Új Néplap, 2012. december (23. évfolyam, 281-304. szám)

2012-12-10 / 288. szám

2012. DECEMBER 10., HÉTFŐ VÁLLALATOK ÉS PIACOK 7 Az ázsiai importtól retteg az autóipar szabad kereskedelem Több tízezer állásba kerülhet a japán kocsik vámmentessége Európában Az Európai Autógyártó Szövetség (ACEA) ellenzi, hogy az Európai Bizottság szabad kereskedelmi tárgya­lásokat kezdjen Japánnal, mert az káros lenne az unió járműiparára. Demeter Kálmán Független tanulmányok szerint az iparágat egyirányú utcába vezetné a megállapodás, ami csak a japánoknak kedvezne - jelentette ki Ivan Hodac, az ACEA főtitkára, hozzáfűzve: a szabad kereskedelem egyenlőt­len hatását már tapasztalhattuk a Dél-Koreával tavaly életbe lé­pett. hasonló megállapodással kapcsolatban. A Japán és az EU közti szabad kereskedelmi meg­állapodás következtében az unió lebontaná a jelenlegi 10 százalé­kos vámtarifát, amely révén a ja­pán gyártók évente 1,2 milliárd dollárt, autónként pedig 1500 dollárt takaríthatnak meg - ál- htja az ACEA-főtitkár, aki sze­rint emiatt nagyobb számban érkezhetnek a japán kocsik Eu­rópába. így az EU autógyártása jelentősen csökkenhet, ami állá­sok megszűnését eredményezi. Iparági vezetők azt róják fól az EB-nek, hogy aláásta a piacukat azzal, hogy szabad kereskedelmi megállapodást kötött Dél-Koreá­val, s így a Hyundai-Kia csoport jelentős piaci részesedést szerez­hetett az unióban. Most pedig Ja­pán következik Dél-Korea után. Mindkét országban nagyon ke­vés európai autót vesznek. A Deloitte hatásvizsgálata szerint a szabad kereskedelmi megállapodás révén az EU gyár­tóinak Japánba irányuló export­ja csupán 7800 darabbal növe­kedne 2020-ig, ami nem ellen­súlyozná a közvetlenül Japánból származó gyártmányok akár 440 ezer darabot is meghaladó növekedését. A tanácsadó cég prognózisa szerint az EU-ban működő autógyárak termelése ugyanilyen mértékben csökken, ami 35 000-70 000 állás meg­szűnését eredményezi. A szakmai szövetség szerint a szektor jövőjének biztosítása érdekében össze kell hangolni a kereskedelmi és az iparpolitikai szempontokat. Különösen azt kö­vetően, hogy az Európai Bizott­ság az iparpolitikáról nemrég kiadott közleménye a termelést az európai fellendülés gerince­ként határozza meg. Ezenkívül az ugyancsak friss CARS 2020 cselekvési terv kimondja, hogy az új kereskedelmi tárgyalások­ról szóló döntéseknél figyelembe kell venni azok hatását a ver­senyképességre. Elemzők ugyanakkor megvi­lágítják az érem másik oldalát is. Miután a pénzügyi válság ki­törése miatt az európai autópiac a mélybe zuhant, a kormányok körülbelül 30 milliárd eurót ön­töttek a roncsautóprogramokba, vagyis ennyi költségvetési pénz­zel támogatták az autócserét az iparág felszínen tartásáért. Azonban - figyelmeztetnek az elemzők - az EU-országok még nem hajtották végre azokat az alapvető és fájdalmas iparági átalakításokat, amelyeken az észak-amerikai gyártók már át­estek, és talpra is álltak. Kapós külföldi márkák (Japánban, 1—XI. hó, darab) V W 50619 Mercedes 36098 BMW 35563 Audi 22.101 MINI 14 541 Volvo 12 356 Fiat 5100 Peugeot 5048 Jeep 4 447 Porsche 4035 FORRÁS: JA1A Nem kell az európai kocsi A Külföldön készült japán mo­dellekkel együtt tavaly 261 ezer­re nőtt az importautók eladása a szigetországban. Ebből 50 269 volt a Nissan, 15 377 a Toyota és 3100 a Suzuki modellje. Az európai személygépkocsik min­den további teszt vagy módosí­tás nélkül forgalmazhatók Ja­pánban, ám Tokió a hazai gyár­tású, legfeljebb 660 köbcentis mini autók vásárlóit komoly adókedvezményekkel támogat­ja. Mivel Európában nem ké­szülnek ilyen, az úgynevezett Kei kategóriába tartozó model­lek, a japán piac 35 százaléká­ról automatikusan kiszorulnak az uniós gyártók. Nagy veszteséget titkolhatott el a Deutsche Bank ismét botrányba keveredhet a Deutsche Bank. Három koráb­bi alkalmazott azt nyilatkozta, hogy a válság alatt 12 milliárd dolláros veszteséget rejtett el a bank a pozíciók nem szabálysze­rű értékelése révén. Ezt az indo­kolta, hogy a válság időszakában egy ekkora mértékű veszteség elkönyvelése oly mértékben ron­totta volna a bank tőkehelyzetét, hogy állami mentőövet kellett volna igénybe vennie, melyet a bank el akart kerülni. Ha a vádak igaznak bizonyulnak, az akár a mélybe is ránthatná a részvények árfolyamát. Egy ekkora mértékű veszteségleírás részvényenként csaknem 10 eurós negatív változást okozhat­na, ami a jelenlegi árfolyamra vetítve csaknem 30 százalékot jelentene. De a hatások ebben az esetben is mérsékeltebbek lehetnek, ugyanis a vesztesé­ges tételek már kikerülhettek a mérlegből. ■ Nagy A. Ismét kiemelkedő értékesítési adatok a BMW-től A BMW csoport a múlt hét során publikálta amerikai és kínai no­vember havi értékesítési adatait. Az ázsiai országban 31 090 da­rab gépkocsit értékesítettek az elmúlt egy hónap alatt, ami 62 százalékos növekedést jelent az előző évhez viszonyítva. Jelentős emelkedés látható az elmúlt 11 hónap értékesítési számaiban is, itt 38 százalékos emelkedést láthattunk. Az amerikai ada­tokra sem nagyon lehet panasz­kodni, hiszen 31 213 gépkocsit értékesítettek, ami év/év alapon 45 százalékos emelkedésnek felel meg. Jól festenek az éves adatok is, hiszen az eladások 10,5 százalékkal bővültek. A közzétett statisztikákból az is kiderül, hogy a kínai értékesíté­sek már csaknem utolérték az amerikaiakat. A legnagyobb nö­vekedést a drágább és nagyobb nyereséghányaddal rendelkező modellek mutatták. ■ N. A. FORRÁS: ERSTE BANK HUNGARY ZRT. ÉS ERSTE BEFEKTETÉSI ZRT. - ELEMZÉS HIRDETÉS RENNY MARKET Friss. Olcsó. Jó. Körte : ► I. osztály ► lédjg' ► kg Kalifa fügekoszorú ► 200 g . 4tm ► 995 Ft/kg @01CS6M! Y FÜGE % t zürnt* 2012. december 10. hétfő - december 12. szerda Karát szeletelt baconszalonna ► füstölt, füstölt-főtt ► 200 g ► 1745 Ft/kg FŐTT, FÜSTÖLT Baconszalonna FÜSTÖLT Baconszalonna Dárdás párizsi ► 500 g ► 558 Ft/kg Tejes kifli ► db ísS *S„>gkö,ö2im —► 927 Ft/kg PÁRIZI Sissy UHT tej ► 1,5% zsírtartalom ► 1 liter l5n ^ i i»7 I9n Porcukor ► 500 g ► 298 Ft/kg *°RC Érvényes: 2012. decembei 10. hétfő és december 12. s/erda között minden Penny Market üzletben, az oiszág 191 pontján. * Az árak a 2012. december 6-át megelőző Penny Market fogyasztói árak. *A csillaggal jelölt árucikkek nem állandó termékei kínálatunknak, ezért előfordulhat, hogy az akció kezdete után rövid időn belül elfogynak. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége előtt elfogyna, felvilágosításért kérjük, forduljon az üzletvezetőhöz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www.penny.hu weboldalunkon, a boltkereső menüpont alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! www.penny.hu Friss. Olcsó. Jó. HIRSAV Bezárják a Lőrinci Meleghengerművet az ukrán ISD Donbass cso­port igazgatósága döntést hozott arról, hogy bezárják a Dunaferr Zrt. Lőrinci Meleg­hengerművét. A prémium­szabályzat és azzal össze­függésben a 2,1 százalékos béremelés kérdéséről tovább tárgyalnak a szakszerveze­tek és a cégvezetés. A Duna­ferr DV Vasas Szakszerve­zeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet képviselői az elmúlt napokban Ktfftzul- tációt folytattak az ukrán csoport gazdasági és jogi vezérigazgató-helyetteseivel Donyeckben, ahol kiderült, a döntés végleges. ■ MTI Megújult a Pólus Center AZ 1996-BAN épített Pólus Centert több mint egymil- liárd forintból újította fel a legnagyobb tulajdonos, a CBRE Global Investors - mondta Gijs Klomp, a tár­saság akvizíciós igazgatója. A Pólus első generációs be­vásárló központ, míg a piac már a negyedik generáció­nál jár, ezért kellett felújíta­ni. Sok bérlő a saját üzletét is felújította - tette hozzá. Az épület 62 ezer négyzet- méteres, ebből a kiadható terület 44500 négyzetméter, a kihasználtság jelenleg 92 százalékos. ■ MTI Nem lesz éves matrica a teherautókra jövőre indul az elektroni- kus útdíjfizetés. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a megtett úttal arányos elekt­ronikus díjfizetés jövő nyár­ra tervezett bevezetéséhez igazítja a jogszabályi előírá­sokat. A rendeletmódosítási tervezet szerint személygép­kocsikra a jövő évben is az ideivel megegyező árakon vásárolhatnak e-matricát az autósok. A 3500 kilogramm­nál nagyobb össztömegű te­hergépjárművekre azonban már nem lehet éves matricát váltani. A hagyományos díj­fizetési lehetőség ezekre a járművekre az év második felére megszűnik. ■ MTI »

Next

/
Thumbnails
Contents