Új Néplap, 2012. december (23. évfolyam, 281-304. szám)
2012-12-31 / 304. szám
5 2012 DECEMBER 31., HÉTFŐ M EZOTTJR ÉS KORNYÉKE Csillogó szemek köszöneté portré Víz alól „indult” és a Playboy címlapjának fotózásáig jutott t 1 Borzi Vivien példája is mutatja, egy kisvárosból indulva is lehet sikereket elérni Januártól Fekete Miklós az új mezőtúri rendőrkapitány kinevezés Mezőtúr kép- viselő-testülete a napokban tárgyalta és fogadta el az új városi rendőrkapitány kinevezéséről szóló előterjesztést. Mint ismeretes, Szakács László alezredest, a Mezőtúri Rendőrkapitányság korábbi kapitány vezetőjét november 1-jei hatállyal a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatójának nevezték ki. Ezt követően Farkas József megyei rendőrfőkapitány azzal kereste meg a város képviselő-testületét, hogy 2013. január 1-jétől Fekete Miklós ezredes - aki november 16-ától megbízás alapján a kapitány vezetői feladatokat már ellátja - kapitányságvezetői kinevezésére kíván javaslatot tenni. A törvény szerint a kinevezést megelőzően az illetékes önkormányzatok véleményét ki kell kérni. Ennek megfelelően a mezőtúri képviselő-testület megtárgyalta és elfogadta a városi rendőrkapitányság kapitányvezetői feladatainak 2013. január 1-jétől történő ellátásáról szóló előterjesztést. ■ Közös lesz az önkormányzati hivatal jövőre társulás Elkészült a Mezőtúri Közös Önkormányzati Hivatal alapító okirata. Mivel január 1-jétől a kisebb települések csak társulásban működtethetik tovább önkormányzati hivatalaikat, Mezőtúr, Mester- szállás és Kétpó mostantól még szorosabban működik együtt. A mezőtúri képviselő testület a napokban fogadta el a közös önkormányzati hivatalról szóló megállapodást, illetve Kétpó község és Mesterszállás község önkormányzata is megszavazta ugyanezt. Mint ismeretes, utóbbi településsel már évek óta körjegyzőséget működtet Mezőtúr városa. Az abban foglaltak alapján az közös ön- kormányzati hivatal alapító okiratát a székhelyként működő önkormányzat képviselő-testületének kell szentesítenie. ■ A legismertebb celebeket fotózta az utóbbi években, mégis azt vallja, többet ér számára, ha egy „hétköznapi” nőt mutat szépnek képein. De milyen út vezet Mezőtúrról a Playboy címlapfotójáig? Szilvási Zsuzsa- Gyermekkorom óta művész beállítottságú voltam - meséli Borzi Vivien, aki napjainkban keresett fotós a fővárosban. - Évekig zongoráztam, imádtam verseket mondani, szerettem rajzolni és festeni. így amikor a szüleim 16 évesen elküldték egy művésztáborba, nagyon örültem neki. Ott, Szerencsen ismerkedtem meg a fotózással, ám nem hogy szép jövőt nem jósoltak nekem, de még ki is fejtették, hogy ne erőltessem a fotózást a továbbiakban. Persze a fiatal mezőtúri lány ettől csak elszántabbá vált, annak ellenére, hogy az egyetemeken is osztották a táborbeli tanárok véleményét, így Vivien nem került be egyik művészeti képzésre sem. Helyette politológia szakra jelentkezett Szegedi Tudományegyetemre, s bár hamar világossá vált számára, hogy ez nem a neki kijelölt út, lelkesen harcolt a jó jegyekért. Az élet azonban végül őt igazolta, mára pedig befutott fotóssá j vált.- Egy ideig hobbi volt számomra a fotózás és bőszen gyakoroltam... otthon - idézi fel a múltat ma már vidáman. - Mellette belekóstoltam az élet több területébe is. Festettem, rajzol- gattam, elmentem lakberendezőnek tanulni, elvégeztem egy marketinges képzést, és sokat tanultam a nagy betűs életről. Közben még Mezőtúrról próbáltam építgetni a jövőmet. Otthon ismerkedtem meg Kozma Izá- val, aki fodrászként dolgozik, és látta azt, amit korábban senki: a lehetőséget bennem. És én éltem is ezzel a lehetőséggel. Fotóztunk együtt. Először csak kicsiben, ám a végén már címlapokat is kaptunk, mindezt otthonról. Egyedinek számított a víz alatti fotózásunk, amit Selmeczi Dániel segítségével vittünk véghez, s amely már ismertséget hozott számomra. Ám ahogy az lenni szokott, ahhoz, hogy az alig huszonéves lány vegye a bátorságot és gyökeresen megváltoztassa életét, váratlan - és sajnos szomorú - fordulatnak kellett bekövetkezni.- Éppen három éve, 2009 karácsonyán szembesültem az élet rövidségével, hozzám közel állók halála révén. Nagyjából tíz nap alatt felszámoltam addigi életemet és Budapestre költöztem. A célom az volt, hogy nyomot hagyjak magam után... Hogy éljek, hogy boldog legyek, hogy megmutassam, hogy igenis képes vagyok azokra a dolgokra, amelyekről mások csak álmodnak. Őszinte leszek... komolyan boldog embernek érzem magam, annak ellenére is, hogy nem volt mindig könnyű. Minden sikeremért foggal-körömmel kellett megküzdenem, de ezek az idők lassan elmúltak. A gyökereim azonban megmaradtak. Azt hiszem, az értékrendem a helyén maradt, megmaradt a vidéki mentalitás, amivel itt könnyebb az élet. Egyedül azt a „kisvárosi rosszindulatot” nem hoztam magammal. Úgy gondolom, a hozzáálláson nagyon sok múlik. Sokat éltem, ahogy élek a mai napig is, és próbálok kiélvezni minden percet. Minden munkát lelkesen és lelkiismeretesen csinálok. Mára megtaláltam magam. Állandó csapattal dolgozom, a sminkesemmel; Dominique Roberts-el, és Haller Janikával - aki törökszentmiklósi - és évek óta jó barátom. Nélkülük sem tartanék ott, ahol. Borzi Vivient az utóbbi időben szinte „egymásnak adják” a modellek. Készített sorozatot több ismert emberről, igazából mégis inkább egyedi hangulatú fotói miatt keresik.- Azt hiszem, szinte mindegy, kiket fotóztam már - magyarázza. - Akit érdekel, hogy mit csinálok, azt nem azért fogja, mert sok ismert ember keres meg, hanem mert tetszik neki a képi amit lát. Persze sok mindenre büszke vagyok. Fotóztam Playboy címlapot - első nőként Magyarországon fotóztam más címlapokat, fotóztam ismert embereket, fotóztam víz alatt, fotóztam elismert szakemberekkel. De azt hiszem, arra vagyok a legbüszkébb, amikor hétköznapi - magukat nem annyira szépnek látó - nők jönnek hozzánk, és megmutathatjuk nekik azt, hogy milyen szépek tudnak lenni... Ezek a csillogó szemek, a hálás telefonhívások szerintem minden másnál többet érnek. Tudatos ember vagyok. Vallom, hogy azt kapom, amit adok. így odafigyelek rá, hogy törekedjek jó embernek lenni. Ráadásul azon szerencsés emberek közé tartozom, akik elmondhatják, hogy a „munkám a hobbim”. Ennél nincs szükség többre... 1 HÍREK Mezei őrszolgálat lesz Mezőtúron a mezőőr látja el mostantól a mezőtúri külterület és az ahhoz tartozó zártkertek őrzését. Ehhez kapcsolódóan a földhasználók évente két részletben - március 15-éig és szeptember 15- éig - kötelesek befizetni a megállapított mezőőri járulékot. Módosult az egészség- ügyi fejlesztés az egészségügyi alapellátás és járóbeteg-szakellátás fejlesztésére pályázott a mezőtúri önkormányzat. Időközben az Országos Mentőszolgálat azt a szándékát fejezte ki, hogy nyertes pályázat esetén hajlandó áthelyezni a helyi mentőállomást a pályázat megvalósításának új helyszínére. Ezzel kapcsolatban az OMSZ vezetői együttműködési megállapodás megkötését ajánlották. A fejlesztés teljes költsége így több mint kétszázmillió forint lesz, melynek mintegy 70 millió forintos önerejét a város finanszírozza. Sikeres adventi pályázat nagy sikerrel zárult a hagyományos adventi koszorúkészítő verseny Mezőtúron, ebben az esztendőben összesen negyvenkét mű érkezett be. Gyermek kategóriában Szegedi Tünde és a Kossuth Lajos Általános Iskola 1. osztálya, felnőtt amatőr kategóriában Bo- tyánszky Mihályné, míg a profik között Szilágyi Mariann és Pályi Mihály nyert, de emellett több különdíjat is kiosztott a zsűri. Csodás koszorúk készültek Székely barátaitól kapta a különleges receptet szappanfőzés Egykor minden háziasszony ismerte a tisztítószer készítésének fortélyát Egykor szinte minden háziasszony számára természetes volt, hogy otthon főzi a szappant. A házilag készült tisztítószer még manapság is talán a leghatékonyabb mosószer, egyre kevesebben ismerik azonban titkát. Egyfajta kihaló mesterségnek számít immár a szappanfőzés, amelynek fortélyai szájról szája terjednek. így ismerkedett meg vele a mezőtúri Karsai István is.- Annak idején nagyanyám még maga is saját kezűleg főzte a szappant, aztán jöttek a modern idők és mindez feledésbe merült - meséli a nyugdíjas férfi. - Néhány évvel ezelőtt azonban székely barátainknál járva kaptunk háziszappant. Ők még sokkal önellátóbbak, mint mi, amit csak lehet, maguk teremtenek elő. A szappan mellé pontos leírást is kaptam arról, hogy miként kell elkészíteni, így aztán itthon kipróbáltam. Á legfőbb alkotóeleme a zsiradék, mi pedig minden évben vágunk disznót, így alapanyagban nincs hiány. A szappanfőzéshez bizony nagy odafigyelés és türelem kell, hiszen legalább háA szappanfőzéshez nagy odafigyelés és türelem kell. Karsai István maga főzi a szappant rom-négy órán keresztül kell kevergetni a lúgos masszát, mire elkészül. Az eredmény azonban mindenképpen megéri a fáradozást. így aztán Karsaiék is egyre ritkábban kapcsolják be automata mosógépüket. Inkább elővették a régi tárcsás mosógépet, amelynél még nem előírás a fékezett habzás. Cserébe gyönyörűen tiszta ruhákat kapnak, melyek illata a házigazda kísérletező kedvétől függ. Újabban ugyanis Karsai István már nem elégszik meg az egyszerű szappanfőzéssel. Különböző illatokat, színeket kever, a „végeredménnyel” pedig az egész családot ellátja. ■ Hívja az Új Néplap újságíróját! SZILVÁSI jj*' ZSUZSA elsősorban a Mezőtúr térségének I településein élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, | vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza az 30-64-74-716-os | telefonszámot hétköznapokon! ! CjFpláP §1 > » % i i t