-vel tárgyalni az MSZP üdvözli, hogy a Szövetség a változásért elnevezésű állásfoglalásukra reagálva a Bajnai Gordon volt kormányfő vezette Haza és Haladás Egyesület jelezte együttműködési szándékát. A nol.hu szerint az egyesület kész tárgyaló- asztalhoz ülni az MSZP-vel, mivel fontosnak tartják, hogy a demokratikus erők együttműködve váltsák le a Fidesz-kormányt. Miért kerül Patriot a törökökhöz? a Patriot rakétavédelmi rendszer tervezett törökországi telepítése kizárólag védelmi célokat szolgál, és nem irányul sem szíriai repüléstilalmi övezet kijelölésének, vagy bármilyen, Szíria elleni támadó műveletnek a támogatására - erről próbálta meg tegnap győzködni Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár Szergej Lavrov orosz külügyminisztert Brüsszelben. Rasmussen: Csak védelmi eszköz I________________________ Több vonat, megszűnő megállók vasút VEKE: nem igazítják a menetrendet a járások létrehozásához Értékesítés nettó árbevétele Üzemi eredmény Adózás előtti eredmény Mérleg szerinti eredmény Adózott eredmény Saját tőke Kötelezettségek MAV-Start Zrt . (millió forintban) FORRÁS: OFTEN VG-GRAFIKA Pár nap múlva, december 9-én életbe lép az új vasúti menetrend. Néhány megállóhely megszűnik az országban, de szárnyvonal nem. Éber Sándor „A tömegközlekedési rendszert nem igazították ahhoz a változáshoz, hogy januártól újra lesznek járások” - mondta lapunknak a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke a december 9-én életbe lévő új vasúti menetrend kapcsán. Dorner Lajos szerint lesznek olyan települések, ahonnan nem lehet tömegközlekedéssel elérni a járásközpontokat. Ez főként a kistelepüléseket érinti. A VEKE elnöke szerint ezt a problémát költségtakarékossági szempontok miatt nem oldották meg. Dorner szerint az új menetrendben nincs túl sok változás. Továbbra sem látja megoldottnak azt a problémát, hogy a vonatokat és a buszjáratokat összehangolnák. A VEKE kapott olyan jelzést, hogy a buszjáratok ezek után is pont öt perccel fogják lekésni az intercityt. Dorner úgy véü, nincs apparátus és hozzáértés, hogy ezen változtatni tudjanak. Hiányolta, a közlekedésnek nincs egyszemélyi felelőse. Szárnyvonal nem szűnik meg jövőre, de a Székesfehérvár- Szombathely vonalon több olyan állomás is lesz, ahol ezentúl nem fog. megállni a vonat: például Sárpentele, Inota, Szentgál, Vá- roslőd-Kislőd vagy Kolontár. A helyiek és egyes polgármesterek a például a hír24-nek arról panaszkodtak, hogy mindössze az új menetrendből értesültek a változásokról. Szentgál Mésztelep nevű megállója is megszűnik, busz iskolaidőben csak naponta kétszer lesz, így a helyiek szerint december 9-től szinte csak autóval lehet elérni a települést. A VEKE elnöke is sérelmezte, hogy csak tegnap hozták nyilvánosságra a változásokat, amit az új menetrend előtt már 12 nappal előbb meg kellene tenni. Hiányolta az egyeztetéseket is. A MÁV-Start Zrt. Kommunikációs Igazgatósága lapunknak azt nyilatkozta, hogy például a Székesfehérvár-Szombathely vonalon történt változásokról már áprilisban egyeztettek az érintett települések részvételével az ajkai kistérségben a Somló Volán bevonásával, de akkor a tervezett menetrenddel kapcsolatban nem merült fel észrevétel. A vasúttársaság a honlapján, sajtóközleményben, a menetrendkönyvben és az érintett táblás megállóhelyeken és állomásokon is hirdetményben tájékoztatja az utasokat a változásokról. A változásokra a párhuzamosságok megszüntetése és a vasúti személyszállításnak a valós utazási igényekhez való közelítése miatt van szükség. A MÁV-Start lapunknak azt ígérte, nem lesz olyan település a vasút mellett, amely közlekedési szempontból ellátatlan lesz. ígérik, a helyközi autóbuszok sűrűbb menetrend szerint fognak eljutni a vonzás- körzetekbe és a megyeszékhelyekre. Nőni fog a közlekedő vonatok száma is. A vasárnaptól életbe lépő menetrendi fejlesztésektől növekvő utasszámot és bevételnövekedést várnak. A belföldi vasútLsze- mélyszállítás a közszolgáltatások megrendelőjének, a Magyar Államnak a hozzájárulása nélkül minden vonalon veszteséges lenne. A MÁV-Start szerint a hozzájárulás, azaz a költségtérítés, a bevételekkel nem fedezett indokolt költség ellentételezésére szolgál, ezzel együtt a személy- szállítás nullszaldós. Növelik az intercity-k számát a máv-start a pozitív változások között jelezte, hogy hat év után újra közvetlen InterCity-vonat indul Egerbe csökkenő menetidővel. Több lesz az intercity-vonat, több kocsit felújítanak, s többször járnak majd a motorvonatok. Több vonalon is ütemes menetrendet vezetnek be, így például a Budapest-Békéscsaba vagya Tatabánya-Oroszlány vonalakon. Székesfehérvárra a felújításoknak köszönhetően csökken a gyorsvonatok menetideje. a pécsi, kaposvári és bajai IC-vonatok fővárosi végállomása a Déli pályaudvar helyett a Keleti lesz. Az autóbuszos közlekedésben integrált ütemes menetrend lép életbe a Miskolc-Pol- gár-Debrecen és Debrecen-Bé- késcsaba-Szeged vonalakon. Nem éri meg 3 utasért a máv-nak megtakarítást jelent, ha egy vonat nem áll meg minden állomáson - mondta lapunknak Dorner Lajos. A VEKE elnöke szerint energiát lehet megtakarítani, mivel egy 500 tonnás vonatot nem gazdaságos megállítani 3 utasért. A másik megtakarítás a MÁV belső szabályzata miatt lehetséges - amit Dorner beteg rendszernek írt le. Ezek szerint a MÁV-Start- nak például állomáshasználati díjat kell fizetnie, így az az érdeke, hogy minél kevesebb helyen álljon meg, de ez viszont a pályaműködtető társaságnak okoz bevételkisesést. a máv-start lapunknak azt írta, hogy a vasúttársaságnak több ezer forintos költséggel jár minden egyes vonatmegállítás. A cég hangsúlyozta, hogy nem a költségmegtakarítási szempontok vezérelték az intézkedéseket, hanem az alacsony utasszám (napi 2-3-4 fel/leszálló utas), illetve a menetrend szerinti autóbuszos eljutási lehetőségek megléte, a párhuzamosságok megszüntetése. Itt nem áll meg a vonat SZÉKESFEHÉRVÁR-SZOMBATHELY vonalon: Sárpentele, Sár- szentmihály, Csór-Nádasdla- dány, Inota, Hajmáskér-Újtelep, Kádárta, Szentgál, Város- lőd-Kislőd, Kolontár ZALASZENTIVÁN-NAGYKANIZSA vonalon: Kilimán, Magyarszer- dahely RÉDICS-ZALAEGERSZEG VONALON: Baktüttös BALATONSZENTGYÖRGY-TAPOL- CA-UKK vonalon: Lesfnceto- maj PUSZTASZABOLCS-BÖRGÖND- SZÉKESFEHÉRVÁR VONALON: Börgönd állomás EGER-SZILVÁSVÁRAD VONALON: Tardosi kőbányák időszakos megállóhely LAJOSMIZSE-KECSKEMÉT VONALSZAKASZON: Ócsai szőlők, Nagynyír megállóhely Klaus elnök Budapest vendége volt látogatás Áder János: Az uniós kohéziós források megőrzéséért kell küzdeni Minden második ausztriai bevándorló magyar Magyarország és Csehország tagja a kohézió barátai csoportnak, együtt érvelnek a kohéziós támogatások megőrzéséért - mondta Áder lános államfő a Sándor-palotában, miután tegnap fogadta cseh kollégáját, Václav Klaust. Kiemelte, fontos, hogy ne csökkenjenek radikálisan a kohéziós források, és munkahelyteremtésre használják fel ezeket. Áder hozzátette, a források felhasználását szigorúbban kellene ellenőrizni, hogy azokat valóban a meghatározott célokra fordítsák. Václav Klaus hangsúlyozta, sem Magyarországon, sem Csehországban nem örülnének a kohéziós támogatások Václav Klaus cseh államfő és Áder János a díszsorfal előtt megkurtításának, hiszen ezek értelmes célok megvalósítását segítik. Áder kérte partnere támogatását, hogy az agrártámogatások se csökkenjenek jelentősen a 2014-2020-es EU-s költség- vetésben. Václav Klaus szerint a magyar gazdákhoz hasonlóan a csehek sem üdvözölnék ezt. Kérdésre válaszolva, a Benes- dekrétumoknak magyarokat érintő megállapításai érvénye- sek-e, Klaus így válaszolt: ez az „álságos kérdés” arra irányul, hogy a múltat viszálykeltésre használja most. Ezek a volt Csehszlovákia jogszabályai, de ma már „semmit nem döntenek, semmit nem visznek véghez” ezek alapján - mondta. ■ az OSZTRÁK WIFO Intézet friss elemzése szerint a 2011 májusi munkaerőpiaci nyitás óta 29 493 állampolgár érkezett Ausztriába az uniós tagállamokból. A Die Presse által idézett felmérés szerint a legmagasabb bevándorlási arányt Bécs és térsége, Alsó-Ausztria és Burgenland könyvelhette el. A 2004-ben csatlakozó uniós tagállamokból érkező munka- vállalók aránya 0,9 százalékkal nőtt Az előző évhez képest Burgenland a nyertes a maga 3 százalékos emelkedésével. Stájerország, Karintia és Felső-Ausztria az átlag alatt marad 0,7-0,5 százalék közötti növekedésével. Az osztrák munkaerőpiacon erőteljesen éreztette hatását a 2011 májusi nyitás. Ugyanakkor a bevándorló dolgozók nagy többsége csak időszakos munkát végzett a szomszédban. 2011 májusa és 2012 áprilisa között 77 510 uniós polgár vállalt munkát. A bevándorlók számát tekintve Magyarország vezet: a vizsgált időszakban 32 685 magyar vállalt munkát Ausztriában. A második helyezett Szlovákia csak 16 790 dolgozót adott. «VG ■ Több mint 77 ezer uniós polgár dolgozott az osztrákoknál j 4