Új Néplap, 2012. december (23. évfolyam, 281-304. szám)

2012-12-24 / 300. szám

2012. DECE liUdi ■HMM KOZELET HÍRSÁV Már biztos: olcsóbb lesz a gáz, az áram megjelent a Magyar Közlöny­ben, ezzel hivatalossá vált az a rendelkezés, amely szerint januártól 10 százalékkal csökken a lakosság számára a távhő, a villamos energia és'a földgáz ára. A csaknem négymillió háztartást érintő rezsiköltség-csökkentésről december 12-i ülésén döntött a kormány. Giró-Szász And­rás kormányszóvivő akkor felidézte, hogy 2002 és 2010 között több mint kétszáz szá­zalékkal emelkedett a gáz, száz százalékkal pedig a villany ára, a családokra így irreálisan magas teher nehe­zedik. ■ MTI Nyugdíj: még marad a korkedvezmény ANNAK ÉRDEKÉBEN, hogy a korkedvezményes nyug­díjrendszer átalakításáról megalapozott, részletes vizsgálaton alapuló döntés szülessen, a kormány 2014 végéig meghosszabbítja a je­lenlegi rendszert - közölte az Emberi Erőforrások Minisz­tériuma. A korkedvezményes nyugdíjat több mint negyven éve vezették be. Ennek alap­ján azok mehettek korábban nyugdíjba, akik munkájuk során fokozott egészség- károsodásnak voltak kitéve, j A rendelkezések ennyi idő után felülvizsgálatra, változ­tatásra szorulnak - áll a köz­leményben. ■ MTI Tálib parancsnokot ölt meg Harry herceg a legnagyobb példányszámú brit napilap értesülése sze­rint megölte az afganisztáni tálib erők egyik parancsno­kát Harry herceg. Károly brit trónörökös és a néhai Diana hercegnő másodszülött fia, II. Erzsébet királynő unokája szárazföldi egységeket támo­gató helikopteres rajtaütés­ben vett részt Afganisztában. De nem ő az első, aki a brit uralkodó leszármazottai kö­zül tényleges frontszolgálatot teljesít. András yorki herceg, a királynő másodszülött fia az Argentínával 1982-ben megvívott falklandi háború­ban ugyancsak harci helikop­terpilótaként szolgált. ■ MTI Pápai kegyelem a komornyiknak xvi. Benedek kegyelmet adott Paolo Gábrielének, a bizalmas vatikáni doku­mentumok ellopásáért 18 hónap börtönre ítélt pápai komornyiknak. A pápa szombaton személyesen közölte az elítélttel, hogy el­fogadta kegyelmi kérvényét. Az egyházfő kegyelemben részesítette Gabriele bűn­társát, Claudio Sciarpellettit, a szentszéki államtitkárság volt informatikusát is. Ők robbantották ki a Vatileakst, a pápai lakosztályból ellopott bizalmas vatikáni dokumen­tumok botrányát az év ele­jén. ■ MTI Nagy eredmény az átszervezés oktatás Tovább folytatódik a tárgyalás a hallgatók és a kormány között Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere (jobbról) és Nagy Dávid, a HÖOK elnöke: hosszú menet lesz Az oktatás átszervezését nevezte az elmúlt két és fél év egyik legnagyobb tetté­nek Orbán Viktor a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának adott interjú­jában. A miniszterelnök szerint jövőre már gazdasági növekedésben lehet remény­kedni, és jó eséllyel teljesít­hető a tíz év alatt létrejövő egymillió új munkahelyről szóló terv. Munkatársunktól Az oktatás átszervezését nevez­te az elmúlt két és fél év egyik legnagyobb tettének Orbán Viktor a Kossuth Rádió Vasár­napi újság című műsorának adott interjújában - közölte az MTI. Orbán Viktor a köz- és a felsőoktatásban jelentkező sok problémával indokolta a felsőoktatás átszervezésének szükségességét. Példaként em­lítette, hogy az általános iskolát gyakran az alapképességek elsajátítása nélkül hagyják el a diákok, a szakmunkáskép­zőt pedig úgy, hogy sokszor alapvető szakmai ismereteik hiányoznak, és sokan úgy jön­nek ki az egyetemről, főiskolá­ról, hogy olyan a diplomájuk, amelyet a gyakorlatban nem lehet használni. Mindezek alapján az elmúlt két és fél év egyik legnagyobb tettének a miniszterelnök az oktatás teljes átalakítását ne­vezte, 2013 feladatának pedig ennek bejáratását, az új szisz­téma „gördülékennyé” tételét. Az elmúlt hetek hallgatói tüntetéseivel kapcsolatban - utalva a Fidesz 1988-as di­ákmozgalmi múltjára - meg­jegyezte, könnyen lehet, hogy a mostani diákmozgalmak „felszínre dobnak olyan tehet­séges embereket, akik majd (...) egyszer odakerülhetnek, hogy rájuk lehet bízni a nagyon fon­tos közös ügyeinkből nagy sze­leteket, vagy akár az egészet”. Az ország helyzetéről szól­va úgy fogalmazott, hogy az elmúlt két és fél évben sike­rült Magyarországot úgy át­szervezni, hogy 2013-ra már gazdasági növekedésben lehet reménykedni. - Ma 160 ezer­rel dolgoznak többen, mint a Hónapokig egyeztetnek ÁPRILIS VÉGÉIG tartó, a felsőok­tatás átfogó kérdéseit érintő egyeztetés-sorozatban állapo­dott meg az emberi erőforrások minisztere a Hallgatói Önkor­mányzatok Országos Konferen­ciájának elnökségi tagjaival szombaton - közölte az MTI. Két témát még januárban megvitat­nak: a hallgatói szerződések ügyét és az autonómia kérdését. balog ZOLTÁN megerősítette: aki a 240-es ponthatárt teljesíti és talál magának helyet, azt az állam finanszírozni fogja, ha aláírja a hallgatói szerződést. Arról, hogy minden szaknak legyen ilyen finanszírozása, „to­vábbfogunk beszélni”. kormányváltáskor - jelezte, hozzátéve: jó eséllyel teljesít­hetőnek tartja a tíz év alatt létrejövő egymillió új mun­kahelyről szóló tervet. Orbán Viktor szóba hozta a magyar érdekek megvédését is, úgy fo­galmazva, hogy „Brüsszelben nem megyünk fejjel a falnak, de mindig kiállunk a magyar érdekekért.” PROMÓCIÓ _________________________________________________________________________________■ ■ _________________ A tanulás lehetősége a legszebb karácsonyi ajándék Arról, hogy mennyire fontos a nyelvtanulás, már nagyon sokat hallhattunk. Azonban nem mindenki indul egyenlő eséllyel e téren, hiszen vannak olyan diákok, akik anyagi okok­ból kifolyólag kerülnek hátrányba a többiekkel szemben. Őket támogatja a Nyelwel-Lélekkel országos nyelvkönyvgyűjtő akció. A Magyar Vöröskereszt és a Lector fordítóiroda által szerve­zett program 2012 májusában indult azzal a céllal, hogy a szű­kös költségvetésből gazdálkodó iskolák is lehetőséget nyújt­hassanak tanulóiknak a mi­nél színesebb nyelvoktatásra. A Nyelwel-Lélekkel első feje­zetének lezárásáig, szeptember végéig összesen 6878 darab könyv gyűlt össze, mellyel 4100 hátrányos helyzetű diáknak se­gítettek az adományozók. Az ünnepekhez közeledvén a szervezők kiválasztottak egy iskolát, melynek karácsonyi ünnepségén a tanulók átve­hették a könyveket, melyek­ből aztán tanulhatnak majd. A kőbányai Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Is­kola szeptemberben értesült az akcióról. „A könyvtári állomá­nyunk szegényes a különféle idegen nyelvű kiadványokat illetően, így szempont volt a programban való jelentke­zésnél az is, hogy bővítsük a meglévő készletet munkafüze­tekkel, nyelvtani összefoglalók­kal, tanári kézikönywel és szó­tárakkal. Szeretnénk, hogy a y jobb képességű, de szegény kö­rülmények között élő tanulóink is esélyt kapjanak a nyelv elsa­játítására” - beszélt a program fontosságáról Czakó Enikő, a szakképző iskola angol szakos nyelvtanára. „Könyvet kapni és adni a legszebb ajándék, hiszen tudást, ismeretet, élményt és szeretetet rejt magában” - tette hozzá Gál Ferenc, az intézmény főigazgatója. A segíteni vágyók nagy lét­száma miatt minden pályázott intézmény kaphat könyvcso­magot, melyben egyaránt lesznek használt és új köny­vek, valamint a LeasePlan Hungária Zrt. által felajánlott pénzösszegnek köszönhetően egy könyvutalvány is, így az iskolák nyelvtanárai maguk választhatják ki a számukra leginkább szükséges nyelvi ok­tatási kiadványokat. „Gyakorlatilag már minden munkakörben elvárás, hogy idegen nyelven beszéljen az em­ber, és ez minden szakmában csak előnyt jelent. Ne csak azért tanuljatok, mert muszáj, hanem azért is, mert ezáltal többek lesztek” - osztotta meg véleményét a tanulókkal Pesti Tímea, a LeasePlan Hungária Zrt. kereskedelmi igazgatója. Az összegyűlt könyvek egy részét a Magyar Vöröskereszt már kiosztotta, de a többi kiad­vány is hamarosan gazdára ta­lál a Vöröskereszt megyei szer­vezeteinek közreműködésével. „Az advent előtti időszak rendkívül mozgalmas a Ma­gyar Vöröskereszt számára. Megyei szervezeteink számos adománygyűjtő akciót és át­adást szerveznek az országban, hogy minél több nehéz sorsú családnak tegyük szebbé az ünnepeket. Nagy öröm szá­munkra, hogy a Nyelwel-Lé­lekkel program eredményeként összegyűlt nyelvkönyvek nagy részét a LeasePlan segítségé­vel még karácsony előtt eljut­tathatjuk a rászoruló iskolák számára. Bízunk benne, hogy a nyelvkönyvek hathatós segítsé­get jelentenek a diákoknak és az intézményeknek” - mondta el Kovács Dávid, a Magyar Vö­röskereszt ifjúsági szakmai ve­zetője. Egyúttal szeretnénk kö- szönetünket kifejezni minden önkéntesünknek és munkatár­sunknak, aki segítette a beér­kezett könyvek regisztrációját és szortírozását - tette hozzá az ifjúsági vezető. Az akció részleteiért és a ko­rábban kiadott közlemények megtekintéséért látogasson el a www.lector.hu/nyelvgyujtes oldalra. Növekszik az agrárium kiviteli többlete az idén mezőgazdaság A magyar me­zőgazdaság az előzetes adatok alapján az idén tovább növel­heti pozitív kiviteli egyenlegét, ami így várhatóan meghaladja majd a 3 milliárd eurót, azaz 800-900 milliárd forint között lesz - mondta Fazekas Sán­dor vidékfejlesztési miniszter az ágazat idei évét értékelve az MTI-nek. Jelezte: az ágazat 2012. első nyolc havi teljesítmé­nye azt mutatja, hogy augusz­tus végéig az agrárgazdaság kiviteli többlete elérte a 2,5 milliárd eurót. Ez alig marad el a tavalyi teljes évi 2,7 milliárd eurós pozitív egyenlegtől. A tavalyi év az ágazat tel­jesítménye szempontjából re­kordévnek számított, mivel az ágazat teljes kibocsátása csaknem elérte a 2200 milliárd forintot, a kivitel teljes értéke pedig meghaladta a 6 milliárd eurót. A 2012. évi kiviteli több­let várhatóan a kibocsátás 5-10 százalék körüli csökkenése mellett valósul majd meg. Ez azt jelzi, hogy az ágazat még kevésbé jó feltételek mellett is jó teljesítményre képes, ezért is indokolt, hogy a kormány stratégiai ágazatként kezeli az agráriumot - tette hozzá. Fazekas Sándor utalt arra: már az Országgyűlés előtt van az a törvénymódosító javas­lat, amely az alaptörvényben nyújtana garanciát a magyar termőföld védelmére. Az új földtörvény ugyanis ennek alapján kétharmados többséget igénylő jogszabály lenne, ami megfelelő módon szabályozná a külföldiek Magyarországon Fazekas Sándor való földszerzését. A termőföld- és az erdőtulajdon megszer­zésének és hasznosításának korlátáit és feltételeit szabá­lyozó jogszabály mellett a me­zőgazdasági üzemszabályokat és az integrált mezőgazdasági termelésszervezésre vonatkozó rendelkezéseket is sarkalatos törvény határozná meg. Ezzel a törvénycsomaggal biztosított a magyar termőföld védelme. Javuló egyensúly a szaktárca egyik legfonto­sabb feladata a mezőgazdasá­gon belüli termelési szerkezet korábban megbomlott egyen­súlyának javítása. Most ugyan­is a növénytermesztés aránya a mezőgazdaságon belül mintegy kétharmadot tesz ki, míg az ál­lattenyésztés részaránya az utóbbi években egyharmadra csökkent - hangsúlyozta a mi­niszter. A kívánatos arány pedig a szakemberek szerint 50-50 százalék volna. Ezért minden lehetséges eszközzel növelni kí­vánják az állattenyésztés súlyát. *

Next

/
Thumbnails
Contents