Új Néplap, 2012. december (23. évfolyam, 281-304. szám)

2012-12-03 / 282. szám

SPORT - SZOLGALTATAS 2012. DECEMBER 3., HÉTFŐ 14 Öröm és bánat a Szolnoki MÁV FC-nél, I. labdarúgás Földi Sándor: a feladat adott, bent kell maradni az NB II-ben, ahhoz új csapat és edző kell Ez a csapat, ebben az összeállításában megbukott, alkalmatlan a bentmaradás kiharcolására Felemás évet zár a Szolnoki iMÁV Futball Club. Miközben NB Il-es csapata a nyári ezüstérem után talán so­ha nem látott mélyrepülést produkált az ősszel, a klub létesítményhelyzete óriási fejlődésnek indult. E kettős­ségről (is) faggattuk az FC ügyvezetőjét, Földi Sándort. Géléi József Mikor másfél évvel ezelőtt, az NB I-es kiesést követően né­mileg váratlanul új tulajdonos vette át a MÁV FC irányítását, nyomban leszögezte, számára az utánpótlás-nevelés mellett a klub infrastrukturális hely­zetének javítása a legfontosabb feladat, s a felnőtt együttes baj­noki szereplése csak ezeket kö­vetően válik érdekessé.- Miközben lesz egy minden igényt kielégítő, modem stadion­ja a klubnak, felnőtt csapata szinte gyorsvonatként száguld az NB III felé.- Jogos a kritika, a felelőssé­günk közös. A szezon előtt a költségmegtakarítást, a keret­szűkítést mi, vezetők határoz­tuk meg, hiszen minden fillér­re szükségünk volt, van a sta­dionfejlesztéshez. Ugyanakkor mondhatom, amit a futball szempontjából elterveztünk, abból semmi sem valósult meg! v;r; mu Ez a csapat óriásit bukott, és a szakmai munka is elégtelenre vizsgázott, miközben minden feltétel adott volt! Hiba volt el­hinnünk, hogy a vezérnek szánt szolnoki játékosok, Mile Krisztián, B. Tóth Balázs, Pin­tér László alkalmasak a feladat­ra, az NB I-ből, Paksról igazolt Vári Barnabás, Tamási Gábor, Nagy István, Bohner Roland né­gyes motiválatlanul, csalódot­tan, leketyegve érkezett, és tu­lajdonképpen semmilyen erősí­tést nem jelentett. Kimondható az is, hogy nagy reményeket fűztünk a szolnoki nevelésű (Lengyel Béla, Rokszin Ádám, Kállai István, Tisza Kálmán) játékosok rendszeres szerepel­tetéséhez, de kiderült, ők még nem alkalmasak a folyamatos, kimagasló teljesítményre. Rá­adásul azok a futballistáink, akik az ezüstérmes csapat | meghatározó tagjai voltak, % azok teljesítménye is értékel- | hetetlen volt az elmúlt fél esz- | tendőben. Persze, álmainkban I sem gondoltuk, hogy szinte az egész szezonban hét, nyolc sé­rült játékosunk lesz. Ennyi hi­ányzót egy nálunk sokkal jobb csapat sem bír el. Ezzel együtt a játékosok felelőssége mellett sem mehetünk el: a tavaszi kezdőcsapatból csupán Mundi Roland és Papp Szilárd távo­zott, azaz a mag megmaradt. Ha tavaly képesek voltak fel­kapaszkodni a dobogóra, most nem kulloghatnának szégyen­szemre a mezőny végén. Éppen ezért a télen új csapatot kell építenünk, 5-6 erősítést jelen­tő labdarúgó érkezhet. Sőt, ha úgy alakul, felrúgva eddigi el­veinket, akár idegenlégióst is igazolunk. Ugyanakkor 3-4 já­tékostól biztosan elköszönünk. A Bontovics, Lódi páros ideigle­nes megbízatása a szerdai Liga­kupa-meccsel megszűnik, és egy nagy tekintélyű, tapasztalt szakvezetőt szeretnénk szer­ződtetni, talán már ezen a hé­ten. Száz szónak is egy a vége: nem akarok magyarázkodni, sérüléshullámra, pálya miatti költözésre, kevés játékosra hi­vatkozni! Tudjuk a dolgunkat, mindent elkövetünk, hogy tag­jai lehessünk a jövő nyári, hi­vatásos NB Il-nek. Számunkra óriási a tét: a következő évek Tao-támogatottsága miatt szük­ségünk van a másodosztályra, hogy befejezhessük pályaberu­házásainkat, és biztosíthassuk a zavartalan működést az után­pótlásunk számára, hiszen 2,5 éve folyamatosan ezért dolgo­zunk.- Igaz a hír, miszerint a jelenlegi NB ll-es klubok szeretnék, ha nem csupán 16, hanem 20 csa­patos lenne jövőre a másodosz­tályú bajnokság?- Várhidi Péter szakmai iránymutatása mellett terjesz­tettük a 32 másodosztályú gárda ügyvezetői elé az elkép­zelést, mellyel valamennyien egyetértettek. Ha az NB II va­lóban az élvonal előszobájának számít, sokkal több meccset kellene játszaniuk a csapa­toknak. Amennyiben beadvá­nyunkat elfogadja az MLSZ elnöksége, a Keleti és Nyugati csoportból is csak 2-2 csapat esik ki egyenes ágon, és a 8-9­10. helyezettek játszanának osztályozót a harmadosztály bajnokaival. De kár egyelőre ezen morfondírozni, nekünk saját erőből kell kivívni a bent- maradást. A Szolnoki MÁV FC gárdája őszi összeállításában utoljára a szerdai Ligakupa-meccsen lép pályára, amikor is 13 órai kezdettel a Kecskemétet fogad­ja. Azt követően megkezdődhet a versenyfutás az idővel, hogy a tavaszi rajtra egy ütőképes, a bentmaradást kiharcolni képes gárda épüljön. Az interjú holnapi, második részében Földi Sándort a sta­dionfejlesztés jelenlegi helyze­téről faggattuk. (t, c\ t r vs-r r * ^_______< v *.oi Ügyeletes patika Szolnok. Ma az ízisz Gyógy­szertár (Jubileum tér 5.) az ügyeletes. Vízállás a kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafüred­nél 437 centiméter, duzzasz­tott, Kisköre-felsőnél 618 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 7,2 Celsius-fok. Kis- köre-alsónál -179 centimé­ter, áradó, Szolnoknál -171 centiméter, áradó, a víz 6,8 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 107 centiméter, változatlan, a Hármas-Körös Kunszentmártonnál - 98 centiméter, áradó. Traffipax a megyei rendőr-főkapitány­ság közlekedésrendészeti osztály munkatársainak tájékoztatása szerint a 4-es, 34-es utak egyes szakaszain, Újszász, Szolnok, Jászberény, Tiszaörs, Tiszafüred, Cserke- szőlő belterületén, valamint Karcag külterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traf- fipaxos ellenőrző autók elhe­lyezkedésének megváltoztatá­si jogát a rendőrség fenntartja. Részletes megyei traffipax a Szoljon.hu hírportálon. ■ „A hosszú távú kapcsolat nem az elviselés, a hosszas tűrés képessége, hanem a szeretetteljes elfogadásé.” (Marie Clarence) PROGRAMAJANLO MOZI SZOLNOK. Cinema City: Alkonyat - Hajnalhasadás II. rész (16) 13.00,15.20, 17.40,20.00. Asterix és Obelix: Isten óvja Britanniát 3D 14.15. Felhőatlasz (16) 13.45,19.45. A maflás (12) 17.15. Az öt legenda (6) 16.30. Az öt legenda 3D (6) 14.30,18.30,20.30.007 - Skyfall (16) 16.45,19.30. TISZApART mozi: A terem: Kínai elvitelre (12) 18.00, Monte Wildhorn csodálatos nyara (12) 20.00. B terem: Eli­xir Klubfoglalkozása 17.00, Paradise: Lo­ve - Szerelmet a feketepiacról(18) 20.15. E terem: Mindenki a mennybe megy (16) | 18.00, Valaki más élete (12) 20.00. BÉRLETVÁLTOZÁS SZOLNOK. A Szigligeti Színház tájé­koztatja a tisztelt bérlettulajdonosokat, hogy az Egy bolond százat csinál című előadást bérlőik - hozzájuk eljutott nagyszámú - kérését figyelembe véve, beillesztik a 2012/2013-as évad öt elő­adásból álló bérletrendszerébe. A Sárga liliom című drámát pedig a következő évad bérletes műsorába emelik át. MŰSOROS DÉLUTÁN TÖRÖKSZENTMIKLŐS. December 14-én 15 órától az Ipolyi Arnold Könyv­tár, Múzeum és Kulturális Központ pódiumtermében, „Ne add fel... add a szeretet hangjait!” címmel műsoros dél­utánra várnak minden érdeklődőt. ÓVODÁSMŰSOROK SZOLNOK. December 5-én a Mun­kácsy úti óvoda Napraforgó csoportos óvodásai gyermektáncot adnak elő a hó­esésben. December 6-án a Zengő óvoda középsős és nagycsoportos óvodásai „Télapó manói" című előadást mutatják be. December 7-én a Gézengúz óvoda gyermekei, a Mikulás manói zenés-moz- gásos gyermekjátékát láthatják. GYERTYAGYÚJTÁS SZOLNOK. A Kossuth téren a kiállítók mindennap vályogkemencében sült kenyérlángossal, kürtös kaláccsal, sült gesztenyével, hagyományos népi ételekkel, forró italokkal várják a vásár­lókat. Különleges ajándéktárgyakkal és kézműves termékekkel is készülnek a kiállítók. A gyertyagyújtások tervezett időpontjai: december 8.16 óra: reformá­tus egyház gyertyagyújtása, december 15.16 óra: római katolikus egyház gyer­tyagyújtása, december 21.16 óra: görög katolikus egyház gyertyagyújtása. TALÁLKOZÓ SZOLNOK. A megyei múzeumok igaz­gatósága és a Múzeumi Oktatási és Képzési Központ szeretettel vár minden­kit holnap 14 órától a kerékasztal-talál­kozójára, a Damjanich János Múzeum­ba, „Szolnok nekem/nekünk” címmel. ÉDESSÉGVÁSÁR KENGYEL. December elsején 9 órá­tól várnak mindenkit szeretettel a II. Mikulás-gyár és édességvásárba a művelődési házba. Tíz órától kézműves foglalkozások kezdődnek. Délután 14 órától asztali díszek készítésén vehet­nek részt. Minden látogató szaloncukrot kap. Sőt már lehet készülni a legszebb karácsonyfadísz és Mikulás legszebb manója címért. KARÁCSONYI VÁSÁR NAGYKÖRŰ. December 16-án a meg­újult piactér nyitóprogramja részeként egész napos nyitva tartás várja az érdek­lődőket, illetve este táncház lesz. KIÁLLÍTÁS JÁSZTELEK. A Hadiutakon című első világháborús Doberdó környéki harcte­reket bemutató fotókiállítás látogatható a jásztelki Művelődési Ház nyitvatartási idejében, december 4-éig. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időköz­ben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem válla­lunk. További programok: Szoljon.hu Diós-mákos-gesztenyés sütemény HOZZÁVALÓK: A DIÓS PISKÓTÁHOZ: 4 tojás, 8 dkg porcukor, 4 dkg darált dió, 4 dkg liszt, csipet só. A MÁKOS PISKÓTÁHOZ: 4 tojás, 8 dkg porcukor, 4 dkg darált mák, 4 dkg liszt, csipet só. A GESZTENYEKRÉMHEZ: 25 dkg gesztenyemassza, 2 dl habtej­szín, porcukor, 1 csomag hab­fixáló. A tetejére: 3 evőkanál málna­lekvár, 10 dkg étcsokoládé. ELKÉSZÍTÉS: A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét csipet sóval habbá ver­jük, hozzákeverjük a porcuk­rot, a tojássárgákat, a darált diót és a lisztet. A mákos tész­tát ugyanígy kikeverjük. Mindkét masszát előmelegített sütőben, kilisztezett kisebb tepsiben megsütjük. A krém­hez a lehűtött tejszínt habfixá­lóval és szükség szerint cukor­ral habbá verjük, az áttört gesztenyemasszával összeke­verjük. A kihűlt mákos piskó­tára rásimítjuk a krémet, a di­ós lappal befedjük. (A krém ízesítése függ attól, hogy mi­lyen gesztenyemasszát hasz­nálunk. Szükség szerint cuk­rozzuk, és rumaromát is tehe­tünk bele, ha gyárilag nincs ízesítve). A málnalekvárt egy lábosban felforrósítjuk, az ösz- szetört étcsokoládét beleol­vasztjuk. A sütemény tetején elsimítjuk. A következő hetekben is várják a véradókat segítség A Vöröskereszt megyei szervezete és a Szobiok Területi Vérellátó Szolgálat megyei vér­adásai a következők: Szolnok. A területi vérellá­tóban (Tószegi út 21.) minden hétköznap délelőtt 7 órától dé­lig várják a véradókat. Kivétel ez alól december 11-e és a 14-e, ekkor ugyanis nem tudnak vér­adót fogadni. Ma a campusban tartanak véradást 10-15 óra kö­zött, a hallgatók részére. Holnap a vízügyi székházban lehet vért adni 14 és 16 óra 30 perc között a dolgozóknak. December 14-én a MÁV-állomáson országos vér­adónapot tartanak a lakosság ré­szére 10 és 16 óra között. Decem­ber 15-én a Széchenyi-lakótelep Zöld Házában 8 és 12 között vár­ják a lakosságot véradásra. Tiszaörs. Ma az általános isko­lában várják a véradókat 8 óra 30 perc és 10 óra 30 perc között. Nagyiván. A művelődési ház­ban ma déltől délután kettő óráig várják a lakosságot véradásra. Újszász. Holnap az idősek ott­honában adhat vért a lakosság 8 óra 30 perctől délig. Kisújszállás. Szerdán a műve­lődési házban 10 és 15 óra között adhat vért a lakosság. Tiszafóldvár. December 6-án az orvosi rendelőben 10 és 16 óra között várják a véradókat. Nagykörű. December 7-én az orvosi rendelőben lehet vért adni 9 órától 11 óra 30 percig. ■ IMII MŰSORAJÁNLÓ —■ 6.ÓÓ Aktuális Visszatekintő; 6.30 Halak, vizek; 7.00 Aktuális Vissza­tekintő; 7.30 Aranyidő; 8.00 Aktuális Visszatekintő; 8.30 Döntés után; 9.00 Aranykosár; 10.00 Aktuális Visszate­kintő; 10.30 Kultúrkorzó; 11.00 Aktu­ális Visszatekintő; 11.30 Sajtóasztal; 12.00 Aktuális Visszatekintő; 12.30 Szolnoktudás Egyeteme; 13.30 Merre tovább?; 14.00 Aktuális Visszatekintő; 14.30 Örökségünk; 15.00 Különóra; 15.30 Mérleg; 16.00 MZT Szkop- je-Szolnoki Olaj KK kosárlabda-mérkő­zés közvetítése felvételről; 17.30 Eli­xir; 18.00 Szolnoksport; 18.30 Merre tovább?; 19.00 Aktuális; 19.30 Téma; 20.00 Aktuális; 20.20 Téma; 20.45 HTV - Virágzó Magyarország; 21.00 HTV - Eljátszott zálog - amerikai film; 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu 90.4 RADIO 1 0.00-6.00 Csak igazi mai sláger; 06.00- 10.00 Kukori - Harsányi Leven­tével, Hudák Anitával és Hepi Endrével 10.00- 11.00 Rádió 1 Top 10; 11.00 12.00 Csak igazi mai sláger; 12.00­14.00 Déli élő kívánságműsor; 14.00­16.00 Csak igazi mai sláger; 16.00­17.00 Cooky Live Mix; 17.00-20.00 Cooky-show; 20.00-21.00 Disco*s Hit Top 40 Bárány Attilával; 21.00-24.00 Disco*s Hit Bárány Attila és DJ Junior. www.radiol.hu AKTIV RADIO 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk; 5.30 Vekker - Napindító infor­mációk, közlekedés, időjárás, sport és zene; 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei; 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok; 17.00 Kívánság- műsor; 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai listák kedven­cei; 20.00-24.00 Party cafe - Klubked­vencek és a legjobb dance dalok. aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RADIO 102.4 6.00 Reggeli Juice: benne, zene, szóra­kozás, hírek, programajánló, időjárás­jelentés, gazdasági hírek, lapszemle, beszélgetés, műsorajánló, magazin- műsor, zene; 11.00 Amadé 20; 13.00 Amadeus Délután; 18.00 „Góól” sport- magazin; 20.00 „Overdrive” rockmaga­zin; 21.00 „Sziriusz” ismétlés; 23.00- 6.00-ig non-stop zene. amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents